3p
Nagy reményeket keltett az ágazatban a lakáspiac ígéretes fellendülése.

Már azt hittük, hogy vége, amikor...

A napi.hu összesítése szerint küzdelmes éveket tudhat maga mögött a hazai barkácsárupiac. A szegmenst nem csak a lakáshitelezés összeomlása taszította mélybe, hanem az is, hogy az állam jelentősen visszafogta a lakásvásárlás támogatását. Míg a 2008-as válság előtt 150 milliárd forintot tett ki az összforgalma, addig 2013-ban már csak 105 milliárd forintot. De most úgy néz ki, vége a hosszú ideje tartó hullámvölgynek, amely a kormány által nemrég bejelentett lakáspiaci kedvezmény-csokornak köszönhető.

 

A láncoknál megjegyezték, hogy a keresletre immár nem csak az építési vállalkozók, de a magánszemélyek beruházásai is élénkítően hatnak. Az idei év még csak a próbaidőszak, várhatóan csak 4-5 ezerrel több új lakás épül a tavalyi évhez képest, így az igazán nagy változás csak az elkövetkező években várnak a szakáruházak.

A kisebb üzleteknek nem ment annyira rosszul

Egyre többen térnek vissza a nagy barkácsáruház-láncokba, ugyanis eddig inkább a kisebb üzletek felkeresése volt a jellemző. Ennek az a magyarázata, hogy a válság idején a vásárlók csak a legszükségesebb felújításokat végezték el és elsősorban az olcsóbb termékekből választottak. Mostanra viszont már a minőségi, illetve a márka-termékeket keresik inkább: a kereslet a magasabb ár/érték arányú árucikkek felé tolódott - írja a lap.

Így állnak most a bevételek

Praktiker Kft.: 2011 és 2014 között folyamatosan zsugorodott, - többmilliárdos veszteséghalmozás mellett - azonban 2015-ben a becslések szerint körülbelül 25 százalékkal tornászta fel forgalmát a lánc. A társaság nemrég új vezetői kezek közé került. Erről bővebben itt olvashat.

Bauhaus Szakáruházak Bt.: 2012-ben volt a mélypontja, de azóta több mint 20 százalékkal nőtt a forgalma tavaly, az előző évhez képest. 2015-ben 15 milliárd forint bevétele volt.

OBI Hungary Retail Kft.: 2014-ben mintegy 54 milliárdos forgalmat bonyolított le, ezzel a számmal pedig piacvezetőnek mondhatja magát, de ez nem a kereslet bővülésének, inkább a konkurensek kivonulásának és a folyamatos racionalizálásnak köszönhető.

Az egykor a hazai Top 5-be tartozó francia Bricostore 2012-ben szüntette be magyarországi tevékenységét fizetésképtelenség miatt. Idén azonban egy még jelentősebb szereplő, a BauMax is távozott a magyar piacról. Az osztrák hálózat felszívódásával jelentős űr keletkezett a hazai piacon, amiből remekül profitálhatott a maradék üzletlánc - elemezte a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Megszűnik az MTVA bonyolult és átláthatatlan struktúrája és finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 19:34
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.
Vállalat Szép kis osztalék kifizetéséről döntött az INA
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:21
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki közgyűlése 168 millió euró osztalék kifizetéséről döntött, ami részvényenként 16,80 eurót jelent – közölte a társaság az MTI-vel.
Vállalat Elon Musk a világ első billiomosává válhat – Az SpaceX debütál a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:05
A SpaceX technológiára fókuszáló Nasdaq indexbe való bejegyzése jó teszt a tőzsdére lépő mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó vállalatok értékelésében, ezért a riválisok szorosan figyelemmel fogják kísérni.
Vállalat Leleplezték a Magyar Fejlesztési Bank új vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:54
Sorcsere történik a Magyar Fejlesztési Banknál: az elnök-vezérigazgató mellett az igazgatóság és a felügyelőbizottság is új emberekkel áll fel.
Vállalat Megállapodott a Mol a szerb állammal a NIS-ről
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 09:24
Hamarosan véglegesíthetik a tranzakciót.
Vállalat A villanyautózás komplex üzleti döntés
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:54
Az elektromos autózás néhány éve még főként technológiai ígéretként jelent meg az autóiparban. Ma már sokkal inkább gazdasági kérdés: teljes birtoklási költségről, töltési infrastruktúráról, maradványértékről, vállalati fenntarthatósági célokról és flottapolitikáról is szól. A globális trend egyértelmű: az IEA adatai szerint 2025-ben világszerte több mint 20 millió elektromos autót értékesítettek, Európában pedig 4 millió fölé nőtt az eladás, miközben az EU-ban az elektromos autók piaci részesedése 27 százalék körül alakult.
Vállalat Hatalmas leépítéssel 200 magyar kerülhet utcára a német multi kötelékéből
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:52
A vállalat átszervezésre hivatkozik.
Vállalat Nagyot reccsenhet kínai ellenlábasai miatt az Apple
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 11:22
Nem talál fogást a többi nagy vetélytárson az amerikai technológiai óriás.
Vállalat A világ tetejéig hajthat a BYD
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:06
Komoly víziót osztott meg a kínai autógyár.
Vállalat Hazatérhettek a tiszaújvárosi Mol-robbanás sérültjei
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:33
A Mol szerkesztőségünknek megküldött közleménye szerint minden sérült dolgozó hazatérhetett a kórházból, rehabilitációjuk otthon folytatódik, míg ketten már újból munkába álltak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG