3p

A Covidot és az ukrajnai háborút ma is megérzi a divatipar, több nagy nemzetközi márka jelentett a közelmúltban csődöt. A hongkongi tőzsdén jegyzett Esprit csoport szintén a csőd szélén táncol. Hét németországi vállalatuk nem tudja kifizetni a számláit, és fizetésképtelenséget jelentettek be.

Az Esprit Holdings több mint 40 országban van jelen, két székhelye közül az egyik Németországban található, a másik Hongkongban. A fizetésképtelenségi eljárás az Esprit Europe GmbH-t és hat másik német leányvállalatát érinti. 

A csoport közleménye szerint "pénzügyi szempontból életképtelen a jelenlegi németországi vállalkozások munkájának folytatása". A horribilis bérleti díjak, a magas munkabérek és energiaárak, valamint a koronavírus-járvány utóhatásai és a nemzetközi konfliktusok következményei csökkentették a forgalmat, és gyengítették az európai leányvállalatok pénzügyi helyzetét.

A közlemény arra is utal, hogy más európai vállalkozások szintén érintettek lehetnek, ugyanis a márkanevet viselni jogosult cégek közül kettő francia, brit és lengyel Esprit Holdings társaságok részvényese is, illetve tulajdonos egyéb cégekben, amelyekre szintén hasonló fizetésképtelenségi eljárás vár a jövőben. 

A csőd szélén táncol
A csőd szélén táncol
Fotó: Depositphotos

A Reuters szerint az Esprit márciusban, Belgiumban és Svájcban már csődöt jelentett. Boltok bezárásáról egyelőre nem érkezett bejelentés.   

Másfél ezer embertől válnak meg

Az üzletmenetben a további intézkedésig nem lesz változás, de a munkavállalók számában igen: az Espritnél mintegy 1500 alkalmazott munkahelyét érinti közvetlenül a fizetésképtelenség.

Közben az egyes leányvállalatok vezetése a szerkezetátalakítási terveken dolgozik, a csoport pedig újféle finanszírozási lehetőségeket vizsgál. Időközben ugyanis jelentkeztek potenciális befektetők, akiket érdekelne a stratégiai partnerség. 

A Reuters arról számolt be, hogy az egyik pénzügyi befektető már előrehaladott tárgyalásokat folytat az európai márkajogok megszerzéséről.

A többi rangosabb márka, de a névtelen fast fashion cégek egy része is hasonló helyzettel küzd. Egyrészt elindult egy társadalmi folyamat, amely megpróbálja lebeszélni a vásárlókat az értelmetlen és fölösleges impulzvásárlásokról, fenntarthatósági szempontból. Köztudomású, hogy a tavalyi szezon megmaradt árucikkeit egyszerűen bedarálják, ha jótékony célra fordítanák, már a szállítás is sokba kerülne. A leárazások sem jelentenek megoldást, mert a vevők egyik része eleve számít erre, másik részük viszont kényszervásárló, akinél nem a pénz számít, hanem a hangulat. A ruhafélék legtöbbje így is a kukákban végzi, - lásd energiapazarlás - esetleg valamelyik távoli ország turkáló hálózatában köt ki, de ez nem javít a márka pénzügyi helyzetén.

A háború hatását nem lehet kivédeni

Egyelőre nehéz kilépni az ördögi körből: az áruházak ma már egyre gyakrabban cserélik a kínálatot, és minden mértéket kezd felülmúlni a választék bővítése. Állítólag a visszalépés, a trenddel való szembemenés lehetetlen.

A nyugati márkák egy része még ma sem tudott kilábalni az orosz piac elvesztéséből, - meg persze részben az ukránból - bár vannak olyan cégek, például a Zara, amelyek kezdenek visszaszivárogni, harmadik országok közbeiktatásával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG