3p
A három konzorcium még szerződést is írt arról, ki adja el az általuk begyűjtött ólomakkumulátorokat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az ALCUFER Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Alcufer), a FE-GROUP INVEST Vagyonkezelő, Tanácsadó és Nagykereskedelmi Zrt. (Fe-Group) és a JÁSZ-PLASZTIK Kft. (Jász-Plasztik) versenykorlátozó célú egyeztetéseket folytatott az árakról (a felvásárlási árak rögzítéséről) a földrajzi területekről (az érintett piac felosztásáról), és a stratégiai adatokról (azok egymás közötti megosztásáról) 2013. június 26. és 2014. március 27. között  - közölte a hivatal a Privátbankárral.

A GVH vizsgálata feltárta, hogy az Alcufer, a Fe-Group és a Jász-Plasztik egyeztetéseket folytatott egy ólomakkumulátor-hulladék gyűjtését érintő konzorcium létrehozásáról. A megállapodás a jászberényi kohó üzembe helyezése után történt.

  1. A három eljárás alá vont konzorciumi szerződésbe foglalta megbeszéléseik részleteit, így a szerződés szerint a három vállalkozás megállapodott a magyarországi ólomakkumulátor-hulladékgyűjtése piacának felosztásáról; az Alcufer és a Fe-Group vállalta, hogy az általuk gyűjtött ólomakkumulátor-hulladékot teljes egészében, de legalábbis nagyrészt az ólomakkumulátor-kohót építő Jász-Plasztiknak értékesíti.
  2. Az egyeztetések értelmében a Jász-Plasztik kedvező átvételi árat garantált az Alcufer és a Fe-Group számára (a szállítási költségből származó megtakarítás egy részének átengedésével), míg más ólomakkumulátor-hulladékot gyűjtőknek alacsonyabb átvételi árat kínált volna.
  3. A vállalkozások elhatározták, hogy üzleti titoknak minősülő, egyedi mennyiségi, árazási és szállítási költségre vonatkozó adatokat cserélnek egymással a konzorciumi szerződésben foglaltak teljesítése, illetve annak ellenőrzése érdekében.

Csak leírták, de ez nem változtat a helyzeten

A konzorciumi szerződés hatálybalépését a felek többször is elhalasztották, végül a konzorciumi szerződést nem írták alá, és a megállapodásban foglaltakat valójában nem alkalmazták. E tényezők azonban nem befolyásolják sem a szerződés létrejöttét, sem a jogsértés megállapíthatóságát – jegyzi meg a GVH.

A GVH a kiszabott bírság alapösszegének megállapításához – releváns forgalomként – az Alcufer, a Fe-Group és a Jász-Plasztik esetében a jogsértés idején elért, időarányosított, az ólomakkumulátorokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységből származó nettó árbevételt vette figyelembe. E forgalomba beleszámít az ólomakkumulátor-hulladék értékesítéséből elért magyarországi és külföldi árbevétel, valamint a begyűjtői díjakból származó bevétel is.

A GVH a bírság nagyságának meghatározásánál az alábbi körülményeket vette figyelembe:

  • az árkartell és a piacfelosztás a legsúlyosabb versenyjogsértésnek minősül,
  • a vállalkozások a legnagyobb piaci szereplői az ólomakkumulátor-hulladékgazdálkodás magyarországi piacának,
  • a megállapodás végül nem valósult meg, így annak ténylegesen bekövetkezett piaci hatása nem volt.

Ez volt az első alkalom, hogy a GVH nyilatkozat tételre hívta a vállalkozásokat, és megkérdezte tőlük, hogy részt kívánnak-e venni egyezségi kísérletben az eljárás gyors és eredményes befejezése érdekében.

Ez után az ügyben a Fe-Group egyezségi nyilatkozatot nyújtott be, amelyben egyebek mellett önkéntesen elismerte a jogsértés elkövetését, így a GVH a vele szemben alkalmazott bírságot 10 százalékkal csökkentette.

A jogsértésért a vállalkozásokkal szemben összesen 112 millió 520 ezer forint bírságot szabott ki a GVH.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG