6p

Összesen 146 milliárd forintos kihelyezéssel zárta az első negyedévet a magyar lízingpiac, ami 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.

A csökkenés egyértelműen a koronavírus-járvány negatív hatásaival magyarázható. Az autófinanszírozásban 4 százalékos, a flottapiacon 1 százalékos növekedés volt. Igaz a teherautóknál és az agrárgépeknél két számjegyű visszaesés következett be. A kilátások rendkívül bizonytalanok, a lízingszakma azzal számol, hogy a finanszírozott összeg a tavalyi 70-75 százaléka lehet az idén.

Az évek óta tempós növekedésben lévő magyarországi lízingpiac az idei első negyedévben - a koronavírus-járvány miatt - megtorpant. Bár a lendületes évkezdés után márciusban már megjelentek a járvány kedvezőtlen hatásai, a lízingpiac viszonylag jó eredménnyel zárta az első negyedévet - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az év első három hónapjában a finanszírozott összeg 146 milliárd forintot tett ki. „Ez 10 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben, de megfelel a 2018-as szintnek, a korábbi éveknél pedig magasabb összeget jelent” - mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Hozzátette: „A lízingpiac számára a járműeladások és a beruházások kulcsfontosságúak, márpedig ezekre elsőként és drasztikusan hatott a járvány, ennek is szerepet volt abban, hogy az első negyedév gyengébben sikerült.”

Több szegmens is pluszban maradt

A személyautók és furgonok esetében a finanszírozott összeg megközelítette a 63 milliárd forintot, ez 4 százalékos többletet jelent éves szinten.  Ez elsősorban a januári és februári stabilabb eladásokkal magyarázható. A lízingkonstrukciók jelentőségét mutatja, hogy miközben 6 százalékkal kevesebb új személyautó és kishaszongépjármű kelt el, a lízingszerződések száma csak 1 százalékkal esett vissza, ami lényegében stagnálást jelent. A flottaszegmensben is sikerült tartani a tavalyi szintet, 21,5 milliárd forintra rúgtak a kihelyezések. A flottapiacról Tóth Zoltán elmondta, ez a szegmens hagyományosan kevésbé kitett a konjunkturális ingadozásoknak, a nagyobb flották cseréje többnyire a terveknek megfelelően alakul, de itt sem várható a korábbi volumen tartása. Az autópiaci eladásokra és az autófinanszírozásra a kereslet nehezen kiszámítható hatása mellett még a termelés leállítása és a folyamatban lévő technológiai átalakulás is hat. 

Az autóknál és a flottáknál elért többlettel ellentétben a teherautó-finanszírozásban - 36 százalékkal 25 milliárd forint alá csökkent a finanszírozott összeg, párhuzamosan azok eladásai zuhanásával. Már a múlt év második felétől fokozatos a visszaesés ezen a piacon a fuvarozói ágazatban megjelenő problémák miatt. A korlátozó intézkedések és a visszaeső gazdaság rendkívül erősen érinti ezt a szektort, ami egyre erősebben jelentkezik az új tehergépjárművekre és azok finanszírozására vonatkozó igényben. 

Visszafogottabb teljesítmény a tavalyi rekorderektől

A mezőgazdasági gépek - amelyeknél 2018-ban és 2019-ben is rekord született - az idei első negyedévben gyengébben szerepeltek, ami részben pont a korábbi kiugró teljesítménnyel magyarázható. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai közel 13 milliárd forint értékben finanszíroztak agrárgépeket, ez pedig 24 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Tóth Zoltán kiemelte: „A Magyar Nemzeti Bank kedvezményes hitelprogramja, az NHP továbbra is nagyon jelentős szerepet játszik ebben a szegmensben, ugyanis az új mezőgazdasági gépekre kötött lízingszerződések 96 százaléka kötődik hozzá.”

Az tavaly szintén rekordszintre emelkedő építőgép-finanszírozás az idei év első három hónapjában 5,6 milliárd forintra rúgott. Ez ugyan 9 százalékos visszaesésnek felel meg, de egyúttal kedvező eredmény, tekintettel a az építőgépek keresletének várható  mérséklődésével. 

A 2019-es évben szintén nagyon jól teljesítő egyéb gépek – termelő-berendezések területén is komoly, 14 százalékos csökkenés következett be. Ez szintén nem meglepő, hiszen ez az egyik leginkább konjunktúra-kitett szegmens.  

Rendkívüli bizonytalanság nehezíti a tervezést

Tóth Zoltán a kilátásokról azt elmondta, hogy a járvány miatt nagyon bizonytalan a gazdasági környezet, mind a magyar, mind a nemzetközi piacon. Bár a magyar GDP az első negyedévben még 2,2 százalékos növekedést ért el, a második negyedévben jelentős visszaesés várható és az idén is a legtöbb előrejelzés komoly recesszióval, 2021-ben pedig csak részleges felépüléssel számol. „Kérdéses, hogy mikor áll helyre az autó- és gépgyártás, a kereslet mikor tud visszakapaszkodni, ahogy az is bizonytalan, hogy lesz-e esetleges második hulláma a járványnak és az milyen gazdasági sokkot okoz” - tette hozzá a főtitkár.

Tóth Zoltán közölte továbbá, hogy a magyar lízingpiac évek óta lendületes fejlődést ért el, 2018-ban 13 százalékkal 690 milliárd forintra, tavaly további 7 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg, ráadásul a múlt év növekedés duplája az európai lízingpiacon végbement növekedésnek. „A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai az idei év elején még azt tervezték, hogy az idén a tavalyinak megfelelő 740-750 milliárd forint körüli finanszírozott összeggel ér véget a 2020-as év, ám a koronavírus-járvány miatt kialakult általános gazdasági válság ez a cél teljesíthetetlenné tette.”

Az év egészében a tavalyi 740 milliárdos kihelyezés 70-75 százalékának van realitása, vagyis 520-550 milliárd forintos év lehet az idei. A különböző részpiacok közül a nagyhaszon-gépjárművek és az egyéb gépek lehetnek az legproblémásabb szegmensek ebben az évben. Emlékeztetett, hogy mivel a lízing elsősorban az új eszközök beszerzéséhez, vagyis a beruházásokhoz, fejlesztésekhez kötődik, ezért a gazdasági erősödés vagy visszaesés hullámai felerősödve jelentkeznek nála.  

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai szerint a járvány negatív hatásait enyhíthetik a különböző jegybanki és állami gazdaságösztönző és finanszírozási programok. Például a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! névre keresztelt programja, amelynek keretében 1500 milliárd forintos forrás áll a vállalkozások rendelkezésére. A lízingpiac emellett arra számít, hogy az idei visszaesés utáni újraindulásban és az utána várható fejlődésben a lízingcégek az eddiginél is fontosabb szerepet kaphatnak, különösen a lízingkonstrukciók iránt egyre fogékonyabb kis- és középvállalkozások beszerzéseiben, fejlesztésiben, beruházásiban, ezen keresztül pedig a növekedésükben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
Vállalat Ezért tarolják le Európát a kínai autógyártók, de már közel lehet a fordulat?
Imre Lőrinc | 2026. október 4. 12:38
Már lassan meg sem lepődünk azon, hogy sorra teszik közzé a legnagyobb európai autógyártók a profitfigyelmeztetéseiket. A német cégeknél különösen erős ez a hullám, az indokok között pedig rendre előkerül a kínai piacról való kiszorulás, valamint a kínai márkák európai előretörése. Az iparágat övező negatív hangulat a magyar tőzsde autós vállalatát, az AutoWallist is érinti. A cég a következő két évben ezért sem valószínű, hogy osztalékot fizetne a részvényeseinek, de kitart eddigi stratégiája mellett.
Vállalat „Mindig olyan stratégiát igyekszem kidolgozni, amely válságálló” – interjú a Longines vezérével
Kovács János | 2026. október 4. 05:54
A világ ritmusa sokkal gyorsabb, mint 10-15 évvel ezelőtt, ami nagyobb agilitást követel meg a döntéshozatalban, valamint gyorsabb reakciót és a világban potenciálisan bekövetkező események előrejelzését – erről is beszélt lapunknak Patrick Aounnal, a luxusórákat gyártó svájci Longines vezérigazgatója.
Vállalat Mészáros Lőrinc nemhogy gyengülne, éppen ellenkezőleg
Privátbankár.hu | 2026. október 3. 08:27
Nőtt a leggazdagabb magyar részesedése az Opus Global Nyrt.-ben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG