|
| A Liverpool és a Tottenham összecsapása az Anfielden, 2019. március 31-én. (Fotó: Clive Brunskill/Getty Images) |
Bizonyos szempontból elég egysíkú volt az elmúlt másfél évtizedben a labdarúgó Bajnokok Ligájának végjátéka. A Deloitte Football Money Leagueadatai alapján csak elvétve fordult elő olyan, hogy a világ leggazdagabb tíz klubján kívüli együttes jutott a döntőbe: 15 éve, a 2004-es Porto-Monaco fináléban egyik csapat sem volt a top10-ben, 2013-ban Jürgen Klopp Borussia Dortmundja volt pénzügyi outsider, majd 2014-ben és 2016-ban a Diego Simeone irányította Atletico Madridnak sikerült ez a bravúr - de adott évben a tizenötödiknél lejjebb egyik csapat sem végzett a financiális listán. Az elmúlt 10 évben ilyen klubnak nem sikerült elhódítania a legrangosabb európai kupát.
Ugyanezen időszak tornagyőzteseinek többsége viszont a pénzlista éléről érkezett: az utóbbi öt évben négyszer a csúcsra érő Real Madrid, a Porto-Monaco csata óta szintén négyszer első FC Barcelona, valamint az egy-egy kupát szerzett Manchester United, Chelsea és Bayern München is rendre ott van a "legvagyonosabb fociklubok"-listák élbolyában.
Kell a pénz, de kell más is
Mindez újra és újra igazolta az örök közhelyet és igazságot, miszerint a modern foci a pénzről szól, és láthatóan van egy minimum, amivel rendelkezni kell, hogy egy klub a legmagasabb szinten versenyképes lehessen. A címben is említett olajpénz nagy löket lehet, de csak néhány klub tud ezekkel gazdálkodni, és önmagában többnyire nem is elég - ezt jól mutatja, hogy a sejk-kedvenc Manchester City és Paris Saint-Germain bár otthon sikert sikerre halmoz (a francia csapatnak a bajnokságában jószerivel kihívója sincs már), Európában még mindig nem sikerült a csúcsra érniük, pedig a közel-keleti tulajdonosok kimondottan ezzel a céllal álltak be mögéjük. A Chelsea ebből a szempontból kivételt jelent - már csak azért is, mert ott nem arab, hanem orosz olajpénzzel fűtik a kályhát -, hiszen nekik 2012 tavaszán végül csak összejött a diadal, de Roman Abramovics színre lépése után arra is csaknem tíz évet kellett várni.
Most két olyan csapat jutott be a torna döntőjébe, melyek fekete lónak egyáltalán nem nevezhetők, de elsőre talán még a saját rajongóik sem gondolták volna őket favoritnak. A zsinórban másodjára finalista Liverpool és az "elsőbálozó" Tottenham bukszáját nem tömik sejkek, de ez nekik nem jelent akkora hátrányt, mint más bajnokságokban jelenthetne. Az angol első osztályba ugyanis nemcsak irdatlan összegek érkeznek, de azok viszonylag kiegyensúlyozottan is oszlanak el a klubok között. A Premier League olyan szinten nem hagy senkit sem az út szélén, hogy a legrosszabbul teljesítők még bánatpénzt is kapnak - így fordulhat elő, hogy a PL-kieső csapatok nagyobbat kaszálnak, mint a BL-győztesek. A tavalyi kiírásban 15,5 millió eurót ért önmagában a BL-győzelem, a teljes sorozatban pedig több mint 1,4 milliárd eurót osztottak szét a csapatok között.
Transzfermágusok
Ez önmagában viszont még nem hozza elérhető közelségbe a BL-serleget, sőt, még Jürgen Klopp és Mauricio Pochettino edzők szakmai felkészültsége sem; ami viszont igen, hogy az elmúlt évek során mind a Liverpool, mind a Tottenham olyan modellt követett a csapatépítésben és klubmenedzselésben, ami viszonylag kevés pénzből képes látványos, élvezetes és eredményes focit produkálni. Ez a tudatos építkezés mindkét klubnál azt jelentette, hogy folyamatosan értékesíteni kellett a legjobb játékosaikat, hogy az értük kapott bevételekből tovább tudják építeni a csapataikat. Nem véletlen, hogy ez a két klub jelentett fociban abszolút rekordnyereséget a tavalyi szezon lezárultával: a Spurs 113, míg a Liverpool 106 millió fontos adózás utáni profitról számolt be.
A nyereségek jelentős részét tehát a játékoseladások hozták: a Liverpool 124 millió, míg a Spurs 73 millió fontot profitált többek között abból, hogy előbbi eladta Philippe Coutinhót a Barcelonának, míg utóbbi Kyle Walkert a Manchester Citynek. A Liverpoolnak így aztán volt pénze sztárigazolásokra is - Virgil van Dijk, 75 millió fontért, Alisson Becker 66,8 millióért érkezett a vörösökhöz. Ezzel együtt a klubra továbbra sem a nagybevásárlás jellemző. A transzferbiznisz persze egyik egyesületnél sem tavaly fordult át jövedelmezőbe. Az elmúlt öt évben a Tottenham 265, míg a Liverpool 260 millió fontos nyereségre tett szert ebből. Mindeközben az Arsenal, a Manchester City és a Manchester United csak 165, 108 és 50 millió fontot tudott besöpörni az átigazolási piacon - igaz, a Chelsea viszont a két döntősnél is többet, 337 milliót keresett a játékoseladásain ugyanezen idő alatt.
Az előrelépdelésben természetesen kulcskérdés a BL-szereplés is, hiszen ez újabb forrást jelent a csak piaci bevételekre (tehát szponzori szerződésekbe bújtatott tulajdonosi kölcsönökre nem) számítható két klub számára. A Liverpool tavaly 72 millió fontot (81 millió eurót) kaszált a BL-döntőig jutással, míg a nyolcaddöntőben búcsúzó Spurs 61 millió fontot (54 millió eurót) keresett a sorozatban.
Stadionra is futja
Volt is helye a béelpénzeknek, mert mindkét klub mostanában költött jelentős összegeket a stadionjára: a Liverpool két éve bővítette 54 ezresre az Anfieldet, míg a Tottenham pár hete költözött vadonatúj, 62 ezres stadionba. Korábban mindkét klub jelentősen kevesebb bevételt realizált angol vetélytársaihoz képest a meccsbevételekből, mert míg a Manchester United stadionja 76 ezres, a A Manchester Cityé 56 ezres, az Arsenalé pedig 60 ezres, addig az Anfield a bővítés előtt 45 ezres volt, míg a White Hart Lane csak 35 ezer szurkolót tudott befogadni. Egy több tízezres különbség pedig évi 25-30 meccs esetén tetemes versenyelőnyt vagy -hátrányt jelent.
Persze a költségek már máshogy alakultak a két arénaprojekt során, hiszen míg a Liverpool kamatmentes tulajdonosi kölcsönből "csak" bővítette az Anfieldet, ami mintegy 110 millió fontból valósult meg, addig a Spurs teljesen új stadionja nagyjából egymillárd fontba került, amit különböző hitelekből finanszíroz a klub. Ez azonban azt is jelentette, hogy a sok hitel miatt tavaly nyáron senkit sem tudott igazolni a Spurs. A transzferpolitikájuk sikerességét mutatja, hogy még így is ott vannak a BL-döntőben, illetve a Premier League negyedik helyén. (Az új stadion egyébként súlyos következményekkel is járhat. Van, akiben a Spurs jelenlegi helyzete az ősi rivális Arsenal egy évtizeddel ezelőtti szituációját idézi fel: az addigi sikercsapat a 2006-os BL-döntő után új otthonba költözött, melynek tetemes árát a játékoskeret, és vele együtt a játék minőségénekkárára kellett megfizetni, bukdácsoló, erősen megkopott fényű együttessé silányítva az angol bajnokság egykori nagyágyúját.)
Nem ma kezdték
A Liverpool jelenleg egy pont hátránnyal PL-második, sorozatban a második BL-döntőjére készül, miközben 9 évvel ezelőtt majdnem a csődbe ment. Hogy kijöttek a gödörből, és meg sem álltak az európai élmezőnyig, az az új tulajdonos, a John W. Henry vezette, és a Boston Red Socks baseball-csapatot is tulajdonló Fenway Sports Group érdeme. Kicsit korábbi kezdéssel, de hasonlóan körültekintő stratégiával emelkedett fel a Spurs Daniel Levy 2001 óta tartó elnöklése alatt, hiszen a korábban sem Angliában, sem Európában nem a legmagasabb polcra helyezett klub évek óta stabil BL-szereplő, a PL-ben pedig hozza az ezt eredményező első négy hely egyikét. A nyereséges transzferpolitika pedig már ezen eredmények megérkezése előtt is működött, hiszen a legnagyobb csapatokhoz sok esetben a Tottenhamből érkeztek a legcsillogóbb játékosok, mint például Michael Carrick és Dimitar Berbatov, akiket annak idején a Manchester United vásárolt meg, vagy még inkább Luka Modric és Gareth Bale, akiket a Real Madrid - utóbbi egy ideig a világ legdrágább focistája volt.
Ami a puszta számokat illeti, ott is szembeötlő a most csúcsra ért két együttes és a hagyományos - vagy az olaj-injekció után azzá vált - nagycsapatok közti különbség. A Liverpool tavalyi bevétele 455 millió font volt (meccsbevétel: 81,2 millió, közvetítés: 222,6 millió, szponzori bevételek: 151,3 millió), a Spursé pedig 379 millió (meccsbevétel: 75,5 mllió, közvetítés: 200,7 millió, szponzori bevételek: 103,2 millió). Mindeközben a Real Madrid 665 milliót, Barcelona 611 milliót, a Manchester United 590 milliót, a Bayern München 557 milliót, a Manchester City pedig 503 milliót keresett.
Persze túlzás lenne azt állítani, hogy megtörtént a hatalomátvétel, és hogy mostantól fogva az olajcsapatok és a régi gigászok már labdába se rúghatnak - már csak azért is, mert mind a Liverpoolnak, mind a Tottenhamnek csodát kellett tennie a BL-döntőbe jutásért. Azt azonban megmutatta a két klub, hogy biztos, de nem kiemelkedő anyagi háttérrel és tudatos, nyereséget termelő játékospolitikával eredményesen fel lehet venni a harcot a jóval kedvezőbb anyagi helyzetben lévő és főként sztárigazolásokkal operáló együttesekkel szemben.
A vezető részvények közül csak az OTP és a Telekom erősödött. 
