4p
Magyarországon a sörtermelés alig változott az elmúlt években: 2014-ben a négy vezető sörgyártó összesen 6,2 millió hektolitert állított elő.

Tavaly ez a szám 6,7 millió hektoliter volt. A sörfogyasztás is évek óta 6-6,1 millió hektoliter volt Magyarországon. A termelés növekedése mintegy 40 százalékban az exportbővülésének köszönhető – írja a napi.hu.

A növekedés másik motorja a prémium sörök iránti növekvő kereslet. Tavaly mintegy 100 ezer hektoliterrel, közel tíz százalékkal több fogyott a prémium és a szuper prémium kategóriájú sörökből. Eközben öt év alatt megháromszorozódott a kézműves sörök piaci részesedése - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövedéki adó statisztikái alapján.

Már a GVH is közbelépett

A főzdék több éve beszélnek arról, hogy behatárolják őket a multinacionális tulajdonban lévő gyárak, így a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt. és a Pécsi Sörfőzde Zrt. Ezek a cégek olyan szerződéseket kötnek a vendéglátóipari helyekkel, amelyek kötbérrel büntetik a kocsmákat, éttermeket, ha nem adnak el eleget a söreikből, így azok a kézműves termékeket már nem merik árusítani.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) már 2011-ben és 2015-ben is felfigyelt a problémára és beavatkozott a hazai sörpiacba. A szervezet megállapította, hogy a Heineken, a Borsodi, a Dreher és a Pécsi Sörfőzde kizárólagos szerződésekkel a maga számára tartotta a vendéglátóhelyek sörforgalmának összességében 43,5-44,3 százalékát. Ezen túl az öt legnagyobb piaci szereplő (kiegészülve a Carlsberggel) 82-95 százalékát adta a horeca (étterem, kocsma, kisvendéglő, szálloda) piac teljes értékesítésének a vizsgált időszakban. Így sem az import, sem a kisüzemi sörfőzdék nem tudtak piacot nyerni.

A GVH felé a társaságok vállalták, hogy két lépcsőben, 2017 végéig összesen közel 20 százalékkal csökkentik az így értékesített sör mennyiségét. Az együttes lekötések által elzárt piacrész mérete összességében 43-44 százalékáról mintegy 30 százalékra eshetne vissza.

Eredmény nincs, baj van

A kisüzemi sörfőzdék viszont most újra feljelentést tettek a papíron még ki sem futott GVH döntés miatt: szerintük a piac oligopol vállalkozásai nem tettek annak eleget. Azt egyelőre csak sejteni lehet, hogy valójában mi történt a piacon.

A kormány mégsem itt nyúlna a piac szabályozásába: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter március közepén arról beszélt, hogy az eddigi 8 ezer hektoliter helyett 200 ezer hektoliterig adnának 50 százalékos jövedéki-adómentességet a főzdéknek. Bár a tárcavezető azt ígérte, megvizsgálják, milyen megoldások vannak még arra, hogy helyzetbe hozzák a kisüzemeket, a mostani limit kitolása igazi látszatmegoldásnak tűnik - több okból is.

A jövedéki adóról szóló törvény legutóbbi módosítása épp április 1-jétől hatályos, és már ez is 20 ezer hektoliterre emelte a limitet. A hazai sörfőzdék kapacitása eddig sem érte el a 8 ezres küszöböt, a Lázár által közölt 200 ezer hektoliter egyetlen cégnek kedvezhet, az Igazi Csíki Sör gyártójának, amely 2016 végén napi 400 hektoliteres (évi 150 ezer hektoliter) gyártási kapacitásról számolt be. Azonban a cégnek nincs magyarországi üzeme, ami miatt ezzel a kedvezménnyel papíron nem élhetnének.

Vannak közös pontok

A nagy gyártók és a kisüzemek ezzel együtt több dologban is egyetértenek: a többnyire a német-osztrák láncoknál kapható dömpingáras sörök ellen mind fellépnének. A 100 forint körül árusított termékek ugyanis a piac jelentős részét vihetik el kedvezőtlen irányba. Apró fordulat, hogy tavaly - hosszú idő után - először csökkent az olcsó sörök forgalma: 3,6 százalék volt a visszaesés.

Az viszont komoly probléma, hogy pontosan a piaci viszonyok miatt 2002 óta nyomott ára van a sörnek, az inflációtól megtisztítva átlagosan 205 forintba kerül fél liter sör. Miközben 42 százalék az adótartalma. Schillinger szerint érdemben az javítana a piacon, ha sikerülne közép-hosszú távon 35-37 százalékra levinni az adót, és a hazai sörgyártókat helyzetbe hozni.

Az adócsökkentésben a manufaktúrák és a gyártók is egyetértenek: március közepén az SKE és a Sörszövetség közös levélben fordult a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, arra kérve Varga Mihályt, hogy a kormány terjessze ki a egyes vendéglátószolgáltatások kedvezményes áfáját a csapolt sörökre.

Gazdaságilag az államnak is megérné, ha növekedne a sörpiac. Nemcsak azért, mert az iparág adó- és járulékbefizetései meghaladták a 72,5 milliárd forintot, míg jövedéki adó címén 42 milliárd forintot fizettek be a gyártók a költségvetésbe, ami 4,5 százalékos növekedés 2015-höz képest. Schillinger elmondta: a sörgyártás közvetlenül 1700, közvetve 24 ezer embert foglalkoztat, a bővülés további munkahelyeket hozhatna létre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG