5p
Csekély esélyt látok arra, hogy a Hír TV-nél maradjak – jelentette ki a Privátbankár.hu-nak Puzsér Róbert. Ennek ugyanis az lenne a feltétele, hogy hagyják cenzúramentesen dolgozni. Az újságíró-kritikus a G-nap utáni Hír TV egyik emblematikus arca volt, az pedig alighanem sajtótörténeti pillanatként értékelhető, hogy anno Simicska-tévéjében simicskázott.
A hatalom szintjei: a Hír TV székháza belülről (A szerző felvétele) 

„Abban az esetben maradok a Hír TV-nél, ha a jövőben is hagynak a saját szempontjaim mentén, cenzúramentesen dolgozni” – mondta el a Privátbankár.hu-nak Puzsér Róbert, a televízió Sznobjektív című műsorának vezetője.

Csekély esély  

Kérdésünkre, hogy lát-e reális esélyt ezen feltételek teljesülésére, azt válaszolta:

Őszintén szólva csekély esélyt látok rá – miközben azt kívánom, hogy ne legyen igazam."

Hozzátette: tudomása szerint a televíziónál még nem határoztak a műsor jövőjéről, ezért kivárja a döntésüket.

„Ha a Hír TV egy propagandacsatorna lesz, nehezen tudok elképzelni rajta kormánykritikát – bár korábban a fénykardot és a hipertérugrást sem tudtam elképzelni, aztán jött a Star Wars” – jelentette ki a televíziós műsorvezető és publicista.

Szikszai Péter, a televízió régi-új vezérigazgató-helyettese a napokban a Magyar Időknek szintén azt mondta, hogy még nincs döntés a Sznobjektívről, Puzsér Róbert pedig nem adta be felmondását, és nem is bocsátották el. A televízió vezetése az adás ismétlését felfüggesztette, a műsor archívuma azonban továbbra is elérhető a csatorna honlapján.

Mint arról beszámoltunk, Simicska Lajos, Orbán Viktor kormányfő egykori szövetségese júliusban a kormánnyal jó kapcsolatokat ápoló Nyerges Zsoltnak adta el szinte egész cégbirodalmát, így a Hír Tv-t is. Az új tulajdonos augusztus elején új szakmai vezetést nevezett ki az adó élére, amely így kormánykritikusból gyakorlatilag ismét kormánybarát médium lett. Az új vezetés szerint visszatértek a 2015 előtti állapothoz, a konzervatív értékekhez.

A Hír TV húzóarca

Ami Puzsér Róbertet illeti, az újságíró-szerkesztő-kritikust a Simicska-Orbán szembefordulásként aposztrofált G-nap után másfél évvel, 2016 őszén szerződtette a Hír TV akkori vezetése. Az elmúlt másfél évben a csatorna egyik meghatározó arcává nőtte ki magát: alapember volt a most megszüntetett Szabadfogás című vitaműsorban, Sznobjektív című produkciója pedig vasárnap este futott főműsoridőben.  

A Sznobjektívben Puzsér nem csak a politikai elitet osztotta ki pártállástól függetlenül, hanem társadalmi-kulturális kérdésekben is markáns véleményt fogalmazott meg. A műsor kvázi össznépi pszichoterápiaként szolgált abban a tekintetben, hogy kísérletet tett a szőnyeg alá söpört társadalmi-politikai problémák, tabutémák kibeszélésére.

Sajtótörténeti pillanatok

Az pedig alighanem sajtótörténeti pillanat volt, amikor Puzsér saját tévéjében oligarcházta le Simicska Lajost, a televízió akkori tulajdonosát.

„Ezen a csatornán két évvel ezelőtt még a Nemzeti Együttműködés rendszerének propagandája hömpölygött. Orbán és Simicska együttműködésének pedig nem elvi, hanem szigorúan érdekalapú konfliktus vetett véget. Ahogy a Keresztapában is elhangzik: ez nem személyes, hanem üzleti ügy. Mi tehát a garancia arra, hogy ha újra fordulnak az érdekek, továbbra is kitart majd a vélemény szabadságának áldott állapota a Simicska-médiumoknál? Nos, erre semmi garancia nincs” – jelentette ki a kritikus a Sznobjektív 2017. január 14-i adásában.

Jobboldali oligarcha

A műsorban Puzsér Simicskát „az első igazi vérbeli jobboldali oligarchának”, „Mészáros 1.0-nak” nevezte, aki – mint fogalmazott – most már más szerepet játszik, nevezetesen a szabad sajtó szerepét.

„Miért gondoljuk azt, hogy ez a szerep majd örökkévaló lesz?” – tette fel a kérdést.

Mint mondta:

"Most lubickolunk a sajtószabadságban éppen, de meddig fog ezt tartani? (...) Mert nem ez a magyar sajtó rendes működése, ami itt most éppen zajlik, hogy mi itt most egy Simicska-médiumban simicskázunk. Tehát erre kár is lenne túlságosan sokáig berendezkedni. Mert látjuk, hogy a politikai klíma, látjuk, hogy a társadalmi közgondolkodás mind-mind-mind nem kedvez ennek.”

Ezután feltette a kérdést:

„Elképzelhetőnek tartjuk, hogy Simicska és Orbán újra szövetségre lépnek, és újraalkotják az együttműködésüket? És akkor befoghatjuk a pofánkat, és takarodhatunk innen?”

Simicska és Dosztojevszkij

A műsor vendége, Gulyás Márton erre az válaszolta: „Persze, nem kérdés.” Az aktivista hozzátette: Simicska Lajossal ugyanaz történt, mint bármelyik Dosztojevszkij-hőssel, azaz a múltban elkövetett kis bűnök felzabálták a lelkiismeretét.

De akkor hogyan lehetséges, hogy ez az ember visszatalál a régi erkölcseihez, tette fel a kérdést Puzsér. „Nem, az érdekeihez talált vissza” – válaszolta Gulyás –. „Ez az ember nyilvánvalóan nem fog eltűnni a politikai porondról (...) Pláne úgy, hogy eszközei vannak arra, hogy revansot vegyen” – fűzte hozzá.

„Akkor ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb fogunk kapni egy pártot a nyakunkba” – mondta Puzsér. „Hogy valamilyen politikai projektet fogunk kapni a nyakunkba, amelyben Simicska Lajosnak érdekeltsége lesz, vagy már van olyan politikai projekt, amelyben érdekeltsége van, hát ezt azért nehéz lenne tagadni” – válaszolta Gulyás Márton a Sznobjektív 2017. január 14-i műsorában.

Annak eldöntését, hogy mennyiben igazolódtak be Puzsér Róbert és Gulyás Márton aggodalmai az azóta eltelt bő másfél évben, valamint sor kerülhetne-e egy hasonló párbeszédre a mostani, régi-új Hír TV-ben a televízió jelenlegi tulajdonosával kapcsolatban, az olvasó fantáziájára bízzuk. 

(A cikk szerzője 2013. június és 2018. április között a Hír TV külpolitikai szerkesztője volt.)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Föld körüli adatközpontot fejleszthet a 4iG 100 millió dollárért
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 10:27
A magyar vállalat ugyanekkora összeget fektethet be az Axiom Space-be, amely Kapu Tibor űrutazásában is kulcsszerepet játszott. 
Vállalat Ég az olajfinomító! – ezúttal a Chevroné, Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:57
Korábban oroszországi és ukrán olajfinomítókban kitört tűzesetek szerepeltek a hírekben, most viszont az amerikai olajvállalat El Segundo finomítója gyulladt ki Los Angelesben.
Vállalat Még a vártnál is jobban megy a Tescónak
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:16
Sikeresen vette fel a harcot a diszkontláncokkal a cég.
Vállalat Felforgatta a piacot az új magyar neobank, hol nyitnak számlát a vállalkozók?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 08:43
Egyértelmű verseny folyik a bankok között a vállalkozók kegyeiért, ingyenes számlavezetéssel és házon belül ingyenes utalással kell versenyeznie a hagyományos bankoknak.
Vállalat Elon Musk nem lehet boldog: már nem a SpaceX a világ legértékesebb cége
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 14:07
Letaszították a trónról. 
Vállalat Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 14:29
Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
Vállalat Berobbant az M&A piac, kapósak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:06
Történelmi rekordot döntött a hazai vállalatfelvásárlások száma.
Vállalat Végzett a 4iG, ez az új távközlési felállás
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 09:37
A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, 2Connect márkanév alatt.
Vállalat Veszteséggel zárta az első félévet az AKKO Invest
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 19:10
Csaknem változatlan bevétel mellett egyszeri tételek miatt keletkezett veszteség – közölte a társaság kedden.
Vállalat Az MBH Bank még szorosabban működik együtt a rendőrséggel a digitális csalások ellen
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 18:10
Együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG