9p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A milliárdos felcsúti nagyvállalkozó és üzlettársa által legnagyobb arányban tulajdonolt CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. a 22 hazai biztosító közül egyedül lett veszteséges 2020-ban, ráadásul a bruttó díjbevételei is közel 70 százalékkal zuhantak. Egyéb érdekességek is kiderülnek a lapcsoportunk által elkészített legfrissebb biztosítói rangsorokból.

Túlzás nélkül állítható, hogy a hazai biztosítókat sem vetette vissza a 2020 március közepén berobbant koronavírus-járvány – hasonlóan azokhoz a cégekhez, amelyek főbb mutatóit, tavalyi beszámolóik alapján immár napok óta ismertetjük lapcsoportunk oldalain. Míg azonban például a bankok kiugró aktvitását jelentősen zuhanó eredmények – amelyek az egy évvel korábbinál jóval több hitelintézetet tett veszteségessé – kísérték a hitelmoratórium őket negatívan érintő következményei miatt, addig a biztosítóknál hasonló visszahúzó (kormányzati) tényező nem volt. Ennek következtében a díjbevételeik növekedésétől nemhogy elmaradt volna a profittermelésük, hanem éppen ellenkezőleg, még túl is szárnyalta azt, ráadásul nem is kevéssel.

De lássuk a számokat! 

A Magyar Biztosítók Országos Szövetsége (Mabisz) 22 tagja 1204 milliárd forintos bruttó díjbevételt ért el 2020-ban. Legalábbis az éves beszámolóik alapján. Mert a végleges mérték még ennél is 38 milliárddal magasabb lett – derült ki a Mabisz május közepi sajtóközleményéből. Ám ez a – szektorszinten minimálisnak tekinthető – korrekció nem változtat azon, hogy a biztosítók 2020-as díjbevételei közel 5 százalékkal haladták meg a 2019-eseket.

Az egy évvel korábbihoz hasonlóan a nem-élet üzletágak díjbevételei jobban, 5,2 százalékkal gyarapodtak, mint a négy százalékkal izmosodott élet-üzletágaké – ami megerősítette azt az öt évvel ezelőtt megfordult, s azóta is egyre jobban érvényesülő tendenciát, miszerint a nem-életesek már többet tesznek a közösbe, mint az életesek, 2020-ban például 683,6 milliárd vs. 556,7 milliárd volt az arány a javukra. Még úgy is, hogy utóbbi üzletágakban a befektetéshez kötött, valamint a nyugdíjbiztosítások is szépen gyarapodtak. A szerződések darabszáma ugyan nem emelkedett, viszont nőtt az egy szerződésre jutó díjbevétel. A kedvező tendenciáknak köszönhetően a magyar lakosság nettó pénzügyi vagyonán belül az életbiztosítási tartalékok 2019-ig csökkenő aránya enyhe emelkedésnek indult – hívta fel a figyelmet Pandurics Anett, a Mabisz elnöke egy minapi konferencián.

A járvány ellenére jó évük volt a hazai biztosítóknak. Fotó: depositphotos
A járvány ellenére jó évük volt a hazai biztosítóknak. Fotó: depositphotos

Az aligha számít meglepetésnek, hogy a nemélet-üzletágon belül az utasbiztosítások piaca gyakorlatilag összeomlott, díjbevétele 59 százalékkal esett vissza, hiszen a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent – kevésbé finoman szólva, gyakorlatilag lenullázódott – az idegenforgalom, így az utazások biztosítása iránti igények is jócskán elapadtak. Csak érzékeltetésül: a nemélet-piac növekedése utasbiztosítások nélkül 6,8 százalékos volt, miután szinte minden más nemélet-termékcsoport növekedni tudott. A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) piac például több mint hét százalékkal. Igaz, az eredménykimutatást még tavaly is korrigálta a kgfb-díjbevételi statisztikákba beépülő biztosítási adó áthúzódó hatása, ezt kiszűrve csak mintegy három százalékos lett volna a bővülés.

Ami az egyes biztosítókat illeti, a bruttó díjbevételek alapján lapcsoportunk által hagyományosan elkészített rangsorok 2020-as verziója is visszatükrözi azt, hogy összességében a helyzet nem változott, legfeljebb az arányok, de azok is árnyalatnyit. Eszerint az öt legnagyobb biztosító piaci koncentrációja ugyan kis mértékben, 1,5 százalékponttal csökkent 2019-ről 2020-ra, ám az még így is 58,6 százalékos. Ez látszólag magas aránynak tekinthető, ám a Mabisz elnöke a koncentrációt közepesnek ítéli meg, szerinte a magyar biztosítási piacon erős a verseny.

Más kérdés, hogy míg az első négy helyen ugyanazok állnak, mint egy évvel korábban, addig az ötödik helyen változás történt. Lecsúszott arról a Magyar Posta Életbiztosító, ráadásul mindjárt két helyet is veszített, annak következtében, hogy csaknem 11 százalékkal kevesebb bruttó díjbevételre tett szert 2020-ban, mint egy évvel korábban. Emiatt az egy évvel korábban nemcsak közvetlenül mögötte végzett Union Vienna előzte meg, hanem a 2019-es díjbevétele alapján még két hellyel hátrébb rangsorolt NN is. 

A másik nagy visszakozó a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító, amelynek díjbevétele óriásit, közel 70 százalékot zuhant egy év alatt, így mindkét BNP Paribas Cardif-biztosító (az élet és a nem-élet is) elé tudott kerülni. Ez még akkor is mellbevágó, ha Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. csak tavaly nyáron vette át a hatalmat a CIG két biztosítójában, így a tulajdonosváltással kapcsolatban megfogalmazott ígéretek megvalósulását még nem lehet számon kérni rajta – mindenekelőtt azt, hogy a 2023 közepétől egymással egyesülő Budapest Bank, MKB, Takarékbank hármas mintegy 1,9 milliós ügyfélköréből minél többet cserkész be majd. 

Az utazási hajlandóság Covid nyomán már említett visszaesése miatt kevésbé furcsa, hogy a CIG nem-élet biztosítójánál is jobban, több mint 70 százalékkal zuhant az Európai Utazási Biztosító (EUB) bevétele. Emiatt az EUB-nak 2020-ban olyan alacsony díjbevétele származott, hogy a 22-es rangsor legutolsó helyén találta magát. A 2019-ben még mögötte lévők közül hárman is megelőzték, a már említett BNP Paribas Cardif életbiztosítója, valamint a hagyományosan alacsony skálán mozgó D.A.S Jogvédelmi és MÜBSE Magyar Ügyvédek Kölcsönös Biztosító Egyesülete. 

Bár a MÜBSE 2020-as eredményét még nem ismerjük (a küldöttgyűlés azt már elfogadta, de még nem tette közzé), feltehetően a tavalyi évét sem zárta mínuszban. Ha valóban így történt, akkor egyrészt rögzíthető, hogy a 22 Mabisz-tag biztosító mintegy 82 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2020-as évet, 17 százalékkal többel, mint a 2019-est. Másrészt a MÜBSE megelőlegezett pozitív szaldója azt is jelenti, hogy mindössze egy biztosító lett veszteséges a magunk mögött hagyott évben, eggyel kevesebb, mint 2019-ben.

Ez az egy bukóval zárt intézmény a már a bruttó díjbevételek kapcsán kivesézett CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító, amely tavalyelőtt is az egyik negatív eredményt elért cég volt. Igaz, 2020-ban csaknem feleakkora mínuszt hozott össze, mint egy évvel korábban – ha valami bíztatót szeretnének olvasni a tőzsdén forgó CIG részvényesei. Amit még fokozhatunk azzal, hogy a másik 2019-es vesztesnek, a CIG életbiztosítójának viszont sikerült az elmúlt évben nyereségbe fordulnia. Olyannyira, hogy a tavalyelőtti utolsó, 22. pozícióval szemben egyből 7-tel feljebb, a 15.-ben találta magát.

A legnagyobb arányú, csaknem hatszoros profitbővülés ugyanakkor a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító nevéhez fűződik, nem csoda, hogy ez egyúttal azt is jelentette, ő produkálta a második legnagyobb, három helyes előrelépést, amelynek következtében a 17. helyre sorolódott. Míg a Genertelnek két helyet is sikerült feljebb lépnie, a 16.-ról a 14.-re, hála annak, hogy a 2020-as üzleti évét több mint két és félszer magasabb adózott nyereséggel zárta, mint a 2019-est. 

Az eredmények alapján felállított rangsorban két helyen történt közvetlen csere. A 2020-ban az egy évvel korábbinál több mint másfélszer nagyobb profitot bezsebelt Uniqa Biztosító került az Union Vienna elé, a 8. pozícióba, míg ugyanezt a bakugrást a Grawe Életbiztosító is végre tudta hajtani, amely a 2019-ben még előtte végzett Magyar Posta Életbiztosítót maga mögé utasítva bekerült a Top 10-be. 

Jól indult a 2021-es év

Ami a kilátásokat illeti, bizakodásra adhat okot, hogy az idei első negyedévben 7,1 százalékkal magasabb, 360 milliárd forint lett a biztosítók díjbevétele, mint 2020 első három hónapjában. Ezt Pandurics Anett a Mabisz hétfői sajtótájékoztatóján azzal magyarázta, hogy a tavalyi első negyedév utolsó két hetében köszöntött be a lezárás, a mostanira pedig sikerült megoldásokat találni a pandémiás helyzet kezelésére.

A korábbi évek tendenciáival ellentétben most az életbiztosítások hasítottak jobban, az azokból származott idei első negyedéves bruttó díjbevételek több mint 10 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét. E régen látott bővülés értékét növeli, hogy azt már csak részben hajtotta az egyszeri díjas szerződések növekedése, inkább a rendszeres díjas szerződések 11,5 százalékos emelkedése volt a mozgatórúgó. A Mabisz tavaly év végi nyugdíjbiztosítási kampánya is eredményt hozott, részben ennek is köszönhető a nyugdíjbiztosítási díjbevétel 11,2 százalékos bővülése. Az ügyfelek egyre inkább érdeklődnek ez iránt a termékkör iránt, a pandémia erre és az egészségbiztosításokra is ráirányította a figyelmet – hangsúlyozta Pandurics Anett. 

Az is pozitívum, hogy az unit linked életbiztosítások díjbevétele is több mint 8 százalékkal gyarapodott, így összességében a lakossági megtakarítási tortán belül is nőtt az életbiztosítások súlya. Az ügyfelek és a közvetítők is felelősen viselkednek, ami a törlések, visszavásárlások számán is látszik. Az egyszeri díjas portfolióhoz az ügyfelek egy része hozzányúlt, amihez a lakásfelújítások támogatásának is köze lehet – véli Pandurics Anett. 

A nem-élet üzletágon belül a vállalati vagyonkörben következett be óriási növekedés, a kgfb-díjbevétel 2,1 százalékkal emelkedett, az utasbiztosítási szegmens 66 százalékkal csökkent. Mindenki készül a nyárra, a belföldi utazásokra is vannak megoldások a piacon. Nagy kérdés, hogy az idei szezonban mennyien fognak utazni, de a társaságok mind készülnek, egyre többen vezettek be fedezeteket, szüntettek meg kizárásokat a Covid kapcsán is – közölte a Mabisz elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG