6p
Az utóbbi időszakban számos kritika érte a vállalatot, amiért teret ad a szélsőséges, erőszakot promotáló tartalmaknak. Az új programok segítségével minden hónapban videók millióit törlik az oldalról, sok esetben azonban még mindig komoly fejtörést okoz, valóban káros vagy hamis-e az adott tartalom. Szélsőséges csoportok, gyűlöletkeltés és gyermekvédelem - ezek az oldal legnagyobb ellenségei idén.

A világ egyik leghíresebb videómegosztója több mint 5 millió videót távolított el az oldalról a tavalyi év utolsó negyedévében, mivel azok valamilyen módon megsértették a tartalmakkal kapcsolatos irányelveket – derült ki a vállalat legfrissebb közleményéből. A cég így reagált korábban ért kritikákra a szélsőséges tartalmakkal kapcsolatban - írja a Reuters.

A videómegosztót számos kormányszerv támadta az utóbbi időszakban, amiért nem tesz eleget a szélsőséges tartalmak eltávolítása érdekében, a Procter & Gamble Co, valamint az Under Armour Inc egy időre bojkottálták is a szolgáltatást, miután hirdetéseiket az irányelveknek nem megfelelő videók mellett látták viszont. A szolgáltató szerint a folyamat szoftveres automatizálása jelentősen felgyorsítja a videók blokkolását, ugyanakkor nincs összevethető adatuk a korábbi időszakokhoz képest.

Lopnak, csalnak és hazudnak - milliárdos károkat okoz a Facebook?

A videótartalmak javára változtatja meg hírfolyamát a Facebook. Az internetes óriás komoly versenyben van a Youtube-bal, mivel ők is a videókat tekintik üzleti modelljük legértékesebb darabjának. A bevételek szempontjából a vállalat számára elengedhetetlen, hogy a felhasználókat minél tovább az oldalon tartsa, ehhez azonban a Facebook gyakran etikátlan gyakorlatokhoz nyúl: a legnépszerűbb videókat egyszerűen ellopja vetélytársaitól. Részletek >>>

A vállalat elmondása szerint továbbra is szükséges egy emberekből álló csapat, akik ellenőrzik a szoftver által eltávolított mellet azt a további 1,6 millió videót, amelyek csupán pár emberhez jutottak el letiltásuk előtt. Ezeket a videókat a felhasználók és kormányszervek jelentései alapján vizsgálták, a program ugyanis nem szúrta ki őket.

A vádak nem csak a YouTube-ot, hanem az egyik legnagyobb közösségi oldalt, a Facebookot is érintették: Zuckeberg vállalata az idei első negyedévben csaknem 2 millió olyan videót blokkolt vagy látott el figyelmeztető szöveggel, amelyeknek közük volt az Iszlám Államhoz az Al-Kaidához. A problémás videók mihamarabb eltávolítása – legyen az mesterséges intelligencia vagy ember munkája – segíthet a cégnek megúszni az egyre szigorúbb szabályozást, valamint megőrizni a reklámokból származó bevételek volumenét. Ez már csak azért is fontos, mert a szakértők szerint továbbra is hatalmas igény van a hirdetők részéről az oldal használatra, másrészt a YouTube-ot birtokló Alphabet Inc. számára fő bevételi forrás a videómegosztón megjelenő hirdetések.

Szélsőséges vélemények

A YouTube elsősorban a szélsőséges videókra és feltöltőikre fókuszál és letörli azokat az anyagokat, amelyek gyűlöletkeltőek vagy erőszakot promotálnak. A feltöltők ilyenkor megrovásban részesülnek, minden harmadik megrovás után pedig letiltják a felhasználó hozzáférését a fiókjához a következő három hónapra. Ezen felül automatikusan letiltják azokat a videókat és felhasználókat, amelyeket kormányszervek terrorista csoportokként azonosítottak. A cég ráadásul továbbítja ezen anyagok digitális ujjlenyomatát a kiberbiztonsági cégek felé.

Kiakadtak az új törvényre - már a vélemény is tilos?

A német ellenzék szerint az új törvény jócskán megnyirbálja a szabad véleménynyilvánítást. A vállalatoknak ugyanis maguk kell eldönteniük, milyen tartalom minősül törvénysértőnek, emiatt pedig már az első napokban számos politikus és humorportál kapott letiltást a közösségi oldalakon. Sok szolgáltató ráadásul nem is német érdekeltségű, így a politikai befolyásolás veszélye is fenyegethet külföldről. Tovább >>>

Azok a videók, amelyek határesetnek minősülnek az irányelvek szerint, külön figyelmeztető jelzést kapnak és megvonják tőlük azokat a lehetőségeket, amelyek által kiemelt figyelmet kapának az oldalon. A YouTube ráadásul külön lehetőséget biztosít a hirdetőknek az ilyen videóknál, hogy ne kelljen az ilyen tartalmakat szponzorálniuk.

Bár az automatizált blokkoló rendszer felgyorsította az Iszlám Állammal vagy az Al-Kaidával kapcsolatos tartalmak letiltását, sokszor nehezen kezeli azokat a szélső-jobb oldali véleményvezéreket, akik a szabályokat betartva, nem konkrét gyűlöletbeszédeken keresztül hallatják hangjukat.

Gyűlöletbeszéd

A hamis hírek esetében már nagyobb a probléma, a vállalat szerint igencsak körülményes „igazság” irányelveket megfogalmazni a tartalmakkal szemben, így gyakran más szempontok alapján törlik ezeket. Az oldal például törölhet kitalált híreket, amennyiben annak témája zaklató vagy kényes valakivel szemben. Tavaly ősz óta az oldal előnyben részesít olyan hitelesített forrásokat a keresési találatoknál, mint a CNN és az NBC News, de a tervek szerint a releváns tartalmak mellett Wikipedia cikkek is megjelennének, ami segít a felhasználóknak eligazodni a valódi és a hamis tartalmak között.

Gyermekvédelem

Ettől függetlenül a YouTube-ot még mindig sok kritika éri, amiért nem reagál elég gyorsan a nemzetközileg is érdekesnek számító kiemelt híreknél, amikor is számos blogger kezdi feltölteni kommentárját. A vállalat ezen felül továbbra is megtartja azokat a tartalmakat, amelyek hírértéke kellően nagy, hogy ne számítson feltétlenül a tartalom hitelessége. Jó példa erre Lázár János bécsi kiruccanása, amely – bár szándékosan rossz színben tünteti fel a várost – pusztán hírértéke miatt fennmaradhatott az oldalon.

Az oldalnak a gyermekek védelmét is szem előtt kell tartania, a YouTube már tavaly elkezdte felszámolni azokat a tartalmakat, amelyekben veszélyes helyzetben láthatóak fiatalkorúak vagy rajzfilmfigurák nem megfelelően vannak ábrázolva. A cég ilyen esetben nem értesíti a hatóságokat, állításuk szerint ugyanis ilyenkor igen nehéz beazonosítani a tartalmak tulajdonosát. A tartalmakat birtokló felhasználók jelentést tehetnek az oldalon, amelyet a vállalat kivizsgált. A YouTube ezen felül erősebb szűrést alkalmaz az olyan kommentárokkal szemben, amelyek nem megfelelő kontextusban említenek fiatalkorúakat.

Szólásszabadság vagy gyűlöletbeszéd: ez jelentheti a videómegosztó végét?

Igazi kötéltáncot jár a YouTube: állami szervek, döntéshozók és aggódó szülők folyamatosan szigorítanák az oldalon megjelenő tartalmakat, miközben a vezető márkák sem szeretnék hirdetéseiket a terrorizmus promotáló tartalmak mellett látni – ha viszont minden kérésnek eleget tennének, komoly veszélybe sodornák a véleménynyilvánítás és a szabad internet alapköveit. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG