Privátbankár.hu: 25 éve foglalkozik vállalati finanszírozással. Sok minden változott ennyi idő alatt? Másként kell ma már ezt csinálni?
Dezse Margaret, vezető partner, EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások: Sok céget láttam az elmúlt 25 évben, sok céget eladtam, sokat segítettem, hogy befektethessen. Természetesen, ahogy a világ változik, a vállalati finanszírozás folyamata is változik. Volt egy időszak, amikor nagyon sok befektető jött Magyarországra. A rendszerváltáskor egy céget még nagyon könnyen el lehetett adni, sok volt az érdeklődő.
PB: És most?
D.M.: Ma már többször átgondolják, részben a válság miatt is, hogy mikor, hol fektessenek be.
PB: Mégis, aki úgy dönt, legyen akár magyar, akár külföldi cégvezető, hogy Magyarországon fektet be, mire figyeljen?
D.M.: A válság után alaposan megváltozott a cégek helyzete, ezerszer megfontolják, hogy befektessenek-e, vagy sem. Pedig most több a forrás a piacon, a cégeknek, a befektetőknek is több pénzük van, mégis óvatosabbak. Aki mégis úgy dönt, hogy befektetne, az nemcsak a kiszemelt cég pénzügyi eredményét nézi, hanem azt is, hogy az a vállalat „szép-e”, „tiszta-e”, milyen plusz értékei vannak.
Magyarországon az IT szektorban, a telekommunikációban és a médiában a legnagyobb az érdeklődés.
DM: Számít, hogy pénzügyi vagy stratégiai a befektető?
D.M.: A stratégiai befektető általában száz százalékban szeretné a céget. Számít neki a szinergia, hogy mennyire tudja beépíteni a vállalatot saját cégébe. A pénzügyi befektetőnek szüksége van a menedzsment, illetve az előző tulajdonos szaktudására, kapcsolataira, ezért sokszor megelégszik a többségi vagy a kisebbségi pozícióval, de ő is megveheti száz százalékban a céget, ha az ő portfóliójában is van ahhoz hasonló vállalat.
PB: Magyarországon kik vannak gyakrabban jelen, a pénzügyi vagy a stratégiai befektetők?
D.M.: Mindkettő jelen van, általában dominálnak a szakmai befektetők, de térségünkben, Magyarországon kiemelkedő a pénzügyi befektetők szerepe, részben a Jeremie-programnak is köszönhetően.
PB: Mennyire merészek ezek a befektetők? Egyáltalán mennyire kell bátor stratégának lenni?
D.M.: Meg kell fontolni a döntést, nem könnyű, mert ez soha nem fehér vagy fekete, és nagyon sok utólag sikertelennek bizonyult vállalatfelvásárlást láttunk. Fontos, hogy ha valaki a tranzakció mellett dönt, akkor utána legalább akkora figyelmet szenteljen a cégnek. „Ápolni” kell a befektetést, meg kell dolgozni a növekedésért. Itt nemcsak pénzről van szó, hanem együttműködésről, menedzsmenti döntésekről.
PB: A régióhoz képest nagyon alacsony a magyarországi tranzakciók száma. Mi ennek az oka? Mennyire számít nagynak vagy kicsinek a hazai tranzakciós piac?
D.M.: Sok szempontból lehet értékelni a tranzakciók számának és a tranzakciós piacnak a nagyságát. Lehet hasonlítani az ország gazdaságának méretéhez, a vállalatok számához vagy a múltbeli tranzakciós számhoz. Azt hiszem, Magyarország egyik összefüggésben sem marad el a régióban. Durva becslésünk szerint a magyar M&A piac a GDP 1,2%-a, ugyanez a mutató a lengyelek esetében 1%, a törököknél 1,3%, Romániában 0,6% és Szlovákiában 0,4%. Az is igaz viszont, hogy a 2000-es évek második felének tranzakciószámaitól jelenleg nagyon távol vagyunk és nem is nagyon számíthatunk arra, hogy visszatér a válság előtti évek „aranykora”.
PB: Mit néznek először a vevők cégeladásnál?
D.M.: A vevők érdeklődését számos ok motiválhatja, saját belső növekedési lehetőségeik korlátaitól, az iparági verseny élesedésén keresztül a vezetők, tulajdonosok személyes ambíciójáig. Amit a legtöbb esetben elsősorban néznek, hogy a célpont hozzá tud-e járulni saját céljaik, stratégiájuk megvalósításához, hordoz-e számukra értéket, illetve integrálható-e működésükbe. Más megközelítésben, és nem feltétlenül ebben a sorrendben: menedzsment, védhető piaci pozíció, növekedési kilátások, egyedi eszközök (licencek, know how).
PB: Könnyű annak, akinek jók a gazdasági eredményei, mit tehet az, akinek nem ilyen szépek a számai?
D.M.: Nem csak a jó cégekre van kereslet. Vannak olyan befektetők, akik kifejezetten nehéz helyzetben lévő cégeket keresnek, mert hisznek benne, hogy végre tudják hajtani a szükséges restrukturálást. Mindig az adott helyzetből kell kihozni a legjobb megoldást a cég eladásszervezése során.
PB: Mi számít még cégeladáskor?
D.M.: A legnagyobb cégeket leszámítva, de sok esetben még ott is, nagyon fontosak a szubjektív tényezők, a vevő és eladó közötti bizalmi viszony, a menedzsment és a vevő kapcsolatának alakulása. Legalább ennyire fontos lehet a megfelelő időzítés.
PB: Honnan lehet tudni, hogy mennyit ér egy cég, ki mondja meg?
D.M.: A főszabály szerint a cég annyit ér, amennyiért el lehet adni. Az esetek többségében ez az ár nem tér el jelentősen a széles körben alkalmazott klasszikus értékelési módszertanokkal megállapított értékektől. Ezek a módszerek részben a cég által a jövőben termelni tervezett jövedelmi felmérésre épülnek (pl. diszkontált cash flow módszer), részben abból vezetik le az értéket, hogy máskor mások mennyit voltak hajlandók fizetni hasonló cégekért (pl. összehasonlítható tranzakciók és tőzsdei társaságok módszere). Ugyanakkor a legtöbb iparágnak megvannak a sajátos értékelési szempontjai és megközelítései, és az egyes szakemberek saját tapasztalataik szerint más-más tényezőt használnak az értékeléshez.
PB: Melyik szektorban a leggyakoribb a cégeladás?
D.M.: Azokban a szektorokban jellemző a cégeladás, ahol nagyszámú kis és közepes vállalkozás van (IT, média, gépgyártás), illetve ahol az adott iparágat erős koncentrációs folyamat jellemzi (távközlés, vegyipar).
PB: A belföldre vagy külföldre irányuló tranzakció a gyakoribb?
D.M.: Általában a belföldi tranzakciók száma mindig meghaladja a külföldre irányuló tranzakciók számát. Ez a 2008-at követő időszakban még fokozódott is, mert a cégek egy jelentős része úgy reagált a válságra, hogy koncentrálta piaci erőfeszítéseit, hazai piacára fókuszál, feladva több nem kulcsnak tekintett országban folytatott tevékenységét. Minél erősebb egy ország gazdasága és tőkepiaca, annál több a külföldre irányuló tranzakció.
PB: Honnan tudnak ehhez forrást szerezni?
D.M.: Az akvizíciók finanszírozásának forrásösszetétele időről időre változik. Hitelbőség éveiben nem volt ritka a jelentős mértékben hitelből történő akvizíció, de mostanában fokozott szerepe van a cégek saját felhalmozott forrásainak. Az erős tőkepiaccal rendelkező országokban gyakori az akvizíciót szolgáló részvénykibocsátás, kötvényszervezés, pénzügyi befektetők bevonása vagy akár a saját részvényekkel való fizetés is.
A német gazdaság az előzetes jelzéseknél kevésbé nőtt a harmadik negyedévben. 
