2p
A szerkesztőségünk abszolút legfiatalabb tagjaként, a magam huszonpár évével is legalább tíz olyan világvégére emlékszem, amit végül volt szerencsém megúszni élve. Ezekből gyűjtögettem néhányat most, a legdurvább tömeghisztériák sok mindenkinek ismerősek lehetnek.

7. 1997. október 23.

Itt is sokan várták azt, hogy mindennek vége, de nem jött be a 17. századi püspök, James Ussher jóslata. Ő egyébként azért erre a napra jósolta a világvégét, mert számításai szerint ekkor lett volna 6000 éve a Teremtés.

6. 1999. július

Nostradamus jóslata azért is okozott viszonylag nagy riadalmat, mert több írását lehet megtörtént események allegóriájaként értelmezni. Írásai szerint a Terror Királya eljött volna az égből az év hetedik hónapjában.

5. 2000. január

Az abszolút leghíresebb ilyen mozgalom am Y2K-hívőké volt, akik szerint az ezredfordulókor egy titokzatos programhiba összeomlasztaná a számítógépes rendszereket, katasztrófákat okozva ezzel az egész világon.

4. 2011. május/október 21.

Harold Camping rádiós igehirdető menetrendszerűen jósolgatta a világvégéket 1994-ben, majd 2011-ben ismét. Igazán nagy hírverést viszont csak 2011 májusában kapott, ekkor viszont már a szkeptikus amerikai közösség is jobban rászállt, és mikor nem történt meg az elragadtatás, teljesen nevetségessé és hiteltelenné vált.

3. 2011. augusztus-október

A riadalmat a Földhöz viszonylag közel elhaladó Elenin-üstökös okozta. Sokan attól tartottak, hogy az üstökös a Nap és a Föld közt átvágva zavart okozna a földkéregben, áradásokat és földrengéseket hozva magával.

2. 2012. december 12./21.

Ez biztosan mindenkinek ismerős, a maják naptára itt ér véget, ezért sokan várták, hogy megszállja a világot egy űrlényfaj, vagy elpusztítja a Földet egy szupernova, de egyik sem történt meg. Az elméletet egyébként a maja kultúra szakértőitől kezdve a NASA-ig mindenki megcáfolta.

1. 2013. augusztus 23.

A mostoha sorsú orosz cári család udvari jósa szerint tüzes esőnek kellett volna esnie az égből, elpusztítva az élet nagy részét, de még mindig itt vagyunk.

Számításaink szerint egyébként a legtöbb mai ember körülbelül 15 világvégét élt túl eddig, aki kíváncsi, hogy pontosan melyikeket, itt tudja megnézni pontosabban is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Magyar szakmai partnert választott a dán bajnok: együttműködésre lép a BioTechUSA és a Brøndby IF
PR | 2025. július 29. 12:52
Legendás dán labdarúgó egyesület felkészülését segíti idéntől a BioTechUSA: a tisztán hazai tulajdonú étrendkiegészítők gyártásával és forgalmazásával foglalkozó cégcsoport Dánia egyik legmeghatározóbb futballklubja, a Brøndby IF hivatalos táplálékkiegészítő partnere lett.
Vásárló Csütörtökön lesz némi mozgás a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 23. 11:13
Csak az egyik üzemanyagfajta ára változik.
Vásárló Veszélyes kínai csomagok szivárognak Magyarországra is? Megkongatták a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 20. 10:21
Aggasztó híreket hozott az uniós biztos.
Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló A 2025-ös év színtrendjei: a barna és a Mocha Mousse hódítása
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 11:30
Ahogy múlnak az évek, a színtrendek új lendületet vesznek, alkalmazkodva az aktuális divatigényekhez. Mire számíthatunk 2025-ben? A szakértők egy új divatos színt jeleznek előre: a Mocha Mousse-t. Vajon hogyan alakíthatja át ez a finom nevű árnyalat a babakocsi piacot? A sötétbarna visszahódítja régi helyét, új lehetőségeket nyitva meg.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG