2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nehéz idők járnak a gyorsétteremláncokra, mert a fogyasztók az elmúlt évek magas inflációja nyomán
jobban megnézik, mire költik a pénzüket és inkább otthon főznek. Azért el lehet csábítani őket.

A McDonald’s meghosszabbította az Egyesült Államokban az öt dollárba (mostani árfolyamon 1785 forintba) kerülő menü értékesítését az év végéig – jelentette a Reures. Ha nem is minden étteremben, de a gyorsétteremlánc legtöbb vendéglátóhelyén kapható lesz a "filléres" étel, miután beváltotta a cég hozzá fűzött reményeit, magyarán, hozzájárult a fogalom növekedéséhez.

A cég június végén vezette be az ötdolláros menüt, majd azt augusztusig, a nyár végéig elérhetővé tette. A cél nem ördöngösség: vissza akarják csábítani azokat a fogyasztókat, akik a koronavírus-járvány bezártsága idején elszoktak a vendéglőbe járástól, és az elmúlt évek drágulási hulláma miatt nem tértek vissza korábbi szokásaikhoz.

A vendéglőknek, különösen a "gyorsételt" kínáló változatoknak versenyezniük kell az áruházakkal, amelyek rengeteg gyorsan elkészíthető, félkész ételt kínálnak azoknak, akik az otthoni főzéssel akarnak spórolni. Most azt kommunikálja a McDonald’s, hogy elkötelezte magát a lehető legmegfizethetőbb kínálat mellett.

Gyenge szereplés

A vállalat 13,5 ezer vendéglőt üzemeltet az Egyesül Államokban – derült ki a legutóbbi céges tőzsdei gyorsjelentésből. A folyó negyedévben növekedett a forgalom, amit Andy Barish, a Jefferies befektetési bank elemzője az ötdolláros ajánlat mellett a marketing- és a promóciós tevékenység megerősítésének tulajdonít.

Marad az akció
Marad az akció
Fotó: Pixabay

A McDonald’s elmúlt negyedévei viszonylag gyengére sikeredtek. Ezen belül a június 30-án végződő három hónap váratlan csökkenést hozott világszinten az árbevételben. Ez volt az első visszaesés az elmúlt tizenhárom negyedév összehasonlításában. A gyorsétteremlánc az ötdolláros akció meghosszabbítása mellett számos további kedvezménnyel készül a november-decemberi ünnepek előtti időszakra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Az Aldira figyelt a Tesco, úgy fest, jól tette : több mint 1380 milliárd forint a bizonyíték
Buksza blog | 2024. október 4. 14:14
Egy ideje újra jó pénzügyi adatokról számol be a Tesco, amely korábban túlzásba vitt nemzetközi terjeszkedései miatt komoly bajba került. A vásárlók díjazzák az alacsonyabb árakat.
Vásárló Valami megmoccan a benzinkutakon, de mit szólnak majd az autósok?
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 13:23
A közlekedők egyik fele kap egy kisebb rossz hírt.
Vásárló Árcsökkentést és akciócunamit hoz az Auchan riválisainak házassága
Buksza blog | 2024. október 2. 08:36
Franciaországban nagy változást hoz az ősz az áruházak körében, eltűnik a Cora, amely a Carrefour tulajdonába került, és az új tulaj jó ajánlatokkal akarja emlékezetessé tenni a változást.
Vásárló Több pénzt kérnek a pénztáraknál a magyar diszkontok - Drágulást mutat a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése
Csernátony Csaba | 2024. szeptember 30. 05:45
Egy hónap alatt jelentősen, több mint 4 százalékkal drágult a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésben szereplő termékek átlagára. 
Vásárló Nagyon szokatlan dolgot produkáltak a saját márkás termékek
Buksza blog | 2024. szeptember 27. 19:21
Immáron egy felmérés is bizonyítja, hogy a vásárlók az elmúlt fél évben óvatosan növelték kiadásaikat, de kétharmaduk kész kipróbálni új termékeket és márkákat, ha azok olcsóbbak.
Vásárló Megadta magát az otthoni gép: javítás vagy vásárlás? Új szabályozás jöhet
Buksza blog | 2024. szeptember 26. 15:01
Régi gondja az embereknek, hogy ha mestert hívnak a ház körüli egyszerű javításokhoz, amelyek egy részét maguk is megcsinálhatnák, durva számlákkal szembesülnek. Az ügy állami szabályozás után kiált.
Vásárló Ilyen volt a 33. Budapest Borfesztivál szeptember 12-15. között a Budavári Palotában
PR | 2024. szeptember 25. 09:15
A Budapest Borfesztivál 33. alkalommal került megrendezésre a Budavári Palota gyönyörű teraszain. A lélegzetelállító Dunai panoráma, az emlékeket őrző falak, a díszes épületek a hűvös idő ellenére is varázslatos hangulatot kölcsönöztek Európa egyik legszebb fesztiváljának. A borok minősége, a gourmet fogások széles választéka, a szakmai programok színvonala az időjárástól függetlenül is felejthetetlen élményt nyújtott a fesztivál látogatóinak.
Vásárló Hadat üzenne a műanyagoknak a sampongyártó világcég – jöhet a dobozos tusfürdő?
Buksza blog | 2024. szeptember 24. 12:43
Az Unilever vezetősége azt várja az ENSZ folyamatban lévő műanyag-kezelési egyeztetési folyamatától, hogy az év végén olyan egyezménnyel végződjön, ami kiüti a műanyag csomagolóanyagokat.
Vásárló MIkor lehet a legkényelmesebben vásárolni? Megjött a válasz
Buksza blog | 2024. szeptember 24. 11:33
A fogyasztási szokások átalakulásával indokolja a Co-op, hogy 24 órás élelmiszer-kiszállítási szolgáltatást vezet be Angliában. A gyors házhoz szállítást elsősorban az éjszaka vásárlók igénylik.
Vásárló Szlovákiába jár élelmiszert vásárolni? Ezt mindenképpen tudnia kell!
Buksza blog | 2024. szeptember 23. 05:44
A szlovák kormány nem ijedt meg attól, hogy gazdasági megszorításokat kell bevezetni az állam pénzügyeinek rendbe tétele érdekében, ám a csomag „hangulatjavító” részének hatása kétséges. A szlovákiai boltokba járó magyarországi lakosoknak érdemes lesz újra elővenniük a számológépet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG