3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A versenyhivatal szerint megtévesztették a fogyasztókat.

A fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozó Fensus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A Fensus Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2012 januárja és 2012 júliusa között regionális, ingyenes hetilapban, illetve szórólapokon népszerűsítette a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos tevékenységét.

Az eljárás során a versenyhivatal többek között azt vizsgálta, hogy a reklámokkal megcélzott fogyasztók a tájékoztatások alapján tisztában lehettek-e a fogyasztói csoport konstrukció lényeges elemeivel. Fontos kiemelni, hogy a hirdetésekkel megcélzott fogyasztók jellemzően pénzügyi nehézségekkel küzdenek, a pénzügyi intézmények banki, pénzügyi szolgáltatásából nem részesülnek, valamint jövedelmük, életkoruk alapján kiszorulnak a banki hitelezés köréből. Ezek a fogyasztók az átlagosnál kiszolgáltatottabb, sérülékenyebb helyzetben vannak, így különösen érzékenyen reagálnak a hitelezéssel kapcsolatos lehetőségeket felvázoló reklámokra.

Voltak súlyosbító körülmények is

A GVH a vizsgálat során megállapította, hogy a fogyasztók számára a hirdetésekből nem derült ki egyértelműen, hogy a vállalkozás kizárólag fogyasztói csoportok szervezésével foglalkozik, és a kínált konstrukcióban nem nyújt kölcsönt. A reklámok egyáltalán nem szolgálnak információval a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, például arról, hogy a fogyasztói csoport tagjai nem pénzhez, hanem vásárlói joghoz jutnak, előtörlesztés vállalása alapján dől el, hogy az adott hónapban ki juthat vásárlói joghoz, és arról a körülményről, hogy a fogyasztó nem a szerződéskötéskor, hanem később, akár évek múltán juthat a vásárlási joghoz, s ezáltal a megszerezni kívánt dologhoz.

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás a vizsgált reklámokban megjelenő tájékoztatásaival fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért 169 600 forint bírságot szabott ki a vállalkozásra. A bírság meghatározásánál a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a jogsértő hirdetések közzététele időben elhúzódott, valamint az átlagosnál sérülékenyebb fogyasztók igen széles körét elérő regionális lapokban jelentek meg. A hivatal az eljárásban feltárt információk alapján feljelentést tett a nyomozóhatóságnál a
vállalkozás tevékenységével kapcsolatban.

A GVH vizsgálta továbbá a vállalkozás szerződéskötés során nyújtott tájékoztatásait is, azonban a beszerzett információk alapján ezen körülményt illetően a vizsgálatot megszüntette.

A fogyasztói csoportokról bővebb információk megtalálhatóak a GVH által üzemeltetett nedoljonbe.hu honlapon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újabb pofont kapnak a termékzsugorítók
Buksza blog | 2024. május 7. 11:11
Méretes bírságra számíthat az a gyártó Dél-Koreában, amelyik titokban próbálja csökkenteni termékei megszokott mennyiségét ugyanazért az árért.
Vásárló Az Aldi közelebb menne a vevőkhöz, miközben a Lidl ünnepel
Buksza blog | 2024. május 7. 07:48
Az Aldi egyik legjobb terjeszkedési döntése az volt, amikor a cég vezetősége úgy határozott, hogy partra szállnak Nagy-Britanniában. A „hódítást” a helyi lakosok bevonásával akarják kiterjeszteni.
Vásárló Örömhírt kaptak a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. május 6. 13:24
Szerdától a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is tovább csökken.
Vásárló Hogyan hat a fizikai teljesítményre az alvás hiánya?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:23
A fizikai és mentális egészség fenntartásához nélkülözhetetlen a kellő mennyiségű és minőségű alvás. Kutatások bizonyítják, hogy frissen tartja a memóriát, szabályozza az érzelmeket, javítja az anyagcsere-folyamatokat, erősíti az immunrendszert.
Vásárló Megérkeztek az esős hónapok, milyen gumiabroncsot válasszunk?
Márkázott tartalom | 2024. május 2. 14:15
Már látótávolságban a nyár, betört a tavasz, ami magával is hozta a szeszélyes időjárást. Egyik nap még tűző napsütés van, másnap pedig hosszú órákon keresztül esik az eső. A nyár eleje pedig mindig a viharokról szól, ami azt jelenti, hogy az autósoknak gyakran kell nedves körülmények között vezetni.
Vásárló Pénzügyi szempontok a beltéri lámpák kiválasztásánál
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:45
A világítás megtervezésénél és a konkrét beltéri lámpák kiválasztásánál az egyéni ízlés mellett számos más lényeges szempontot is figyelembe kell venni. Az egyes helyiségekbe szükséges lámpák típusa mellett az esztétikum, a tartósság és természetesen az ár-érték arány is meghatározó.  Egyik szempont sem lehet másodlagos, ezért a döntés alapos megfontolást kíván! 
Vásárló Újítás az online hirdetéskezelésben
Márkázott tartalom | 2024. május 1. 14:07
A frissítésnek köszönhetően jóval könnyebb lesz vele a vállalkozások kezelése, illetve népszerűsítése a Google rendszerében. Ennek eredményeként várhatóan növekszik az ismertség, és nagyobb bevételnövekedést realizálhatnak majd a cégek. 
Vásárló Feliratozógépek: gyors, hatékony, gazdaságos!
Márkázott tartalom | 2024. április 30. 14:33
A feliratozógépek olyan hordozható eszközök, melyek a címkézési folyamatokat egyszerűsítik, jelentősen felgyorsítják, ezáltal segítik a még hatékonyabb munkavégzést. Az optimális munkakörnyezet megszervezésében nagy szerepük van, ahogy abban is, hogy maximálisan gazdaságossá lehessen tenni a címkézés folyamatát.
Vásárló Hogyan védhetjük az izületeinket az ülő munka adta nehézségektől?
Márkázott tartalom | 2024. április 29. 19:45
Az ülő munka legalább olyan szinten terhelheti az ízületeket, mintha kemény fizikai munkát végeznénk. Gyakran pedig 40 óránál is többet töltünk a számítógép előtt ülve, ezért különösen fontos, hogy tudatosan védjük az ízületeinket. Mit tehetünk egészségünk érdekében? Mutatjuk a leghasznosabb tippeket!
Vásárló Örömteli hír érkezett a magyar benzinkutakról
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 11:24
Olcsóbb lesz megtölteni a tankokat. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG