A jegyek, bérletek előállítását nemrég reformálta meg a BKK, ennek keretében nemcsak a bérletek alakultak át (erről itt írtunk), hanem a gyűjtőjegyek is. Az eddig gyűjtőjegy egy kis füzetke volt, amelyből egyenként ki lehetett tépni a jegyeket, de maradhattak a tömbben is. Volt borítólapja, sőt hátlapja is, amelyeknek azonban más volt a színe és az állaga, fehér volt és keményebb, mint maguk a lilás-szürkés jegyek.

Az új, helyben, nyomtatóval nyomtatott gyűjtőjegy először is nem gyűjt semmit, avagy nincs összegyűjtve. A pénztáros ugyanis külön-külön nyomtat tíz darab jegyet és egy tizenegyedik borítólapot, amely bizonylatként szolgál, semmi nem tartja össze ezeket. Így könnyű szétszórni, vagy összekeverni a használtat a használatlannal.

Másik hibája, hogy nagyon hasonlóra sikerült a borítólap, mint a többi, ugyanaz a színe, mintázata, betűtípusa, ugyanolyan logó, fémcsík és QR-kód is van rajta. Szinte csak a száz éves technika maradványaként lyukasztóval kilyukasztható, 3x3 négyzetből álló ábra hiányzik róla. Rá van írva két nyelven, hogy utazásra nem jogosít. De aki rosszul lát, vagy külföldi és nem tud angolul sem, esetleg egyszerűen kapkod vagy figyelmetlen, könnyen összekeverheti a jegyekkel.

Aprócska hibák ezek, ám a reformok, amelyek sok évtizedes technikai elmaradásokat igyekeznek felszámolni, például az új bérletek, jegyautomaták, első ajtós felszállás stb., alapvetően természetesen nagyon előremutatóak.

Nyugat-Európában sok helyen mágnescsíkos kártyát használnak gyűjtőjegyként is, amelyre az automaták rányomtatják sorban a felhasználások idejét és egyéb adatait. Ilyesmi nálunk nyilván nem lehetséges addig, amíg a lyukasztós, elavult, vas vagy acél jegykezelő berendezéseket is használják. (Valamint megjegyzendő, hogy a Nyugat-Európai jegyek általában nemcsak a metrón belül, hanem a többi közlekedési eszközre is átszállójegyként szolgálnak. Ami miatt a budapesti jegy csak látszólag olcsóbb, valójában inkább drágább, mint tőlünk nyugatabbra.)