5p
Szeptembertől vége szakad a lakcímmel trükköző szülők jó világának: ha az óvodának gyanús lesz, hogy a gyerek nem ott lakik, ahova be van jelentve, jöhet az ellenőrzés, és ha a szülők nem tudják igazolni, hogy tényleg ott élnek, a gyerek repülhet az intézményből. Eddig rutinnak számított az átjelentkezés, ennek most úgy tűnik, véget vet Balog Zoltán.

Magyarországon az állami fenntartású óvodákban, bölcsődékben általában sokkal kevesebb a férőhely, mint amennyi gyerek lenne, a szülők pedig azért kényszerülnek trükközésre, mert a bölcsődék, óvodák elsősorban a körzetben élő gyerekeket veszik fel, azaz abba intézménybe kell íratni a gyereket, amelynek körzetében a család is (életvitelszerűen) lakik.

Mi van, ha nem oda akarjuk járatni a gyereket, ahova kellene?

Ha például  a szülőknek valamiért nem tetszett az adott, állami fenntartású intézmény, és nem akarták oda hordani a gyereket, nem volt más választásuk: vagy ez, vagy egy magán óvoda. De mondunk egy másik esetet: ha az anyukának kényelmesebb lett volna reggel a munkahelye melletti oviba hordani gyermekét, de nem a kerületben laktak, akkor erre sem volt lehetőség. Elvileg. A gyakorlatban viszont a szülők lényegében oda járathatták gyereküket, ahova akarták vagy ahova nem szégyellték.

Rutinnak számított átjelentkezni

A gyerekeiket színvonalas bölcsődébe, óvodába járatni vágyó szülők éppen ezért arra folyamodtak, hogy saját lakcímük meghamisításával más családtagok, rokonok, vagy akár ismerősök lakhelyére jelentkeztek be. Persze csak papíron.

A beiratkozás előtt környezettanulmányt általában nem szoktat végezni az önkormányzatok, csak lakcímigazoló kártya, a szülők személyi igazolványa és gyermeknek születési anyakönyvi kivonata szükséges. Így találhatunk arra számtalan példát, hogy egy családnál mondjuk az apa és a kisebbik gyerek otthon, az anya és a nagyobbik gyerek a nagymamánál lakik. Ez a fajta átjelentkezés aztán már mindennapossá vált.

Kevés a férőhely

Bár az adatokból úgy tűnhet, van elég óvodai hely, sőt több is van, mint a gyerek. A óvodai, bölcsődei férőhely kérdése főleg a nagyvárosokban és Budapesten jelent gondot. Itt ugyanis a kevés hely miatt gyakran várólisták vannak és előnyt élveznek azok, akik az óvoda körzetében laknak, bár gyakran azok közül se mindenkinek jut hely. Így hát trükközés nélkül jóformán képtelenség időben bekerülni a kiszemelt bölcsődébe, óvodába.

Tanév Óvodák száma Férőhelyek száma Gyerekek száma
2000/2001 4 640 361 000 353 100
2001/2002 4 633 353 801 342 285
2002/2003 4 641 357 057 331 707
2003/2004 4 611 350 935 327 508
2004/2005 4 579 350 206 325 999
2005/2006 4 526 349 679 326 605
2006/2007 4 524 351 825 327 644
2007/2008 4 386 349 514 323 958
2008/2009 4 355 354 267 325 677
2009/2010 4 366 363 024 328 545
2010/2011 4 358 370 136 338 162
2011/2012 4 358 374 870 341 190
2012/2013 4 321 377 154 340 204
2013/2014 4 532 378 532 330 184
2014/2015 4 545 380 346 321 494
(Forrás: KSH, Privátbankár-gyűjtés)

Bekeményítenek

A sumákolásból pedig most lett elege az Emmi-nek. Az Index szúrta ki, hogy pénteken a Magyar Közlönyben megjelent egy kiegészítés a köznevelési törvényhez. Ez alapján ténylegesen megszűnhet az óvodai helyekkel való sumákolás.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter által jegyzett módosítás pontosan így szól:

˙(...) ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a  gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető, illetve az óvodavezető vagy a fenntartó által szervezett bizottság jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot.

Kirúghatják a gyereket az oviból

Ha tehát a szülő a  védőnői nyilatkozatot nem mutatja be, akkor az  óvoda simán ellenőrizheti (egy családlátogatással) hogy tényleg ott lakik-e a gyerek, ahova be van jelentve. Ha a három időpont közül a szülők egy alkalommal sem teszik lehetővé a családlátogatást, "úgy vélelmezni kell, hogy a  gyermek nem életvitelszerűen lakik a  kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében, és ennek alapján az óvodai felvétel megtagadható - olvasható a rendeletben, amely idén szeptember elsejétől már hatályba is lép.

Van, ahol eddig is ellenőriztek

Az óvodai, bölcsődei felvételi szempontok kerületenként, önkormányzatonként változnak. A közoktatási törvény is kimondja, a jelentkezésnél a gyermekeket elsősorban abba az intézménybe kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol a szülő dolgozik, de a család szociális helyzete is döntő. A trükközők kiszűrésére egyes önkormányzatok évek óta részletes vagyonnyilatkozatot kérnek, és helyszíni szemrevételezéssel ellenőrzik, a kérelmezők valóban kerületi lakosok-e.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG