1p
A Nemzeti Dohányboltba járhatnak majd a füstölgők ezek után cigarettáért, a szabályok szigorodnak. Németh Lászlóné november közepéig írhatja ki az első pályázatokat, az állam max. 20 évre adja a koncessziót, márciusban megköthetik az első szerződéseket. 2000 emberre jut majd egy bolt, 18 év alatt nem lehet majd cigihez jutni.

Létrehoznak egy állami céget is, de a miniszter dönt

A fiatalkorúak védelmével indokolja a dohánykereskedelem szigorítását a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelenő törvény. Ezek szerint a dohánytermékek kereskedelme mostantól állami monopólium, melyet koncessziós szerződés keretében az állam kiadhat magáncégeknek maximum 20 éves időtartamra. A dohánykereskedelmet innentől a fejlesztési miniszter ellenőrzi, de a kereskedelmi jogosultság kiosztására, vagyis a pályázatok kiírására 100%-os állami tulajdonban lévő nonprofit társaságot alapít.

Ettől függetlenül az állam nevében a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerződés megkötésére a miniszter jogosult. Az állami társaság a meglévő szerződéseket kezeli csak és szükség esetén új pályázatot ír ki. A dohányboltokat ezentúl is a vámosok és a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzik majd. Az új rendszer szerinti árusítás 2013. július 1-étől indul, addigra az NFM-nek ki kell osztania a jogosultságokat.

Hazafias lendülettel

A kereskedők üzlethelyiségükön csak a "Nemzeti Dohánybolt" feliratot és egy 18-as karikát szerepeltethetnek, ha az árusítóhely egy nagyobb kereskedelmi egységben van, akkor azt jól el kell különíteni a többi résztől.

A törvény szövege szerint törekedni kell rá, hogy fiatalkorú ne jusson dohányáruhoz. Ha fennáll a gyanú, hogy a vásárló nem töltötte be a 18. életévét, akkor a kereskedő kérheti, hogy igazolja életkorát. Ha ennek nem tesz eleget, a törvény szerint bizonyítja, hogy valóban nem érte még el a korhatárt. A jogszabály úgy fogalmaz, hogy ilyen esetben a kereskedőnek fel kell szólítania a fiatalkorút a bolt elhagyására, és amíg ez meg nem történik, addig annak sem adhat ki dohányárut, akinek amúgy lehetne.

600-650 dohányosra jut majd egy bolt

Sok magyar dohányzik
Az Európai Unió által végzett közegészségügyi felmérés adatai szerint 2008-ban a 10 és 19 é közötti magyar állampolgárok fele állította, hogy dohányzik, a 20 és 29 közöttieknek pedig a 60%-a. Ez régiós összehasonlításban is nagyon magas értéknek számít.

A törvény részletezi, hogy 2000 fős településeken csak egy dohánybolt lehet, e feletti lélekszám esetén pedig 2000 főnként lehet egy-egy újabb boltot nyitni. Ez azt jelenti, hogy Budapesten ezentúl 8700 helyen lehet majd cigarettát venni jövő nyártól, vagyis jóval kevesebb helyen, mint eddig (az országban jelenleg összesen 44 ezer eladóhelyen vehetünk dohányárut). A felmérések szerint a felnőtt magyar lakosság harmada dohányzik, közel két és fél millió ember. Ez azt jelenti, hogy jövő nyártól átlag 600 dohányosra jut majd egy Nemzeti Dohánybolt. Ráadásul a magyar dohányosok döntő többsége naponta vesz egy doboz cigit, egy-egy árusítóhely tehát hatalmas forgalmat bonyolíthat le majd, óvatos becslésünk szerint is naponta 60 karton bagót adhat majd el egy-egy dohánybolt. A kereskedők mindezért cserébe koncessziós díjat fizethetnek majd az államnak. A koncessziós díj éves összege mindenkor legfeljebb a törvényben foglalt éves állami feladatok ellátásához szükséges mértékig, arányosan határozható meg - szól a törvény szövege. A többi a kereskedőé - akik eddig nem dolgoztak a dohányáruk esetében magas haszonkulccsal, de a kereslet most jóval koncentráltabb lesz. Eddig bombaüzletnek tűnik az új rendszer a pályázaton nyertes kereskedőknek.

Nem lesz bombaüzlet a Nemzeti Dohánybolt?

Csakhogy azok a kereskedők, akik eddig cigit árultak, azt jellemzően kiegészítő termékként árulták, nagy hasznuk abból nem volt. Miklós György üzletvezető régóta tevékenykedik a hazai vendéglátóiparban, mint kérdésünkre válaszolva elárulta, egy-egy doboz után a haszonkulcs 6-7% volt, vagyis leginkább azért érte meg a kereskedőknek a dohányárusítás, mert "becsalogatta a vendégeket". A cigit eddig árusítható kereskedők bevételének döntő hányada ugyanis nem a dohányáruból származott, hanem más, magasabb haszonkulccsal értékesíthető termékekből (öngyújtó, sör, újság, édesség, stb.). Miklós szerint lehet ugyan, hogy a kereslet koncentráltabb lesz, de a Nemzeti Dohányboltban csak dohányterméket lehet majd árusítani (illetve elfogadott pályázat esetén egyéb, a dohányzással összefüggő termékeket is), a koncessziós díj pedig 1-3 millió forint között lesz, amit egy összegben kell majd megfizetniük a kereskedőknek. Így már nem tűnik olyan bombaüzletnek a kereskedési jog megszerzése. Miklós szerint az új rendszer a nagyobb hipermarketeknek kedvezhet majd, akik a dohánybolttal könnyedén becsalogatják majd a vevőket, nekik nem nagy érvágás, ha alacsony haszonkulccsal működik házon belül a trafik. A kisebb üzleteknek azonban nem biztos, hogy meg fogja érni jövő júliustól a dohánytermékek árusítása.

Jövő nyáron indul a nemzeti trafik-hálózat

Kikkel szerződhet az állam?
Egy személlyel egy időpontban legfeljebb öt megkötött koncessziós szerződés lehet hatályban. Azoknál az egy közigazgatási egységet képező településeknél, ahol egynél több dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kerül kiadásra, egy személy nem birtokolhatja az összes dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság több mint kétharmadát.

A koncessziós szerződést aláírónak  dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságot egyéni vállalkozóként, vagy olyan gazdasági társaság útján kell gyakorolnia, amelyben legalább egy természetes személy tagja korlátlan felelősséggel tartozik a társaság kötelezettségeiért.

A pályázati felhívás megjelenése előtt 30 nappal a feltételeket két országos napilapban és a helyileg illetékes kormányhivatal honlapján kell közzétenni. A pályázaton előnyt élveznek, akik megváltozott munkaképességűek és/vagy addig - minimum 3 hónapig - munkanélküliek foglalkoztatását vállalják. A pályázat kiírása után 30 nappal eredményt kell hirdetni, de a miniszter ezt egyszer még megtoldhatja 30 nappal, majd ezután újabb 30 nappal eredményes pályázat után szerződést is kell kötni a kereskedelmi jogosultság átadásáról. Ha koncessziós szerződés megszűnik az államnak új pályázatot kell kiírnia, addig viszont a nonprofit részvénytársaságon keresztül maga is gyakorolhatja a kereskedelmi jogokat.

Az első pályázatokat november 15-ig kell kiírnia Németh Lászlónénak, 60 napos határidővel, és ezt követően 60 napon belül kell megkötni az első szerződéseket - vagyis legkésőbb március 15-éig létrejöhetnek az első kontraktusok, de az árusítás legkorábban jövő év július elsejével kezdődhet meg.

Az NFM fel is függesztheti a kereskedési jogot, ha szabálytalanságot észlel, ha például egy kereskedő egy éven belül háromszor is szabálysértést követ el, a koncesszió már ugrott is. A vámhatóság által kiszabható bírságok pedig 200 ezertől 10 millió forintig is terjedhetnek. A kereskedők azután sem nyújthatnak akciót a dohánytermékekre, a cigi mellé nem adhatnak ajándékot, azt nem is reklámozhatják. Dohánytermékek árumintaként továbbra sem hozhatóak forgalomba, a külföldön elterjedt cigiautomaták üzembe helyezését pedig továbbra is tiltja a törvény.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG