3p
Újabb ágazatot segít fogyasztásösztönző kampánnyal a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Ezúttal a szarvasmarha-, azon belül is a húsmarha-ágazat került a fókuszba. Mindezt a számok is indokolják: a magyarországi marhahús-fogyasztás fejenként és évente alig éri el a 2 kilót, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilós átlag csupán harmada.

A marhahúsnak nagyjából két-háromféle felhasználási módja terjedt el a háztartási gasztronómiában: marhalábszár-hús és/vagy marhacomb a gulyásleveshez, bélszín a tatárbeafstekhez. Holott ennél jóval bátrabban lehet ezekhez az állati alapanyagokhoz nyúlni – hívja fel a figyelmet a NAK.

Többek között ez az egyik ok, amiért a kamara március 7-én elindította marhahús-fogyasztást ösztönző kampányát. Azt, hogy a marha egyes részeiből még mi mindent lehet készíteni, azt a kamara kampány jegyében közzétett térképe is mutatja, a receptek pedig az internet korában bárhol hozzáférhetők.

Egy másik ok, ami a kampány mellett szól az az, hogy bár a statisztikai adatok szerint 2004 óta közel négyszeresére (148 ezer egyedre) bővült húshasznú tehénállomány, ám ezzel egyenes arányban nem emelkedett a hazai fogyasztás.

Jelenleg fejenként 2-2,5 kg marha- és borjúhúst eszünk évente, ami az egészségügyileg indokolt mennyiség csupán harmada. Ezért döntöttünk amellett, hogy kampányt indítunk a marhahúsfogyasztás népszerűsítéséért Ugyan Franciaországban évente, fejenként 24 kg marhahúst fogyasztanak, mi azt szeretnénk, ha a közreműködésünkkel a hazai lakosság megközelítené az uniós átlagot, azaz az évi 6-8 kg hús elfogyasztását – mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Van még egy további ok is. Mint a NAK elnöke elmondta, az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint tavaly 106 ezer szarvasmarhát vágtak le Magyarországon, amelyek 64 százaléka tehén, 23 százaléka bika volt. Ez rávilágít arra, hogy sajnos idehaza jellemzően a tejtermelésüket befejező teheneket vágják le, és nem a kimondottan erre a célra tenyésztett húsmarhákat.

Rengeteg vitamin van benne

Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke, gyakorló charolais-tenyésztő mint elmondta, a marhahús kiváló fehérjeforrás. Nagy mennyiségben tartalmaz B12-vitamint, ami nélkülözhetetlen a vérképzéshez és az idegrendszer működéséhez. A marhahús fontos vasforrás is, és magas cinktartalma erősíti az immunrendszert, foszfortartalma pedig erősíti a fogakat és a csontokat. A marhahús alapvető élelmiszer, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz ugyanúgy hozzátartozik, mint a gabona, zöldség, gyümölcs vagy a tej.

Más, mint a többi

A megszokott kamarai fogyasztásösztönző kampányok (dinnye, alma) általában a kiskereskedelmi láncok bevonásával zajlanak, ez a mostani kicsit rendhagyó. Egyfelől a következő hónapokban a NAK a marhahús szélesebb körű felhasználási lehetőségeit mutatja be különböző eszközökkel, különböző kommunikációs csatornákon – ennek része az említett térkép –, másfelől a kamara szakemberei a húsmarhatartással, a szarvasmarhák hazai feldolgozásával, valamint a marhahúsok vásárlásával, tárolásával, elkészítésével és fogyasztásával összefüggő érdekes és hasznos információkat adnak át a jövőben, különböző témákra bontva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG