A júliustól induló új rendszer lényege, hogy az egyes településeken 2000 főre számítva lehet egy-egy dohányboltot nyitni, a régi helyeken pedig megszűnik az árusítás. Ezekben a napokban a koncessziós pályázat után érdeklődők pontosan azt számolgatják, megáll-e a lábán majd egy új dohánybolt, ha a jelenlegi jövedelmezőségi viszonyokra kell építeni az üzleti tervet (a pályázat elbírálásának döntő eleme az üzleti terv). Kérdés, sikerül-e a tervezett 6-7 ezer árusítóhelyet július elején elindítani, felváltva a jelenlegi közel 60 ezret. A döntő tényező az új árusítóhelyek jövedelmezősége.
Mit áruljanak még a nemzeti trafikok?
Már korábban is felvetődött a dohányboltokban árusítható termékkör bővítésének kérdése, feltehetően azért, hogy vonzóbbá tegyék az új árusítási lehetőséget. Az Országos Kereskedelmi Szövetség értékelése szerint elfogadható lehet, hogy egy-két árucikkel bővüljön a dohánybolt kínálata (a szerencsesorsjegyre már van lehetőség, emellett számításba jöhetnek a sajtótermékek), a jövedelmezőség ezzel szerény mértékben javítható. Szélesebb körű termékkör bővítés ugyanakkor nem indokolt, helyette a dohánytermékek fogyasztói árképzésének állami szabályozását javasolja a Szövetség, a következő indokok alapján.
Jelenleg valóban rendkívül nyomott a dohánytermékek árrése, az OKSZ számítása szerint 4-5%, ami mellett a dohányeladás a kereskedők számára veszteséges. A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló törvény szerint a dohánytermék fogyasztói árát a gyártó határozza meg. A dohányértékesítő helyek így kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen ha egy élelmiszerbolt nem kínál dohányterméket, a dohányosok más terméket is máshol vásárolnak.
A jelenlegi jövedelmezőségi viszonyok valóban veszélyeztethetik az új dohányboltok eredményességét. Az 500 milliárdos dohánypiacból kiindulva az összes szereplő (gyártó, nagykereskedő, kiskereskedő) költségekre, működésre fordítható szabad bevétele - az adótartalmat nem számítva - 120 milliárd forint (az 500 milliárd további része, 380 milliárd forint adó, közteher). Az 5 százalékos árrés mellett így a kereskedők összesen 20 milliárd forint közeli összegből gazdálkodhatnak, ami a dohány kiskereskedőknek napjainkban eleve veszteséget jelent.
A jövőben a jelenlegi közel 60 ezer árusítóhely száma tizedére csökken, emiatt a szállítási és a nagykereskedelmi költségek sokkal kisebbek lesznek, az árusítóhelyi reklám tilalma is mérsékli a gyártók forgalmazási költségeit. Ezek átcsoportosíthatók lehetnek a kiskereskedők javára, de ez is legfeljebb 25 milliárd forintra emelheti a dohányboltok működési költségeire fordítható árréstömeget. Ebből kiindulva, a júliusban induló új rendszerben 6 ezer üzlettel számolva, egy-egy bolt átlagosan havi közel 350 ezer forint árrésre tehet majd szert, amiből a költségeit fedeznie kellene (üzemeltetés, bér, egyéb). Ez egy minimálbéren foglalkoztatott alkalmazottat, kis eladóteret feltételezve sem jelent elégséges jövedelmet sok területen.
Hogyan lenne mindez jövedelmező?
Szélesebb árukör (bizonyos szeszesitalok, üdítő, kávé) bevonásával a jelenlegi helyzet, amikor a dohányforgalmazás veszteségét más termékek pótolják, nem változna. A dohányértékesítés veszteségeinek pótlása más termékek jövedelméből a dohányágazat közvetett támogatása, ami az érintett iparágak számára is káros (így az üdítőital, kávé-, vagy szeszesipar jövedelméből kellene támogatni a dohányértékesítést). Célszerűbb megoldás lenne a dohány kiskereskedelmet gazdaságossá tenni. Ehhez meg kell változtatni a jelenlegi árképzés rendjét, annak érdekében, hogy a kiskereskedelmi árrés a dohányboltok önálló működését lehetővé tévő szintre növekedjen.
A dohánykiskereskedelem hozzávetőleg 10% árrést igényelne, ami segítené a törvényben meghatározott foglalkoztatási célt (a vállalkozói extrajövedelem nélkül). Ez körülbelül 20 milliárd forint többletjövedelem bevonását jelentené. A dohánypiac jelenlegi bevételeinek ez 4 százaléka, ami a fogyasztói ár és az árrés újraszabályozásával előteremthető lenne. A gyártók jövedelmezősége is kínál némi mozgásteret a dohánykereskedők javára az említett költségcsökkenéseken túl.
A törvény foglalkoztatási céljainak segítése érdekében a hátrányos munkaerő piaci helyzetűek számára biztos jövedelmet ígérő szabályozást kell kialakítani, ez segítheti számukra a foglalkoztatást és a vállalkozásindítást. A termékkör bővítés bizonytalan kimenetelű lehetőség, hiszen a dohányértékesítés veszteségét a bevont árucikkek magasabb árán keresztül kell pótolni. Az erősebb gazdasági háttér csökkentheti az új kereskedelmi kisvállalkozások kiszolgáltatottságát a gyártókkal szemben. Az élvezeti cikkek bevonása azért is fennakadásokat okozhat az új rendszer indításában, mivel a jelenlegi előírások szerint ezek értékesítése szakképzettséghez kötött, ami a törvényben meghatározott foglalkoztatási célt is veszélyeztetheti.
Ez a „gig economy.” 
