3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Gratuláltak a lengyelek annak a péknek, aki azt az interneten megjelent fotó tanúsága szerint hatalmas lovat készített kenyérből. Később kiderült, hogy lóvá tették a jó kenyér szerelmeseit.

Lengyelországban megjelent a Facebookon egy kép, amelyen egy nő büszkén mutatja be jókora ló alakú kenyerét, amelyet állítólag ő sütött. A fotó nagy sikert aratott a lengyel internetezők körében, ám kiderült, hogy lóvá tették őket. A képet ugyanis a fránya mesterséges intelligencia alkotta – írta a Notes from Poland hírportál.

A kép gyorsan mémek kiindulópontja lett, és közben kiderült, hogyan indult útjára az átveréshullám. Egy szatirikus közösségimédia-csoport, a Polska w dużych dawkach (jelentése: Lengyelország nagy adagokban) osztotta meg először a képet. A nő állítólag challahból készítette a lovat, egy olyan kenyérből, amely történelmileg a zsidó konyhához kapcsolódik, de Lengyelországban sokan fogyasztják.

Kenyér, másképp
Kenyér, másképp
Fotó: Depositphotos

„Ez a nő challah-lovat sütött, de senki sem gratulált neki” – volt olvasható a Polska w dużych dawkach Facebook-posztjában. A bejegyzés gyorsan eljutott több mint egymillió felhasználóhoz, 11 ezer reakciót, valamint 1500 kommentet váltott ki. Ezekből kiderült, hogy sokan hittek a szemüknek, pedig nem kellett volna.

Az Ikea kakaós csigás széket „sütött” az MI segítségével

A szatirikus portál ezért egy további bejegyzésben példákat osztott meg az ezt tükröző kommentekre, és elmagyarázta, hogy eredetileg a kattintásvadászatot akarta kifigurázni. Mint írták a Facebookot egy ideje elárasztották mesterséges intelligenciával készült tartalmak, amelyek a gyanútlan, főként idősebb felhasználókat célozzák meg.

„A valaki megcsinálta X-et, de senki nem gratulált neki” szöveg a kép alatt arra ösztönözte a közösségi portál felhasználóit, hogy kommenteljenek. Ezzel növelték az oldal forgalmát. A Polska w dużych dawkach éppen erre a lehetőségre akarta felhívni a figyelmet. Mármint arra, hogy kamu tartalmakkal mesterségesen lehet kattintásokat generálni. Végül azonban túl valóságosnak bizonyult a svindli.

A történethez tartozik, hogy számos felhasználó más, challah-ból készült tárgyakról kezdett képeket generálni. Vannak köztük olyan vállalkozások, amelyek reklámozási lehetőségként ültek rá a nagy felhajtásra. Köztük volt a svéd Ikea bútoráruházlánc lengyelországi fiókja is. „Sütöttünk egy fahéjas kalácsos karosszéket, de senki sem gratulált nekünk, mert el voltak foglalva az evéssel” – írták az MI-vel generált szék alakú péksütemény alá.

 

 

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
Vásárló Ha benzines autója van, kárörvendhet a hétvégén!
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 12:03
A nagykereskedelmi árváltozás csak a dízelt érinti negatívan.
Vásárló Hogyan egyensúlyozz teljesítmény és pihenés között az üzleti életben?
Márkázott tartalom | 2025. július 3. 13:46
A mai üzleti világban gyakran előfordul, hogy a teljesítményt minden elé helyezzük, még akkor is, ha ez hosszú távon a jóllétünk rovására megy. Valójában az igazi siker kulcsa abban rejlik, mennyire tudatosan képes valaki pihenni és regenerálódni. A határidők betartása nem elég, figyelmet kell fordítani arra is, hogyan lehet feltöltődni a mindennapi terhek okozta stressz után.
Vásárló Autóbérlés – megfontolt választás
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 13:13
Egyre többen döntenek az autóbérlés mellett pénzügyi szempontokat mérlegelve. Saját járművet fenntartani manapság igencsak költséges vállalkozás, épp ezért sokak számára jobban megéri kocsit bérelni.
Vásárló Mit üzen a cégéről, ahogyan a véleményekre reagál?
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 12:00
Amikor valaki új szolgáltatót keres, az első útja gyakran a Google vagy a Facebook értékelésekhez vezet. Ez az első benyomás pillanatok alatt eldöntheti, hogy az érdeklődőből lesz-e vásárló. Az online térben a visszajelzések nemcsak szavak, hanem bizonyítékok. A minőségre, a hozzáállásra, és arra, hogy egy vállalkozás valóban figyel-e ügyfeleire.
Vásárló A szemüveg helyes ápolása a lehető legegyszerűbben
Márkázott tartalom | 2025. július 2. 11:23
A szemüvegesek számára nem csupán egy stílusos kiegészítő a szemüveg, hanem mindennapjaik fontos kelléke. Ha nem vigyáznak rá megfelelően, az akár az életminőségük romlásához is vezethet. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG