1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A januári komolyabb ugrás után februárban megállt az árak növekedése a hipermarketekben, márciusban pedig örvendetes módon már némi árcsökkenésről is be tudunk számolni.

A Privátbankár Árkosár felmérése keretében március 8-án jártuk végig az Auchan, a Tesco és az Interspar egy-egy áruházát, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Úgy tűnik, csupa jó hírrel szolgálhatunk: az előző hónaphoz képest mindhárom hipermarketben csökkent a kosár ára, a Tesco és az Auchan pedig tavaly márciushoz képest is engedett valamennyit áraiból.

Februárhoz képest az Auchanban mértük a legnagyobb áresést, de a Tesco is 3,4 százalékkal olcsóbb lett. Az Interspar 2,2 százalékkal kért kevesebbet a kosárért, mint egy hónapja. Az Auchanban egy év alatt 1,2 százalékkal, a Tescóban 0,8 százalékkal csökkentek az árak. (Az Intersparnak ez a hetedik hónapja a felmérésben, a Cora távozásával került be az Árkosárba.)

 

 

Ha a három áruházat együtt vizsgáljuk, 17 042 forintos átlagos kosár-értéket kapunk - ez 584 forinttal (3,3 százalékkal) alacsonyabb az előző havi felmérésnél. A Tesco és az Auchan átlaga 173 forinttal elmarad a tavaly márciusi áraktól - a két szereplővel számolt éves árindex tehát 1 százalékos csökkenést mutat.

 

 

Persze ebben a hónapban is kiszámoltuk, mennyi a lehető legkisebb összeg, amennyiért a beszerzést a három áruházláncnál megoldhatjuk. Ehhez mindent ott kellene megvennünk, ahol a legolcsóbban adják - ez azért komolyabb logisztikai felkészülést igényel, vagy tripla létszámú beszerzőcsapatra, vagy egy jól megtervezett útvonalra és sok időre lesz szükség. Mindenesetre így 15 422 forintból is megúszhatjuk a nagybevásárlást, ami az átlagárnál 1621 forinttal kevesebb.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Februárhoz képest a krumplit, a tojást, a csirkemellet és az ásványvizet is nagyjából 15 százalékkal olcsóbban tudtuk volna beszerezni, de nagyjából 10 százalékkal olcsóbb lett a sör és a kenyér is. A sajt és a margarin viszont 12-15 százalékkal drágább volt, mint egy hónapja.

A KSH kedden közli az infláció februári alakulásával kapcsolatos statisztikákat.

Tavaly márciushoz képest megduplázódott a krumpli ára, 60 százalékkal drágább a tészta, 20-30 százalékkal emelkedett a túró rudi, a margarin és a liszt ára. 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent viszont a kenyér, a cukor és a sajt ára, míg a tojásért, a kávéért, a rizsért több mint 20 százalékkal kevesebbet kell most fizetnük, mint 2012-ben.

Havi legolcsóbbak

Bár van még hátra néhány hét húsvétig, érdemes elkezdeni a készülődést a locsolók rohamára. A húsvéti vendégvárásnál szinte nélkülözhetetlen Unicum fél literes kiszerelésben a Tescóban volt a legolcsóbb (2240 forint), az Intersparban 2490-ért adták, az Auchanban 2841-ért.

Bár nemrég azt az érthetetlen jelenséget jártuk körül, amikor egy termék kis kiszerelésekből összevásárolva olcsóbb, mintha egy nagyot vennénk belőle, van azért ellenpélda is: az Intersparban találtunk olyan whisky-akciót, amelynél a 7 decis kiszerelés épp egy százassal olcsóbb volt, mint a fél literes, tehát valóban akció volt az akció. Érdemes azért továbbra is a literre, kilóra, darabra átszámolt egységárat is figyelni a vásáráskor, bármilyen apró betűkkel is szerepel az árcédulákon.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Akinek csak annyi szerepel a bevásárlólistáján, hogy "1 kiló paradicsom", az komoly gondba kerülhet a zöldségosztályon: lucullus paradicsom, szilvaparadicsom, fekete paradicsom, zöldparadicsom, datolyaparadicsom, koktélparadicsom - vajon melyiket vegyük? Nem csak az ízekben, az árakban is jelentős eltérés lehet az egyes fajták között. Ezúttal a koktélparadicsomot néztük meg alaposabban: a legolcsóbbat az Auchanban találtuk kilónként 996 forintért, az Intersparban 1196 forintot kértek érte, a Tescóban pedig 1379 forint volt a kis bogyós zöldség (más értelmezésben gyümölcs).

Aki olcsó csirkemellfilére vágyott, a Tescóban találhatta meg a számítását: ottjártunkkor már 1149 forintért is megkaphattuk az egyik legjellegtelenebb húsfajtát. Ennél nem kért sokkal többet az Auchan sem (kilónként 1195 forintot), az Interspar ebben a versenyben viszont nem rúgott labdába (1690 forint / kiló).

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG