Hírek
Részvény / Deviza / Áru
Már annak is örülnek az Apple részvényesek, hogy kisebb a bukta
Fellegi Tamás | 2016. július 27. 10:40
Közzétette negyedéves eredményét az Apple, és bizony nagy a visszaesés a korábbiakhoz képest, legfeljebb nem akkora, mint az elemzői várakozás. A tőzsdék mindazonáltal továbbra is a magasban, itthon a Molt veszik ma lelkesen. A devizapiacok megnyugodtak: nem mozdul sem a font, sem a török líra a korábbi heves kilengések után.
Vállalat
Leosztották maguk között a piacot – 100 millió feletti bírság lett belőle
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 09:51
A három konzorcium még szerződést is írt arról, ki adja el az általuk begyűjtött ólomakkumulátorokat.
Közérdekű
Két napra besárgult az egész ország
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 09:07
Ez annyit jelent, hogy felhőszakadás veszélye miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Vásárló
Baj volt a budapesti piacon talált 500 kiló hússal
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 08:45
Fél tonna jelöletlen, rosszul lefagyasztott húst találtak egy budapesti vásárcsarnok húsboltjában.
Vállalat
Pont kerülhet a Volkswagen-botrány végére?
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 08:19
Előzetes hozzájárulást kapott az autógyár kártérítési összegjavaslata, milliárdokért javítják majd a hibás kocsikat.
Karrier
Meghúzták: ennyi ponttal lehetett idén bekerülni a felsőoktatásba
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 08:10
Kedd este nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A 111 ezer jelentkező 67 százalékának sikerült bejutnia valamelyik egyetem, főiskola szeptemberben induló képzésére. Az elmúlt évekhez hasonlóan a legtöbb hallgatót idén is az ELTE vette fel, itt a legmagasabb ponthatár egyébként 480 pont volt a biológia-fizika szakon. Akadt olyan főiskola, ahol a maximális pontszámmal lehetett bekerülni.
Karrier
Bezárhatnak a lángosozók? Óriási a munkaerőhiány
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 07:51
Több ágazatban is óriási szükség van idénymunkásokra, főleg a Balatonnál és az építőiparban szenvednek.
Makro / Külgazdaság
Felminősítettek egy seregnyi magyar bankot – de minket mikor fognak?
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 07:31
Összesen négy bank írhatott be magának pirospontot, emellett a gazdaság makroprofil-megítélésén is javított a Moody’s.
Vásárló
Ennek a hírnek csak az autósok fele fog örülni
Privátbankár.hu | 2016. július 27. 06:41
Olcsóbb lett a tankolás, igaz, most nem vágott akkorát a Mol, mint az elmúlt időszakban.
Makro / Külgazdaság
Újabb fordulat Törökországban – az elnök ezúttal Putyin szárnya alá húzódik
Fellegi Tamás | 2016. július 27. 06:05
Pár hónapja még szinte mindenkivel hűvös volt Törökország viszonya, aztán nemrég jött a gyors békülés Izraellel és Oroszországgal. Közben beütött a puccs, hatalmas tisztogatások zajlanak, a nyugati partnerek csóválják a fejüket. Kell viszont egy jóbarát, és a féléves mosolyszünet emlékének halványulásával Putyint szemelték ki erre a megtisztelő szerepre.
Kultúra
Oscar-díjasok parádéja a második legnagyobb magyar városban
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 20:20
A mai magyar politikai élet tükörképét láthatjuk Londonban - na persze ez így túlzás, de Shakespeare III. Richárdja sajnos sem a magyarok, sem Európa, sem a britek számára nem lehet ennél aktuálisabb mű. 400 év elteltével ugyanazokat a köröket futjuk. Két erős színésznek a színdarabon messze túlmutató párharca szögezi a székbe a nézőket - már persze azokat, akiknek jut ülőhely.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengült a forint, de tovább száguld a Richter
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 18:35
Az MNB kamatdöntése nyomán kissé gyengült ma a forint, részvényeink közöl a Mol és a Richter tudott drágulni. A gyorsjelentések nem lettek valami jók, ennek ellenére az európai indexek kissé tovább tudtak emelkedni. Az olaj egyelőre megpihenni látszik.
Makro / Külgazdaság
Mégis, kicsoda az a Fethullah Gülen?
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 18:20
Ki az a Gülen, akinek a számlájára írják a július 15-i merényletkísérletet, és akinek állítólagos követőit tízezer számra bocsátják el vagy veszik őrizetbe Törökországban? Vajon veszélyes, vagy csak Erdogannak nem tetszik?
Kultúra
Mélyen a föld alatt rejtőzik Budapest egyik véres története
Izsó Márton | 2016. július 26. 18:20
Nem tudni még, hogyan érinti a kormány Várba költözése és alagútépítése a terület alatt húzódó 10 kilométeres barlanglabirintust, amelynek része a Sziklakórház is. Egyelőre minden a helyén, ezért kedvcsinálóként bolyongtunk egyet a második világháború idején kialakított szükségkórházban, amely anno óvóhelyként is működött. Látványos eszközök és élethű figurák segítségével elevenedik meg Budapest ostroma.
Makro / Külgazdaság
Napokon belül változnak az adószabályok - ezekre figyelj
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 17:59
Augusztus elejétől több ponton is változik az adótörvény. Mutatjuk, mire lehet számítani.
Makro / Külgazdaság
Bajban a brit kilépés legnagyobb támogatói – erről nem szóltak nekik
Fellegi Tamás | 2016. július 26. 17:00
A legnagyobb lelkesedést a brit, ezen belül az angol nyugdíjasok mutatták a szuverenitás visszaszerzése című maszlag iránt: 60 százalékuk szavazott az EU-ból való kilépésre. Arról viszont nem szólt nekik senki, hogy méretes lyuk tátong a nyugdíjkasszán, ami most rohamosan növekszik, és ez idővel a nyugdíjfizetést is akadályozhatja.
Makro / Külgazdaság
Új világ jön az osztrák-magyar kapcsolatban?
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 16:38
A bevándorlási hullám csökkentése volt Orbán Viktor és Christian Kern megbeszélésének egyik legfontosabb témája.
Örülünk, Vincent?
A franciaorszagi eroszakrol (megjegyzesposzt)
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 16:23
(nincs ekezetem, es nem fogok emiatt a rovid poszt miatt bohockodni a unix-szal)
1. 1961. januar nyolcadikan de Gaulle elnok...
Agrár
Hamarosan járványként teríti le Magyarországot az LSD
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 16:20
Villámgyorsasággal terjed Európában az óriási gazdasági károkat okozó bőrcsomósodáskór, amely a szarvasmarhák vesztét okozhatja.
Karrier
Hosszú Katinka bejelentést tett: jön az igazán nagy dobás
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 16:11
Szeptembertől Iron Aquatics néven saját úszóklubot alapít Hosszú Katinka. A klub célja, hogy pozitív hatással legyen az úszók teljesítményére és a civil életre is felkészítse a sportolókat.
Makro / Külgazdaság
Váltott a jegybank: mire figyel majd ország az alapkamat helyett?
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 15:38
Jó ideig nem nyúlhat a Monetáris Tanács az alapkamathoz, de itt van két másik eszköz, amelyeket árgus szemekkel figyelnek majd az elemzők.
Makro / Külgazdaság
Fagyasztóba tették Matolcsyék az alapkamatot
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 15:24
A kamatdöntés utáni közlemény alapján sokáig lesz még ezen a szinten a magyar alapkamat.
Makro / Külgazdaság
Ez a legfontosabb probléma, nem a sok műbalhé
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 15:05
Sok mindent át kell gondolni a Németországot is elérő terrorhullám miatt, legalábbis ez derül ki a politikusok nyilatkozataiból. Szigorítanák a fegyverek ellenőrzését, az internet sötét zugait is jobban figyelnék, és megpróbálhatják felderíteni sok bevándorló valódi személyazonosságát. Már ha sikerül.
Vállalat
Hatalmas versenytárs a láthatáron – újabb pofont kap az Uber?
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 14:31
Összeolvad két hatalmas taxihívó szolgáltató, ezzel a világ legnagyobb ilyen cége jön létre.
Makro / Külgazdaság
Újabb lövöldözés Németországban
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 14:20
Berlinben dördült el a pisztoly: a támadó az egyik egyetemi klinika orvosára lőtt rá, majd végzett magával.
Makro / Külgazdaság
Mi lett az alapkamattal? Így döntöttek Matolcsyék
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 14:03
Ahogy arra számítani lehetett, nem változtatott az alapkamat szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Makro / Külgazdaság
Cudar világ jön Magyarországon, ha nem változtatunk
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 13:38
A kormány a hozzá közelálló vállalkozásokat hozza helyzetbe olcsó hitelekkel, miközben nem fordít eleget az oktatásra - Zsiday Viktor szerint ha elmaradnak a szükséges reformok, cudar világ jön.
Makro / Külgazdaság
Túszdráma Franciaországban, egy fogvatartott meghalt - frissítve
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 13:12
A francia rendőrség kilőtt a két támadót, az akcióban az egyik túsz is életét vesztette.
Karrier
Csábító kamatot és hozamot ígért – 80 embert biztos átvert Bróker Józsi
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 13:03
A németek kiadják Magyarországnak a szolnoki csalót.
Vásárló
Kivasalják a ruhád, főznek rád és kölcsönadnak: nyakunkon az új világ
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 12:55
Az Uber első kísérlete ugyan elbukott, a sharing economy azonban virágzik Magyarországon.
Karrier
Nem vették fel a gyereket? Van megoldás!
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 12:45
Nemcsak jó „B” terv az OKJ-s képzés, később plusz pontot is érhet egy újabb felvételi vizsgán.
Közérdekű
Ne megszokásból vezess, ha az M0-son utazol!
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 12:20
Keddtől egy hétig forgalomkorlátozás lesz az autóút déli szektorában.
Állampapír / Kötvény
Megint tolongtak a befektetők a magyar állampapírért - egyre olcsóbban ússzuk meg
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 12:08
Tovább terelik a bankok pénzét állampapírba, közben a kínálatot szűkítik - megint háromszoros túljegyzéssel és hozamcsökkenéssel ment el a magyar állampapír.
Vállalat
Mit nekik ellenszél – hasított a kínai óriás
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 11:40
Több mint 41 százalékos bevételnövekedést ért el az első félévben a Huawei.
Részvény / Deviza / Áru
Gyengül az angol font, csúcson a Richter
Fellegi Tamás | 2016. július 26. 11:31
A forint is több hetes csúccsal kacérkodott, de lefordult onnan, míg a brit fizetőeszköz nem tud magához térni. A tőzsdék enyhén korrigálnak, de a Richter folytatja útját a soha nem látott magasságokba. Újra olcsóbb az olaj, ismét az eső trend jelei mutatkoznak, miután a túlkínálat tartósabb, mint várták.
Makro / Külgazdaság
Marad még ember Magyarországon? Így szívja el a külföld a munkaerőt
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 10:55
Főleg a fiatalok és a magasan képzettek hagyják el az országot, sokszor családostul.
Vállalat
Ezért nem tudunk mindent megvenni a Tescóban - nagy a baj?
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 10:46
A friss áru fele a Tesco raktáraiban fog megrohadni a Népszabadságnak nyilatkozó bennfentes szerint. Akadozik az áruházak ellátása, bruttó 180-ért nem talál embert a Tesco.
Közérdekű
Itt a figyelmeztetés: bárhol lehetnek durva viharok
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 10:38
Több megyében a heves zivatarok és a hőség miatt is figyelmeztetéseket adtak ki keddre.
Vásárló
Veszélyes játszószőnyegek: ilyet semmikép se vegyél a kisbabának!
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 09:36
A vizsgált játszószőnyegek több mint fele elbukott a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tesztjén.
Személyes pénzügyek
Rajthoz, Budapest! Két nap múlva újabb roham indul a hűtőkért
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 09:11
Eddig több mint hatezren pályáztak Közép-Magyarországon új hűtőre, ki is merült a keret.
Vásárló
Akkora kosz volt a Westend egyik éttermében, hogy be kellett zárni
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 09:02
Egy budapesti bevásárlóközpont egyik távol-keleti gyorséttermét koszosnak, rendezetlennek, élelmiszerbiztonsági szempontból aggályosnak találták, az étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették.
Agrár
Elvert a jég? Lefagyott? Neked is jár az ingyen hitel!
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 08:54
Eddig 6 milliárd forint hiteltámogatást kaptak a jégkárosult gazdák, a következő kör a fagykáré lesz.
Ingatlan
Úgy viszik, mint a cukrot: kapós lett a panel
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 08:45
Az elmúlt egy-két évben óriási kereslet alakul ki a panellakások iránt, ami végül jelentős - minden más szegmenst meghaladó - áremelkedéshez vezetett. Megkedvelték a paneleket az emberek a relatíve magas rezsiköltségek ellenére, esetleg beértek már a felújítások, vagy egyszerűen csak a kényszer hajtja a vásárlókat a lakótelepekre?
Vállalat
Kiderült, ki üzemeltethet majd városnéző buszokat Budapesten
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 08:25
Tendert írtak ki a buszokra a fővárosban, jó eséllyel három szereplő közül kerül ki a nyertes.
Vásárló
Csirkét eszünk pulykával: megváltoznak az étkezési szokásaink?
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 08:16
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a tojás és baromfihús áfája.
Makro / Külgazdaság
Ámokfutás egy otthonban – rengeteg a halott és sebesült
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 08:06
Egy késes ámokfutó rendezett mészárlást egy japán egészségügyi otthonban, 19 embert ölt meg.
Személyes pénzügyek
Te ne dőlj be! Rengeteg embert vernek át ezzel a módszerrel
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 07:50
Sok a panasz az üdülési jogra.
Vállalat
Aláírták: ennyi marad az internetes óriásból
Privátbankár.hu | 2016. július 26. 07:39
Egy működésképtelen héjat hagyhatnak meg a Yahooból.
Friss
Nemzetközi
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
5 órája
Részvény / Deviza / Áru
Visszajött a klinikai halálból a forint
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
6 órája
Nemzetközi
Putyin döntött, nem lövik Kijevet
De csak három napig, szombat éjféltől számítva.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Klasszis TopDesign 2026 – hasznos útmutató a pályázat beadásához
07:02
-
Nyár közepére nőtt a vendégforgalom Romániában
06:05
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
top 24
-
Borzalmas tragédia történt
2026. szeptember 5. 11:17
-
Olyat villantott Irán, aminek még a gondolata is aggaszthatja Donald Trumpot
2026. szeptember 5. 13:59
-
Tűzszünet az orosz-ukrán háborúban
2026. szeptember 5. 10:44
-
Áll a bál a horvát fővárosban
2026. szeptember 5. 15:42
-
Putyin döntött, nem lövik Kijevet
2026. szeptember 5. 14:35





