4p
Elemzők szerint a legutóbbi időszak viszonylag jó aktivitási adatai ellenére továbbra is megvan annak a kockázata, hogy a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk recesszióba sodorja, és érzékelhető az is, hogy a piacot most már aggasztja egy esetleges fontválság lehetősége.

Az Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott referendum óta heti rendszerességgel tesznek közzé recessziófigyelő gyorselemzéseket. Pénteken ismertetett új előrejelzésükben közölték: változatlanul 20 százalékra taksálják a recesszió kockázatát a brit gazdaságban.

Ez már javított becslés, a ház ugyanis a népszavazás utáni első helyzetértékeléseiben még 30 százalékos esélyt adott a brit recesszióra, ezt egy hónapja 25 százalékra, a múlt héten 20 százalékra csökkentette.

Hullámvasúton a font

Az Oxford Economics londoni elemzői pénteki recessziófigyelőjükben kiemelték, hogy a feldolgozószektor és az építőipar aktivitását mérő legutóbbi beszerzésimenedzser-indexek javultak, a brit hazai össztermék (GDP) csaknem 80 százalékát adó szolgáltatási szektor szeptemberi BMI-mérőszáma viszont valamivel elmaradt az augusztusitól.

A ház hangsúlyozta azt is, hogy a londoni piacok kilengésekkel terhelt hetet zárnak: a font egyetlen hét alatt 4 százalékkal gyengült az euróval szemben és 5 százalékkal a dollárhoz képest, a brit állampapír - gilt - hozama pedig 20 bázisponttal megugrott, miután Philip Hammond pénzügyminiszter a költségvetési szigor lazítására tett utalást.

Az Oxford Economics mindent egybevetve szerény, 0,3 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár a brit gazdaságban a harmadik negyedévre.

Valami nagyon furcsa történt

A péntek reggeli angol font összeomlás nagy hullámokat kavart a piacon, ugyanakkor nem ez az első eset: korábban a dél-afrikai rand és az új-zélandi dollár is csinált ilyet. A Privátbankár elemzése >>>>

A font a legnagyobb áldozat

Egy másik nagy londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics hétzáró Brexit-figyelő helyzetértékelésében (Brexit Watch) szintén a font megpróbáltatásait emelte ki. A ház elemzői szerint Theresa May brit miniszterelnök beszéde a kormányzó Konzervatív Párt e héten Birminghamben tartott éves kongresszusán arra utalt, hogy a kormány a bevándorlás ellenőrzés alá vonását helyezi gazdaságpolitikája előterébe és középpontjába, és emiatt gyakorlatilag garantált, hogy Nagy-Britannia nem fog hozzáférni az EU egységes belső piacához, miután kilépett az Európai Unióból.

Az ezzel összefüggésben ismét erősödő piaci Brexit-idegesség legfőbb áldozata a font volt, amelynek árfolyama kereskedelmi súlyozású bázison számolva a 2008-as pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint most - hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint a pénteki ázsiai kereskedésben bekövetkezett villámkrach után - amikor a font két perc alatt 6 százalékot zuhant, mielőtt valamelyest visszakapaszkodott volna - a befektetők most már attól tartanak, hogy a font tovább eshet, és ez akár potenciális fontválsághoz is vezethet.

Túlzott aggodalom?

Jóllehet a hirtelen pénteki zuhanást később több piaci szereplő egy hibás kereskedési algoritmussal magyarázta, a font azóta sem tért vissza korábbi árfolyamszintjére, és a piacon már megfigyelhető, hogy a befektetők egyre több védőpozíciót vesznek fel a font további zuhanása ellen - hangsúlyozták pénteki Brexit-figyelőjükben a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint a fonttal kapcsolatos pánik "valamelyest eltúlzott lehet", de a cég elemzői is további gyengülésre számítanak, bár rendezettebb formában: pénteki előrejelzésük szerint a font jövőre 1,20 dollárig gyengülhet az 1,24 dollár körüli mostani szintekről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG