Hírek
Agrár
Megvan a megoldás, mi legyen a felesleges meggyel
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 16:45
Az állam fizet a feldolgozásáért és azért is, ha kivonják a gyümölcsöt a piacról.
Pénzügyi szektor
Pénzt kell pumpálni a magyar bankokba: itt az első üzenet
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 16:37
A Fitch szerint nem ússzák meg a magyarországi bankok a tőkepótlást a devizahiteles mentőcsomag miatt - sorra jöhetnek majd a profitfigyelmeztetések is. Ha kiszámolták, hogy mibe kerül majd a pénzintézeteknek a program, felülvizsgálják a hitelminősítésüket is.
Makro / Külgazdaság
Dolgoznak az alkotmánybírák - és végre az okmányirodák is
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 16:32
Ég a munka az alkotmánybírák keze alatt: sem a takarékok, sem a régi trafikosok nem örülnek ennek – megint nagy volt a tolongás a magyar állampapírért – még sosem szűnt meg annyi cég Magyarországon, mint most a második negyedévben
Vásárló
Hosszabb vonatok, wifi, több pénztár – így készülnek a Soundra
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 16:24
Kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, több kocsival megerősített járatok az idei Balaton Sound fesztiválra vonattal utazóknak Zamárdiban. A július 10-13. közötti esemény idején könnyítik a fesztiválozók jegyváltását, így rövidebb sorban állásra számíthatnak. Zamárdi állomáson már a fesztivál idején is lesz ingyenes wifi internet.
KKV
Építik az új autópályát - 2016-ra kész
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 15:03
Az Abony és Fegyvernek közötti 29 kilométeres, 2x2 sávos M4 autópálya-szakasz 2016 őszére készül el.
Vásárló
Újra működnek az okmányirodák
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 14:43
Egy fél napig nem lehetett ügyintézni az okmányirodákban - mire kiadták a hivatalos tájékoztatást, majdnem rendbe is jött minden.
Deviza / Áru
Rejtélyes szereplő szállítana tenger sok gázt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 14:33
A gázháború folytatódik. Az ukrajnai gázkereslet húsz százalékának megfelelő szállítókapacitást kötöttek le egy szlovákiai gázvezetéken ismeretlen ügyfelek. Annyit tudni róluk, hogy "európai közműszolgáltatók". Az ukránok egyre több gázért tartoznak.
Makro / Külgazdaság
Újabb jóslat a magyar gazdaságról: meglesznek a célok
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 14:29
3 százalékos GDP-növekedés, 9 százalékos beruházás-bővülés, 8 százalékos munkanélküliség, 3 százalék alatti hiány - a Kopint-Tárki szép számokat lát, de a bankokat azért nem lehet ellehetetleníteni.
Pénzügyi szektor
Rossz hír a takarékoknak: nem vizsgálja az Alkotmánybíróság az integrációt
Nagy László Nándor | 2014. július 8. 14:18
Eljárásjogi szabályok miatt visszautasította a takarékszövetkezeti integrációs törvény alaptörvény-ellenességének bíróságok által kezdeményezett vizsgálatát az Alkotmánybíróság. Az ügyben a Privátbankár.hu is kérdezett - várjuk a taláros testület álláspontját.
Agrár
Könyörögnek a termelők: igyál magyar tejet!
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 14:10
Budaörsön, Nagytarcsán és Pécsett félpályás útlezárással demonstráltak a számukra kedvezőbb piaci feltételekért.
Adó
Fico egyik kezével ad, a másik kezével elvesz
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 14:03
Elfogadták Szlovákiában azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem csökken 20-ról 19 százalékra az áfa az országban. Az ezzel a költségvetésben maradó összeg közel akkora, mint amennyit a kormányzó párt hangulatjavításra költ el.
KKV
Itt a rekord: Több mint tízezer cég szűnt meg három hónap alatt
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 13:44
Minden eddiginél több, bő tízezer cég szűnt meg a második negyedévben. Az első félév is negatív rekordot döntött, de jó jel, hogy a megszűnések oka egyre kisebb számban felszámolás, vagyis egyre kevesebb cég megy úgy tönkre, hogy kifizetetlen számlákat hagy maga után. A gazdasági növekedés pozitív hatásait még nem érezni.
KKV
Elhagyja Romániát a Baumax
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 13:35
A francia Adeo csoportnak adta el a 15 áruházat üzemeltető romániai érdekeltségét az osztrák Baumax barkácsáruház-lánc.
KKV
Titokban bebetonozták az árakat - milliárdos bírságot szórt ki a Versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 13:10
8 cég és a Magyar Betonszövetség a piac felosztása és a piaci árszint megtartása céljából rendszeresen tárgyalásokat folytattak, de valaki 27,9 millióért feldobta őket.
Agrár
Lépfenés hús a menzán - elismerte felelősségét a tiszafüredi cég vezetője
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 13:04
Elismeri felelősségét a lépfenével fertőzött húst megvásárló és azt a közétkeztetésben felhasználó Hableány Bt. igazgatója az ellene folyó eljárásban - közölte az igazgató ügyvédje.
KKV
Az Alkotmánybíróság szerint rendben van, ami a trafikokkal történt
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 12:53
16 indítvány szerint alkotmányellenes, hogy csak koncesszió-nyertesek árulhatnak cigit nemzeti dohányboltokban. Az Alkotmánybíróság szerint az kevés, hogy valaki régóta a trafikjából él.
Pénzügyi szektor
A magyarok nem nagyon értenek a pénzhez, ezért inkább sorbaállnak
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 12:21
Egy friss kutatás szerint az internetezők jelentős része továbbra is személyesen szereti intézni banki, biztosítási ügyeit - nem nagyon értünk a pénzügyekhez, nem akarunk hülyeséget csinálni, inkább megkérdezzük az ügyintézőt, az a biztos.
KKV
A vezetés nem enged - újra sztrájkolhatnak a budaörsi cégnél
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 12:09
Túlzottnak tartja, ezért elutasítja a Lagermax Autótranszport Kft. a budaörsi telephely gépkocsivezetőinek bérkövetelését – közölte kedden az MTI-nek megküldött közleményben a vállalat.
Állampapír / Kötvény
Óriási tolongás a magyar állampapírért - mégsem kaptak többet a befektetők
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 11:48
A szokásosnál kevesebb papírt hirdetett meg ma az ÁKK, és az ötszörös túljegyzés ellenére sem adott el a tervezettnél több diszkont kincstárjegyet.
Vásárló
Megállt az élet? Reggel óta nem működnek az okmányirodák
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 11:28
Reggel nyolc óta áll az országos okmányirodai rendszer,
Pénzügyi szektor
Bekerült az elitklubba a KELER
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 11:08
A KELER megkapta az engedélyt: mostantól a legmegbízhatóbb klíringházak között tartják számon, így aki rajta keresztül kereskedik, nem kell extra tőkekövetelményt biztosítania.
Makro / Külgazdaság
Fejőstehénnek nézik a bankokat - nincs tolongás az ingyen pénzért
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 10:25
A K&H is kiszámolta, mekkorát bukik a devizahitelesek mentésén – az Erste vezére szerint ugyan alaposan megfejik a bankokat, de azért nem vágják le őket – nem tolonganak a magyarok az ingyenes készpénzért – és a szolgáltatók is készülhetnek a kasszacserére
Adó
Fémtelepet számolt fel a NAV - épp égették a tonnányi azbesztes hulladékot
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 10:17
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Túrkevén csaptak le az illegális fémtelepre. Az ingatlan tulajdonosa több 10 millió forintos bírságra számíthat.
Pénzügyi szektor
Mit tégy, ha beragadt az adófizetésre szánt pénzed a bankban?
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 09:58
"Méltányosan jár el" a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek. Fizetési halasztást lehet kérni, amit állítólag méltányosan bírálnak majd el.
KKV
Kiderült, mikor fizetnek a becsődölt utazási iroda károsultjainak
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 09:28
A Sunport Travel csődje miatt eddig beérkezett kárbejelentések alapján 69 érintett utazási szerződésről tud az Uniqa Biztosító Zrt., több bejelentésre nem számítanak, őket várhatón július végéig kártalanítják - közölte a biztosító az MTI érdeklődésére kedden.
Deviza / Áru
Szépen tartja magát az OTP, a 310 forintot ostromolja az euró
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 09:19
Kedd reggel szerény eséssel nyitott a Budapesti Értéktőzsde, az OTP emelkedni tudott, a másik három legfontosabb részvény kissé esett. Az euró/forint ismét ostromolni kezdte a 310 forintos szintet.
Makro / Külgazdaság
Megjött az adat: kevesebb pénz van a kasszában
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 09:03
Júniusban 195 millió euróval, 36,079 milliárd euróra csökkentek a jegybank nemzetközi tartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden megjelent legfrissebb adataiból.
Pénzügyi szektor
Hopp, ugrik 49 milliárd forint az egyik bankunknál
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 08:55
A KBC-csoport és a K&H Bank bejelentette, hogy egyszeri 49 milliárd forintnyi céltartalékot képez a múlt heti, július 4-én megszavazott törvény miatt, amely az árfolyamréssel és az egyoldalú kamatláb-módosításokkal foglalkozik. Ezt már a második negyedéves eredményből levonják, és a további várható intézkedések, a devizahitelek kivezetésének hatását még nem is tartalmazza.
Ingatlan
Lusták vagyunk építkezni? Egyre menőbb a készház
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 08:39
Míg tavaly az első félévben alig kaptak megrendelést a készházépítők, az idén júliusig 50 családi házra kötöttek szerződést.
Agrár
Ennyit buknak a tenyésztők az orosz sertésstop miatt
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 08:23
Új piacok nyitására lesz szükség, ha tovább folytatódik a sertéshús és élő állatok bevitelére irányuló oroszországi embargó.
KKV
Fodrászok, taxisok! Ti sem menekültök az online kasszától
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 08:06
Lapinformáció szerint a kormány már vizsgálja az online pénztárgépek kötelezővé tételét a szolgáltatók között is.
Vásárló
Kifogyóban: vizet öntenek a Velencei-tóba
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 07:47
A szükséges vizet a zámolyi és a pátkai tározókból pótolja a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
KKV
Még több gázt küldünk Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 07:37
Ukrajna hétfőn, a csütörtöki szinthez képest háromszorosával, azaz napi 3,5 millió köbméterrel 5,2 millió köbméterre növelte gázbehozatalát Magyarországon keresztül - közölte a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt.-re hivatkozva a dialog.ua ukrán hírportál hétfőn.
Pénzügyi szektor
Nem akarunk élni állampolgári jogainkkal - csökken az ingyenes készpénzfelvétel összege
Nagy László Nándor | 2014. július 8. 06:45
Az újdonság varázsa múlóban: legfeljebb az új számlanyitók bővítik az ingyenes készpénzfelvételre jelentkezők számát, s a pénzkivételek összege is csökken február óta.
Örülünk, Vincent?
Ki volt a "Szfinx"?
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 01:54
Jövő novemberben fogják kiengedni az allenwoodi börtönből Ronald Peltont. Pelton a Nemzetbiztonsági Hivatal elem...
Vásárló
Te is ezeket a márkákat választanád, ha a bőröd alatt is pénz lenne?
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 19:55
Egy friss felmérés szerint, ha egy átlagos magyar korlátlanul költekezhetne és kizárólag minőségi szempontokat kellene csak figyelembe vennie, leginkább Samsung mobiltelefont vásárolna, a Real Madrid meccsein figyelné Cristiano Ronaldo cseleit, a könnyűzenei kínálatból pedig elsősorban Madonna, Rúzsa Magdi és az Omega koncertjeire látogatna el legszívesebben.
Örülünk, Vincent?
Érpatak non coronat
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 18:28
Azoknak akik (még) nem követik a vincent tumblr oldalát most egyszerűen muszáj vagyok megosztani az érpataki polgármester f...
Részvény / Deviza / Áru
A reggeli frász után magára talált az OTP
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 94,75 pontos, 0,51 százalékos emelkedéssel, 18 541,25 ponton zárta a napot.
Makro / Külgazdaság
Hol lesz a vége? Mennek a hajmeresztő találgatások az alapkamatról
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 17:30
Londoni elemzők egészen októberig deflációhoz közeli inflációs pályát várnak Magyarországon. Most úgy látják, akár 1,8 százalékig is süllyedhet az alapkamat.
Pénzügyi szektor
Tényleg kezdenek megint rákapni a magyarok a hitelekre?
Nagy László Nándor | 2014. július 7. 17:20
Bankonként eltérő, hogy mely szegmenesben érzik a lakossági hitelkereslet-élénkülést - ez alátámaszthatja azt a nézetet, hogy tényleg itt a trendforduló. Persze, van aki az alacsony bázisra figyelmeztet - joggal.
Makro / Külgazdaság
A devizahitelek mennek, de a bankadó velünk marad
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 16:35
Megtévesztette a vásárlókat a Citroen, a Versenyhivatal elég komoly bírságot szabott ki rájuk – Varga Mihály nem zárja ki, hogy változtassanak a bankadón, csak győzzék kivárni a bankok – ismét felröppent egy pletyka a magyar bankszektorról
Makro / Külgazdaság
Remek hír jött a deficitről - nem szállt el a hiány
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 16:27
Júniusban csak 132 milliárd forinttal nőtt a deficit, évek óta ez a legjobb szám - az államháztartás központi alrendszerének első féléves hiánya így az éves terv 82,6 százalékánál tart. A minisztérium szerint ráadásul a folytatás még szebb lesz.
Pénzügyi szektor
A bedőlt takaréknál tartotta a pénzét? Akkor várjon!
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 16:09
Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ügyfeleinek és betéteseinek egyelőre semmilyen teendőjük nincsen, mindenről időben értesítést kapnak majd - mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.
KKV
Gigabírságot kapott a Citroen
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 15:36
Megtévesztő volt az autócsere program hirdetése, emiatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a Citroen Hungária Kft-re.
Vásárló
Biciklis gyereküléseket teszteltek - mindegyik megbukott
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 15:18
Öt, kerékpárra szerelhető gyermekülést vizsgált meg Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), egyik sem felelt meg biztonsági követelményeknek.
Agrár
Elindultak a kombájnok: mennyibe kerül most a búza?
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 15:10
A régi búza ára csökken, az újbúza viszont egyre drágább: még nem mindenhol kezdődött meg az aratás az országban.
KKV
Vége a határokon átnyúló simliskedésnek
Privátbankár.hu | 2014. július 7. 14:59
Hét uniós tagállam (Csehország, Németország, Észtország, Hollandia, Ausztria, Románia és Szlovénia) csődregisztereit kapcsolja össze és teszi elérhetővé egyetlen honlapon keresztül az Európai Bizottság - közölte a brüsszeli testület.
Friss
Nemzetközi
Újabb fordulat a lefoglalt ukrán pénzszállítók ügyében
Az adóhivatal büntetőeljárást folytat.
34 perce
A 100 Leggazdagabb
-
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A kkv-k óvatos optimizmusa tartja életben a gazdaságot
16:54
-
Közölte az Exxon, mennyit bukott eddig Trump háborúján
16:13
-
Ursula von der Leyen atomfegyvert akar az uniónak
14:10
-
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba
13:33
-
Kétszeresére nőtt a repülőgép-üzemanyag ára
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Friss termékek, helyi ízek, kézműves portékák – újra jön a Szak(MA)rket Egerben
15:34
-
Előrelépés az egri elkerülő út ügyében: a helyi igények is bekerülnek a tervezésbe
15:02
-
Stabil kétharmadot mér a Medián a Tisza Pártnak – szoros körzetek dönthetnek, Magyar Péter szerint nem közvélemény-kutatást kell nyerni
13:02
-
Mire számíthatunk Egerben ezen a héten az útfelújítások miatt?
12:44
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Megszólalt a szerb elnök a robbanószerekről, a magyar választásokig nem derül ki, mi történt
2026. április 8. 15:44
-
Nem vették jó néven J. D. Vance budapesti beszólásait Brüsszelben
2026. április 8. 13:55
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31




