Hírek
Cikkek Az UniCredit elnapolja a terjeszkedést 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 09:37
Az UniCredit elnapolja 2009-ben kilátásba helyezett hálózatbővítési terveit Közép-Kelet-Európában - közölte a bank vezérigazgatója. Alessandro Profumo azt is elmondta, hogy átszervezéseket hajtanak végre a piaci struktúrában és a befektetési üzletágban. Az olasz bankcsoport honlapján szereplő információk szerint a bank az idei év végéig folytatja a költségcsökkentést, hogy ellensúlyozza a bevétele csökkenését. Az UniCredit vezetősége vasárnap több intézkedést is jóváhagyott, amelyek célja, hogy tőkemegfelelési mutatóját (Core Tier 1) az év végre 6,7 százalékra emelje. A mutató június végén 5,7 százalék volt. Az intézkedések között szerepel egy 3 milliárd eurós tőkeemelés, valamint hasonló értékben kötvénykibocsátás is.  A szakadék széléről húzták vissza Németországot Londonban is keresik a kiutat: az államosításra szavaznak A mentőcsomag annyit ér, mint halottnak a csók "Ez a 700 milliárd maga a szocializmus!"MTI
Befektetés Zuhan a BUX, gyengül a forint 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 09:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 617,92 pontos csökkenéssel, 18.456,34 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 3,24 százalékkal esett. Továbbra is bizonytalanság uralkodik a devizapiacokon, az alacsony kockázatvállalási hajlandóság gyengíti a forintot; az eurót 247,60/90 forinton jegyezték reggel kilenc órakor a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 245,10/20 forint után, ami több mint egy százalékos forintgyengülésnek felel meg. Az európai piaci nyitást megelőzően az árfolyam 246,50 környékén tartózkodott, a nyitás óta a forint széles ingadozásokkal gyengül. A kereskedők további széles árfolyam-ingadozást és a 248 forint feletti euróárfolyamok tesztelését várják. A dollár tovább erősödött az euróval szemben, hétfőn reggel 1,3560 dollárnál járt az euróárfolyam, 0,40 százalékkal gyengébben mint a hét végén. A dollárt 182,20/40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a pénteki 178,15/25 forint után. A bankközi forintpiacon az o/n kamat az MNB alapkamat közelében, 8,50/60 százaléknál áll. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok Privátbankár
Makro / Külgazdaság Durvul a harc az elnökjelöltek között 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 09:14
Az amerikai republikánus és demokrata elnökválasztási stáb egyaránt fokozta az egymás elleni éles támadásokat; a választásig mindössze 30 nap maradt.
Befektetés A szakadék széléről húzták vissza Németországot 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 08:43
Elhárult az elmúlt évtizedek legsúlyosabb pénzügyi, illetve banki válságának veszélye Németországban. Nem sokkal vasárnap éjfél előtt a kormány és a kereskedelmi bankok képviselői megállapodtak a súlyos likviditási gondokkal küszködő Hypo Real Estate jelzáloghitel-intézet megmentéséről.
Makro / Külgazdaság Slota "nyomorultnak" nevezte Göncz Kingát 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 08:04
Ján Slota vasárnap ismét "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert, aki Slota szóhasználata szerint már nem csak kócos, hanem "nyomorult asszony" is. A Magyar Külügyminisztérium nem kívánja kommentálni Ján Slota megjegyzéseit. A Robert Fico kormányához tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője vasárnap ismét monumentális kettős keresztet avatott, s ez alatt mondta el: "Nem engedünk a déli szomszédjaink felől ránk nehezedő budapesti nyomásnak: egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik itt, és tesz fel kérdéseket annak a szlovák kormányfőnek, akinek még cipője sarkáig sem ér fel. Ezzel a nemzettel, a szlovák nemzettel szemben ezt senki nem engedheti meg magának. Mi (szlovákok) már időtlen idők óta itt vagyunk, ezek a mongolok (magyarok) meg messze-messze mögöttünk jöttek: mi már az V. századtól kezdve itt vagyunk" - idézte a szlovák hírügynökség Slotát, aki korábban olyan "kócos asszonynak" is nevezte Göncz Kingát, aki "többet törődhetne a külsejével". A Szent Istvánt lovas bohócnak, a magyarokat görbelábú mongoloknak, a turult papagájnak nevező Slota már szlovák harckocsikkal romboltatta volna le Budapestet, s mondott olyanokat is, hogy a honfoglaló magyar hordák karddal forgatták ki a szlovák anyák hasából a csecsemőket. Kijelentéseinek soha semmilyen következménye nem volt, és Fico miniszterelnök ezektől még egyszer sem határolódott el. Slota vasárnap a Sáros megyei szlovák falu, Pavlovce (Kapipálvágása) mellett avatta fel a sorban már sokadik, a keleti végeken pedig a hetedik kettős keresztet. A rendezvényen kijelentette: a jövőben a legtöbb monumentális szlovák nemzeti jelkép az ország déli sávjában, a közel hétszáz kilométer hosszúságú magyar határ mentén áll majd. Mégpedig azért, hogy a Magyarországról érkezők "tudomásul vegyék: nem a Felvidéken, hanem Szlovákiában vannak". "A szlovák nemzetnek semmi baja a magyar nemzettel, a szlovák politikusoknak sincs ellenükre a magyar nemzet. Nekünk egyszerűen csak nem tetszik a magyar politikai hatalom hozzáállása, az, ahogy hozzánk viszonyulnak. Ezt egyszerűen nem engedhetik meg maguknak" - idézte tovább Slotát a TASR tudósítója a helyszínről, ahová a - kisrepülőgépét rendre maga kormányzó - szlovák pártvezér ezúttal egy (vélhetően saját tulajdonú) francia gyártmányú helikopterrel érkezett. Mint a hallgatóságának elmondta: most még pilóta hozta, de fél év múlva már a helikopter kormányzására is lesz a jogosítványa. A Magyar Külügyminisztérium mint ahogy korábban, úgy most sem kívánja kommentálni Ján Slota megjegyzéseit - mondta Kohári Lajos, a tárca helyettes szóvivője az MTI-nek. Hozzátette, hogy korábban Göncz Kinga maga is jelezte, hogy a személyét illető megjegyzéseket nem hajlandó kommentálni, a minisztérium ehhez tartja magát. Szlovák oktatási miniszer: a magyarok ne beszélgessenek nyilvános helyen Büntetlenül pofán lehet csapni azért, mert magyar Gyűlölik a magyarokat a szlovák diákok Továbbra is kérdőjeles a Gyurcsány-Fico találka MTI
Cikkek A zuhanások reggele lesz a mai 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 08:01
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok hétfőn erős csökkenéssel kezdhetnek, követvén az ázsiai tendenciát. A piacokat nem győzték meg igazán az európai bankszektorban a hét végén bejelentett akciók: - Németországban a kormány és a kereskedelmi bankok képviselői megállapodtak a súlyos likviditási gondokkal küszködő Hypo Real Estate (HRE) jelzáloghitel-intézet megmentéséről. - A német állam a korábbi részleges helyett teljes garanciát vállal a banki betétekben elhelyezett magánmegtakarításokra. - Az olasz UniCredit 6,6 milliárd eurós tőkeemelésről döntött. - A BNP Paribas francia nagybank átveszi a pénzügyi nehézségekkel küzdő Fortis bank belgiumi, illetve luxemburgi érdekeltségeinek részvénytöbbségét. A befektetők úgy vélik, hogy a mentőakciók, illetve az amerikai kormány 700 milliárd dolláros mentőcsomagja nem lesz elegendő a recesszió megakadályozására. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100-as 4,4 százalék, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30-as 3,8 százalék, a párizsi CAC-40-es 4,7 százalék gyengüléssel indulhat. A New York-i tőzsdemutatók határidős jegyzései közül a New York-i értéktőzsde fő mutatójáé, a Dow Jones ipari átlagé hétfőn reggelre 1,68 százalékkal, a Nasdaq összetett mutatójáé 1,49 százalékkal esett. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek Londonban is keresik a kiutat: az államosításra szavaznak 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:55
Részesedés fejében költségvetési tőkeinjekciókkal segítené ki, vagyis gyakorlatilag részben államosítaná a bajba kerülő bankokat a brit kormány.
Cikkek Elkezdtünk reménykedni egy jobb életben 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:44
Szeptemberben az üzleti várakozások kissé romlóak, a fogyasztóiak viszont szerényen javulóak voltak. Saját várható pénzügyi helyzetét reménytelibbnek látta a lakosság.
Cikkek A szocialisták 2010-ig számolnak 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:35
A szocialista párt különféle platformjai bíznak abban, hogy lesz elfogadott költségvetés, és hogy a kormány kitölti mandátumát - írja a Népszabadság. A lap által megkérdezett platformok képviselői kivétel nélkül azt mondták, hogy bíznak a kormányfő Megegyezés című programjában. Az MSZP-ben hét csoportosulás van, a legrégebbiek 1990-ben alakultak. A fiatal tömörülések egyike, a 2007 elején intézményesülő, "gyurcsányistának" tartott Progresszív Platform ügyvezető alelnöke, Nagy László azt mondta: az MSZP-nek teljes mellszélességgel vállalható programja van. Fekete Zoltán, a Népi Platform elnöke úgy fogalmazott: a Fidesz nyugodtan állítsa át az óráját 2010-re, mert az egypárti kormány kitölti a mandátumát. Úgy látja, az adótörvények és a költségvetés is átmegy a parlamenten, és ez az SZDSZ érdeke is. Hozzátette: az ésszerű kompromisszumokra készen áll az MSZP. Kertész Krisztián, az Ésszerűség és Felelősség Platform elnöke azt mondta: az SZDSZ adójavaslataiban vannak olyanok, amelyek elfogadhatók és beépíthetők a tervezetbe. Véleménye szerint, ha a személyi ellentéteket sikerül a pártoknak feloldaniuk, akkor átmennek az adótörvények. Baja Ferenc - a Népszabadság által jelentős befolyásúnak mondott - Szocialista Platform elnöke azt közölte, megnyugtatónak tartja, hogy az MSZP és az SZDSZ megbeszélései nem fokozták a feszültséget Az MSZP legnagyobb, legbefolyásosabb platformja a Baloldali Tömörülés. Vezetője, Kiss Péter úgy fogalmazott: "van egymáshoz közeli baloldali és liberális vízió a jövőről, lehet közös Magyarország-képünk". Orbán: kiégett a baloldal  Gyurcsány: a stabilitásnak kell a 800 milliárd  A többség nem hisz az MSZP-nekNépszabadság
Cikkek Újabb hitelbe menekülne a BKV 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:31
A Népszava értesülése szerint jelentős hitelt venne fel a BKV az idén, vagy legkésőbb a jövő év első felében. 40 milliárd forintos tétel szerepel a tervekben.
Cikkek Sztrájkol az egri kórház 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:28
Határozatlan ideig tartó sztrájk kezdődött hétfőn reggel 7 órakor az egri kórházban; az intézményben működő szakszervezetek azt követelik, hogy a Heves Megyei Közgyűlés bontsa fel az intézmény működtetéséről szóló, a HospInvest Zrt.-vel kötött szerződést. Mint azt Hegyaljai Judit, az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) intézményi vezetője elmondta: a sztrájk ideje alatt a vasárnapi ügyeletnek megfelelő ellátást nyújtják a sztrájkhoz csatlakozott dolgozók. Ez szerinte azt jelenti, hogy a sürgősségi és a fekvőbeteg-ellátás működik, ám a tervezett, nem sürgős műtétek elmaradhatnak. Ugyanakkor a járóbeteg-ellátás szünetel - közölte az érdek-képviseleti vezető. Minderre azt követően került sor, hogy a szocialista vezetésű hevesi megyegyűlés március 25-én jóváhagyta azt a szerződést, amelynek alapján a következő húsz évben a HospInvest Zrt. üzemeltetheti a Markhot Ferenc kórházat. A cég szeptember 29-én megkapta az engedélyt az intézmény működtetésére a népegészségügyi szolgálattól. A HospInvest egyébként korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az általa üzemeltetett gyöngyösi, hatvani és parádfürdői kórházakban ellátást nyújt mindazoknak, akiket az egri kórházból a sztrájkolók elküldenek. Hétfő reggelre szolidaritási sztrájkot hirdetett a Liga szakszervezet; Gaskó István, az érdekképviselet vezetője bejelentette, hogy hétfőn reggel 8 és 10 óra között nem indulnak vonatok Egerből. Zöldi Nóra, a MÁV Direkt információs szolgálatának ügyeletese vasárnap este arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 8 óra 36 perckor Budapestre, 9 óra 36 perckor Füzesabonyba és 9 óra 46 perckor Szilvásváradra induló járatokat érintheti a sztrájk. Ugyanakkor a MÁV a maga részéről mindent megtesz azért, hogy menetrend szerint elindulhassanak a vonatok - közölte. Új terve van az OEP-nek: jön a pénz utánunkMTI
Cikkek Megöli a Tokajit az olasz lőre 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:24
Kétségbeejtő helyzetben vannak azok a tokaji szőlősgazdák, akik nem saját maguk dolgozzák fel a szőlőt, hanem felvásárlóknak adják el.
Cikkek Új terve van az OEP-nek: jön a pénz utánunk 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:16
A Világgazdaság értesülése szerint új finanszírozási tervet készített az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), ezzel pedig megszűnhet a folyamatos vita a kórházi teljesítmények korlátozásáról. Kiss Zsolt, az OEP finanszírozási főosztályának vezetője szerint az átalakított rendszerben januártól a "pénz követné a beteget", azaz rugalmasan kezelnék az intézményekkel kötött finanszírozási szerződéseket, és azokon negyedévente, a "betegmozgásokat követve" változtatnának. A gyógyításért járó pénzt feladathoz, lakosságszámhoz, továbbá ahhoz kötnék, hogy a páciens az intézményrendszer melyik szintjén kap ellátást. A teljesítményvolumen-korlát átalakítását szolgáló javaslat a jövő évi költségvetési törvény elfogadását követően jelenhet meg a jogszabályokban. Plusz pénz miatt borulhattak a várólisták  Egyre többet panaszkodunk Világgazdaság
Cikkek Fillérre kiszámolják a hitelünket 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:08
Magyarországon sem maradhat minden következmény nélkül a jelzáloghitel-válság, a hiteligénylők alacsonyabb összegre számíthatnak, mint egy évvel korábban.
Befektetés A mentőcsomag annyit ér, mint halottnak a csók 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 07:04
Vezető amerikai gazdasági szakértők kételkednek abban, hogy a 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomag gyors gyógyulást fog eredményezni.
Cikkek Az aradi vértanúkra emlékezik az ország 
Privátbankár.hu | 2008. október 6. 06:42
Nemzeti gyásznappal emlékezik ma az ország az 1848/49-es magyar szabadságharc leverését követő megtorlásra, az Aradon kivégzettekre. 1849. október 6-án végeztek ki Aradon az 1848-49-es magyar szabadságharc tizenkét honvédtábornokát és egy ezredesét. Ugyanezen a napon oltották ki gyilkos golyók gróf Batthyány Lajosnak, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökének életét is. A magyar kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át. A nemzeti gyásznap reggelén felvonják, majd félárbocra engedik a Magyar Köztársaság állami lobogóját a Kossuth Lajos téren. Az ünnepségen részt vesznek a közjogi méltóságok. Ezt követően a közjogi méltóságok koszorút helyeznek el a Batthyány-örökmécsesnél és a Nemzeti Panteon Fiumei úti sírkertjében. A Batthyány-örökmécsesnél Hiller István oktatási és kulturális miniszter megemlékező beszédet mond. Ugyanitt a közjogi méltóságok nevében a kijelölt képviselők elhelyezik a kegyelet és a megemlékezés közös koszorúját. Aradon a mártír tábornokokra emlékező, napok óta tartó rendezvénysorozat legfontosabb napja a mai hétfő lesz. Ekkor emlékeznek meg hivatalosan a szabadságharc vértanúiról. A kivégzett tábornokok emlékét szentmisén idézik fel, amelyen a főcelebráns és szónok dr. Hankovszky Ferenc, a szatmári római katolikus püspök általános helynöke lesz. Délben a vesztőhelyen tisztelegnek az egykori hősök előtt, megkoszorúzva az emlékművet. Délután a Szabadság-szobornál tartják az ugyancsak koszorúzással egybekötött megemlékező ünnepséget. A magyar kormány képviseletében Szekeres Imre honvédelmi miniszter lesz jelen. MTIMTI
KKV Inkább a nővérke, mint a tabletta! 
Privátbankár.hu | 2008. október 5. 09:03
A depresszió-ellenes gyógyszerrel kezelt betegek ugyanolyan mértékben javultak, mint azok, akik nem kaptak hatásos tablettát, de akiket megfelelően képzett ápolónők gondoztak. Az ellátás sokszor többet számít, mint a megfelelő kezelés
KKV Nappal politizálnak, este ágybabújnak 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 20:26
A francia elnöki pár, a konzervatív Nicolas Sarkozy és a szocialista Carla Bruni házassága a demokratikus együttélés modellje, s annak szimbóluma, hogy a szerelem ellenére lehet véleménykülönbség egy párkapcsolatban. Történetük már-már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen - véli Anne Muxel francia politológus.
KKV Megtalálták a Holtak nehéz útját 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 17:21
A kulcs mindig az El Popol Vuh, a maja mitológiának szentelt legendás könyv volt, amely szerint négy út van: egy vörös, egy fehér, egy sárga és egy fekete. De vajon hova vezetnek?
KKV Ismeri Ön Andy Warhol zenekarát? 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 17:21
A pop-art atyja volt Andy Warhol, képzőművész, happeningek és a társasági élet hőse, a Velvet Underground együttes kitalálója, híres lemezborítók illusztrátora. Volt zenekara is
Makro / Külgazdaság Lőttek az UD Zrt.-nek 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 14:05
Az adatgyűjtési ügyben megvádolt UD Zrt. vezetője, Horváth József szerint a cég gyakorlatilag megszűnőben van, üzletileg, egzisztenciálisan tönkretették a vállalkozást. Pedig szerinte semmit bűnt nem követtek el
Cikkek Magyar találmány: bírságharmonizáció 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 13:05
Magyar kezdeményezésre kiszélesítenék a lehetőségét annak, hogy az egyes uniós tagállamokban elkövetett közlekedési kihágások büntetései más tagállamban is behajthatóak legyenek - közölte szombaton Hévízen Draskovics Tibor, a nyolc uniós tagállamot tömörítő Salzburg Forum háromnapos tanácskozását követő sajtótájékoztatón. Az igazságügyi és rendészeti miniszter kifejtette: a közlekedésbiztonság megerősítését szolgálja a térségben a kezdeményezés, mert jelenleg minden ország a saját polgáraival szemben hathatósan fel tud lépni a szabálysértések esetén, de más tagállam állampolgáraival szemben "szinte tehetetlen, és ez tarthatatlan". Az elképzelés valóra váltásához azonban minden államnak be kell illesztenie a jogrendjébe az ezzel kapcsolatos jogszabályokat, és hatékonyabb információcserére van szükség az egyes országok rendészeti szervei között - jegyezte meg. MTI
KKV Amerika lemondhat a Nobel-díjról 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:47
Az Egyesült Államok mai írói méltatlanok arra, hogy elnyerjék a Nobel-díjat, mivel hazájuk irodalma túlságosan befelé forduló - állítja a stockholmi Nobel-bizottság titkára
Cikkek Francia-német barátság kell a válság megoldásához 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:38
A Le Monde című független francia lap írja a G8-csoport négy tagjának szombati párizsi találkozójáról, amelynek témája a pénzügyi világválság: "Angela Merkel német kancellár csírájában fojtotta el azt a francia próbálkozást, hogy 300 milliárd eurós európai garancialapot hozzanak létre. Ha Párizs azonnal visszakozott is, az epizód alapvető nézetkülönbségre világít rá. A németek...attól félnek, hogy egy ilyen alapot a bankópréssel lehetne csak finanszírozni. A németeknek nem lenne kifogásuk az ellen, hogy Brüsszel szabályozza a pénzpiacokat, elutasítanak azonban mindent, ami a gazdaság közös irányításával lenne egyenlő. A Párizs és Berlin közötti félreértés mutatja, milyen fontos a szoros francia-német koordináció, ha Európának összefogva kell cselekednie" - írta a Le Monde. A szombati nyugat-európai csúcson Párizsban Nicolas Sarkozy francia államfőn kívül Merkel német kancellár, Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök és Gordon Brown brit kormányfő vesz részt. A Le Monde szombati kiadásában azt is megállapítja: a francia-német vita arról, hogy kell-e vagy nem kell európai mentőalap inkább politikai, s nem gazdasági vita. A javaslat maga egy összeurópai költségvetés létrehozását célozná meg, amire Jean-Claude Trichet (az Európai Központi Bank elnöke) utalt, s Berlin számára a jelenlegi törvényhozási periódusban ez elfogadhatatlan A pénzügyi válság eddig Európában a Benelux-államokra (Fortis) és a francia-belga Dexiára korlátozódott, ők a tüzet gyorsan eloltották. Amennyiben azonban a lángok egy nagy német, vagy francia bankra terjednek át, a megoldáshoz egyetlen állam nem lenne elegendő. Nincs mit tenni, mint várni, hogy ez a körülmény nem kényszeríti-e Angela Merkelt véleménye megváltoztatására - állapította meg a Le Monde. "Ez a 700 milliárd maga a szocializmus!" Kezdhetünk félni: drámai jóslat Londonból Vége Amerika uralmának MTI
Cikkek Orbán: kiégett a baloldal 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:30
Orbán Viktor szerint a baloldali konglomerátum "szellemileg és politikailag kiégett", a jobboldal viszont tettre kész, cselekedni akar és vannak tervei, ambíciói az ország bajainak orvosolására. A Fidesz elnöke a XIV. Polgári Gondola rendezvényén beszélt erről Budapesten szombaton. "Kimerültek a szellemi tartalékaik, kiüresedtek az érveik, kifáradtak a szövetségeik, elpuffantak a jelmondataik, belefáradtak saját kormányzásukba, kudarcaikba, hazugságaikba, saját belső vitáikba, és talán meg is csömörlöttek azoktól. Utálnak mindent és mindenkit: az országot, egymást, bennünket, talán még egy kicsit saját magukat is" - fogalmazott. Orbán Viktor a helyzetet úgy jellemezte: "égett szag terjeng" a politikai életben. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: az emberek érzik, hogy új korszak jön Magyarországon. "Ezt leginkább mi szimbolizáljuk ennek minden kockázatával, esélyével, és reményével" - mondta. Orbán vesztét jósolja Gyurcsány Orbán: tisztítótűz kellene az országnak Gyurcsány vagy Orbán? Egyik kutya, másik eb   MTI
Makro / Külgazdaság A lezárások és a dugók hétvégéje ez 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:28
A szombat délutáni budapesti Tarka Magyar! felvonulás miatt 13 órától 20 óráig nem közlekedik a kisföldalatti, a 4-es és a 6-os villamos közlekedését is korlátozzák. Gyalog és kocsival is nehéz lesz ma közlekedni
Cikkek Mégis építenek kordont az Andrássyn 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:18
A rendőrség szombat délelőtt megkezdte a kordonépítést az Andrássy útra becsatlakozó mellékutcákban, a szervizutat rendőrségi szalaggal zárták le a forgalom előtt, hogy így biztosítsák a délutáni Tarka Magyar! civil demonstráció felvonulását. Az MTI tudósítója azt látta, hogy a rendőrség a kordonok felállítását már délelőtt 10 óra körül megkezdte, így az Erzsébet tér egy részét fémkordonokkal lezárta, és az Andrássy úthoz csatlakozó mellékutcák egy utcával beljebb szintén lezárásra kerültek. A rendezvény zavartalan lebonyolításához a rendőrség már pénteken este nyolc órától forgalomkorlátozást vezetett be minden, az Andrássy útba torkolló utcában, a korlátozásokat szombat éjfélig fenntartják, ez idő alatt tilos megállni ott, az úton parkoló autókat elszállítják. Az "Összefogás az erőszak ellen" nevű civil tömörülés délután gyülekezik a fővárosi Erzsébet téren, majd a Hősök terére vonulnak, ahol hitet tesznek az Alkotmány 70/A paragrafusa mellett, amely kimondja: az ország a területén tartózkodó valamennyi állampolgárnak egyforma jogokat biztosít, és nem tesz megkülönböztetést faji, vallási, politikai, vagyoni alapon. A Hősök terén a Szépművészeti Múzeum előtt már felállították a színpadot, az Erzsébet téren pedig a rendőrség térfigyelő kamerákat szerel fel. Tarka magyar: autósok, vigyázat! MTI
Cikkek HospInvest: nincsenek fantomcégeink! 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:18
Az Andandors Consulting létező, régóta működő, bejegyzett cég - jelentette ki szombaton az MTI érdeklődésére Kollányi Gábor a HospInvest Zrt. elnöke arra az újsághírre reagálva, miszerint a HospInvest fantomcéggel kerestet ügyvezető igazgatót az egri kórház élére. A napilapot Mánya Kristóf főorvos, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, az "egri kórházvédők" szóvivője tájékoztatta arról,  hogy tudomásuk szerint az Andandors Consulting nem létezik. A Magyar Nemzet szombati száma szerint pénteken az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálata hivatalosan arról tájékoztatta az egri székhelyű Markhot Ferenc kórház munkatársait, hogy az Andandors Consulting Kft. október 3-án délelőtt 10 óra 54 perckor bejegyzésük szerint még nem létezett. Annak ellenére, hogy a cég nem létezik, a gyakorlatban működik, s pályázatot hirdetett, a vezetői megbízatás jelentkezési határidejéül október 7-ét jelölte meg az egri kórház leendő üzemeltetőjének megbízásából - közölte az újsággal Mánya Kristóf. Kollányi Gábor hangsúlyozta, hogy az Andandors Consultinggal már régebben együtt dolgoznak. A cég egyike azon társaságoknak, amelyek megbízást kaptak orvosok és szakdolgozók toborzására az egri kórházba. Ugyanakkor megbízásuk nem terjed ki arra, hogy pályázatban keressenek ügyvezető igazgatót a kórház élére - szögezte le a cégvezető. Kollányi Gábor szerint a félreértés abból adódhat, hogy a cégbírósági bejegyzésben a társaság Andandors Tanácsadó Kft.-ként szerepel. Sztrájk: mi lesz, ha az egri kórházból elküldik? Kigolyóznák a HospInvestet Egerből: jogerősen nem nyertek  Éhségsztrákkal az egri kórházért MTI
Makro / Külgazdaság Harc: kié valójában Edgar Allan Poe? 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 12:12
Edgar Allan Poe születésének 200. évfordulója, 2009. január 19. közeledtével fellángolt a vita az amerikai irodalmi közösségekben arról, melyik város vallhatja magáénak. Szülővárosában még szobra sincs
Cikkek Írtják a szőlőt az egri borvidéken - megéri 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 11:02
Heves megye két történelmi borvidékén, az egri és a mátraaljai borvidéken több szőlőültetvényt akarnak kivágni az idén, mint az előző években - olvasható a Heves Megyei Hírlap szombati számában. Amíg az elmúlt 4 évben 820 hektár kivágásához kértek támogatást a gazdák, csak az idén 935 hektárnyi szőlőtől szabadulna meg a két, összesen 10 ezer hektárnyi borvidék 2.061 termelője - tájékoztat a napilap. Az Európai Bizottság november 15-ig határoz a tagállamok rendelkezésére álló keretről; a kivágási támogatás mértéke egyötödével magasabb a 2008/2009-es gazdasági évben, mint azt megelőzően - közli az újság. A bor és szőlő városa lesz Esztergom?  Erkölcsi kárt okoz az olasz tokaji  Heves Megyei HírlapMTI
Cikkek Koszovó albánokat fogtak Mosonmagyaróváron 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:59
Koszovói albánok népes csoportját tartóztatták fel szombaton az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár térségében - közölte a rendőrség az MTI-vel. Tizenöt felnőtt és öt gyermek utazott egy magyar rendszámú kisbuszban összezsúfolva Ausztria felé. Szegeden szálltak be a járműbe, onnan szállította őket a szegedi illetőségű sofőr a magyar-osztrák határ irányába - mondta Kálmán Gabriella, a Győr- Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A sofőrt embercsempészet gyanúja miatt előállították a mosonmagyaróvári kapitányságon. 29 koszovóit akartak Magyarországra csempészni Embercsempészet: az állam is nyakig sáros  MTI
Cikkek MÁV-Cargo: már most bukta az osztrákoknak? 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:54
A MÁV Cargo megvételére kötött megállapodás jóval többe kerülhet az Osztrák Szövetségi Vasútnak, ha a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-nek ki kell szállnia az ügyletből. Az Európai Bizottság dönt
Cikkek Két gyalogost gázoltak el: dugó van 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:41
Gyalogátkelőhelyen történt két baleset is a fővárosban szombaton reggel, a Gubacsi híd közelében elütött idős nő meghalt, a Margit hídon történt cserbenhagyásos balesetben egy ember sérült meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy  reggel 5 óra körül a Margit hídon a Jászai Mari tér felől érkező gépkocsi a zebrán gázolt el két embert, egyikük megsérült. A gázoló segítségnyújtás nélkül elhajtott, őt még keresi a rendőrség. Reggel 6.45 órakor a XX. kerületben  a Helsinki úton, a Gubacsi híd közelében egy 83 éves nő, a tilos jelzés ellenére indult el a gyalogátkelőhelyen. Egy személygépkocsi elütötte, az idős nő a helyszínen meghalt. A Fővinform tájékoztatása szerint a fővárosban a Kerepesi úton a belvárostól a Hungexpo irányába hatalmas torlódás alakult ki, mert nagyon sokan igyekeznek eljutni a nemzetközi kutyakiállítás helyszínére. Délután is torlódás várható a fővárosban: Tarka magyar: autósok, vigyázat! MTI
Makro / Külgazdaság Kurd-török összecsapás: 38 halott 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:33
Huszonhárom kurd felkelő és tizenöt katona életét követelte egy fegyveres összetűzés Törökország délkeleti részén - közölte szombaton a török vezérkari főnök. A harcok még pénteken zajlottak le Hakkari tartomány egy Iránnal és Irakkal szomszédos körzetében, Szemdinliben. Ez volt az egyik legtöbb halálos áldozattal járó támadás az idén, amelyet szeparatista kurd felkelők intéztek a kormányerők ellen. Utcai harc Budapesten: repültek a Molotov-koktélok A világ legolcsóbb autója tüntetések miatt késik  MTI
Cikkek Találtak melamint Szlovákiában 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:33
Melaminnal szennyezett tejipari terméket találtak a hatóságok Szlovákiában - jelentették be szombaton Pozsonyban. A lefoglalt 27 üveg tejital az egészségügyi határértéket többszörösen meghaladó mennyiségben tartalmaztott melamint, kilogrammonként 14, 4 milligrammot. Az Európai Unióban a megengedett mennyiség kilogrammonként 2,5 milligramm. A szlovák állami állat- és élelmiszer-egészségügyi hatóság (SVPS) internetes honlapján már pénteken fotót tett közzé a termékről. A csomagoláson a "Milk drink" (Tejital) angol nyelvű felirat szerepel, ezen kívül csak kínai szöveg olvasható rajta. A csomagoláson látható képek azt sugallják, hogy elsősorban gyermekeknek szánták az italt. A szlovák hatóságok értesítették az Európai Bizottságot és a többi tagállam illetékes szerveit az Európai Unió Gyorsfigyelmeztető Rendszerén (RASFF) keresztül. Európában Ausztriában, Hollandiában és Belgiumban is találtak a hatóságok melaminnal szennyezett termékeket, miután Kínában mérgezéseket okozott egy, a melamint nagy mennyiségben tartalmazó tejpor-készítmény. Magyarországon eddig nem bukkantak ilyen árura. Az EU nem importál tejterméket és tejport Kínából, de óvatosságból a mérgezés napvilágra kerülése óta az ilyesmit tartalmazó más termékek (köztük az édességek) behozatalát is leállította. Tilos a kínai tejtermékek importja Az olimpia miatt titkolták a tejpormérgezést? MTI
Cikkek Kenguruhússal az üvegházhatás ellen 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:27
A kengurufogyasztásra való áttérés csökkenthetné az éghajlat felmelegedését okozó üvegházhatást: erre jutott egy tudományos jelentés, amelynek tartalmával az ausztráliai kormány legfőbb környezetvédelmi tanácsadója is egyetért. Ross Garnaut professzor vizsgálata kimutatta, hogy az erszényesek csak nagyon kevés metángázt bocsátanak ki, ami a szervezetükben található egyik baktériumnak köszönhető. Ezzel szemben az ausztráliai szarvasmarha- és juhállomány (metán)gázkibocsátása felelős szerinte az ötödik kontinensen kialakuló üvegházhatás 67 százalékáért. A tudós 600 oldalas jelentésében olyan rendszer bevezetését ajánlja, amelynek értelmében a kibocsátott gázmennyiség függvényében adnák ki az állattartási engedélyeket. Ez növelné a marha- és bárányhús árát és arra ösztönözné az ausztrálokat, hogy változtassanak táplálkozási szokásaikon. A kenguruhús, amely valaha az ausztrálok fő fehérjeforrása volt, így visszakerülne az asztalokra. Ross Garnaut számításai szerint a szarvasmarhák száma 7 millióval, a juhállományé 36 millióval csökkenhetne, a kenguruállomány pedig 34 millióról 240 millióra ugrana 2020-ig. A tudomány vagy a hülyeség határtalan?  Nem is tudtuk, hogy léteznek ilyen állatok MTI
Makro / Külgazdaság Fico mentette meg a szlovák rádió magyar adását? 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 10:19
"A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy jellemzően szívélyes szlovák meghívásunkra Göncz Kinga magyar külügyminiszter ultimátummal válaszolt" - mondta Robert Fico, szlovák kormányfő. És itt még nem állt meg
Befektetés "Ez a 700 milliárd maga a szocializmus!" 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 09:44
George W. Bush amerikai elnök pénteken aláírta a történelmi jelentőségű 700 milliárd dolláros amerikai pénzügyi mentőcsomagot, néhány órával azután, hogy azt a képviselőház is jóváhagyta. Mivel a szenátus már szerdán elfogadta a kezdeményezést, a képviselőházi jóváhagyás után Bush aláírásával a javaslat törvényerőre emelkedett.
Makro / Külgazdaság Megölték az al-Kaida iraki vezérét 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 09:42
Az amerikai vezetésű erők megölték Bagdadban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet iraki szárnyának egyik vezetőjét, aki számos pokolgépes támadásért volt felelős a fővárosban. Patrick Driscol, a koalíciós erők szóvivője arról tájékoztatott, hogy az Abu Aszad vagy Abu Rami néven ismert parancsnokot - aki Bagdad egyik peremvárosának volt az "emírje" - pénteken lőtték le. A katonák körbevették a terroristvezér bagdadi házát, felszólították feladásra, de az épületéből tüzet nyitottak, a katonák pedig viszonozták a támadást. Az összetűzésben Abu Ramin kívül egy asszony is meghalt. Feltételezések szerint Abu Rami terrorsejtje volt felelős a Bagdadban csütörtökön két mecsetben végrehajtott robbantásokért. A merényleteknek legkevesebb 16 halottja és közel hatvan sebesültje volt. Abu Ramit tartják felelősnek számos, 2006 és 2007-ben elkövetett pokolgépes támadásért is, amelyekben több mint kétszázan haltak meg. Abu Rami emberrablással is foglalkozott - ő volt látható egy két évvel ezelőtti felvételen, amint lelő egy orosz diplomatát - olvasható a koalíciós erők tájékoztatójában. Működésbe lépnek a YouTube-cenzorok   Puha célpontokat keresnek a terroristák Működött CIA-létesítmény Lengyelországban  MTI
Cikkek Nyilvánosak lesznek legtitkosabb aktáink 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 09:38
Néhány hét múlva nyilvánosságra hozza a kormány a MeH honlapján a máig titkos állambiztonsági iratokról szóló szakértői jelentést, méghozzá az ígéretek szerint teljes terjedelmében - értesült a miniszterelnök környezetéből a szombati Népszabadság. A Kenedi János vezette szakértői testület egy évig vizsgálódott az egykori állambiztonsági iratokat őrző szerveknél, vagyis a titkosszolgálati irattárakban. Munkájuk annak feltárására irányult, milyen történeti forrásanyagokat nem adtak át a levéltáraknak a szolgálatok a korábbi irategyesítés során, és vajon miért. A lap értesülése szerint a bizottság tagjai az elmúlt egy évben több száz folyóméternyi iratot néztek át, de csak nyilvántartásokat, lajstromkönyveket, szabályos selejtezési jegyzőkönyveket láthattak. Magukat a jelentéseket ugyanis csak anonimizáltan tekinthették meg. Szilvásy György és Kenedi János a jelentés átadásakor, szeptember 11-én kiadott közös közleményükben azt írták, hogy a javaslatok várhatóan három héten belül a nemzetbiztonsági kabinet, illetve a kormánykabinet elé kerülnek, majd a titokminiszter felhatalmazást kér a kormánytól az országgyűlési döntést igénylő intézkedési javaslatok ötpárti egyeztetésére, "kezdeményezni fogja továbbá, hogy a kormánydöntés után a bizottság teljes jelentése váljon hozzáférhetővé a Miniszterelnöki Hivatal honlapján". A Népszabadság úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő is az anyag nyilvánosságra hozatalát szorgalmazza. A Fidesz feljelenti Szilvásyt Az UD Zrt. tiszta James Bond Népszabadság
Makro / Külgazdaság O. J. Simpsont most elítélte a bíróság 
Privátbankár.hu | 2008. október 4. 09:32
Bűnösnek találta az esküdtszék fegyveres rablás és emberrablás vádjában szombaton O. J. Simpson egykori amerikaifutball-sztárt. Az ítéletet egy későbbi időpontban hirdeti ki a bíróság. A 61 éves Simpson akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat. A pert azért indították, mert 2007. szeptember 13-án az egykori sportoló több társával betört egy Las Vegas-i szálloda szobájába, és az ott lakó emléktárgy-kereskedőktől fegyverrel a kezükben értékes sporttrófeák átadását követelték. Simpson azt állítja, hogy tőle ellopott trófeákat akart visszaszerezni, és sem ő, sem társai nem használtak fegyvert. Fehérek ítélkeznek O.J. Simpson felett  MTI
Cikkek Ezeréves titkokat rejtenek az egerek 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 19:41
Brit tudósok szerint a háziegér (Mus musculus domesticus) genetikai kódjának tanulmányozása új adatokkal szolgálhat az egykori népvándorlásokról.
Cikkek A tudomány vagy a hülyeség határtalan? 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 19:32
Mekkorát ugrik a bolha? hogyan gubancolódik a haj? Hogyan viszonyul a sztriptíz táncos peteérése a borravalójához? Ezek mind tudományos kérdések. Kaptak is "Nobel-díjat"...
Cikkek Az olimpia még adhat egy Nobel-díjat is Kínának? 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 19:30
Hamarosan kiosztják a Nobel-díjakat, a találgatás már elkezdődött. Nem kizárt, hogy az olimpia miatt "reflektor fénybe került" kínai emberjogi aktivistákat is elismerik
Cikkek Hátborzongató: "Országunkat atomtámadás érte" 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 19:26
A "végítélet napjára" előkészített felvételt sosem játszotta le a BBC, de az üzenet évtizedekkel később is félelmetesen hangzik. Atomtámadás esetén feltétlenül maradjon otthon, és semmiképp se húzza le a vécét
Cikkek Meghalt Albert Györgyi 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 18:31
Az MTI információi szerint Albert Györgyi egy második kerületi kávézóból távozott, beszállt egy taxiba, ahol rosszul lett, majd meghalt. Az MTI úgy tudja: a médiaszemélyiséget egy órán át próbálták újraéleszteni, de sikertelenül. MTI
Cikkek Október 13.: a vízummentesség napja? 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 18:29
Október 13-án ratifikálhatja az Országgyűlés az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó megállapodást, amelyet a héten kötött meg az Egyesült Államok és Magyarország - mondta Göncz Kinga pénteken az MTI-nek. A külügyminiszter szerint a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodás megfelel az uniós előírásoknak. A házbizottság döntése alapján el kell térni a házszabálytól ahhoz, hogy ezt sürgősséggel tárgyalják. Így várhatóan október 13-án történhet meg a ratifikáció - mondta Göncz Kinga az MTI-nek.     A külügyminiszter a bűnügyi adatok cseréjéről szóló megállapodással kapcsolatban arról is beszélt: a tárgyalásokon Magyarország nagyon ügyelt arra, hogy a megállapodás milyen jellegű adatok cseréjéről szóljon. Az is fontos szempont volt, hogy milyen körben lehet majd az átadott adatokat felhasználni - tette hozzá. "A magyar megállapodás nem kifogásolható ebből a szempontból, tehát meg fog felelni az Európai Uniós irányelveknek és előírásoknak" - hangsúlyozta Göncz Kinga. Mindent megtettünk, hogy vízummentesek legyünk Amerikai vízum: benne lehetünk a 10-ben Januártól nem kell vízum Lassan elfogy a kifogás: készülhetünk AmerikábaMTI
Cikkek Ilyen is van: nincs gond az adósságunkkal 
Privátbankár.hu | 2008. október 3. 17:55
A magyar államadósság finanszírozása eddig nem okozott gondot, és ha nem következik be nemzetközi összeomlás, ezután sem jelent problémát - mondta Borbély László, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének (MAKLOSZ) konferenciáján az MTI-nek. Amíg a magyar állampapírok piaca jó, az ÁKK nem gondolkodik a kötvénykibocsátás csökkentésén; a közeljövőben külföldi kibocsátás is elképzelhető - mondta újságírók kérdésére Borbély László. Az elmúlt időszakban jó volt a piac, kétszeres volt a kereslet. Az ÁKK akárcsak eddig, ezután is rugalmasan reagál a piac változásaira, tette hozzá. Kettős folyamat tapasztalható, s még nem látni, hogy melyik mennyire fog hatni - válaszolta Borbély László arra a felvetésre, hogy a feltörekvő piacok iránti bizalom csökkenése nehezítheti a finanszírozást. A feltörekvő piacok viszonylatában egyrészt feljebb ment a hozam, és a hitelezési bizalom általában is csökkent, ugyanakkor az állami kibocsátók ebben a helyzetben felértékelődtek - mutatott rá. Borbély László szerint a belföldi piacon is fel fog értékelődni a biztonság, a befektetők figyelembe veszik, hogy míg a bankbetétek 6 millió forintig élveznek garanciát, az államkötvények korlátlan összegben. Úgy vélekedett, hogy a hozamfelár-növekedés megmarad, és valószínűleg tartós lesz. Újra árazódik minden; hogy az új hozamszintek hol lesznek, nehéz volna megmondani. Valószínűleg nem lesz 2 százalékos rövid kamatszint euróban sem - mondta.          Folyik a zárszámadási adok-kapok Úszunk az adósságban, hosszabbak a BAR-listák Túl a képzelet határán: mit ér 119 billió forint? Leírjuk az etióp adósságot  MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG