Hírek
Cikkek Húszéves csúcsot dönthet a külkermérleg 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 12:31
Nem okoztak ugyan meglepetést a pénteki makrogazdasági adatok, az elemzők azonban egyhangúlag kiemelték a külkereskedelmi mérleg pozitív számait, prognózisaik szerint az év egészében a GDP 2 százalék, vagy azt kissé meghaladó ütemben bővül. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a GDP az idén az első negyedévben az előzetesen közölt 1,6 százaléknál kissé gyorsabban, 1,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A naptári hatás kiszűrésével a növekedés az előzetesnek megfelelően 0,9 százalékos volt, az előző negyedévhez képest 0,3 százalékot tett ki. A január-áprilisi külkereskedelmi mérleg, az előzetes adatok alapján 331 millió euró aktívumot mutatott, ami az egyenleg 638 millió eurós javulását jelenti az egy évvel korábbihoz képest. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője ismertette: az első negyedévi növekedés kizárólag az exportnak köszönhető. A tavaly megkezdődött folyamat folytatódik, amelyet az export gyorsuló növekedése mellett az import lassuló bővülése jellemez - tette hozzá. Ennek köszönhetően az elemző arra számít, hogy a külkereskedelmi mérleg az év egészében kedvezően alakulhat, és az áruforgalmi aktívum akár az egymilliárd eurót is meghaladhatja 2008 végén, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. Az elemző szerint az első negyedévi erős külső konjunktúra lassulni fog ugyan, de nem esik vissza jelentősen. Az export növekedési üteme tehát várhatóan lassul, az alacsony belföldi kereslet és beruházások miatt azonban az import növekedési üteme is csökkenhet. Török Zoltán hozzátette, hogy az export mellett a mezőgazdaság teljesítménye húzza majd a növekedést. A beruházások alakulását "fekete doboznak" tartotta az elemző, a bizonytalanságot az ellentétes előjelű hatások okozzák. Úgy vélte: bár nem várható, hogy az év egészére jellemző lesz az első negyedévi 5,4 százalékos visszaesés a beruházásoknál, a tavalyi bázist több olyan tényező is növeli, amelyre az idén nem lehet számítani. A feldolgozóipari kapacitások szűkössége miatt tavaly megugrottak a feldolgozóipari beruházások, idén ez már nem várható. Németh Dávid, az ING Bank elemzője szerint az exporton kívül keresleti oldalon minden szektor teljesítménye romlott. Csökkentek a beruházások és stagnált a fogyasztás. Ez az elemző szerint még mindig a kormányzati kiigazítás hatása. A beruházásokat illetően Németh Dávid nem volt túlzottan optimista, úgy vélte: ha a feldolgozóiparban is elmaradnak a beruházások, az a szektor teljesítményében is tükröződik majd előbb-utóbb. Ennek ellenére úgy vélte, ha a nettó export tovább tud nőni, a GDP 2 százalék felett bővülhet az idén. Saját magát is felülmúlja a külkereskedelmünkMTI
Cikkek A felmondással azonnal ugrik a kártya is 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 12:05
Nem is olyan könnyű máshova vinni a számlánkat - a bankszövetség ajánlása szerint az új bankszámlát tanácsos még a régi számla megszüntetése előtt megnyitni
Adó Veres: irreális a 3 százalékos inflációs cél 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 11:44
A pénzügyminiszter az utóbbi időben erőteljesen emelkedő nyersanyag-, illetve élelmiszerárak miatt vitatja a jegybank inflációs célkitűzésének létjogosultságát.
Cikkek Újabb milliárdok a kormányzati negyedre? 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 11:34
A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a kormány újabb 3,8 milliárd forintot költ a kudarcba fulladt kormányzati negyed projektre - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője. Cser-Palkovics András szerint a "hatalommal való visszaélés minősített esete", hogy a kormány a magyar emberek pénzéből újabb 3,8 milliárd forintot költ el a korábban már leállított "luxusberuházásra". Hangsúlyozta: ha a Fidesz kerül hatalomra, kivizsgálja a beruházást. Kitért arra, hogy az új polgári kormánynak meg kell majd vizsgálnia, mire és miért költött a kormány, kik húztak ebből hasznot, és hogyan lehet felelősségre vonás nélkül közpénzből elkölteni ennyi pénzt egy olyan beruházásra, amely nem is fog megvalósulni. A helyettes pártszóvivő felszólította a kormányt, hogy június 30-ig, az Országgyűlés által szabott határidőig ezzel az összeggel is számoljon el, az erről szóló dokumentációt ne semmisítse meg, ne tüntetesse el. Cser-Palkovics András szerint ki kell derülnie az igazságnak, a felelősségnek, annak, hogy kik és milyen szerződéseket kaptak, "kiknek a barátai, haverjai, volt üzletfelei a haszonélvezői ennek a projektnek". Budai Bernadett kormányszóvivő a nap folyamán tartott sajtótájékoztatóján minderre azt mondta, hogy nyolc hónapja ismert az az összeg, ami a 2008-as költségvetésben szerepel a kormányzati negyed projekttel összefüggésben. Ennek megfelelően az idei büdzsében 8,2 milliárd forint szerepel a kormányzati negyed költségeire, ám ebből 4,4 milliárdot nem költenek el, így visszakerül a költségvetésbe - mondta a kormányszóvivő. Hozzátette: a fennmaradó 3,8 milliárd forintból 1,6 milliárdot költenek a MÁV-tól vásárolt telek költségeire, 2,2 milliárdból pedig a kormányzati negyed projektiroda gazdálkodik. "Ennek az összegnek az a célja, hogy a még fennmaradt tartozásokat, kiegyenlítetlen számlákat, amelyek mögött valós teljesítés van, kifizessék" - mondta Buda Bernadett. A szóvivő elmondta még, hogy ebből az összegből is lesz várhatóan megmaradó rész, amivel a projektiroda elszámol a Pénzügyminisztériumnak, a kormány pedig június 30-áig ugyancsak elszámol a kormányzati negyed költségeivel. Kormányzati negyedet terveznek Veres elszámol a kormánynegyeddel Negyed nem lesz, de a milliárdok befolynak     MTI
Vásárló Mivel etetnek minket a sztárok? Ételfutár-teszt 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 11:00
Milyen érzés olcsón, széles választékból, edzők, szakácsok és sztárok ajánlásával ebédelni? A Privátbankár kosarasa az étel-házhozszállítók nyomába eredt.
Cikkek Pénzügyei miatt bukott a brit politikus 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 10:41
Lemondott a brit Konzervatív Párt európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, miután kiderült, hogy dologi juttatásaiból több százezer fontnak megfelelő összeget saját cégének játszott át. Giles Chichester vállalkozása a pénteki brit sajtó beszámolói szerint 1996 óta 445 ezer fontot (135 millió forintot) kapott a tory politikus ellátmányából, "az Európai Parlamentnek nyújtott szolgáltatások, valamint választókerületi és bizottsági munka" címén. Chichester azzal védekezik, hogy nem tudott az ezt tiltó EP-szabályról.  MTI
Cikkek 45 billió dollárba kerül a világ megmentése 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 09:55
A világ kormányainak legalább 45 billió dollárnyi beruházást kell ösztönözniük, különben 130 százalékkal nő a széndioxid-kibocsátás 2050-ig, figyelmeztetett a Nemzetközi Energiaügynökség
Cikkek A 245-ös szinttel kokettál a forint 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 09:50
Gyengült a forint, az eurót 243,50/65 forinton jegyezték a budapesti bankközi piacon pénteken negyed tízkor, szemben az előző délutáni 242,60/70 forinttal. 10 óra előtt pár perccel már 244,81 forintot kellett egy euróért adni. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Az előzetesen vártnál jobban nőtt a magyar gazdaság 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 09:09
A bruttó hazai termék (GDP) az idén az első negyedévében 1,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A GDP a naptári hatás kiszűrésével 0,9 százalékkal nőtt a vizsgált időszakban éves bázison. Az előző negyedévhez képest a gazdasági növekedés 0,3 százalék volt, szezonális kiigazítással.     A KSH május közepén közölt előzetes adatai alapján a GDP 2008 első negyedévében 1,6 százalékkal volt magasabb, naptári hatás kiszűrésével a gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. Magyar kötvények: a Fitch is az "országplafonra" gondolt Halovány remények a magyar vállalatoknálMTI
Cikkek Még mindig felfelé menetel a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,94 pontos emelkedéssel, 22.390,35 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,42 százalékos erősödés.   Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Tovább nőtt a külker szufficit 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 09:03
Idén a január-áprilisi időszakban a külkereskedelmi mérleg 86 milliárd forint (331 millió euró) aktívumot mutatott, ami az egyenleg 164 milliárd forintos (638 millió eurós) javulását jelenti a 2007 január-áprilisi 78 milliárd forint (307 millió euró) passzívumhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján. Az első negyedévben a külkereskedelmi mérleg 74 milliárd forint (276 millió euró) aktívumot mutatott, ez 113 milliárd forintos (428 millió eurós) javulás a 2007. január-márciusi 39 milliárd forint (152 millió euró) passzívumhoz képest. Saját magát is felülmúlja a külkereskedelmünkMTI
Cikkek Eladott a Mol igazgatóságának tagja 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 09:00
Horváth Gábor, a Mol Nyrt. igazgatóságának tagja 6.650 darab Mol részvényt értékesített 22.820 forintos részvényenkénti átlagárfolyamon - közölte az olajtársaság a BÉT honlapján. A tranzakciót követően Horváth Gábor tulajdonában 11.495 darab Mol részvény maradt.   Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Megint száguldásba kezdett az olajár 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 08:32
Pénteken tovább emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon, 128 dollár fölé, miután csütörtökön, az utóbbi másfél heti kiigazítást megszakítva, meredeken drágult - 24 órán belül a valaha mért legnagyobb ütemben -, közvetlenül a dollár visszaesése miatt. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, júliusi határidőre péntek reggel hordónként 128,61 dollár volt, 82 centtel drágább a csütörtöki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, júliusi határidőre péntek reggel 128,37 dollár volt, 83 centtel drágább a csütörtöki zárónál. Már kevesebbet tankolnak: lefelé tart az olajárMTI
Cikkek Büntetnék a környezetkárosítást 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 08:12
A környezetkárosítás büntetőjogi szankcionálásának kérdése az egyik fontos napirendi pont az uniós igazságügy-miniszterek pénteki luxembourgi tanácskozásának napirendjén. Az Európai Parlament (a múlt hónapban fogadta el első olvasatban azt - a tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal korábban már egyeztetett - irányelvtervezetet, amelynek értelmében az EU összes tagállamában bűncselekménynek számítana a környezet súlyos károsítása.     Eszerint a kormányoknak büntetőjogi intézkedésekkel kell fellépniük az olyan, akár szándékos, akár gondatlan jogszabálysértésekkel szemben, amelyek súlyosan károsíthatják a levegőt, a talajt, a vizeket, a növényeket vagy az állatokat. Ilyen természetkárosodás következhet be elsősorban szennyezés következtében, de a tervezet konkrétan kitér olyan cselekményekre is, mint például szemét elhelyezése, nukleáris anyagok előállítása, tárolása és szállítása, védett állat- vagy növényfajok birtoklása vagy elpusztítása, élőhelyek károsítása védett területeken, valamint ózonkárosító anyagok gyártása, behozatala és forgalmazása. Világos és sötét zöldek: környezetvédelem, okosan Pucoljuk ki Budapestet!MTI
Cikkek Rövid távon illúzió az olcsóbb áram 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 08:05
Nem várható, hogy rövid távon befolyásolja a lakossági áram árát a hosszú távú áramvásárlási megállapodások (htm) megszüntetése és az európai uniós csatlakozás óta nyújtott támogatás visszafizetése. Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezetője szerint hamis lenne önmagában ettől várni a lakossági árak csökkenését. Az azonban igaz, hogy a htm-ek megszüntetése nélkül érdemleges verseny hosszú távon sem alakulna ki - tette hozzá.     Az Európai Bizottság szerdán felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a hosszú távú áramvásárlási megállapodásokat 2008 végéig, és ezzel egyidejűleg fizettesse vissza a termelőkkel az ország uniós csatlakozása óta nyújtott támogatást. Az indoklás szerint a htm-ek az áramtermelőknek nyújtott jogellenes és a belső piaci rendtartással összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősülnek. A termelők fizethetik vissza a támogatástMTI
Cikkek Nem megy az amerikai légitársaságoknak 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 07:48
Óriási kapacitás-csökkentéseket határoztak el a vezető amerikai légitársaságok: az American Airlines bejelentését most a Continental és a United követte
Cikkek Clintonék tagadják az alelnöki ambíciókat 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 07:28
Hillary Clinton, az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért folyó verseny vesztese nem törekszik az alelnöki tisztségre - legalábbis ezt állítja egy, a kampánystábja által kiadott közlemény
Cikkek Megélhetési póker - történelmi távlatokkal 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 07:19
Miért pont a póker ne nyújthasson kitörési és gazdagodási lehetőséget bárkinek, aki ehhez érez tehetséget - jegyzet
Cikkek Bikinit és sapkát vettünk a melegben 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 07:03
Az idei évben a nyári szezon első két hetében a nyári, strandi ruházati termékek forgalma elérte a tavalyi teljes nyári eladások felét - mondta Rádi Cintia, a Tesco ruházati marketing menedzsere. Az első két hét tapasztalatai alapján azt várják, hogy az idei nyári forgalom 50 százalékkal emelkedik 2007-hez viszonyítva. Elemzők eközben az iparág 10 százalékos visszaesését várják - tette hozzá a marketing menedzser.     A dinamikus növekedést elsősorban a meleg időjárás okozta, de a Tesco javította a kínált választékot is - ismertette Rádi Cintia, hozzátéve, hogy azokban az országokban, ahol a magyarországihoz hasonlóan meleg volt az idő, szintén kiemelkedő forgalmat mértek. A vizsgált két hétben a legnagyobb kereslet egyebek mellett női bikinire, gyermeksapkára volt. Egy pofont és egy ígéretet kapott a Tesco A Kauflanddal birkózik a Tesco az első helyértMTI
Cikkek Szegényedő amerikaiak 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 07:01
Az első negyedévben tovább csökkent az amerikai háztartások nettó vagyona: 2,9 százalékkal 55,97 billió dollárra a tavalyi utolsó negyedévi 57,67 billió dollárról - jelentette az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed). Ez volt egyvégtében a második visszaesés: a tavalyi utolsó negyedben az amerikai háztartások nettó vagyona 0,9 százalékkal volt kisebb a tavalyi harmadik negyedévi 58,20 billió dollárnál.     Az újabb csökkenés is elsősorban a lakóingatlanok értékének lemorzsolódásából és a befektetési alapok tőzsdei veszteségeiből származott. Két egymást követő negyedévi visszaesés utoljára 2002 második és harmadik negyedében volt az Egyesült Államokban a Fed adatai szerint - akkor az amerikai gazdaság recesszióban volt.MTI
Cikkek A hőmérőt lesik a dinnyések 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 06:57
Idehaza egyelőre jók a dinnyepiaci terméskilátások, ám a termelők komolyan félnek a kánikulától - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint tavaly komoly veszteséget okozott, hogy a hirtelen meleg miatt lerövidült a szezon. A hazai sárgadinnye 1-2 héten belül kerül piacra, a görögdinnye pedig június 20-a körül érkezhet - írja a lap. A termelők szerint ugyanakkor a szupermarketekbe gyakorlatilag lehetetlen bekerülni, így a termést inkább exportra szánják - olvasható az újság mai számában. Ezt írtuk tavaly: Idén több lesz a dinnyeNapi Gazdaság
Adó Vagyonosodási vizsgálatok: dupláztak a revizorok 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 06:45
A szakértő szerint úgy tűnik, idén már tényleg csak a vagyonosabb polgárok ajtajain csengetnek az APEH ellenőrei
Személyes pénzügyek Felemás nyugdíjemelés: csak akkor jár, ha kérik 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 06:22
A tavaly munkát vállaló nyugdíjasok közel fele nem volt jogosult külön emelésre, vagy nem tudott erről a lehetőségről
Cikkek Lehetséges Gyurcsány-utódok: Szili és Bajnai a skála két szélén 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 06:16
Jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy Gyurcsány Ferenc még az idén távozik, a lehetséges jelöltek közül Bajnai Gordon lenne a leginkább piacpárti.
Cikkek Így nézhet a főnöke körmére 
Privátbankár.hu | 2008. június 6. 05:55
Ha a munkáltató a nyugdíjpénztár felszólítása ellenére sem fizeti be a bevallott tagdíjat, a kassza ellenőrzés lefolytatását kéri az adóhatóságtól
Cikkek Újra hódít a kalózkodás 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 20:15
Noha a kalózkodás fokozódik 2000 óta, a félelmek ellenére még nem alakult ki együttműködés a tengeri rablók és a terrorista csoportok között - állítja egy tanulmány
Deviza / Áru Szlovák euró: a hamisítók is átállnak? 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 19:30
Ahogy közeleg az euró szlovákiai bevezetésének - január elsején esedékes - napja, úgy bukkannak fel egyre nagyobb számban az euróval üzérkedő nepperek és csalók
Cikkek Holland-román döntő? Sörben biztosan 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 19:15
A foci EB-n hazájuk válogatottjának szurkolók igencsak eltérő áron juthatnak hozzá a frissítő nedűhöz. A habos nektár árában Románia verhetetlennek bizonyul
Cikkek Korosodnak az uniós gazdák 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 18:25
Rendkívül alacsony a 35 évnél fiatalabb gazdálkodók aránya Európában - az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésen csütörtökön elfogadott jelentésben aggodalmát fejezte ki emiatt, egyúttal javasolta, hogy növeljék a termelésbe fogó fiatalok támogatását.     Az európai gazdaságok több mint felét irányítják 55 évnél idősebb mezőgazdasági termelők, és a gazdálkodók negyedének életkora a 65 évet is meghaladja. Az EU-ban a gazdálkodóknak csak 7,6 százaléka fiatalabb 35 évesnél Magyarországon mindössze 6,8 százalék - derül ki az EP adataiból. "A magyar mezőgazdaság sikerágazat" Élelmiszerválság: ördögi kör?MTI
Cikkek Gépi ellenőrt kapnak a Szigetes koncertek 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 18:06
Bár az idei Sziget csak 5 napos lesz, a nulladik és a mínusz egyedik nappal együtt mégis csak egy egész héten át lehet majd augusztusban fesztiválozni
Cikkek Simor szerint 3 dologtól függ az infláció csökkenése 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 17:36
A dezinflációs folyamat az árfolyamcsatornától, a kamatcsatornától és az inflációs várakozásoktól függ, Magyarországon az árfolyamcsatorna jelentősége a legnagyobb - mondta Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke hozzátette azt is, hogy ezzel Magyarország nem áll egyedül a régióban, hiszen Csehországban például az infláció jelenleg 6-7 százalék között van, ugyanakkor a kamatszint  3,75 százalék.     Ennek ellenére a cseh központi bank azzal számol, hogy az infláció 2009-re visszatér a  kívánatosnak tartott 3 százalékos célhoz, mivel a cseh korona árfolyama igen erős, és folyamatosan erősödik annak dacára, hogy a 3,75 százalékos cseh kamat alacsonyabb, mint az EKB kamatszintje - közölte az MNB elnöke.     Magyarországon a szigorú monetáris kondíció az alapkamat és az árfolyam egységét jelenti - magyarázta Simor András.   Hatalmas nyomás alatt a jegybank Simor: A szigor nem kerül többe Simor szerint nem volt támadásMTI
Cikkek Már a balatoni nyárra készül a MÁV 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 17:20
A MÁV E-tickettel, új expressz járattal, kibővített menetrenddel és bringaszállítási lehetőségekkel várja a balatoni turisztikai szezont
Adó Feltételekhez kötnék a családi pótlékot 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 17:12
Ausztriába megyünk vásárolni, Svájcba visszük megtakarításainkat és Romániába járunk dolgozni - állítják az adószakértők
Cikkek OTP: fel, Mol: le 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 16:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,41 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 22.296,41 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,30 százalékkal 22.700 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,45 százalékkal 6.803 forintra erősödött. Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Trichet megbillentette a forintot 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 16:41
Megállította a forint erősödését az EKB kamatdöntést követő nyilatkozat a budapesti bankközi devizapiacon. Délután négy órakor 242,60/70 forinton jegyezték az eurót, szinte megegyező árfolyamon a szerda délutáni 242,65/80 forinttal.  Háromnegyed 5 előtt nem sokkal a forint már gyengülést mutatott, egy euróért ekkor már 243,18 forintot kellett adni     Jean-Claude Trichet EKB-elnök lehetséges elkövetkező kamatemeléseket említő és a piacok által erőteljes hangvételűnek ítélt nyilatkozatát követően az euró jelentős árfolyamnyereségre tett szert a dollárral szemben is. Az árfolyam 1,5400 alatti szintről 1,5560-ig szökött fel. Az euró a jennel szemben is 1,30 százalékos nyereségre tett szert. Ez komoly fordulatot jelent, hiszen az euró éppen gyengülőben volt a dollárral szemben a gyenge német ipari megrendelések hatására. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Díjazták a MÁV Cargo eladását 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 16:35
A MÁV és a MÁV Cargo privatizációjában segédkező két tanácsadó, az UniCredit-CAIB és a The Boston Consulting Group kapta az európai, közel-keleti és afrikai térség legjobb privatizációjának díját a MÁV Cargo tavalyi eladásáért. Ez volt az első jelentősebb privatizáció Magyarországon, amelynél az értékesítő nem az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. volt, hanem az állami anyavállalat, áll a díjat odaítélő EMEAFinance pénzügyi szakhírügynökség indoklásában. Az első helyezést ez a privatizáció a 2007-es várható EBITDA-t több mint 33-szorosan meghaladó eladási árral is kiérdemelte. MÁV kontra VDSZSZ: csak a szokásosMTI
Cikkek Kennedys keresésbe fogott Obama 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 16:31
Barack Obama szenátor, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje kijelölt egy háromtagú szakértői csapatot, köztük Caroline Kennedyt, John F. Kennedy volt elnök lányát, hogy térképezze fel számára a lehetséges alelnökjelöltek körét.     Caroline Kennedy Schlossberg író-filantróp mellett Eric Holder, Bill Clinton egykori elnök igazságügyminiszter-helyettese és Jim Johnson kampányszakember a team tagja.  Egyelőre nem közölték, hogy mely politikusok jöhetnek szóba.     A jobboldali The Washington Times értesülése szerint a Demokrata Párt vezető stratégái eközben már nyíltan kezdik ellenezni, hogy Hillary Clinton legyen Obama társa a novemberi elnökválasztáson. A volt first lady állítólag agresszív háttérkampányt kezdett az alelnökjelöltségért. Már Obama történelmi győzelméről beszélnek Történelem íródik? Ezt a sztorit már láttuk!MTI
Cikkek Eurózóna: érik a kamatemelés 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 16:03
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet azt mondta, "nem biztos, de lehetséges", hogy a bank a következő, júliusi kamatértekezletén "esetleg kis kamatmozdulatot tesz".  A bank a gazdasági növekedési és az inflációs előrejelzések egyidejű emelésével jelezte, hogy inkább szigorítás érik hosszabb távon, semmint enyhítés. Az EKB előzőleg, a csütörtöki kamatdöntésével, ismét változatlanul, 4 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Pénzromlás: elmarad a célemelés? Tovább jegelik az eurókamatotMTI
Cikkek Pénzromlás: elmarad a célemelés? 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 15:29
Nem valószínű a magyarországi inflációs cél emelése, sőt ha egyáltalán módosítják, inkább csökkentés várható - áll az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző cég elemzésében.     A 4cast nevű, pénzügyi intézményeknek - köztük jegybankoknak - makro-előrejelzésekkel szolgáló londoni elemző csoport véleménye szerint bizonyos piaci aggodalmakat keltettek a magyar pénzügyi vezetők részéről elhangzott azon nyilatkozatok, hogy az inflációs cél ügyében nem lesznek "dogmatikusok". Az elemzés szerint a ház több piaci kapcsolata "elkezdte annak lehetőségét mérlegelni", hogy a jegybank és a pénzügyminisztérium nem a jelenlegi, 3 százalékos inflációs cél emeléséhez készíti-e elő a talajt. A 4cast londoni elemzői ugyanakkor nem gondolják, hogy "megvan a kockázata a status quo megváltoztatásának"; sőt szerintük inkább a jelenlegi cél lejjebb vitelének lehetőségét érdemes vizsgálni.     Az elemzés szerint az inflációs cél emelése sem az MNB-nek, sem a pénzügyminisztériumnak nem hozna hasznot. A jegybank elvesztené hitelességét, a minisztériumnak pedig még nagyobb közadósság-számlát kellene állnia a hosszú távú kamatok emelkedése miatt. Más nagy londoni házak mindazonáltal az inflációs cél rendszeres túllépését is fontos hitelességi kérdésnek tartják. Három a magyar igazság - az OECD szerint Súlyos teher az inflációs célonMTI
Cikkek Befektetési irányok: eltérő tények és vélemények 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 15:01
A befektetők Kínát tartják a világ legvonzóbb régiójának, de az elmúlt évben jelentősen növekedett Oroszország vonzereje is. A tények ugyanakkor azt tükrözik: még mindig Európába érkezik a legtöbb külföldi befektetés - állapította meg az Ernst & Young
Cikkek Tovább jegelik az eurókamatot 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 13:47
Az Európai Központi Bank változatlanul, 4,00 százalékon hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, tekintettel arra, hogy változatlanul fennáll az infláció felgyorsulásának a veszélye. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak. Az EKB alapkamata tavaly június óta változatlan. Nem nyúltak a brit kamathozMTI
Cikkek Nem nyúltak a brit kamathoz 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 13:46
A Bank of England a jelenleg érvényes 5,0 százalékos szinten hagyta az irányadó kamatot. A döntés arra utal, hogy a BoE-t egyre inkább a gyorsuló infláció, semmint a lassuló gazdasági növekedés aggasztja. Magyarország 10 évre ad ki eurókötvényt Euró nélkül lehúzhatjuk magunkatMTI
Cikkek Kevesebb csőd a németeknél 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 13:44
Csökkent a vállalati csődök száma Németországban az idei év első negyedében. A statisztikai hivatal adatai szerint január-március között 7147 vállalati csődöt regisztráltak Németországban, 12,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az adatot némiképp torzítja ugyanakkor a statisztikusok szerint, hogy a feldolgozásban nem szerepelnek Észak-Rajna-Vesztfália  adatai). A magáncsősök száma is visszaesett a szóban forgó időszakban, 13,2 százalékkal 24.152-re. Csődbe ment a csődtörvényMTI
Cikkek Szja: két utalás után jobban figyel az APEH 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 13:38
Az egész ország területére kiterjedt szja csalássorozatot leplezett le az APEH - közölte az adóhatóság
Cikkek Kicsinyes politikai alkudozás a világélelmezési konferencián 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 13:30
Politikai viták miatt előfordulhat, hogy az ENSZ római világélelmezési konferenciája erőteljes üzeneteket tartalmazó zárónyilatkozat elfogadása nélkül ér véget. Az értekezleten 151 ország képviselője vesz részt. Ők a szerdai határidőig nem tudtak megállapodni a nyilatkozattervezetről, amelyben felvázolták volna arra vonatkozó elképzeléseiket, hogy miként számolható fel a Földön az éhínség, és minként szavatolható minden ember élelmiszerellátása. A vita nem is a legvitatottabb kérdés, a bioüzemanyagok ügye, hanem kevésbé fontos témák körül dúlt, így arról, vajon a nyilatkozatban megemlítsék-e a Kuba elleni amerikai szankciókat. "A magyar mezőgazdaság sikerágazat" Élelmiszerválság: ördögi kör?MTI
Cikkek Jól jöttünk ki a téli megszállásból 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 12:50
A Budapest Winter Invasion keretében több mint 50 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a fővárosban 2007. december 1. és 2008. március 31. között
KKV Egy billentyűs távolságra az APEH-től 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 12:33
Az MDF szerint egy-két év múlva a jelenlegi 650 ezerrel szemben az adófizető polgárok túlnyomó többségének lehet elektronikus ügyfélkapuja
Cikkek Hétvégi sávváltásra készülnek a Margit hídon 
Privátbankár.hu | 2008. június 5. 12:21
Kerékpárosok vehetik birtokukba a Margit híd Pestről Budára vezető oldalán a szélső sávot a nyár végéig
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG