Hírek
Cikkek Sanghajban is megnyílt a Magyar Évad 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 14:54
Gyurcsány Ferenc Peking után kedden Kína legnagyobb városában, Sanghajban is megnyitotta a kínai Magyar Évad kulturális rendezvénysorozatát. Az ünnepi nyitókoncerten a sanghaji operaház szimfonikus zenekara adott elő telt ház előtt Kocsis Zoltán vezényletével Liszt-műveket és Debussy-átiratokat. Gyurcsány Ferenc személyében első ízben tett látogatást magyar miniszterelnök a 17 milliós kelet-kínai metropoliszban, és Kocsis Zoltánnak is ez az első fellépése Kínában. A gálán jelen volt Sanghaj város főpolgármester-helyettese is. Szikével és ollóval támadhatjuk Kínát Gyurcsány melegen ajánl minket Kínának Gagyi után jönnek a márkás kínai áruk MTI  
Cikkek Egy norvég egy óra alatt 38 dollárt termel 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 14:47
Az amerikai munkaerő által létrehozott érték a legnagyobb, csaknem 63,9 ezer dollárnyi személyenként és évente - állapítja meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet(ILO), mely szerint ebben szerepet játszik, hogy a fejlett világban az amerikaiak töltik a legtöbb időt munkával a norvégok után. Az úgynevezett termelékenységi világranglistán mégsem a norvégok a második helyezettek, hanem az írek, akik dolgozva évi csaknem 56 ezer dolláros termelési étéket állítanak elő, pontosabban állítottak elő tavaly. Ezt az ILO-nál úgy számították ki, hogy a GDP-t osztották a foglalkoztatottak számával. Egy órára vetítve is kiszámították a termelt értéket. Az így számolt munkatermelékenység növekedése terén tavaly egyes ázsiai országok fejlődtek a leggyorsabban. Az egy óra alatt termelt GDP-t nézve azonban a norvégok a világelsők, mivel hatalmas olaj- és földgázbevételeik növelik hazai összterméküket. Egy óra alatt így nagyjából 38 dollárt hoznak létre, "verve" az óránként 35,6 dolláros  termelési értéke produkáló amerikai dolgozót. Utóbbi így is nagyjából kétszer annyi értéket termel, mint egy francia, jóllehet hét évvel ezelőtt még közel azonos szinten voltak. Egy amerikai tavaly átlagban 1800 óránál is többet dolgozott, a norvégok csak 1407 órát, a franciák bő 1564 órát. A feltörekvő ázsiai államokban az éves munkaóra meghaladja a 2200 órát. Vonzó hely a 11.? Megdöbbentő, hova jutottunk! MTI
Cikkek Orbán egy paraszthajszállal alkalmasabb 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 14:35
Eltűnt Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor miniszterelnöki alkalmassági mutatója közötti különbség - derült ki a Századvég és a Forsense közleményéből.
Cikkek Szikével és ollóval támadhatjuk Kínát 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 13:57
Orvosi műszereket gyártó magyar cégeknek is lehetőséget jelent a kínai egészségügyi rendszer átalakítása - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Cikkek Ki kell adni a Hankook-szerződést 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 13:00
A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) tizenöt napon belül ki kell adnia a Hankook-abroncsgyár támogatási szerződését az azt kérő újságírónak - döntött első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság. A tárgyaláson elhangzott: Bogád Zoltán, az Index munkatársa azt követően vitte perre az ügyet, hogy a tárca a kérése ellenére nem adta ki neki a dokumentumot, azt közölve, a támogatás összegét - az államháztartási törvény rendelkezéseinek eleget téve - korábban nyilvánosságra hozták a Gazdasági Közlönyben. A felperes jogi képviselője a bíróság előtt azt emelte ki, nem az alapadatokra, hanem magára a szerződésre kíváncsiak, az állami költségvetést érintő juttatások, kedvezmények pedig közérdekű adatnak minősülnek. A GKM ügyvédje azt emelte ki: ők eleget tettek törvényi kötelezettségüknek, a szerződés többi részét pedig üzleti titoknak minősítette a Hankook magyarországi cége, így szerinte azokat csak ők adhatják ki. A bíróság - arra alapozva, hogy a Hankook álláspontjában nem várható változás - elutasította a GKM azon kérelmét, hogy újabb tárgyaláson tehessenek bizonyítási indítványt. Az ítélet szerint a bíróság egyetértett a felperessel abban, hogy az ilyen ügyekben alapelv a közérdekű adatok nyilvánossága, ugyanakkor nem látta megalapozottnak a kiadás megtagadásának indokát. A Sanghajban tartózkodó Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Indexszel kedden azt közölte: tárcája várhatóan nem nyújt be fellebbezést, s egyúttal haladéktalanul tárgyalásokat kezdeményeznek a Hankookkal a szerződés üzleti titkokat nem tartalmazó részeinek mihamarabbi nyilvánosságra hozatala érdekében. A tárcavezető az internetes hírportálnak hozzátette: arról is intézkedett, hogy a minisztérium belső szabályzatát módosítsák annak érdekében, hogy a jövőben valamennyi, hasonló állami támogatást kapó cég és az állam szerződését az üzleti titkokat tartalmazó részek mellőzésével automatikusan közzétegyék.   Ünnepek a Hankooknál: hamarosan okosabbak leszünk Koreai módra dolgoztat a Hankook? Beindult a dunaújvárosi Hankook-gépezet MTI
Cikkek Szabadságon voltak a részvények augusztusban 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:44
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma a júliusi 7,9 százalékos csökkenés után augusztusban további 5,2 százalékkal mérséklődött, 1.856 milliárd forintot ért el kétszeres árfolyamértéken számolva. A tavaly augusztusi 825 milliárd forintos részvénypiaci forgalmát azonban így is több mint kétszeresen felülmúlta az idén a BÉT. A tőzsde honlapján közzétett, a brókercégek jelentései alapján készült statisztika szerint az év elejétől augusztus végéig összesen 12.708 milliárd forint volt a részvények forgalma, ami 44 százalékkal magasabb a tavalyi nyolc havi forgalomnál. A tőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX augusztus utolsó kereskedési napján 27.404 ponton állt, egy hónap alatt 1.861 ponttal, 6,4 százalékkal csökkent az értéke. A brókercégek közül augusztusban a legnagyobb forgalmat a KBC Securities érte el 346,9 milliárd forintos részvénypiaci adásvétellel. A második helyen az ERSTE Befektetési Zrt. végzett 257,3 milliárd forintos forgalommal, harmadik az UniCredit Bank Hungary, amely 203 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. A lista negyedik helyén a Concorde Értékpapír áll 173,7 milliárd forintos forgalommal, ötödik a Cashline Értékpapír 149 milliárd forintos adásvétellel. Az előző hónapban a lista élén a KBC, az ING Bank és az ERSTE állt. A részvény és a hitelpapír szekciót is magában foglaló azonnali összforgalom augusztusban 1.920 milliárd forintot tett ki, ami 3,4 százalékkal alacsonyabb a júliusi forgalomnál. Az államkötvényekre és kincstárjegyekre augusztusban 11,93 milliárd forint értékű üzlet született az előző havi 10,14 milliárd forintos forgalom után. A befektetési- és kárpótlási jegyek forgalma 2,67 milliárd forint volt, szemben az előző havi 3,09 milliárd forinttal. A jelzáloglevelek és vállalati kötvények adásvétele az előző havinak a háromszorosára nőtt, 49,3 milliárd forintot tett ki. A derivatív piacon az egyedi részvényekre 414,8 milliárd forint értékben született határidős ügylet augusztusban, ez 21 százalékkal alacsonyabb az előző havi forgalomnál. A határidős BUX forgalma viszont júliushoz képest 37 százalékkal bővült, 249,0 milliárd forintot ért el. A deviza kontraktusok forgalma 51 százalékkal emelkedett, 776,4 milliárd forintot tett ki. Az áruszekcióban augusztusban 17,0 milliárd forint értékben kötöttek határidős gabonaügyleteket, ez 60 százalékos bővülés a júliusi 10,6 milliárd forintos forgalomhoz képest.   Friss tőzsdei árfolyamok Mibe fektessem a pénzem? Legfrissebb devizaárfolyamok MTI  
Cikkek Fidesz: ki járt jól, nyuszómuszó? 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:29
A Fidesz Veres János pénzügyminisztert kívánja meghallgatni a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt szerint sem a tranzakció módja, sem időzítése nem volt helyes. Erről Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke beszélt. A legnagyobb ellenzéki párt alelnöke azt mondta, arra várnak választ a pénzügyminisztertől, miért volt szükség a bankcsoport eladására, miért volt ennyire sürgős a tranzakció, miért csak korlátozott számú intézményi befektető vehetett részt az ügyletben, és miért a legrosszabb időben, három hónap legalacsonyabb árfolyamán adták el a részvényeket. Varga Mihály közölte: a kormány rossz tranzakciót hajtott végre, rossz árfolyamon, és nem képviselte megfelelően a magyar állampolgárok érdekeit. Szerinte a kormány komoly demokráciadeficitjét jelzi, hogy a privatizáció lezárására vonatkozó korábbi ígéretekkel ellentétben mégis eladták az utolsó magyar kereskedelmi bank részvényeinek 50 százalékát plusz egy részvényt. Az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere úgy vélte, kifogásolható az értékesítés módja, hiszen a gyenge hazai tőkepiacra tekintettel kérdés, hogy a magyar kisbefektetők miért nem kaptak lehetőséget a vásárlásra, miért csak limitált intézményi befektető vehetett részt az ügyletben. A Fidesz az eladás helyszínét is kifogásolja, azt, hogy miért Londonban bocsátották ki a részvényeket, miért nem Budapesten, ahol az FHB bejegyzett székhelye van. Varga Mihály közölte: a kormánynak "sikerült" a jelzálogpiaci válság kellős közepén, 3 hónap legalacsonyabb árfolyamú pontján eladni a részvényeket, ráadásul a kibocsátáskor az aktuális árfolyam alatt vásárolhattak részvényeket az intézményi befektetők. A fideszes politikus szerint a megfelelő időpontban jóval többet ért volna a bankcsoport, másrészt arról is jó lett volna gondolkodni, egyáltalán szükség van-e az eladásra. A Fidesz kíváncsian várja a pénzügyminisztertől, kik az új tulajdonosok - mondta Varga Mihály, aki az FHB reklámszlogenjére utalva megjegyezte: feltehetjük a kérdést, "ki járt jól, nyuszómuszó?". Varga Mihály a 2006-os költségvetésről és az ÁPV Zrt. gazdálkodásáról szóló ÁSZ-jelentésre vonatkozó kérdésre azt mondta: külön sajtótájékoztatón értékelik majd a jelentéseket, "az viszont már látható, hogy a számvevőszék súlyos szabálytalanságokat, felelőtlen gazdálkodást állapított meg". Az államreform bizottságról szóló kérdésre a politikus azt mondta, az előző államreform bizottság sem hozott eredményt, így nincs szükség arra, Gyurcsány Ferenc a maga szempontjai szerint válogasson ki tagokat, és nem gondolja, hogy a magyar adófizetők pénzét erre kellene fordítani. Budai Bernadett kormányszóvivő erre reagálva azt mondta: ha a hivatalos megkeresés megérkezik, a pénzügyi tárca vezetője a parlament költségvetési bizottságának rendelkezésére áll. Emlékeztetett arra: a tranzakció másnapján a Pénzügyminisztérium már ismertette az eladás körülményeit. Augusztus 31-én Veres János pénzügyminiszter elmondta: az állam az elmúlt tíz évben 8 milliárd forintot fektetett be az FHB Jelzálogbankba, és a bank részvényeinek értékesítéséből a privatizáció két ütemében 80 milliárd forint bevételhez jut. Az állam az FHB 50 százalék plusz 1 szavazatnyi pakettjét értékesítette augusztus 29-én este gyorsított könyvépítéses módszerrel, részvényenként 2.025 forintos áron, több mint tíz hazai és több mint tíz külföldi tőkepiaci szereplőnek, akik valamennyien 5 százaléknál kisebb részesedést szereztek. A még állami tulajdonú 4,1 százaléknyi szavazatelsőbbségi részvényről még nincs döntés. Miért a tőkepiacon adták el az FHB-t? Pénz beszélt (hanganyag) Az államnak tízszeresen megtérül az FHB-befektetés Derült égből FHB: kp kellett az államnak (hanganyag) Privatizáció: este robbant az FHB-bomba MTI
Cikkek MDF: kell egy céldátum! 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:27
Az MDF egyetért a jegybankelnökkel abban, hogy ki kell jelölni az euró-bevezetés céldátumát - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Demokrata Fórum szóvivője. "A Magyar Demokrata Fórum üdvözli a jegybank elnökének bejelentését és támogatja, hogy erről széles körben kezdődjön szakmai és politikai szinten egyeztetés. Az MDF, ahogy eddig, ezután is azt szorgalmazza, hogy történjen meg egy reális céldátum újbóli kijelölése" - írta közleményében a szóvivő. Az ellenzéki párt szerint az ország jelenlegi aggasztó gazdasági és pénzügyi helyzetében egy konkrét céldátum növelné a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot. Az MDF elvárja a kormánypártoktól, hogy legyenek nyitottak egy új céldátum kijelölésére és az euró-bevezetés ügyét ne rendeljék alá pillanatnyi politikai vagy választási érdekeiknek. A szóvivő hangsúlyozta: az elmúlt években "az MSZP-SZDSZ kormányok a liberálisok sorozatos ígéretei ellenére folyamatosan halasztották a céldátumot, végül pedig a céldátum érvényét vesztette, sőt a kormány nyíltan kimondta, hogy céldátumra nincs szükség". Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a következő 6-12 hónapban az üzleti szférának, illetve a társadalmi szereplőknek meg kellene vitatniuk az euró bevezetésének lehetőségeit és ezt követően céldátumot kellene kijelölni. A jegybank elnöke ezt az Amerikai Kereskedelmi Kamara csütörtöki budapesti rendezvényén mondta. Aláhúzta: ha Magyarország felgyorsítja a konvergencia program megvalósítását, illetve a felzárkózási folyamatot, akkor akár 2011-2012-ben is be lehetne vezetni az eurót, ez azonban áldozatokat követelne. Simor: a 2011-es euró áldozatokat követelne Jövőre euróval fizethetünk Máltán és Cipruson A lengyelek sem lelkesednek az euróért MTI
Cikkek Párizs-London csak 135 perc a szupervonattal 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:26
Felavatták Franciaországban az eddiginél is gyorsabb Eurostar vonatot.  Párizs északi pályaudvaráról (Gare du Nord) indult el kedden a vonat London új pályaudvara, a St. Pancras International felé, és tette meg az utat az új brit a High Speed 1 vonalon mindössze 2 óra 15 perc alatt. Az Eurostar minden eddiginél gyorsabban teszi meg a két főváros közötti 492 kilométeres utat - közölte a társaság szóvivője. E vonal második, egyben utolsó brit szakaszát hivatalosan november 14-én nyitják meg, és rövidítik le ezzel a Párizs-London közötti menetidőt mintegy húsz perccel. A jelenlegi menetidő 2 óra 35 perc. Az észak-franciaországi Lille és London között 1 óra 20 perc lesz a menetidő. A 299,3 kilométeres óránkénti sebességrekord azáltal válik elérhetővé, hogy a vonat a nagy-britanniai szakaszon is csúcssebességgel haladhat, annak menetét nem hátráltatja többé a London közeli bejáró vonatforgalom. Az 1994 óta működő, a Csatorna-alagúton átkelő Eurostar eddig ugyanis csak a francia szakaszon volt képes elérni a közel 300 kilométeres csúcssebességet. A brit High Speed szakasz kiépítésével a vonal most teljessé vált. A megfigyelők hangsúlyozzák, hogy az Eurostar révén első ízben válik lehetővé a brit üzletemberek számára, hogy Párizs vagy Brüsszel belvárosába már délelőtt 9 óra előtt eljussanak és ott teljes munkanapot eltölthessenek. A szórakozni vágyok viszont kihasználhatják a késői járatok nyújtotta előnyöket. Az Eurostar akkor tesz lehetővé gyorsabb utazásokat, amikor az angliai terrorista merénylet-kísérletek miatt szigorúbb biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a brit repülőtereken és gyakori volt a késés. A légiforgalomról a vasútra térhetnek át azok az utasok is, akik fontosnak tartják a környezetvédelmi szempontokat. Kimutatások szerint a rövidebb utakon a légiforgalom négyszer-tízszer annyi szén-dioxiddal terheli a környezetet, mint a vasút. Az Eurostart Franciaországban a SNCF, Belgiumban a SNCB, Nagy Britanniában a ICRR konzorcium működteti, ez utóbbi a National Express-t, a SNCF-t, SNCB-t és a British Airways-t tömöríti.   Kóka tiszta vonatokat akar Kínai vasútépítés: ők aztán nem aprózzák MTI
Cikkek A szászországi kormány belerogyott a hitelválságba 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:18
Kormányválságot okozott Szászországban a németországi bankok közül elsősorban a szászországi tartományi bankot (SachsenLB) sújtó nemzetközi hitelválság. Az egykori NDK-hoz tartozott keletnémet tartományban a szociáldemokratákkal (SPD) közösen kormányzó kereszténydemokraták nyilatkozatban szálltak síkra a koalíció folytatása mellett, a helyi SPD azonban egyelőre adós maradt az egyértelmű állásfoglalással. Előzőleg a tartományi szociáldemokraták több vezetője megkérdőjelezte a Georg Milbradt konzervatív miniszterelnök vezette koalíció fenntartásának célszerűségét, a kormányfőt vádolva a tartományi bank eladósodásáért. A SachsenLB az elmúlt hetekben bajba került, mert ellenőrizetlenül túl sok pénzt fektetett amerikai jelzálogkölcsönökre alapozott értékpapírokba. Ezért 17 milliárd eurós rendkívüli hitelkeretet kellett nyitnia német bankoknál. A következő lépésként megállapodás született arról, hogy Baden-Württemberg tartományi bankja megveszi szászországi "kollégáját". A kialakult válság nyomán lemondott a tartományi kormány pénzügyminisztere, de többen - elsősorban a szociáldemokraták - a miniszterelnök, Milbradt fejét követelték. A helyi SPD a hétvégén élesen támadta a kormányfőt, bírálta a megfelelő tájékoztatás elmaradása miatt is, közvetve lemondását sürgette, s kilátásba helyezte a tartományi koalíció felmondását. A drezdai kormányválság a CDU országos vezetésében is aggodalmat okozott. Ronald Pofalla, a párt főtitkára a CDU támogatásáról biztosította Georg Milbradt tartományi miniszterelnököt, de egyes források szerint Berlinben megrázkódtatást váltott ki, hogy a konzervatívok egyik legerősebb keletnémet bástyájának tartott Szászországban gyengült a CDU tekintélye. A tartományi SPD végső állásfoglalása a közeli napokban várható. Egy drezdai szociáldemokrata vezető kedd délelőtt némi kompromisszumkészséget jelzett, hangoztatva: " Ha egy házasság válságba kerül, a felek előbb asztalhoz ülnek, s nem rögtön a rokonsággal kezdenek egyezkedni." Csak sebtapasz kell, műtét nem Bush segítő kezet nyújt az adósoknak A Fed cselekszik, ha kell, de megváltást nem ad MTI
Cikkek A gázömlés miatt nem csúszik a metróépítés 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:07
Ideiglenesen kiépített csővezetékkel helyreállították a vízszolgáltatást a Tétényi úti metróállomás építkezésének környékén - közölte a Fővárosi Vízművek.
Cikkek Szenzáció októberben - tőzsdére megy a Sony 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 12:02
A Sony pénzügyi részlegének tőzsdére vitelét tervezi októberben, és ez lesz az idei év legnagyobb tőzsdei kibocsátása Japánban. A japán elektronikai társaság saját becslése szerint 2,3 milliárd eurónak megfelelő összegű bevételhez jut majd a kibocsátás révén. A tokiói tőzsde közlése szerint az összesen mintegy 75 ezer Sony Financial Holding papír október 11-től lesz először jegyezhető. A Sony szanálási programjának harmadik, egyben utolsó évébe lépett. A pénzügyi részleg tőzsdére vitele e program részét képezi, mivel ez is hozzájárul ahhoz, hogy a konszern alapvető tevékenységére, egyebek között a televíziók, laptopok gyártására tudjon koncentrálni. A Sony Financial Holding az anyavállalat online pénzügyi és biztosítási ügyleteit bonyolítja le. A holding üzemi eredménye a májusig tartó, elmúlt üzleti évben mintegy félmilliárd eurót tett ki.   Fektessen be a legjobb tizenötbe! Újra pluszban a tokiói tőzsde MTI
Cikkek Karsai adománnyal segített egy tönkrement gazdán 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 11:54
Öt teherautó takarmányt adományozott Karsai József, Battonya város szocialista polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, valamint a Tótkomlósi Agrár Zrt. egy tönkrement körösladányi gazdának. A képviselő a szállítmány elindítása előtt tartott battonyai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az aszály miatt kialakult magas takarmányárak miatt az állattenyésztés az elmúlt ötven év legsúlyosabb válságába kerülhet. A megajándékozott gazda például tenyészmarhákat tart, s miután nem tudta megtermelni az állatok ellátáshoz szükséges takarmányt, azok kivágásán gondolkodott. "A gazda azonban csapdában van, mert a tenyészállatok egy hitel miatt jelzáloggal terheltek, így tulajdonképpen kénytelen folytatni az állatok nevelését" - jelentette ki. Karsai József korábban nyílt levélben fordult azon gazdatársaihoz, akinek jobban sikerült az idei esztendő, hogy segítsenek bajba jutott társaikon. Mint mondta, eddig 12 nagyüzem, illetve társas vállalkozás jelezte csatlakozási szándékát, s várhatóan a követező héttől több hasonló akcióra is sor kerül. Karsai József hangsúlyozta: tudja, hogy ezekkel nem lehet megoldani a kialakult válságot, ám bízik abban, hogy fellépésére fel fog figyelni a kormány is. A képviselő tevékenységének is tulajdonítja, hogy a szaktárca, a cégein keresztül megkezdte a Magyarországon tárolt uniós intervenciós kukoricakészletek felvásárlását, amelynek a folytatását szorgalmazta. Karsai József, aki az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának is tagja arról is szólt, hogy nem tartja jó megoldásnak a hústermek forgalmi adójának a szaktárca által felvetett csökkentését. Mint mondta, "az adócsökkentést le fogják nyelni a multinacionális vállalatok", s ezzel csak ők fognak jól járni.   Fidesz: meg kell fékezni az áremelkedést! 50 év legsúlyosabb válsága előtt az állattenyésztés? Kormányzati negyed helyett pénzt az állattartóknak MTI
Cikkek Visszaváltott kettesbe az euróövezet 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 11:50
Az euróövezetben a GDP a második negyedévben 0,3 százalékkal volt nagyobb, mint az első negyedévben, és 2,5 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit - közölték az EU statisztikai hivatalában második becslésként, megerősítve az augusztus 14-én közölt első becslést. A lassulást az okozta, hogy az EKB kamatemeléseinek és a világpiaci kereslet lanyhulásának következményei már megmutatkoznak a beruházások és az export növekedési ütemének gyengülésében, és a krónikusan erőtlen lakossági fogyasztás továbbra sem pótolja a többi forrás ütemvesztését. Az első negyedévben 0,7 százalékos negyedévi és 3,2 százalékos éves GDP-növekedést mértek a keddi felülvizsgálat szerint. A tavalyi utolsó negyedben negyedévről negyedévre 0,9 százalékos, éves összehasonlításban 3,3 százalékos volt a növekedés üteme. Tavaly egész évben az euróövezetben átlagosan 2,7 százalékos volt gazdasági növekedés, hatéves rekord ütemű. Az Európai Bizottság kedden azt jósolta, hogy a gazdasági növekedés negyedévről negyedévre 0,3-0,8 százalékos lesz a mostani harmadik negyedévben. Az utolsó negyedévre 0,2-0,8 százalékos növekedést vár, a jövő évi első negyedre 0,2-0,9 százalék közöttit. Mindhárom előrejelzés azonos az augusztusival. A három legnagyobb euróövezeti gazdaság közül a német növekedésének üteme 0,3 százalékra lassult az első negyedévi 0,5 százalékról és a tavalyi utolsó negyedévi 1,0 százalékról, illetve éves összehasonlításban 2,5 százalékra az első negyedévi 3,6 százalékról és a tavalyi utolsó negyedbeli 3,9 százalékról, az EU statisztikai hivatala szerint. A francia GDP negyedévről negyedévre 0,3 százalékkal bővült. Az első negyedben 0,5 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedben 0,4 százalékkal nőtt. Éves összehasonlításban a GDP-többlet 1,3 százalékos volt az első negyedévi 1,9 százalékos és a tavalyi utolsó negyedévi 2,1 százalék helyett. Az olasz növekedés 0,1 százalékra lassult 0,3 százalékról és a tavalyi utolsó negyedévi 1,1 százalékról, éves összevetésben 1,8 százalékra 2,3 százalékról, illetve a tavalyi utolsó negyedévi 2,8 százalékról. Az egész EU-ban az átlagos növekedés 0,5 százalékos volt a második negyedben, az első negyedévi 0,7 százalékról és a tavalyi utolsó negyedbeli 0,9 százalékról lassulva. Éves összevetésben az ütem 2,8 százalékra fogyatkozott a második negyedévi 3,3 százalékról és a tavalyi utolsó negyedévi 3,5 százalékról. Magyarországról negyedévről negyedévre 0,2 százalékos növekedést tart nyilván az EU statisztikai hivatala az első negyedévi 0,4 százalékos és a tavalyi utolsó negyedévi 0,5 százalék után. Éves összehasonlításban 1,8 százalékra lassult a növekedés 2,6 százalékról, illetve 3,1 százalékról.   A forintbefektetők nem nyúlnak a kilincs után 7,6 lett a 7,3-ból - módosult az inflációs várakozás Csökkent az euróövezet inflációja MTI
Cikkek Függőséget vásárol a CEZ? 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 11:29
Az áramtermelés terén pozitívan értékelik a cseh pénzügyi szakértők a Mol-CEZ tervezett együttműködését, de kételkednek abban, hogy jó-e a CEZ számára, ha megveszi a Mol részvényeinek 10 százalékát.
Cikkek Elbaltázott szabályozás: miért bukás az ingatlanlízing? 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 11:07
Először kaphatunk teljes képet az ingatlanlízing valós hazai súlyáról a Lízingszövetség statisztikáiban beállt változások révén. Meglehetősen nagy a lemaradás
Cikkek Hatalmas káosz Londonban a metrósztrájk miatt 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 11:03
Teljes káoszba fulladt a londoni tömegközlekedés annak hatására, hogy előző este megkezdődött az utóbbi évek legnagyobb, háromnaposra tervezett metrósztrájkja a brit fővárosban.
Cikkek Megérkezett a hó Ausztriába 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 10:48
Havazott keddre virradóan a voralbergi hegyekben, Ausztria nyugati tartományában. A viharos időjárással kísért frontváltozás nem csak hideget hozott, hanem jelentős csapadékot is. Több helyütt kiöntöttek a folyók, a tűzoltóknak bőven akadt munkájuk. A magasabb, 1500-1600 méter fölötti hegyekben esett a hó, máshol jég és eső. Alberschwende körzetében hétfő este óta 50 milliméternyi csapadék hullott.     Mivel a hőmérséklet napi csúcsértéke kedden 8 és 11 Celsius fok között marad, a hóhatár valószínűleg 1200 méter alá süllyed a hegyvidékes területeken. A meteorológiai intézet előrejelzése szerint a szokatlanul hideg, kellemetlen, késő őszi időjárást okozó front lassan kelet felé vonul, és beborítja az egész országot.   MTI
Cikkek Szlovákia gyorsul, Románia lassul 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 10:44
Románia hazai összterméke a második negyedévben - 86,75 milliárd lej (6,78 billió forint) - változatlan áron 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentették a román statisztikai hivatalban. Ezzel az első félévi, átlagosan 5,8 százalékos növekedés elmaradt a kormány előzetes, 6,5 százalékos várakozásától. Az első negyedévben 6,0 százalékos, tavaly átlagosan 7,7 százalékos, a tavalyi második negyedben 7,8 százalékos volt a GDP-növekedés Romániában éves összehasonlításban. Szlovákia hazai összterméke a második negyedévben - 346,5 milliárd szlovák korona (2,626 billió forint) - változatlan áron 9,4 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit, közölték a szlovák statisztikai hivatalban szerdán. A hivatal augusztusban közölt előzetes becslése 9,2 százalékra szólt. Az első negyedévben - éves összehasonlításban - 9,0 százalékos, a tavalyi utolsó negyedben 9,6 százalékos, tavaly évi átlagban 8,3 százalékos GDP-növekedést mértek. Ezzel Szlovákia ismét csúcstartó volt a közép-európai új EU-tagok között. 2005-ben 6,0 százalékkal nőtt a szlovák GDP. MTI
Cikkek 256 felé közelít a forint 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 10:26
Kissé gyengült a forint, az euró árfolyama kilenc óra után 255,90 forint körül alakult a budapesti bankközi devizapiacon a hétfő délutáni 254,80/90 után. Korábban 255-ről indult a kereskedés, a jelek szerint ugyanakkor aligha folytatódik a trend, mert a 256 forintos szinten már jelentős ellenállás érzékelhető.     Kereskedők szerint a keddi napot a kivárás jellemzi majd, hiszen az amerikai piacok tegnapi zárva tartása miatt csendes volt a nemzetközi kereskedelem is. Megjegyezték ugyanakkor, hogy a budapesti piacon - amennyiben nem történik semmi különös - a hónap végére akár 250 forintos euró árfolyamot sem tartanak kizártnak. Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Húszezer embert várnak a hétvégi Nyelvparádéra 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 10:05
A nyelvtanulási lehetőségek palettájába kaphatnak betekintést az érdeklődők szeptember 7-e és 9-e között a fővárosban rendezendő Nyelvparádén
Cikkek A kínai hadsereg betört a Pentagon rendszerébe 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 09:38
A kínai hadsereg sikeresen feltörte a Pentagon számítógépes hálózatát, írja a Financial Times. Peking visszautasítja a lapjelentést.
Cikkek Azokon a napokon: kihez dörgölődzik a BUX? 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 09:25
A BÉT részvényindexe esetenként hűséges kiskutyaként követi külföldi társait, máskor viszont megrázza magát, és senkivel sem törődve a saját feje után megy. A BUX és a nemzetközi tőzsdeindexek közötti korrelációt vizsgálva kiderül: a feltörekvő piaci barátság erős kötelék, de ha beüt a krach, előtérbe kerül a japán szerető
Cikkek Mini-mínusz tőzsde-nyitáskor 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 09:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,84 pontos csökkenéssel, 26.997,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal gyengült.   Elemzői vélemény szerint egyébként a mai nap folyamán kivárás jellemezheti a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén egészen az amerikai piac indulásáig. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Olcsóbbá vált az olaj 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:58
Kedd reggel kissé olcsóbbá vált a kőolaj a szabadpiacon, miután az Atlanti-óceáni Felix hurrikán szelídülni látszik az olajlétesítményekben gazdag mexikói és  amerikai partok közelében. Az OPEC főtitkára a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy a tőkepiaci feszültség szélesebb gazdasági következményei miatt lassulhat az olajkeresletet is. Mindazonáltal az a várakozás, hogy az OPEC nem növeli termelését a legközelebbi, szeptember 11-i miniszteri értekezletén, hozzájárul az árak szilárdságához.     A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, októberi határidőre kedd reggel hordónként 74,14 dollár volt, a hétfői, ünnepnapi tőzsdeszünet után 10 centtel drágább a pénteki New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, októberi határidőre kedd reggel 73,27 dollár volt, 14 centtel olcsóbb a hétfői zárónál. Az amerikai referenciafajta drágulása csak technikai, mert a piac hétfőn zárva volt, miközben a Brent hétfőn drágult. Kinyitott a Tesco biobenzinkútja Az OMV-n kívül bárkivel szóba áll a Mol MTI
Cikkek Mol: közel az 500 milliárdos határ 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:58
A Mol hétfőn 134.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.226 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján. A tranzakciót követően a társaság 8.961.642 darab "A" sorozatú valamint 578 darab "C" sorozatú részvényt birtokol.     A törvényi korlátozás miatt a társaság 10 százaléknyi saját kibocsátású részvényt birtokolhat, ezt a korlátot a Mol 10,933 millió darabnál érné el. A Mol mintegy 3,5 milliárd forintot költött a hétfői részvényvásárlásra. A június 22-én indult program keretében a cég eddig összesen mintegy 493,6 milliárd forintot fordított saját részvények megszerzésére. Friss tőzsdei árfolyamok   MTI
Cikkek Felesben is létesülhetnek biokazánok 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:55
A mezőgazdasági termelők vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek biomassza kazánra, valamint az energia tárolására és szétosztására szolgáló berendezésekre
Cikkek Metróépítés: falomlás az Etele téren 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:37
Egy eltörött, 150 milliméter átmérőjű víznyomócső miatt ázott be a 4-es metró épülő Etele téri állomása - közölte Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője. A szóvivő elmondta: a csőből kiáramló víz befolyt a metróállomás munkagödrébe. Hozzátette, hogy a vizet már elzárták, jelenleg a víz kiszivattyúzása folyik.     Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a munkagödör egyik fala leomlott a beáramló víz miatt, aminek következtében eltörött két gázvezeték is. Hozzátette, hogy a helyszínen jelenleg a tűzoltók dolgoznak, akik öt autóval érkeztek az Etele téri metróépítkezéshez. Még fokozható a közlekedési káosz? Jó néven vennék, ha biciklivel járnánk munkába Security a BKV-n: 308 millióért Újra jár a 2-es metró MTI
Cikkek Sorozatsztár kavarhat be az elnökválasztásba 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:29
Az Esküdt ellenségek című tévésorozatból ismert Fred Thompson színész, volt szenátor is indul a republikánus jelöltségért a 2008-as amerikai elnökválasztáson
Cikkek Kisautó-offenzívát tervez a Suzuki 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:13
A japán Suzuki autógyár jelentős exportnövelést tervez Oroszországba indiai gyártótelepéről 2010-ig - jelentette a Nikkei üzleti lap. Az értesülést a cégnél is megerősítették. A Suzukinál úgy vélik, hogy a luxusautó-piac gyors bővülése hamarosan átterjed az olcsóbb autókra is Oroszországban.     Oroszországban az összes gyártó 1,97 millió autót adott el tavaly, 20 százalékkal többet, mint 2005-ben. 2011-re várhatóan 3 millió új autót lehet eladni Oroszországban, ez ígérkezik a második számú piacnak Németország után Európában.     A Suzuki tavaly 16 ezer kocsit adott el Oroszországban, 60 százalékkal többet, mint 2005-ben. Az autókat Japánból és Magyarországról szállította. Jövőre kezdik gyártani az új Suzukit Hármasban döcög az európai autópiac A Suzuki ellen tüntetnek Esztergomban MTI
Cikkek Közveszélyes anakronizmus 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 08:11
Az a nagy baj, hogy nálunk még egy sztrájk sem normális sztrájk, hanem van valami más is mögötte - Márványi Péter jegyzete
Cikkek Még mind 18-ára vár a forintpiac 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 07:39
Kedd reggel a forint kissé gyengébb volt, mint hétfő reggel, és a nap folyamán is a nemzetközi hitelpiaci bizonytalanság határozhatja meg az árfolyam-alakulást. A szeptember 18-ára remélt amerikai kamatcsökkentéstől várható csak a felzárkózó piaci valuták erősödése - írta kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség. A londoni bankközi piacon a forint kedd reggel 254,70-255,00/euró volt. Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Cikkek Rávert a Fiat az olasz piacra 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 07:36
Olaszországban augusztusban 6,77 százalékkal nőtt az új járművek eladása éves szinten, míg a Fiat márkákból az értékesítés ennél is nagyobb mértékben bővült és ezzel az olasz autógyártó piaci részesedése mintegy 32 százalékra emelkedett. Idén augusztusban 33 010 Fiat márkájú járművet adtak el Olaszországban, ami 7,9 százalékos bővülés tavaly augusztushoz viszonyítva. Kinyitott a Tesco biobenzinkútja Az ingatlanok és az autók után fizetjük a legtöbb illetéket Elkészült az ezredik autópálya-kilométer Napelemmel 170-nel MTI
Cikkek Csúszásveszély biztosítási fronton 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 07:22
Az MSZP-nek állítólag nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi modell, a szabad demokraták viszont ragaszkodnak az eredeti menetrendhez
Cikkek Létszám- és kifizetési stop a mentőszolgálatnál? 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 07:08
Létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszolgálatnál  Horváth Ágnes egészségügyi miniszter - írja a Magyar Nemzet. A lap a birtokába került, augusztus 29-én szignált, az OMSZ főigazgatójához, Göndöcs Zsigmondhoz intézett levélből idézve azt írja, a miniszter arról rendelkezik, hogy "az Országos Mentőszolgálat jelenlegi gazdasági helyzetére tekintettel a jogszabályok alapján mint a felügyeletet ellátó szerv vezetője 2007. szeptember 1-jei hatállyal, további intézkedéséig a mentőszolgálatnál létszámfelvételi zárlatot rendel el".     A tárcavezető a Magyar Nemzet írása szerint a mentőszolgálat jelenlegi gazdasági helyzetével indokolta a lépést, amelynek értelmében határozatlan ideig még az üres helyekre sem vehetnek fel munkatársat, illetve a kötelezően előírt béreken, a jogerős bírósági határozat által megítélt összegeken kívül semmit nem fizethetnek ki. A farkánál kezdték - fordítva kellett volna Idén akár felszállhatnak a légimentők Szentesről Telephely lesz a Margit és a Budai Gyermekkórház
Cikkek A magyarok egyszerűen nem tudnak leállni 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 06:56
Szakértők szerint többféle ok is meghúzódik amögött, hogy európai összehasonlításban sem sokszor nyúlnak a sztrájk eszközéhez a magyar dolgozók
Cikkek A különadó is átcsúszhat a rostán 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 06:32
Valószínűleg még szeptemberben döntést hoz az Alkotmánybíróság a társasági különadó ügyében - még hátravan a minimális járulékalap alkotmányossági megítélése is
Cikkek BKV: nem mindenkinek tetszik a megállapodás 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 4. 06:09
Lemondott posztjáról Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) alelnöke, mert nem ért egyet a BKV-val kötött bérmegállapodással.  Bartha Pál, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetei Szövetsége (TDFSZSZ) elnökhelyettese is lemondott tisztségéről. Nemes Gábor aggodalmának adott hangot amiatt is, hogy a bérfejlesztést a járművezetők pihenőidejének csökkenéséből nyert anyagi forrásból akarja a BKV vezetése fedezni.  Bartha Pál, TDFSZSZ elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfő este jelentette be, lemond posztjáról.     Káosz elnapolva: elmarad a BKV-sztrájk Csere-bere fogadom a BKV-nál A szakszervezetek szolidárisak a BKV-dolgozókkal MTI
Cikkek Gyurcsány melegen ajánl minket Kínának 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 18:54
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország vonzó befektetési célpont, logisztikai bázis - vagyis európai ugródeszka - Kína, a hatalmas és feltörekvő világgazdasági óriás számára.
Cikkek Elszállt a búza ára Párizsban 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 18:27
Rekordra emelkedett a búza ára az Európában irányadó párizsi piacon hétfőn: novemberi szállításra tonnánként 265,50 euró volt délután a Euronext.liffe határidős tőzsdén, 8,50 euróval, azaz 3,3 százalékkal drágább a pénteki zárónál. Ezzel az idei áremelkedés elérte a 70 százalékot a legközelebbi határidőket tekintve. Kereskedők szerint a hétfői áremelkedés közvetlen oka az a piaci találgatás, hogy Oroszország, a világ negyedik számú búzaexportőre, mérsékelni fogja kivitelét a hazai árak féken tartása végett. A mostani - jövő júniusban végződő - idényben negyedszázada a legkisebbre csökkennek a világ búzatartalékai az aszály miatt, amely elsősorban Nyugat- és Kelet-Európában és Kanadában volt súlyos, a londoni Nemzetközi Búzatanács (IGC) szerint. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium előrejelző szolgálata az orosz búzaexport 3,8 százalékos csökkenését valószínűsítette korábban, 10,1 millió tonnára. Ukrajnában - a világ nyolcadik számú exportőr országában - máris korlátozzák a búzakivitelt, miután a teljes gabonatermés az idén 30 millió tonnára csökkent a tavalyi 34,25 millió tonnáról. Igaz, az idei eredmény jobb lett a júliusban Kijevben becsült 27 millió tonnánál. Júniusban gabonakivitelt korlátozó exportkvótát állapítottak meg, ennek értelmében október elsejéig az egyes gabonaféleségekre 3000 tonnás kiviteli korlátot rögzítettek, hogy feltölthessék a hazai készleteket. Ukrajna mindazonáltal legalább 4 millió tonna gabonát fog exportálni ebben az idényben a korábbi előrejelzésben szereplő 3 millió tonna helyett, közölte Jurij Melnyik agrárpolitikai miniszter a múlt héten. Ám a javított mennyiség is kevesebb mint a fele az előző, idén júniussal zárult évadban exportált 9,6 millió tonnának. Egy évvel korábban még 13,2 millió tonna volt az ukrán gabonaexport. Ezt süsse ki! Búzaár a csúcson - Amerikában is Nem lesz 200 forintnál olcsóbb kenyér Bulgária magyar gabona után szaglászik MTI
Cikkek Lehetne mérsékelni a drágulást... 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 18:13
Várhatóan a kormány szerdai ülésének napirendjére kerül három, az agrárminiszter által kidolgozott intézkedéscsomag-változat, amelyek alapján a magyar élelmiszerek árát csökkenteni lehet.
Cikkek 6218 tanár munkát keres 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 17:34
Hétfőig 8856 pedagógust küldtek el az iskolákból és óvodákból a fenntartók, s az intézményi átalakítások következtében jelenleg 6218 pedagógusnak nincs állása; a közoktatási feladatot ellátó intézmények száma ma 456-tal kevesebb mint tavaly ősszel - közölte az oktatási tárca.
Cikkek Szerény napja volt a BUX-nak 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 17:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329.27 pontos csökkenéssel, 27.074,90 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,20 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama gyengült az előző kereskedési napi záró árakhoz képest. Nagy Péter, az Unicredit Bank üzletkötője elmondta, hogy visszafogott forgalom mellett az óvatos eladók domináltak a hét első kereskedési napján. Az alacsony forgalmat az üzletkötő azzal indokolta, hogy az amerikai piacok zárva voltak. A vezető részvények gyengülését a pénteki emelkedés korrekciójának nevezte Nagy Péter, és hozzátette, hogy az európai piacok alig mozdultak, azt is inkább felfelé a pénteki záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 10,50 ponttal, 0,31 százalékkal 3.397,22 pontra csökkent. A Mol árfolyama 600 forinttal, 2,24 százalékkal 26.200 forintra csökkent, forgalma 10,6 milliárd forint volt. Az OTP részvények ára 6 milliárd forint feletti forgalomban 74 forinttal, 0,78 százalékkal 9.376 forintra csökkent. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,35 százalékkal 36.500 forintra gyengült, forgalmuk megközelítette az 1,3 milliárd forintot. Szektortársa, az Egis 21 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,44 százalékkal 22.800 forintra gyengült. A Magyar Telekom árfolyama nem változott a pénteki záráshoz képest, 938 forint maradt, a papírokkal 600 millió forint értékben kereskedtek.   Friss tőzsdei árfolyamok Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Cikkek Finomhangolásban gondolkodik az ÁSZ 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 17:20
Az Állami Számvevőszék berkein belül elkezdték egy részleg szervezését, amely a közpénzügyi törvénycsomag elfogadása esetén felálló költségvetési hivatal vagy költségvetési tanács munkáját segítené - jelentette be Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Elmondta: ez a főleg makrogazdasági, illetve költségvetési kérdésekkel foglalkozó kis létszámú "csapat" hivatalosan jövő év január 1-jével kezdi meg munkáját. Az ÁSZ elnöke hozzátette: a közpénzügyi törvénycsomag előkészítését célzó előzetes megbeszéléseken már tájékoztatta a parlamenti pártokat e részleg felállításáról. Kovács Árpád a készülő költségvetési tervezést szigorító jogszabályok kapcsán kifejtette: az csak másodlagos kérdés, hogy milyen szervezet, azaz költségvetési hivatal vagy tanács segíti-e a jövőben az Országgyűlés munkáját a mindenkori következő évi büdzsé előkészítésében, elfogadásában. Véleménye szerint a lényeg az, hogy milyen új, a mostaninál szigorúbb szabályok születnek a tervezésre, hogy a jelenleginél hatékonyabban állítsák össze a büdzsét. Kifejtette: az ÁSZ berkein belül az új szakértő egység felállítása a Pénzügyminisztériummal teljes egyetértésben történik, annak érdekében, hogy ez a kis létszámú részleg már a 2009-es, várhatóan a szigorúbb jogszabályok alapján készülő költségvetés előkészítő munkáit segítse. Az ÁSZ elnöke azon a véleményen van, hogy a leendő új intézmény, legyen az akár hivatal vagy tanács, bizonyos "árumegállító joggal" rendelkezzen a költségvetési előzetes tervezés kapcsán. Ezzel kapcsolatban elmondta: ezt úgy képzelik el, hogy a költségvetés, mint motor működtetése során "a gázpedál és a kézifék közé egy, a mostaninál finomabb hangolást kellene bevezetni, a rendszerbe építeni". Ez például azt jelenthetné, hogy a büdzsé összeállításakor ha a tanács vagy hivatal apparátusa által modellezett kiadások lényegesen  eltérnének a kormány saját számításaitól, a kormány meggondolhatná, hogy felül kívánja-e vizsgálni korábbi elképzeléseit a büdzsé összeállításában. Kovács Árpád rámutatott: az új költségvetési tervezést szolgáló intézménynek azonban nem lehet vétójoga, a mindenkori költségvetéssel kapcsolatos politikai felelősséget nem lehet megvonni sem a kormánytól, sem a parlamenttől. A múlt évi költségvetés zárszámadásával kapcsolatban elmondta: a költségvetést tavaly többször módosították, ennek is betudható, hogy egyes központi intézmények, illetve költségvetési fejezetek zárszámadását nem tudta elfogadni az Állami Számvevőszék a tavalyi költségvetés teljesítésének ellenőrzése kapcsán. Kovács Árpád elmondta: a mindenkori zárszámadás tükörképe az adott év költségvetési tervezésének, illetve végrehajtásának. Tavaly ez a tükör azt mutatta, hogy 39 százalékos volt az eltérés az elfogadott büdzsé és a ténylegesen megvalósított költségvetés között. Kovács Árpád szerint ezért is égetően sürgető a szigorúbb, szabály alapú költségvetési tervezés megvalósítása, hogy lehetőleg már a 2009-re vonatkozó büdzsét az új közpénzügyi törvénycsomag alapján állítsák össze.   Mit vállal az állam és mit az állampolgár? Valóban egy hivatalon múlna a felelős büdzsé? MTI
Cikkek Szélcsend a devizapiacon 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 17:09
Enyhén gyengült a forint a csendes bankközi piacon hétfőn, az eurót 254,80/90 forinton jegyezték délután, szemben a péntek délutáni 254,50/70 forinttal. Az árfolyam a nap során egy forintnál szűkebb sávban, 254,20 és 255,10 között mozgott, a forgalom az amerikai tőzsdei szünet miatt rendkívül alacsony maradt. A napi elmozdulás a forint minimális gyengülését hozta, hiszen reggel még 254,25/35 forinton üzleteltek az euróval. A forint így 9,74 százalékra került a beavatkozási sáv közepétől, alig 9 bázisponttal közelebb, mint pénteken állt. A dollár/forint árfolyam hétfő délután 187,05/15 volt a hétfő reggeli 186,40/50, illetve a pénteki 186,20/30 után. A bankközi forintpiacon mindössze annyi történt, hogy a tartalékolási periódus utolsó napjára - túltartalékolás esetén - jellemző 6,75 százalékos overnight kamatot hétfőn felváltotta a tartalékolási periódus kezdetére jellemző 7,75 százalékos érték.   Legfrissebb devizaárfolyamok Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Cikkek Vajon mit álmodtak a kekszgyár helyére? 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 17:08
Huszonegy ötletpályázat érkezett a győr-szigeti városrész északnyugati negyedének, a kekszgyár területének rehabilitálására; az Europan elnevezésű nemzetközi tervpályázati rendszerbe ezúttal első alkalommal került be Magyarországról vidéki helyszín - mondta az előzsűrizés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatón Fegyverneky Sándor országos főépítész Győrött. Közlése szerint eddig csak budapesti helyszínek kerültek be az Europan rendszerbe az elmúlt  csaknem egy évtizedben, mióta Magyarország a szervezet társult tagja. Ilyen helyszín volt a korábbi években egyebek között a Csepel-sziget északi része, valamint a budapesti zsidónegyed - idézte fel. A kiírók 40 év alatti fiatal építészektől várják a városfejlesztési ötleteket, amelyeket az ingatlanfejlesztési tervek készítői a későbbiekben hasznosíthatnak. Arra is van példa, hogy a győzteseket a későbbi tervezésbe bevonják. Ami a Győrrel foglalkozó pályázatot illeti: a pályázatok és a pályázók személye egyelőre titkos, így az sem derült ki, hogy a fiatal magyar építésztársadalom milyen mértékben képviselteti magát. Az országos főépítész annyit mondott el a korábbi évek tapasztalatai nyomán, hogy általában több a külföldi pályázó a magyarországi témáknál is. Gunther Zsolt győri építész, az Europan Magyarország képviselője a kiszemelt győri városrészt ismertetve elmondta: a kekszgyárban egykor 450-500 ember dolgozott, jelenleg viszont mindössze mintegy félszáz munkatársat foglalkoztat a tulajdonos. A gyár területének, üzemépületeinek zömét már nem használják. Az építész szerint a városrész lehetséges negyedközpontját alakíthatnák ki a területen. Németh Zoltán alpolgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a még meglévő munkahelyeket nem szabad elveszíteni. A cukorkagyártás azonban városon belül más helyen is folytatható. Révi Zsolt győri főépítész úgy vélekedett: az Europan révén Győr város bekerül az építész szakma nemzetközi vérkeringésébe, és ez számos előnyt jelenthet a város számára. A városfejlesztési ötletek minden bizonnyal termékenyítőleg hatnak, és motivációt adnak a további tervezés számára. A győri ötletpályázat nyertesét többlépcsős nemzetközi zsűrizés nyomán válasszák ki. Az elsődíjas pályamű készítője 16 ezer eurós jutalmat kap a nemzetközi szervezettől. Magyarország teljes jogú tagságra törekszik az Europan szervezetben. Ezzel összefüggésben az országos főépítész bejelentette: ez évtől a Magyar Urbanisztikai Társaság lesz az Europan magyarországi szervező központja. A kormányzati szervek már biztosították az anyagi feltételeket ehhez a tevékenységhez - tette hozzá. Kitalálták, mi legyen a bazársor helyén: új főtér Egymilliárd forintból újjáépül az ország közparkja MTI
Cikkek Nem kutakodnak a kkv-k 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 17:04
A kis- és középvállalatokra nem jellemző a szervezett információszerzés, a megkérdezettek fele egyáltalán nem, míg harmada csupán alkalmanként végez piacfelmérést és versenytárselemzést.
Cikkek A Moziünnep tényleg ünnep volt 
Privátbankár.hu | 2007. szeptember 3. 16:42
Megdöntötte a tavalyi év látogatottsági eredményeit az idei Moziünnep. Több mint 545 ezren, a tavalyi évhez képes is 25%-kal többen vettek részt az idei Moziünnepen, s ezáltal számos mozi megdöntötte saját látogatottsági rekordját!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG