Hírek
Cikkek Halló, elnök! Castro Chavez műsorában 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 09:26
Fidel Castro egyre erősebbnek érzi magát: erről maga a kubai vezető nyilatkozott kedden Hugo Chávez venezuelai államfő rádióműsorában, a "Halló, elnök"-ben. A 80 éves Castro a hosszú beszélgetés során köszönetet mondott barátjának és szövetségesének, hogy hírt ad állapotáról, egyúttal mindenkitől türelmet kért, míg teljesen felgyógyul és "készen áll új feladatainak végrehajtására." A kubai elnök úgy vélekedett: országa működik betegsége ellenére is. Betegsége óta ez volt az első eset, hogy Castro egy élő rádióműsorban szerepelt. Fidel Castro, akiről az utóbbi hónapokban többször elterjedt, hogy haldoklik, legutóbb január 30-án jelent meg a kubai televízióban és láthatóan jobb formában volt, mint előző, október 28-i megjelenésekor. Ezt követően több vezető kubai politikus, valamint fia, Fidel Castro Diaz-Balart is úgy nyilatkozott, hogy az elnök "teljesen fel fog épülni". Castrón tavaly júliusban hajtottak végre bélműtétet, és azóta öccse, Raúl áll "ideiglenesen" Kuba élén. Chávez egyfajta mentorának tekinti a kubai vezetőt, akit az elmúlt hónapokban többször is meglátogatott a szigetországban. A január 30-i felvételen a két elnök együtt volt látható. Baráti levelezés: Fidel Castro már ír Teljben, vajban fürödhet Chávez Home videó Fidel Castroról
Cikkek A magyar leány jól hozott az Erste Banknak 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 09:23
Az Erste Bank a vártnál jobban, 35 százalékkal növelte negyedik negyedévi adózott eredményét kelet-európai érdekeltségeinek teljesítménye jóvoltából - jelentette be szerdán a pénzintézet. Az adózott eredmény 277,0 millió eurót tett ki a negyedik negyedben, szemben a szakértői várakozásokban szereplő 228 millió eurós átlagértékkel. Andreas Treichl vezérigazgató az Erste expanziós stratégiája sikereként értékelte a piacvezető román BCR megszerzését, illetve az ukrán piacon való megjelenést. Az Erste Bank számos bankot vásárolt fel Kelet-Európában, ahol a vásárlók nagy összegű hiteleket vesznek fel és ahol a bank a nyugat-európainál nagyobb profitrátával dolgozik. A legfontosabb kelet-európai leányvállalatok közül a Ceska Sporitelna 20, a Slovenska Sporitelna 12 százalékkal, az Erste Bank Magyarország 30 százalékkal növelte működési eredményét. A legújabb szerzemény,a BRC 38 százalékkal javította eredményét az átalakítási költségeket figyelmen kívül hagyva. Az év egészében az Erste 30 százalék feletti adózott eredményt ért el, meghaladva az egész évre tervezett " legalább 20 százalékos" eredmény előrejelzését. Ebben elsősorban a magyarországi és a romániai teljesítmény játszott közre - értékelték. Az adózott eredmény a második negyedévben 19, a harmadik negyedévben 16 százalékos növekedést ért el. A bank kamatbevételei, amelyek a legnagyobb bevételi forrást jelentették, a negyedik negyedben 927,9 millió euróra növekedtek, szemben az előrejelzésekben szereplő 869 millió euróval. Fiókhálózatát bővíti az Erste Bank Növelte nyereségét az Erste Bank
Cikkek Öveket bekötni: itt az újabb zuhanás 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 08:55
A Budapesti Értéktőzsdén szerdán is tovább folytatódhat az esés, amit a kínai tőzsde előző napi közel 9 százalékos zuhanása váltott ki, magával rántva a világ feltörekvő és fejlődő börzéit is. Hegedűs Csaba, az Inter-Európa Bank elemzője szerint további esés várható, akár 2-3 százalékkal is csökkenhet a BUX. Az elemző kifejtette, hogy az előző napon a BUX "felülteljesítőnek" számított a 2,44 százalékos csökkenésével, hiszen a régiós tőzsdeindexek ennél nagyobb mértékű veszteséget szenvedtek el. A New York-i tőzsdeindexek pedig 3 százaléknál nagyobb mértékben csökkentek, amire évek óta nem volt példa. A kínai tőzsde a szerdai kereskedést 4 százalékos pluszban zárta, leküzdve a kezdeti veszteségeit, és az amerikai határidős indexek is fölfelé mutattak reggel. Az európai börzéken azonban ennek ellenére erős negatív irányzattal számolnak a piaci szereplők - mondta Hegedűs Csaba. A BUX 542,80 pontos csökkenéssel, 23.081,36 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 2,30 százalékos visszaesés. Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán eséssel indíthatnak követve az ázsiai piacok és a Wall Street meredek csökkenését. Ugyan Ben Bernake, a FED elnöke nemrégiben a kedvező amerikai növekedési kilátásokról beszélt, a piac azonban negatívan értékelheti, hogy az USA negyedik negyedévi növedési adatát az előzetes 3,5 százalékról várhatóan 2,25 százalék körüli szintre módosítják szerdán. Szerdán az ázsiai piacok már a második üzleti napja szenvedtek el jelentős veszteséget. Az értékforgalmazók becslése szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 1,4 százalékos veszteséggel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 1,9 százalékos hátrálással, a CAC-40 1,6 százalékos eséssel nyithat. Végigsöpört a pánik a piacokon - szeptember 11. óta nem volt ilyen
Cikkek Kisebb rengés az olajpiacon 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 08:49
Szerdán reggel csökkent a nyersolaj szabadpiaci ára a kínai tőzsdei összeomlás által is felerősítve. Egyes szakértők arra számítanak, hogy a világ második legnagyobb olajfogyasztó országa kisebb keresletet fog támasztani a nyersolaj iránt. Az olajpiacnak a kínai tőzsdei esésre adott válaszát "rövid távú, túlzott reagálásnak" tekintik az elemzők. Az olajpiacon nem várnak a szakértők olyan méretű esést, mint ami a részvénypiacon bekövetkezett. Az olajárak esése ellen hat az Iránnal kapcsolatos feszültségek kiéleződése, Teherán ugyanis nem teljesítette a Nemzetközi Atomergia Ügynökségnek az atomprogramja leállítására szabott múlt heti határidőt. Szerdán teszik közzé az amerikai készletadatokat a múlt hétről. A nyersolajtartalékok várhatóan emelkedtek, a petrolkémiai termékkészletek viszont mérséklődtek. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, áprilisi határidőre szerda reggel hordónként (159 liter) 60,68 dollár volt a New York-i árutőzsde elektronikus Globex jegyzésében, 78 centtel olcsóbb a keddi New York-i zárónál. Végigsöpört a pánik a piacokon - szeptember 11. óta nem volt ilyen
Cikkek A Mol alaposan bevásárolt TVK-ból 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 08:28
A Mol Nyrt. 7.666.850 darab, a TVK alaptőkéjének 31,56 százalékát megtestesítő TVK részvényt vásárolt február 27-én - közölte a Mol a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. A tranzakciót követően a Mol befolyása a TVK-ban 76,11 százalékra nőtt, míg a Mol leányvállalata, a Slovnaft befolyása változatlanul 8,06 százalék maradt. Ennek megfelelően a Mol közvetlen és közvetett befolyása a TVK-ban összességében 84,17 százalékra nőtt. Az eladót a közlemény nem nevezi meg, de a tulajdonosi összetételből tudható, hogy a TVK másik nagy tulajdonosa a Mol mellett a CE Oil and Gas AG volt. Japán segítséggel épülnének az orosz finomítók A stabil környezet segítette a Mol-rekordot (hanganyag)
Cikkek BorsodChem: újabb lépés a tőzsdéről kivezető úton 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 08:25
A First Chemical Holding Kft. (FCH) bejelentette, hogy vételi jogot gyakorol a tulajdonában nem lévő BorsodChem részvényekre 3.000 forintos árfolyamon. A Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható közlemény szerint a vételár megegyezik a korábbi nyilvános vételi ajánlat árfolyamával. A Permira csoporthoz tartozó First Chemical Holding Kft. a 2006. december 22-én zárult nyilvános vételi ajánlat eredményeként 89,24 százalékos részesedést szerzett a BorsodChemben. Azóta a dolgozói részvények bevonásával leszállították a társaság jegyzett tőkéjét, így az FCH tulajdoni hányada 90 százalék fölé, 93,84 százalékra emelkedett. Ezzel az új tulajdonos megkezdheti a kisrészvényesek kiszorítását, ami a BorsodChem papírok automatikus tőzsdei kivezetését vonja maga után. A vételi jog gyakorlása március 2-től március 19-ig tart, lebonyolítója a Raiffeisen Bank. A BorsodChem 40 százalékkal növelte bevételét Tőkeleszállítás a BorsodChemnél Dupla pofon az S&P-től a BorsodChemnek
Cikkek Tokió is elvérzett 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 08:10
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán erőteljesen, közel 3 százalékkal süllyedt egy esetleges kínai tőzsdei okozta spekulatív megrázkódtatás és az Egyesült Államokbeli recesszió veszélyére. Ez volt a legnagyobb mértékű visszaesés Tokióban több mint nyolc hónapja. A nap folyamán egyes papírok jegyzését átmenetileg szüneteltették is a jegyzések szélsőséges kilengése miatt. Ilyen intézkedést legutóbb a tokiói tőzsdén 2001 szeptember 12-e után, az USA elleni terrorista támadás másnapján foganatosítottak. A kereskedők attól tartanak, hogy az esés, az eladási hullám folytatódhat, és a tokiói tőzsde két-három héten át korrekción mehet keresztül úgy, hogy a Nikkei index a 17 ezres küszöb közelébe kerülhet. A felfelé ívelő tendencia azonban hosszabb távon nem fog változni, aminek alapja a világszerte tapasztalható kedvező gazdasági környezet- értékelik. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 5156,8 pontos, azaz -2,85 százalékos esés után 17 604,12 ponton zárt. Kedden 95,43 pontos, azaz 0,52 százalékos veszteséggel 18 119,92 ponton zárt, 5,19 százalékkal magasabban az év végi értékénél. Végigsöpört a pánik a piacokon - szeptember 11. óta nem volt ilyen Zuhanás után: jobb hírek a forintnak és a BUX-nak
Cikkek Bejött a vizitdíj? Fogynak a betegek 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 07:21
A Népszabadság által megkérdezett háziorvosok mintegy 20%-os forgalom-visszaesésről számoltak be, míg a szakrendelőkben 8-10%-kal kevesebben jártak
Cikkek Márciustól havonta fizethetnek az ekhósok 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 07:00
A munkaviszonyban lévő ekhózóknak március 1-jétől havonta kell megfizetniük a minimálbér összege után az általános szabályok szerinti közterheket
Cikkek Végigsöpört a pánik a piacokon - szeptember 11. óta nem volt ilyen 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 06:56
Az első londoni elemzések szerint nincs alapvető reálgazdasági indok arra, hogy tartós legyen a világ értéktőzsdéin végigsöprő eladási hullám
Cikkek Csúcson az MDF, jön fel az MSZP 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 06:53
Tíz éve nem volt ennyi támogatója a Magyar Demokrata Fórumnak - derül ki abból a Szonda Ipsos felméréséből, melyet a szerdai Népszabadság közöl. Ha most vasárnap lennének a választások, az MDF a szavazatok hét százalékát kapná. A pártnak utoljára 1996-ban volt ennyi támogatója. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy valamelyest csökkent a különbség a Fidesz és az MSZP között. Az ellenzéki párt továbbra is vezet, de egy hónap alatt tizenháromról tíz százalékpontra csökkent előnye az összes választókorú polgár körében, a biztos pártválasztóknál pedig az előny 22 százalékról tizenhat százalékra mérséklődött. Elmozdult az őszi mélypontról az SZDSZ, jelenleg a választók öt százalékára számíthat. Gyurcsány: "végre a helyes irányba tartunk" Orbán kormányváltó népszavazásra készül
Cikkek Orális fixáció a Sportarénában 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 06:51
Shakira, a latin zene egyik legnagyobb sztárja ad koncertet hétfőn este a Papp László Budapest Sportarénában. Hegedűs László, a koncertet szervező Live Nation Hungary ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a nézőszám várhatóan meghaladja majd a 10 ezret. Kiemelte a különleges színpadtechnikát, közlése szerint Magyarországon eddig hasonlóval nem találkozhattak a koncertlátogatók. A színpadon egy videofalat is kialakítanak. A 30 éves, kolumbiai születésű Shakira nevéhez eddig fél tucat listavezető album, tíznél több listavezető dal, nyolc Latin Grammy, két "rendes" Grammy, számos egyéb zenei díj fűződik. A koncertszervező cég írásos tájékoztatója szerint Shakira 4 éves korától táncol, 11 éves korától gitározik, első szerzeményét gyermekként írta. Az 1990-es évek közepe óta jegyzik nevét a zenei piacon, összesen 12 albuma jelent meg. Szűk 10 év alatt 30 millió darabot adtak el lemezeiből. Tíz éve került a boltokba első albuma, a legutóbbiak pedig a - spanyol nyelvű Fijación Oral Vol. 1. és az angol nyelvű Oral Fixation Vol 2. - tavaly jelentek meg. A spanyol nyelvű album listavezető volt, több Latin Grammy jelölést is kapott. A közlés szerint utolsó két lemezéhez Shakira összesen 60 dalt írt, ezekből végül 20 került fel albumaira. Nemcsak a zenét, hanem a dalszövegeket is ő írja. Shakira mindent vitt Aranyorrú fekete törpével a kalózkodás ellen Martin Scorsese és A tégla az Oscar-gála sztárja - képgaléria
Cikkek Zuhanás után: jobb hírek a forintnak és a BUX-nak 
Privátbankár.hu | 2007. február 28. 06:41
Hullámzik a kínai értéktőzsde. A szerdai kereskedés félidejében a Shanghai Composite Index 2778,67 ponton állt, 0,3%-kal magasabban a keddi záróértékénél
Cikkek Angelina Jolie megverte Brad Pittet - képek 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 18:42
Angelina Jolie-t választották a történelem legszexiesebb emberének. A háromgyerekes, Oscar-díjas sztár párját, Brad Pittet a harmadik helyre szorította vissza
Cikkek Csaknem 1 milliós büféasztalnak kelt lába 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 18:36
Németországban öt hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a munkanélküli ember, aki ellopott egy 60 személyes büféasztalt, majd annak tartalmát barátaival bekebelezte
Cikkek Japán segítséggel épülnének az orosz finomítók 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 18:13
Oroszország japán vállalatokat hív részvételre az állami tulajdonban lévő Rosneft olajtársaság által, az ország csendes-óceáni partvidékére tervezett olajfinomító építésében - derül ki az orosz energiaügyi minisztérium közleményéből. A Rosneftnek az az elképzelése, hogy közösen végeznék a termelést és a finomított termékek értékesítését is a japán cégekkel; az orosz kormány teljes mellszélességgel támogatja ezt az ötletet. A tervek szerint 5-7 milliárd dolláros olajfinomítót építenének - amelynek kapacitása évi 20 millió tonna (napi 400 ezer hordó) lenne - Oroszország tervezett ázsiai csővezetékének végén. Ez a csővezeték kötné össze a kelet-szibériai olajat az ázsiai-csendes-óceáni országok vásárlóival. Oroszország még nem hozta meg a végleges döntést arról, hogy a tengerpartig meghosszabbítják-e az olajvezetéket, amely egymillió hordót juttathatna el a csendes-óceáni piacra; az építkezést 2008-ban, a kínai határhoz közeli félútig megépítik, és akkor döntenek majd az esetleges folytatásról. A minisztérium közleményében arról nem esett szó, melyik japán vállalatokat hívták meg. Az orosz kormány tagjai ugyanakkor találkoztak a Mitsui & Co. és a Mitsubishi Corp. képviselőivel. E két vállalat decemberben eladta a Szahalin-2 olaj- és gázprojektben meglevő részesedését a Gazpromnak, amely így többségi tulajdonossá vált. Két japán cég, a Marubeni Corp. és az Itochu Corp. jelenleg is tagja annak a Sodeco konzorciumnak, amely a Rosneft partnere a Szahalin-1 olaj- és gázprojektben.   Többen érdeklődnek a megmaradt Yukos-javak iránt Román finomítóban gondolkozik a MOL
Cikkek Bezárnak 66 postahivatalt 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 18:10
Újabb 66 postahivatal nem nyit ki csütörtökön országszerte, ami része a Magyar Posta (MP) Zrt.-nél folyó hatékonyságjavító és költségcsökkentő programnak - mondta el Szász Katalin, a társaság kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére kedden. Hozzátette: ebből 8 a fővárosban, míg 58 szerte az országban található. Elsősorban olyan postahivatalokról van szó, amelyeknek forgalma harmada-fele csupán a megmaradó hivatalok átlagos forgalmának. A Budapesten megszűnő posták közül példaként említette a kommunikációs igazgató a Korányi és a Fodor utcai kórházban működőt, a XV. kerület Rákos útit, a IX. kerület Lónyai útit, és egy Albertfalvait. A vidékiek közül csütörtökön már nem nyit ki egyebek között egy mezőtúri, egy kapuvár-öntésmajori, egy enyingi, egy tiszavasvári, egy mátranováki posta, továbbá a miskolci megyei egészségpénztárban található, a Barcs 2-es, a Nyíregyháza 2-es, a Pécs 6-os, a Sárbogárd 2-es, a Szombathely 7-es postahivatal. Bezárnak egy zalaszentgróti, egy siklósi, egy balatonboglári, egy marcalibeli, és egy Lentiben található postai kirendeltséget is. Szász Katalin kiemelte, hogy az érintett helyi önkormányzatokat levélben értesítették a változásokról, és a posta szakemberei személyesen, a postai forgalmi adatokkal alátámasztva indokolták meg a bezárásokat. Emlékeztetett arra, hogy február 19-én már bezártak 38 postahivatalt a fővárosban, a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban. Az idén már bezárt és bezárandó 103 postahivatal több mint 500 millió forint működési és fenntartási költség megtakarítást jelent az évi mintegy 170 milliárd forint árbevételű, és 6-7 milliárd forint adózás előtti nyereséget produkáló társaság számára. Kíméljük a banki alkalmazottakat! A Királyi Posta körmére néznek 65 évet késett a posta, de megjött a pénz Szívesen fuldoklunk a csekk-tengerben
Cikkek Hódít a marihuána 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 17:41
Magyarországon is egyre inkább a marihuána válik a legelterjedtebb droggá a fiatalok körében - olvasható a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ jelentésében
Cikkek Mégsem privatizálják a román CEC-t? 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 17:08
Románia lemondana a CEC takarékpénztár privatizálásáról, ha a bank növelné nyereségességét és a vidéki körzetekben kiterjesztené tevékenységét - közölte a CEC elnöke. Románia decemberben két évre befagyasztotta a CEC privatizációját, miután elutasította az egyetlen talpon maradt ajánlatot a CEC 69,9 százalékos részére. A CEC vidéki tevékenysége eddig gyakorlatilag csak kiadási teherként nehezedett a bank gazdálkodására, mivel a hazai hitelfelvételi felfutás szinte kizárólag a városokhoz kötődött: a 22 milliós Románia lakosainak mintegy 40 százalékát jelentő vidéki területekre nem gyűrűzött át. Tavaly a CEC piaci részesedése 4 százalékra esett, 1989 előtt még száz százalékban uralta a román piacot. A CEC jelenleg átalakításon megy át: ez részben az álláshelyek csökkentésével, részben számítógépes rendszer korszerűsítésével jár. Alkalmazotti állományát 22 százalékkal, 7 ezer főre csökkenti. A várakozások szerint a CEC idei adó előtti eredménye 50 millió euróra nő a tavalyi 40 millióról. Tízszeresére nőtt a CEC profitja OTP nélkül nem az igazi - leállított privatizáció Az OTP jövőre leányaira fordítja figyelmét
Cikkek Drágább lesz a rendszám és az eredetvizsgálat 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 16:58
A gépjárművekkel kapcsolatos hatósági eljárások (például rendszám kiadás, eredetvizsgálat) díjait 20 százalékkal tervezi emelni áprilisban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium - az erről szóló rendelet tervezete a minisztérium honlapján olvasható. Petrétei József miniszter azzal indokolja a díjemelést, hogy arra utoljára 2004-ben került sor. Akkor 7,6 százalék volt az emelés, azóta pedig csaknem 15 százalék volt az infláció. Emellett az elektronikai fejlesztések is pénzbe kerültek, így indokolt az átlagosan 20 százalékos díjemelés. Új elem a belügyminiszter korábbi rendeletének mostani igazságügyi és rendészeti miniszteri módosításában még, hogy akkor is lehet bankkártyával fizetni a díjat, ha az ügyfél személyesen - és nem elektronikusan - kezdeményezte az eljárást. A tervezett díjemelések közül a nemzetközi vezetői engedély kiadása 1.500 forintról 1.800 forintra emelkedik. A külföldről származó és belföldön forgalomba helyezendő használt járművek származásának az ellenőrzése 7.000-ről 8.400 forintra drágul. A normál rendszámtáblából egy pár jelenleg 5.500 forint, ez 6.500-ra emelkedik. Ha csak egy rendszámtáblát kell pótolni, akkor azért 3.500 helyett 4.200 forintot kell fizetni. Az egyénileg kiadott rendszámtábla (ez három betűből és három számból áll, de valamiért különleges az igénylőnek) díja 72.000 forintról 86.500-ra emelkedik. Az egyedileg előállított rendszám (például öt betű és egy szám) 280.000 forintról drágul 336 ezerre. Nem drágulnak viszont az "M" betűjelű ideiglenes rendszámtáblák. A használat engedélyezése továbbra is 15 ezer forint, míg a meghosszabbítása 5 ezer forint lesz. Az eredetiségvizsgálat díja 1.400 köbcentiméter hengerűrtartalomig 14.300 forint helyett 17.000 forint, 1.400 és 2.000 köbcenti között 15.300 helyett 18.500 forint, míg 2.000 köbcenti felett 16.100 helyett 20.000 forint lesz. Motorkerékpároknál 500 köbcenti alatt 13.000-ről 15.500 forintra, afelett pedig 14.000-ről 17 ezerre emelkedik az eredetvizsgálat díja. A kis teherkocsiknál 16.600 helyett 20.000 forint az új taksa. Ugyanígy változik a traktorok díja is. Emlékek a kifli-Trabantról A nagy adóbaki: nem tudják, mennyit kell fizetni Halottaskocsi a buszsávban: belenyúlnak a KRESZ-be Nálunk nem hódít a dízel-szerelem
Cikkek Hatalmas zuhanás a kínai tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 16:55
A kínai részvénypiac, amely egyébként egyike a világ legjobban teljesítő tőzsdéinek, csaknem 9 százalékkal gyengült a helyi befektetési alapok profitkivételei okozta lavina következtében; a kiváltó ok a kínai parlament jövő héten kezdődő ülésszaka, amelyen - egyes híresztelések szerint - piaci megszorító intézkedésekről dönthetnek, esetleg tőkenyereség-adót is bevezetnének. Az intézményi befektetők jónak látták bebiztosítani hatalmas nyereségeiket, mások pedig a márciusi osztalékfizetéshez szükséges készpénzt szerezték most meg. Az összeomlás egy nappal követte minden idők legmagasabb indexének elérését; a kínai tőzsde így idén már 14 százalékkal erősödött, miután tavalyi többlete 130 százalékos volt. Aligha meglepő, hogy sokan érezhetik úgy, immár számos részvény túlértékelt a piacon. A nap végére rengeteg negatív híresztelés rontotta tovább a helyzetet: a spekulációs tevékenység ellen meghozandó hatósági intézkedésekről, a kedvezőtlen inflációs adatok miatti azonnal kamatemelésről, a kínai értékpapír-felügyelet vezetőjének távozásáról lehetett hallani. Mélyrepülésben a BUX, szakad a forint A Shanghai Composite Index, amely hétfőn még 1,40 százalékos többlettel, története során első ízben zárt 3 ezer pont felett, kedden 8,84 százalékot vesztett értékéből, ami 1997 februárja óta a legnagyobb mértékű csökkenés. Rekordot döntött a tőzsde forgalma is: a januárban elért 107,8 milliárd jüan után kedden 120,8 milliárd jüan (16,5 milliárd dollár) értékű részvény cserélt gazdát. A piacon 835 részvény árfolyama romlott, miközben csupán 33 emelkedett; a részvények több mint fele a 10 százalékos napi limittel gyengült. Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek A vártal ellentétben erősödött a Conference Board index 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 16:53
A várakozásokra rácáfolva, erősödött a vezető amerikai gazdaságkutató csoport, a Conference Board (CB) fogyasztói bizalmi indexének értéke februárban a januárihoz képest: 112,5 pontra nőtt az átfogó mutató. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők az indexet 108,0 pontra várták csökkenni a januári módosított 110,2 pontról. Az almutatók közül a jelenlegi helyzet megítélésének alindexe 139,0 pontra nőtt februárban a januári 133,9 pontról, a várakozások részmutatója 94,8 pontra erősödött a januári felülvizsgált 94,4 pontról. A dollár euróhoz viszonyított árfolyama a bizalmi index ismertetését követően erősödött: az eurót 1,3220 dolláron jegyezték ekkor, a megelőző 1,3243 dollár után. Nőtt a Conference Board konjunktúraindexe Ismét emelkedett a Conference Board indexe Ki nyer ma? Remeg a brókerek keze
Cikkek Mélyrepülésben a BUX, szakad a forint 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 16:31
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót fél négy körül 254,50/60 forinton jegyezték a hétfői 252,35/45 forint után. A BUX csaknem 3 százalékkal csökkent
Cikkek Erős csökkenéssel kezdett a Wall Street 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 16:28
Kedden erőteljes csökkenéssel indult a kereskedés a Wall Streeten, a befektetők idegesen reagáltak arra, hogy zuhant a kínai tőzsdeindex, illetve arra, hogy támadás érte az afganisztáni Bagramban lévőamerikai támaszpontot kedden Dick Cheney amerikai alelnöklátogatása idején. Nyitáskor a tőzsde DJIA mutatója 73 ponttal, 0,58 százalékkal, a Nasdaq Composite 41 ponttal, 1,64 százalékkal esett. Később a DJIA vesztesége már 133 pont, a Nasdaqé több mint 45 pont volt. Hétfőn a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,42 százalék (10,58 pont) csökkenéssel 2504,52 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 632,26 ponton zárt 0,12 százalék (15,22 pont) gyengüléssel. A vezető nyugat-európai indexek is jócskán csökkentek a keddi New York-i nyitás idején: a londoni FTSE 100 156 ponttal, 2,43 százalékkal, a frankfurti DAX 175 ponttal, 2,50 százalékkal esett. Az euró 1,3243 dollárnál járt, az árfolyam emelkedőben volt. Az amerikai WTI könnyűolaj 60,82 dollár volt, 57 centtel olcsóbb a hétfői zárónál, a Brent ára 48 centtel 60,85 dollárra csökkent. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Brüsszel jóváhagyta a konvergenciaprogramot 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 16:08
Jóváhagyták azEU tagországainak pénzügyminiszterei az Európai Bizottság értékelését húsz tagállam, köztük Magyarország stabilitási, illetve konvergenciaprogramjáról
Cikkek Bevállalós magyarok: duplázódott a lakosság hitele 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 15:52
A magyarországi, 1.791 eurós egy háztartásra jutó fogyasztási hitelállomány a legmagasabb az EU-hoz újonnan csatlakozott országok között, de messze elmarad az európai listát vezető 10,6 ezer eurós brit és 6 ezer eurós német átlagos hitelállománytól - mondta a Magyar Cetelem Bank Rt. elnök-vezérigazgatója
Cikkek A New York-i metró háttérszervere is támadott 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 14:56
A PSZÁF az elmúlt hónapokban tapasztalt "adathalász" támadásokra reagálva tájékoztató akciót indít kedden az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokról
Cikkek Az Ab megsemmisítette az elvárt adót 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 14:55
Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette az elvárt jövedelmet (nyereséget) adóztató törvényi szabályozást, valamint az "elvárt adó" adóelőlegének a megfizetéséről szóló rendelkezést - tájékoztatta a testület sajtófőnöke az MTI-t. Az Ab a határozat kihirdetésének napjával megsemmisítette a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény egyes bekezdéseit, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvény egyik bekezdését - mondta Sereg András. Az elvárt adó bevezetését 2006 közepén jelentette be a kormányfő az Új Egyensúly program keretében. Eszerint 2007. január 1-jétől a társasági adó hatálya alá tartozó adóalanyoknak adót kell fizetniük legalább egy minimális nagyságú elvárt jövedelem alapján. Az elvárt adó alapja a társas vállalkozások esetében a korrekciós tételekkel csökkentett összes bevétel 2 százaléka. Az adó mértéke megegyezik a társasági adóval. További adózási tudnivalók
Cikkek Négyszeres kereslet a kincstárjegy aukción, a régióval együtt gyengül a forint 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 13:57
A három hónapos diszkont-kincstárjegy keddi aukcióján a négyszeres jegyzés ellenére csak a meghirdetett 25 milliárd forintnyi mennyiséget értékesítette az Államadósság Kezelő Központ. A forint külső piaci hatásokra a feltörekvő piaci valutákkal együtt - bár azoknál kisebb mértékben - gyengült délelőtt a bankközi devizapiacon. A kincstárjegy aukción a 100,5 milliárd forintnyi jegyzésből ez elfogadott 25 milliárd forinton felül 2,5 milliárd forintnyit bocsátott ki az ÁKK saját számlás értékesítésre. Az ÁKK tájékoztatása szerint aukción 8,05 százalékos átlaghozam alakult ki. Ez 2 bázisponttal volt alacsonyabb a hétfői másodpiaci referenciahozammal, az egy héttel korábbi aukció átlaghozamánál pedig 1 bázisponttal maradt el. Az aukción a legalacsonyabb elfogadott hozam 8,01 százalék, a legmagasabb 8,07 százalék volt. A három hónapos diszkont-kincstárjegy mellett a bankok 549,8 milliárd forintért jegyeztek 14 napos MNB kötvényt, mintegy 50 milliárddal többet a szerdán lejáró 499,4 milliárd forintnál. Ezzel a bankok 14 napos MNB kötvény állománya 1.039,9 milliárd forintra nő. Kereskedők elmondták hogy a kincstárjegy aukción értékesített mennyiséget az ÁKK valószínűleg azért nem emelte fel, mert csak a legjobb hozamajánlatok elfogadására törekedett. Az állampapírok másodpiacán ugyanis a forint gyengülésével párhuzamosan 5-8 bázisponttal emelkedett a hozamszint minden lejáraton. Az élénkülő forgalomban az eladói oldal dominál - mondták el kereskedők. A nemzetközi piacokat negatív hatások uralták a délelőtt folyamán, s ez hatott a forint árfolyamára is. A holdújév után első alkalommal kinyitó kínai tőzsde hajnalban 9 százalékkal esett, Alain Greenspan, a Fed korábbi nagy tekintélyű elnöke egy Hong-Kong-i konferencián arról beszélt, hogy az év végére az amerikai gazdaság recesszióba süllyedhet. Az iráni-amerikai konfliktus mélyülése aggodalommal tölti el a piacokat, az olaj máris emelkedni kezdett - mondták kereskedők. Belső gazdasági hírek most nem okoznak kárt a forintnak. Az EU pénzügyminiszterei kedden foglalkoznak a többi között a lengyel és magyar költségvetési hiányt csökkentő intézkedésekkel. Veres János pénzügyminiszter délutáni beszédére figyelnek ugyan a piacon, de ennek a várakozásnak nem volt piacmozgató hatása. Az euróval 252,35-254,80 forint között kereskedtek délelőtt, délben 254,65/75 forinton állt a jegyzés a hétfői 252,35/45 forint után. A piacon úgy vélik, amennyiben 255 forint fölé kúszik az euró, akkor a veszteségcsökkentő megbízások aktivizálódása miatt sima az út a 258 forintos szintig is. Állampapír referenciahozamok, indexek Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Kóka: fokozni kell az energiatudatosságot! 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 13:54
Az emberek energiatudatosságát fokozni kell, különben a politika az energetikai kihívásokra nem lesz képes sikeres válaszokat adni - mondta Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter kedden, egy nemzetközi konferencián, Budapesten. Kóka János hangoztatta: a gázár-támogatási rendszer átrendezése nem az utolsó, hanem az első lépés volt az energiapolitikai paradigmaváltáshoz, amelyen Magyarországnak az elkövetkező években végig kell mennie. A kormánynak a jövőben azonban nem saját belátásából kiindulva kell megoldásokat adnia, és azokat később megértetni, hanem az előrelépéshez meg kell ismertetni az energetika kihívásait, mozgatórugóit, és lehetőségeit - vélekedett Kóka János. Újabb bioüzemanyag-gyárakat terveznek Magyarországon Nyakunkon a katasztrófa: tennünk kell valamit Ég(et)ő kérdés: spórolunk-e 8 milliárdot? Sokkal többet fizetünk az energiáért (hanganyag)
Cikkek Az elmúlt száz év legnagyobb egri beruházása 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 13:31
Északkelet-Magyarország egyik legjelentősebb, több mint 20 000 m2-en megvalósuló új szolgáltató-, szórakoztató- és irodai funkciókat is ellátó kereskedelmi fejlesztése a tervezett ütemben halad.
Cikkek A londoniak már nem jósolnak kamatemelést 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 13:26
Visszavonta idei magyarországi jegybanki kamatemelési előrejelzését keddi kommentárjában az egyik vezető londoni befektetési csoport
Cikkek Magyarország számára fontos és hasznos az euró 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 13:02
A maastrichti követelmények teljesítése, majd az euró bevezetése hasznos és fontos Magyarország számára - mondta Simor András jegybankelnök-jelölt
Cikkek Erősödik a hotel business 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 12:56
A Cushman & Wakefield Hotels új vezetőket nevezett ki a vállalat londoni és prágai irodájába. A közép-kelet európai régióért irányító új prágai csapat felelős Magyarországért is
Cikkek Változatlan maradt a szlovák alapkamat 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 12:04
A Szlovák Nemzeti Bank a keddi kamatdöntésével változatlanul, 4,75 százalékos hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót. A döntés megfelelt a piaci várakozásnak. Az elemzők az év későbbi során enyhítést tartanak lehetségesnek, ha a korona továbbra is erős marad és az infláció gyengül. Legutóbbi adat szerint Szlovákiában az EU-szabvány szerint számított tizenkét havi infláció decemberben 3,7 százalékos volt, annyi, mint novemberben. 2005. decemberben 3,9 százalékos volt a tizenkét havi infláció EU-szabvány szerint számolva. Hazai szabvány szerint számolva januárban a tizenkét havi infláció 3,0 százalékra csökkent a decemberi 4,2 százalékról. A Szlovák Nemzeti Bank év végi célja 2,5 százalékos tizenkét havi infláció volt EU-szabvány szerint, plusz-mínusz 0,5 százalékpontos tűréssel, az előrejelzése decemberre 3,7 százalék volt, idén decemberre pedig 2,8 százalék. A Szlovák Nemzeti Bankot az infláció izgatja a legjobban - szeptemberig négyszer szigorított tavaly a most is érvényes, 4,75 százalékra -, a tavaly tavaszi litván példa miatt: Litvániát minimális inflációs elcsúszás miatt nem fogadták be az euróövezetbe. Lakást és karriert ígérnek a szlovák autógyárak Magyar-szlovák vállalkozásösztönzés uniós támogatással Szlovákiában csökkenhet a gáz ára
Cikkek Az MTV zárt a legrosszabb eredménnyel 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 11:56
Noha minden korábbi évhez képest kevesebbszer marasztalta el tavaly az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Magyar Televíziót (MTV), az intézmény ezzel az adattal is a legrosszabb eredménnyel zárt a közszolgálati médiumok sorában - derül ki az ORTT által az MTI érdeklődésére közölt adatsorból. Az összeállítás 22, MTV-s ügyben törvénysértést megállapító határozatot tartalmaz, miközben a Magyar Rádiónál 16, a Duna Televíziónál 11 ilyet említ. Az adatsorból kiderül: míg az MTV esetében egy év alatt harmadával, addig a Magyar Rádiónál is csaknem ekkora arányban, a Duna Televíziónál pedig két esztendő alatt a felére csökkent a szabálysértést megállapító határozatok száma. A médium egy héttel ezelőtti, MTV: a törvényesség útján című közleménye szerint "az MTV vezetői kedvezően ítélik meg azt, hogy a határozatok harmada csupán a sérelmezett magatartás megszüntetésére hívta fel a figyelmet, és nem járt pénzbírsággal". Eközben az adatsor alapján a Duna Televízió csupán egyetlen alkalommal kapott a figyelmeztetés mellett - 200 ezer forintos - szankciót, a Magyar Rádiónál pedig hat esetben járult a felszólításhoz összesen 600 ezres bírság, míg az MTV-t mintegy nyolcmilliós bírság megfizetésére kötelezte a tavalyi évben a médiahatóság. Ehhez - a közszolgálati adók közül egyetlenként - képernyő-elsötétítés is társult, ha csak tíz pernyi is. Csoportos leépítés a Duna TV-nél, a Híradó főszerkesztője is megy Egymásnak estek a közszolgálati tévék Az ORTT szerint nem hibázott a Rádió Idén sem tervez veszteséget az MTV Harmadoló csomag a közrádiónál
Cikkek Szlovákiában csökkenhet a gáz ára 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 11:51
Szlovákiában a második félévben 4,0-5,6 százalékkal csökkenhet a földgáz ára a háztartások számára, közölték a szlovák állami energiafelügyeletnél kedden. A földgáz árát erősen figyelik a piaci elemzők, mióta a szlovák kormány efféle árintézkedésekkel is igyekszik csökkenteni az inflációt, az euró 2009-es bevezetésére készülve. A kormány intézkedésére idén elmaradt az év elején szokásos hatósági áremelések egy része, sőt, a lakosság számára januártól 4 százalékkal csökkentették a földgáz árát. Novemberben 4,3 százalékos áremelés volt, tavaly januárban mintegy 5 százalékkal emelkedett a háztartások számára a gázár Szlovákiában, előtte, 2005. októberben közel 20 százalékos áremelés volt. Lakást és karriert ígérnek a szlovák autógyárak Kétszámjegyű növekedés a szlovák bankoknál A szlovákok ugyanúgy a befektetők kegyeit keresik
Cikkek Bakot lőtt a Moody"s? 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 11:40
Meglepte a piaci elemzőket annak a felminősítési hullámnak a mértéke, amelyet banki besorolási módszertana teljes átdolgozásának eredményeként a Moody"s Investors Service jelentett be, egyebek mellett magyar bankokra is. A Moody"s az első menetben összesen 43 európai bankot minősített fel, közülük tizenhatot a legmagasabb, "Aaa" kategóriába. Az eddigi legnagyobb nyertes az izlandi bankrendszer, ahol a három vezető kereskedelmi bank, a Glitnir, a Kaupthing és a Landsbanki adóskockázati osztályzatait négy-öt osztattal "Aaa"-ra emelte a hitelminősítő. Londoni piaci elemzők szerint azonban a Moody"s saját besorolási rendszerét ássa alá az ilyen mértékű felminősítésekkel. Nigel Meyer, a Dresdner Kleinwort befektetési csoport londoni banki elemzője a keddi Financial Timesnak azt mondta: a Moody"s "sokkal nagyobb felminősítéseket hajtott végre, mint amilyeneket lehetségesnek gondoltunk". Meyer szerint fennáll annak kockázata, hogy ha nem lehet érdemi különbséget tenni a bankok között, a Moody"s "esetleg nem lesz annyira hasznos a piacnak". A Royal Bank of Scotland által a hitelminősítő új bankosztályzati rendszeréről kiadott külön elemzés szerint a szektorbeli nem fizetővé válások hiánya az elmúlt években nem minden esetben állami beavatkozás eredménye volt. Az RBS szerint bankok szektorszintű ellátása "Aaa" osztályzatokkal azt a látszatot kelti, mintha a pénzügyi szférában végrehajtott befektetések kockázatmentesek lennének, mintha "a Kaupthing kötvényének megvásárlása ugyanúgy mentes lenne a kockázattól, mint a gilt (brit kincstárjegy) vagy a bund (német kormánykötvény) megvásárlása". Magyar bankokat minősített fel a Moody"s Ezúttal a magyar bankoknak ment neki a Moody"s
Cikkek Gyurcsány: "végre a helyes irányba tartunk" 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 11:27
Magyarország nem vizezi fel költségvetési politikáját, és tovább dolgozik azon, hogy államháztartási hiányát 2009-re a hazai össztermék 3 százalékára csökkentse
Cikkek Nem tervezik a kínai demokráciát 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 10:41
A kínai miniszterelnök szerint a pekingi kommunista vezetők tervei között nem szerepel a demokratikus rendszer bevezetése, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) azt mondta, hogy erre az elkövetkező száz évben nem is kerülhet sor, mert a politikai reformok bevezetése helyett a gazdasági fejlődésre kell összpontosítani a figyelmet.   A kormányfő a Kínai Kommunista Párt (KKP) szócsövének számító Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) című lapban megjelent cikkében azt írja, hogy Kínában akkor lesz demokrácia, ha kifejlődött az érett szocialista rendszer, de - teszi hozzá - "ez nem történhet meg az elkövetkező száz évben". Kína még nem készült fel a turistákra Egyre több pénz kerül a kínai jegybankba Egyedülállóan megosztott a kínai társadalom
Cikkek Fejezetek a Privátbankár Kosarasának naplójából 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 10:36
 
Cikkek Nyártól könnyebben búcsút inthetünk bankunknak 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 10:25
A pénzforgalomról új MNB rendelet lép hatályba márciusban, de a fogyasztókat leginkább érintő új szabály csak az év második felétől alkalmazható
Cikkek Olcsó, kicsi, pesti - ez kell nekünk 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 10:01
Az Ingatlan.net elemzése szerint Budapesten a legkeresettebbek az alacsony alapterületű, elsősorban a a X., XIII. és a VIII. kerületekben található
Cikkek Feltörekvő pesszimizmus nyomja a forintot 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 09:57
Kedden reggel gyengült a  forint a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 253,20/25 forinton jegyezték a hétfői 252,35/45 forint után. A dollárt reggel 191,05/15 forinton jegyezték, szemben a hétfői  191,60/80 forinttal. A kereskedők szerint általános feltörekvő piaci pesszimizmus tapasztalható és a kínai újév után először kinyitó pekingi tőzsde  3.000 pontos, csaknem kilenc százalékos esése is kedvezőtlenül hatott a feltörekvő piacokra, ezek okozták a hazai deviza gyengülését. A nap további részében is főleg külső piaci körülmények határozzák meg a forint pályáját, az eurót 251-254 forintos sávban várják szakemberek.  Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek Az amerikaiak többsége hazahozná a csapatokat 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 09:34
Az amerikaiak többsége azt akarja, hogy Washington rögzítse az Irakot megszálló amerikai haderők kivonásának menetrendjét, miközben egyre nő azoknak az aránya, akik ellenzik az iraki háborút - ez derült ki az ABC News és a The Washington Post hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka úgy véli: akkor is ki kell vonni az amerikai katonákat Irakból, ha az országban nem állt helyre a civil rend. Ötvenhárom százalék e kivonás pontos menetrendjét is várja. Ez utóbbi kérdésben tavaly nyáron még 47 százalék volt az igenlők aránya, 2005 végén pedig még csak 39 százalék. A határidőt követelők nagy többsége azt akarja, hogy a 139 ezer amerikai katona egy éven belül kerüljön haza, ennek a csoportnak a fele fél éven belüli Irakból való távozás mellett van.  Nagyarányú csapatkivonást terveznek a britek A Pentagon megtévesztette a kormányt Irak-ügyben? Kiborult a bili: több száz tonnányi dollárt reptettek Továbbra sem szeretik Busht
Cikkek Betilthatják a körtéket 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 09:16
Megpecsételődni látszik a hagyományos izzók sorsa - írja a Világgazdaság. A cikk szerint ugyanis azok Ausztrália és az Egyesült Államok után az Európai Unióban is tiltólistára kerülhetnek, ha az Európai Bizottság elfogadja a német környezetvédelmi miniszter javaslatát a fokozatos kivonásról. A régi körték eltüntetésével az unió évi 25 millió tonnával csökkenthetné a szén-dioxid-kibocsátást, ám ehhez gyorsabb ütemben kellene átállni a kompakt fénycsövekre. A gyártók előremenekülnek, amikor több százmillió euró értékű fejlesztést hajtanak végre évente - olvasható az újság mai számában. Kártyás villanyórákkal az áramtolvajok ellen Áramár-emelés február 1-től Konnektorral feltölthető autóké a jövő?
Cikkek Feles mínuszban nyitott a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 09:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 118,48 pontos csökkenéssel, 24.096,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,49 százalékos gyengülés. A mai napon egyébként elemzői vélemény szerint mérsékelt ármozgások várhatók a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX hétfőn 57,09 pontos, 0,24 százalékos emelkedéssel, 24.214,54 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 26,5 milliárd forintot ért el, a vezető részvények árfolyama a Molén kívül gyengült. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Kisemmizik a nepáli királyt 
Privátbankár.hu | 2007. február 27. 08:54
Állami tulajdonba veszik a nepáli uralkodó megkoronázása óta szerzett vagyonát a kormány határozata értelmében. Gianendra király többek között luxusszállodák részvényeinek és egy nagy dohányárugyárnak a tulajdonosa. A kormány hétfőn kijelölt egy háromfős miniszteri bizottságot, amelynek egy hónapon belül fel kell mérnie az uralkodói vagyont.  Közelmúltbeli sajtóhírek szerint, miután számítani lehetett az államosításról szóló döntésre, legtöbb tulajdonrészén már túladott a hatalmától már korábban megfosztott uralkodó. Gianendra 2001-ben került hatalomra. Kormányzása idővel önkényuralmi jelleget öltött, tömegmegmozdulások eredményeként távolították el a hatalomból tavaly áprilisban. Júniusban alkotmányozó gyűlés dönt arról, hogy névleg is eltöröljék-e a monarchia intézményét a himalájai országban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG