Hírek
Cikkek
Emberre is veszélyes a hazai madárinfluenza
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 18:23
Az angliai ellenőrző laboratórium késő délután közölte, hogy a Magyarországon madárinfluenzát okozó vírus az emberre is veszélyes alfajhoz tartozik
Cikkek
30 ezer embert bocsátanak el amerikai autógyártóktól
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 18:01
Az autóipariak amerikai szakszervezetének, az UAW-nak az elnöke bejelentette: 25 ezer dolgozó a General Motorstól, 8,5 ezer pedig beszállító-vállalatától, a Delphitól elfogadta már
végkielégítéssel vagy korai nyugdíjaztatással a távozását a cégektől.
Észak-amerikai alkalmazottakról van szó, az világ vezető autógyártója szanálási programot hajt végre, melynek keretében az eredetileg bejelentett tervek szerint 30 ezer állását szeretné leépíteni 2008-ig bezárólag a két cégnél.
A GM alkalmazottainak egyébként június 23-ig kell nyilatkozniuk, elfogadják-e a vállalat által felajánlott "távozási csomagot". A vállalatóriás szóvivője "meglehetősen elégedettnek" mondta a vezetőséget a dolgozók távozási adatai kapcsán.
A húsvét is betett az autógyáraknak
Cikkek
Magas forgalom mellett napközben ezer pontot esett a BUX
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 336,11 pontos, 1,79 százalékos
csökkenéssel, 18.461,79 ponton zárt. A részvénypiac forgalma magas volt, 45,73 milliárd forintot ért el, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz viszonyítva.
A BUX több mint 600 pontos emelkedéssel nyitott, és egy rövid ideig tartó emelkedés után egész nap folyamatosan lefelé araszolt, napon belül több mint ezer ponttal csökkent az értéke. A pozitív nyitást az előző napi optimizmus áthúzódásával magyarázta Horváth Zoltán, a CIB Bank szakértője. Véleménye szerint a jövő hétre nézve nem túl biztató a napon belüli ezer pontos esés, ami magas forgalommal párosult.
Elsősorban a külföldi befektetők "szállnak ki", mert magasnak ítélik a magyar piac kockázatát. Ráadásul a negatív megítélés nemcsak a részvénypiacot, hanem a pénzpiacot és az állampapír-piacot is érinti. Az eső tőzsdével együtt gyengült a forint és jelentősen emelkedtek az állampapír hozamok - fejtette ki Horváth Zoltán.
A legnagyobb veszteséget a gyógyszergyártók és a Magyar Telekom szenvedték el, az OTP viszonylag stabil maradt, a Mol pedig minimális erősödéssel zárt.
A Richter részvények 5,4 százalékkal estek. Az Egis részvények 6,3 százalékkal csökkentek. A Mol 0,3 százalékkal erősödött. Az OTP papírok 0,04 százalékkal mérséklődött. A Magyar Telekom árfolyama 4,8 százalékkal süllyedt. A szokásosnál magasabb forgalomban 1,3 százalékkal erősödött a BorsodChem.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Óriási üzlet lenne a 2012-es magyar-horvát foci EB
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 16:50
A 2012-es Labdarúgó EB rendezési jogainak esetleges elnyerésével Magyarország és Horvátország a befektetett összeg nagyarányú megtérülésével számolhat
Cikkek
Veres szerint nincs szükség kamatemelésre
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 16:49
Veres János pénzügyminiszter szerint nincs szükség monetáris szigorításra a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának jövő hétfői ülésén
Cikkek
A leminősítés ma is hatott a forintra - már 273
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 16:19
Gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél négykor 273,05/20 forinton jegyezték, egy forinttal magasabban a tegnap délutáni 272,10/20 forintos árfolyamnál. A forint ekkor 3,27 százalékon állt a plusz-mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 35 bázisponttal gyengébben tegnap délutáni helyzeténél.
Az euróval napközben, közepesnél erősebb forgalomban, 271,65 és 273,75 forint között kereskedtek.
A Standard and Poor's tegnapi leminősítő döntése után a piacon erősödött a kamatemelési várakozás, amit az állampapírpiaci hozamok emelkedése is tükröz, ám még mindig többségben vannak azok az elemzők, akik szerint hétfőn még nem emeli meg a jelenleg 6
százalékos alapkamatot az MNB. Az év hátralévő részére viszont 50-100 bázispontos emelést várnak a piacon. A kamatemelés elmaradása hétfőn újabb forintgyengülést válthat ki - mondják a piacon.
A dollárt délután 216,15/25 forinton jegyezték, míg egy nappal korábban 215,30/40 forint körül mozgott.
Legrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Veszteség a Wall Street-en
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 16:15
Veszteséggel kezdtek a Wall Street vezető mutatói tőzsdenyitáskor: a DJIA ipari mutató 12,01 pontos, az összetett Nasdaq index 4,91 pontos csökkenéssel nyitott. Fél óra után a DJIA 1,26 pontos, a Nasdaq 3,83 pontos veszteségnél járt.
A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 58,15 pont, 2,79 százalék emelkedéssel 2144,15 ponton fejezte be a tegnapi napot, a 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 1,83 százalékkal 198,27 ponttal 11 015,19 pontra nőtt.
A nyugat-európai tőzsdék vegyesen álltak a New York-i nyitást megelőzően: London vezető részvényindexe, az FTSE-100 mutató 8,2 pontos emelkedést, a frankfurti DAX-30 index 17,84 pontos csökkenést jelzett.
Az euró 1,2624 dolláron állt ekkor, a WTI amerikai könnyűolaj mérsékelt drágulást mutatott: hordónkénti ára júliusi szállításra 20 centes csökkenéssel 69,30 dollárnál járt.
Várakozás alatt az amerikai folyómérleg-hiány
Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Kínai hatásra csökkennek a határidős indexek New Yorkban
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 16:00
Az amerikai határidős indexek eséssel reagálnak azokra az aggályokra, amelyek a kínai hitelfelvétel visszafogásával kapcsolatos intézkedések amerikai vállalati profitokra gyakorolt kedvezőtlen hatásával kapcsolatosak. A kínai jegybank bejelentése szerint július 5-én emelik a bankok tartalékolási kötelezettségét. Elemzők szerint a kínai gazdaság lassítása érdekében tett lépések áttételesen a világ többi részét is érzékenyen érintik.
A piac egyébként látványosan felfelé indult az elmúlt két napban. A tegnapinál az S&P és a Nasdaq sem nőtt nagyobb ütemben két esztendeje. Kereskedők szerint a Fed elnökének mai szavai hűtötték az inflációs félelmeket.
A határidős indexek közül az S&P 500 futures 4,7 pontot vesztett, számított értéke alatt alakul; 39 ponttal csökkent a Dow futures, 9,25 ponttal a Nasdaq 100 futures értéke.
"Beteges" az amerikai infláció figyelése
Cikkek
Kevesebb a feketéző Ausztriában
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 15:02
Ausztriában folyamatosan zsugorodik a fekete gazdaság: "a fusizók" az idén 21 milliárd euró árbevételre számítanak, míg 2004-ben még 23 milliárd euró volt a bevétel. Az idén a fekete munka aránya a hazai össztermék 9,5 százaléka, s ezzel 1999 óta első ízben csökkent 9,5 százalék alá - tette közzé felmérésnek eredményét a linzi Johannes Kepler egyetem.
A fekete gazdaság Bécsben a legnagyobb, itt a bevétel az idén várhatóan 5,81 milliárd euróra csökken a 2004. évi 6,38 milliárdról. A második helyen Felső-Ausztria áll, idén 3,5 milliárd eurós bevétellel, a harmadik Alsó-Ausztria, 3,4 milliárddal. Az osztrák tartományok közül Burgenlandban a legkisebb a fekete gazdaság, itt az idén 0,48 milliárd eurós bevétel várható a 2004. évi 0,54 milliárddal szemben.
A csökkenés oka a kutatók szerint elsősorban az, hogy Ausztriában egyszerűbbé vált a háztartási szerelő-javító tevékenység elszámolása. A bevétel 39 százaléka az építőipari, illetve a háztartási javító-szerelő szolgáltatásokból származik, 17 százaléka egyéb szolgáltatásokból (takarítás, fodrászat, gyerekfelügyelet stb.), 16-16 százalék ipar, és vendéglátó ipari tevékenységből, 12 százalék a szórakoztató iparból.
Az iparilag fejlett országokban a fekete gazdaság aránya átlagosan a GDP 14,5 százaléka: csak az Egyesült Államokban, Svájcban és Japánban kevesebb az illegális munkavégzés, mint Ausztriában.
Visszatérnek és bekeményítenek az adónyomozók
Cikkek
Rábólintottak Szlovénia euróövezeti tagságára
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 14:53
Az Európai Parlament után ma az uniós állam- és kormányfők is jóváhagyták Szlovénia 13. tagként történő felvételét az euróövezetbe a jövő év január elsején. Az egyhangú jóváhagyás még nem az utolsó megerősítés a felvételt illetően, a végső döntést az uniós
pénzügyminiszterek tanácsa hozza meg, előreláthatólag július 11-én. A pénzügyminiszterek egyúttal rögzítik a szlovén tolár euróárfolyamát.
Az EU-bizottság és az EKB beszámolója szerint Szlovénia teljesítette az euróövezeti konvergencia kritériumokat, így elsőként léphet be a 2004-ben csatlakozott tíz új tag közül az euróövezetbe és vezetheti be a közös európai valutát.
Helyzetértékelésében az Európai Bizottság pénzügyi felelőse, Joaquín Almunia a bizottság májusi döntésekor méltatta Szlovénia sikerét, amely szerinte a stabilitásra összpontosító
gazdaságpolitikának és reformoknak köszönhető. Emlékeztetett ugyanakkor arra is, hogy az euróövezeti csatlakozással nem érnek véget az említett erőfeszítések: miközben a közös pénz jelentős előnyöket jelent a bevezetőnek, utóbbi felelőssége a makrogazdasági
stabilitás garantálása és az ország versenyképességének biztosítása a közös pénz övezetében.
A szlovén jegybank 3,25 százalékra csökkentette irányadó kamatát
Cikkek
Továbbra sincs igazgatótanácsa a Synergonnak
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 14:49
A Synergon Informatikai Rt. folytatólagos közgyűlése nem tudott igazgatóságot választani, mert a jelöltek egyike sem kapta meg a szükséges 75 százalékos többséget - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Synergon május 30-án felfüggesztett évi rendes közgyűlése ma folytatódott. Ez alkalommal a testület 2006. szeptember 30-ig terjedő időszakra négytagú felügyelőbizottságot választott, három évre a Synergon állandó könyvvizsgálójává választotta a Deloitte Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft.-t, és döntött az alapszabály egyes pontjainak módosításáról is. Utóbbi döntésnek megfelelően a társaság új elnevezése Synergon Informatika Nyrt.-re változik.
A közgyűlés a felügyelőbizottság tagjaivá választotta Czakó Ferencet és Fintha-Nagy Ádámot, valamint a két munkavállalói delegáltat, Kemecsey Máriát és Szalma Lászlót.
A közgyűlésre való tekintettel a tőzsdén felfüggesztették a Synergon részvények kereskedését. Az adásvétel 15.30 perckor indult újra, a részvények ekkor 4 százalékkal értek kevesebbet, mint tegnap záráskor.
16 napra felfüggesztették a Synergon-közgyűlést
Cikkek
Várakozás alatt az amerikai folyómérleg-hiány
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 14:48
Az Egyesült Államokban az idei első negyedévben 208,7 milliárd dollár volt a folyómérleg hiánya. Elemzők 222,5 milliárd dollárt vártak, az előző, negyedik negyedbeli - lefelé módosított - 223,1 milliárd dollár után.
Kevesebb amerikai munkanélküli
Cikkek
Véres bankrablás Budapesten
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 14:45
Kiraboltak egy bankot Budapesten, a X. kerületben kora délután. A támadó életveszélyesen megsérült, miután a fiók biztonsági őre többször is rálőtt. A férfi előzőleg egy késsel támadta meg az üzlet egyik alkalmazottját. A nő súlos sérüléseket szenvedett - közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
Egy férfi hitelügyintézés ürügyén szólította meg a Körösi Csoma Sándor úti bankfiók biztonsági őrét, majd azt követően az üzlethelyiségben leült és várakozott - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Schőn Péter hozzátette: a fegyveres őr néhány perc elteltével egy sikoltást hallott, majd azt látta, hogy a férfi egy késsel a
kezében magához szorította a női alkalmazottat, ekkor több célzott lövést is leadott a támadóra.
Győrfi Pál, a mentők szóvivője az MTI-vel közölte: a férfi életveszélyes lőtt sérülésekkel került kórházba, a nő állapota súlyos, de nem életveszélyes. Azt, hogy az alkalmazottat a szúrt seb mellett lövés is érte volna, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.
Símaszkban a Szentendrei úton: 200 milliót rabolhattak
Cikkek
Az EU aggódik a véltnél rosszabb deficit miatt
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 14:31
Az Európai Bizottság a helyes irányba tett lépésnek tekinti a magyar kormány által bejelentett intézkedéseket, de aggasztja, hogy a költségvetési helyzet rosszabb a vártnál
Cikkek
Egyelőre H5 N1 nélkül
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 14:04
H5-ös magas patogenitású, azaz nagy fertőzőképességű madárinfluenza vírust találtak a magyar állategészségügyi hatóságok azon a dél-magyarországi a területen, ahol felütötte fejét a háziszárnyasok között a madárinfluenza. Ezt igazolta vissza a Nagy-Britanniában működő Weybridge uniós kontroll-laboratórium. Az eredményt a magyar állategészségügyi
hatóságok délelőtt kapták meg, amiről az eredmény kézhezvételét követően Süth Miklós országos főállatorvos tájékoztatott. Közölte: a Nagy-Britanniában működő ellenőrző laboratórium az N1-es - azaz szélsőséges esetben - az emberre is veszélyes vírusalfaj jelenlétét még nem tudta kimutatni. Tájékoztatta azonban a magyar hatóságokat arról, hogy ez az eredmény is rövidesen várható.
Közben a madárinfluenza okozta károk mielőbbi enyhítését, megtérítését sürgették a baromfitenyésztők képviselői Budapesten a Baromfi Terméktanács küldöttközgyűlésén. Gráf József Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter a tanácskozáson jelezte, hogy a magyar agrárirányítás mindent megtesz a lehetőségeken belül, hogy a termelők kárát a lehető legnagyobb mértékben enyhítse. Az agrártárca irányítója ugyanakkor közölte, hogy az EU jelenleg csak mintegy 1,5-1,6 milliárd forintos kárenyhítési igényt hagyott jóvá a Magyarország által beterjesztett 8,6 milliárd forintos igényből.
A Fidesz pedig amiatt aggódik, hogy a madárinfluenza miatt szállítási tilalomra kötelezett
állattartókat is kártalanításáért - mondta Font Sándor, az ellenzéki párt mezőgazdasági kabinetvezetője sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az egyértelműen kiderült, hogy a leölt állatok gazdáinak 100 százalékos kártérítés jár, azonban a mezőgazdasági bizottság tegnapi ülése és sajtóhírek szerint is úgy tűnik, hogy az állam nem kártalanítja azon állattartókat, akiket szállítási tilalom sújt, és emiatt van jelentős veszteségük. Font Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy az állategészségügyi törvény szerint ilyen esetekben a közreműködésre kötelezett gazdák is kártérítésre jogosultak.
Terjed a madárinfluenza, pusztítják a szárnyasokat
Cikkek
Héják és galambok a Monetáris Tanácsban: hétfőn kamatemelés jön?
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 13:57
Londoni feltörekvő piaci elemzők változatlanul megoszlottak a rövid távú magyarországi pénzügypolitikai kilátások ügyében, de többségük most már nagyobb eséllyel jósolja a Monetáris Tanács következő ülésére a jegybanki kamatemelést, mint annak elmaradását, jóllehet az előrejelzések között nincs olyan, amelyik ezt teljesen biztosra venné
Cikkek
Rég látott adóemelés Németországban
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 13:57
A parlament alsóháza, a Bundestag májusi jóváhagyása után ma a Bundesrat is áldását adta Németország háború utáni legnagyobb adóemeléséhez. A jóváhagyással életbe léphet a tervezett intézkedés: a jövő évtől 19 százalékra emelik az általános forgalmi adó 16 százalékos felső kulcsát. Az élelmiszerekre, újságokra, könyvekre, vagy a helyi
tömegközlekedésre érvényes 7 százalékos áfa változatlan marad.
Az Angela Merkel kereszténydemokrata kancellár vezetésével novemberben megalakult nagykoalíciós kormány a bevételből egyrészt az államháztartást akarja szanálni, másrészt a munkanélküliségi biztosításhoz való hozzájárulást akarja két százalékponttal csökkenteni.
Németország egymást követő négy alkalommal sértette meg azt a kikötést, hogy az euróövezethez tartozó országokban az államháztartási hiány nem haladhatja meg a bruttó hazai termék három százalékát. Úgy tűnik azonban, hogy Németország már az idén, az áfa emelése nélkül is képes eleget tenni az előírásnak, ezért a Bundestag döntése előtt heves bírálat érte az adóemelési elképzeléseket, amelyeket még a felsőháznak, a Bundesratnak is el kell fogadnia.
A Die Welt napilap számításai szerint az állampolgárokat és a vállalatokat 2007-ben 19,4 milliárd euró többletteher sújtja majd, 2008-ban 22,8 milliárd, 2009-ben pedig 23,3 milliárd.
A szürkegazdaság profitálhat az adóváltozásokból (hanganyag)
Cikkek
Érdeklődjön telefonon az uniós munkákról!
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 13:52
Az Európai Unión belüli munkavállalással kapcsolatos kérdések megválaszolására
ingyenesen hívható telefonszolgáltatás indul július 10-én Summer Hotline néven - hangzott el a Munkavállalói mobilitás regionális megközelítésben című konferencián, Szegeden.
A többnyelvű szolgáltatás célja, hogy az Európai Unió állampolgárai szakemberektől kapjanak pontos felvilágosítást az EU-n belüli munkavállalási lehetőségekről, annak jogi és adminisztrációs feltételeiről - mondta el Monika Byrska, a brit Citizens Advice International képviselője.
Nőtt a foglalkoztatás az unióban
Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Bevásárol a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 13:48
A Magyar Telekom szerződést írt alá az informatikai szolgáltatásokat nyújtó KFKI 100 százalékának megvásárlásáról - jelentette be a távközlési társaság. A vételár 8,17 milliárd forint, valamint a 2006. évi pénzügyi eredmények függvényében további 1,5 milliárd forint
kerülhet kifizetésre. A Magyar Telekom a vételárat a rendelkezésére álló hitelkeretből finanszírozza. A tranzakció lezárásához, amelyre a tervek szerint 2006 második
felében kerül sor, a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása is szükséges.
Újabb taggal bővül a T-birodalom
Cikkek
A jegybank szerint teljesíthető a jövő évi 5 százalékos hiánycél
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 13:42
A most bejelentett stabilizációs csomag meghaladja a Bokros-csomag méretét, s lehetővé teszi, hogy a jövő évi, GDP arányosan 5 százalékos államháztartási hiánycél megvalósuljon - mondta Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója a
magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara és az ICEG kutatóintézet európai központjának közös pénteki konferenciáján.
Noha az MNB is csak a sajtóból értesült a stabilizációs csomagról, elvégzett számításaink szerint idén az eredmény szemléletű GDP arányos államháztartási hiány - nyugdíjkorrekció nélkül - legvalószínűbb mutatója 9,4 százalék, a jövő évi 4,6 százalék, 2008-ban 4 százalék - mondta Hamecz István.
A jegybank igazgatója azonban hozzátette azt is, hogy idén 0,5 százalékos, jövőre és 2008-ban 1 százalékos módszertani kockázatot is figyelembe kell venni, ami leginkább az autópálya építésekkel függ össze.
A Standard and Poor's azért számol 11 százalékos, SNA modell szerinti hiánnyal, mert az amerikai minősítő intézet minden olyan állami költést hozzászámol a hiányhoz, amely közgazdaságilag indokolt és elkötelezettséggel jár a jövőre nézve - magyarázta a
jegybank vezető közgazdásza.
MNB: az irány jó, a többi nem
A Fitch után a Standard & Poor's is leminősített
Cikkek
Egymilliós üzletrész 1 forintért
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 12:59
Zsarolással egy forintért vett egymillió forint értékű üzletrészt két férfi Nyíregyházán - közölte a rendőrség. Az állatkereskedelemmel foglalkozó gyanúsítottak fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítették arra harmadik üzlettársukat, hogy aláírjon egy szerződést, amelyben elismeri, egymillió forintos üzletrészét egy forintért eladta nekik - mondta a
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint az ügyben eljáró nyíregyházi rendőrkapitányság zsarolás bűntettének megalapozott gyanújával tegnap hallgatta ki a két férfit, akik ellen folytatják az eljárást.
Óriás adatlopás - hatalmas botrány
Cikkek
MDF: a kormány bünteti a teljesítményt és a megtakarításokat
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 12:32
A Magyar Demokrata Fórum középosztály- és vállalkozásellenesnek tartja a Gyurcsány Ferenc által bejelentett megszorító csomagot, és nem támogatja - jelentette ki Herényi Károly, a demokrata fórum parlamenti képviselőcsoportjának vezetője miskolci
sajtótájékoztatóján.
Az MDF továbbra is a kormány felelős ellenzékének tekinti magát, a beterjesztett kormányprogram, valamint a törvénymódosítások viszont szakmailag alkalmatlanok arra, hogy az ország nehéz pénzügyi helyzetén javítsanak - szögezte le a politikus.
Az a kormány, amely most lehetőséget kapott újabb négy évre, az előző négy esztendőben meglehetősen nehéz helyzetbe hozta az országot, a költségvetést, az államháztartást, a folyamatok fölött minden kontrollt elveszített - tette hozzá, megjegyezve: nincsen a
magyar társadalomnak olyan rétege, amelyet ne érintenének hátrányosan ezek az intézkedések, és egyetlen olyan csoport sincs, amely kedvezményezettje lenne.
Almássy Kornél, az MDF alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a Gyurcsány-csomag a kamat és árfolyamnyereség-adó kivetésével bünteti a megtakarításokat, bünteti a teljesítményt azáltal, hogy 20 százalékra emeli a társasági adót, tovább sarcolja a munkaadókat és a munkavállalókat, és újabb adónemek bevezetésével teszi még
bonyolultabbá az amúgy is túlkomplikált adórendszert.
Gyurcsány "lenullázta a csomag pozitív hatását"
Cikkek
Egymilliárdnyian élnek nyomornegyedekben
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 12:22
A világ nyomornegyedeinek 1,4 milliárd lakója lesz 2020-ra, ugyanannyi mint Kína mai lakossága - állapítja meg ma nyilvánosságra hozott jelentésében az ENSZ egyik szakosított szervezete, arra kérve a kormányokat, hogy fogadják el a visszafordíthatatlan városiasodást, annak fékezése helyett.
Jelenleg csaknem egymilliárd ember zsúfolódik össze a Föld bádogvárosaiban, tehát körülbelül minden harmadik városlakó - állítja az Emberi Települések Központja, rövid fantázianevén a Habitat, a városok állapotáról kiadott 2006-2007-es jelentésében.
A nyomornegyedek lakóinak száma átlagosan évi 2,2 százalékkal nő, de például Fekete-Afrikában 4,5 százalékkal. E városrészek lélekszám-gyarapodása azonban gyorsul: míg 1990-2001 között évente átlagosan 18 millióval nőtt, 2020 körül már 27 millióval fog. A jövő év elejére a világ városlakóinak száma a történelemben először eléri a falun élőkét. Ez kontinensekre lebontva Európában már a II. világháború után megtörtént, de Afrikában és Ázsiában 2020 előtt nem fog bekövetkezni. A fejlődő országok azonban gyorsan
behozzák lemaradásukat e tekintetben is. Városlakóik gyarapodása 2030-ban már 95 százalékát teszi majd ki az egész világ városlakói gyarapodásának, és addigra a Föld 8,1 milliárd lakójából csaknem 5 milliárd él majd a városokban.
Biogáz: megoldás a gazdáknak, áram a környéknek
Cikkek
Kizárólagos exportjogot kapna a Gazprom
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 12:16
Az orosz alsóház előzetes áldását adta a Gazprom gázmonopólium kizárólagos exportjogának törvényben való rögzítésére. A duma által első olvasatban elfogadott
törvénytervezet szerint gázt kizárólag az egységes ellátási rendszert birtokló, állami ellenőrzésű Gazprom vagy annak száz százalékos leányvállalata (jelesül exportkarja, a Gazexport) exportálhat, a nemzeti érdekek oltalmában.
A törvényt az alsóház június 28-án várhatóan végleg jóváhagyja, egymás után második és harmadik olvasatban is. Ezután a felsőház elé kerül, majd Vlagyimir Putyin elnök aláírása nyomán lép hatályba.
A Gazpromot érdekli az államosított bolíviai gázipar
Cikkek
Gyurcsány "lenullázta a csomag pozitív hatását"
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 11:55
Kamatemelésre van szükség - jelentette ki Barcza György a magyarországi
Amerikai Kereskedelmi Kamara és az ICEG kutatóintézet európai
központjának közös konferenciáján. "A befektetők elvesztették a talajt a lábuk alól, mivel a 2006. évi hiány pontos összetevőit nem ismerhették meg, ez áll az
elmúlt napok tőkepiaci és pénzpiaci eseményeinek hátterében" -
mondta Barcza György. Az ING Bank vezető elemzője szerint a miniszterelnök "lenullázta a csomag pozitív hatását", amikor a Dow Jones hírügynökségnek múlt
szombaton adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a forint
elmozdulhat az árfolyamsáv közepe felé, hiszen ezzel azt üzente,
hogy a "megszorítani" vagy a "jövedelmeket elinflálni" dilemmát
inkább az utóbbi megoldással kívánja feloldani. Barcza György szerint jó lenne minél előbb világosan látni ebben a kérdésben.
MNB: az irány jó, a többi nemKamatkérdés: nem egyértelmű a helyzet
Cikkek
Négyen tehetnek ajánlatot a MOL-papírok értékesítésére
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 11:45
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. négy pályázót hívott meg arra a
zártkörű, egyfordulós tenderre, amelyen a közel két millió darab,
1,7 százalékot kitevő, még állami tulajdonban lévő Mol-részvény egy
vagy több szakaszban történő nyilvános értékesítésének
megszervezésére és lebonyolítására választják ki a legjobb ajánlatot
tevőt. A pénteki napilapokban megjelent közlemény szerint az első
szakaszban tőkepiaci jellegű nyilvános belföldi eladásról, azt
követően pedig nyilvános belföldi és/vagy tőzsdei megbízás alapján
történő értékesítésről van szó. A privatizációs szervezet május 8-án adott el 10 százaléknyi Mol-részvényt közel 240 milliárd forintért. A korábbi tájékoztatás
szerint a maradék 1,7 százaléknyi állami tulajdonú részvényt
belföldi kisbefektetőknek szánja az ÁPV. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Sűrűn cseréli valutáit Szlovénia
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 11:33
Az Európai Unió vezetői mostani kétnapos brüsszeli csúcstalálkozójukon várhatóan jóváhagyják Szlovénia eurózóna-tagságát. A tizenkét tagú eurózónához a szlovénok jövő év elején csatlakozhatnak.Tizenöt év leforgása alatt az euró lesz a szlovénok negyedik hivatalos fizetőeszköze: miután elszakadtak Jugoszláviától, elhagyták a dinárt, egy átmeneti pénznem után pedig a tolár lett a hivatalos fizetőeszköz.Ha minden a tervek szerint halad, az EU pénzügyminiszterei július 11-én határozzák meg a tolár és az euró átváltási arányát. euractiv.hu
Cikkek
A németek is betiltják a dohányreklámot
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 11:25
Németország is gyakorlatba ülteti a dohánytermékek reklámjával kapcsolatos EU-direktívát, miután várhatóan az Európai Bíróság szerint is jogsértőnek bizonyul az EU-szabályozás részleges alkalmazása. A 2003-ban elfogadott EU-direktíva tiltja a dohánytermékek reklámját még akkor is, ha valamilyen nemzetközi esemény támogatása érdekében jelenne meg ez a reklám a nyomtatott sajtóban, a rádióban és az interneten. A televíziós dohányreklámokat már 1990-ben betiltották. A mozikban és az óriásplakátokon való reklámozást nem szabályozza a direktíva.Németország, Spanyolország, Luxemburg, Csehország és Magyarország még nem ültette át nemzeti törvénykezésébe a szabályozást. euractiv.hu
Cikkek
Médiaügynökséget keres a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 11:18
Médiaügynökség kiválasztására többlépcsős nyílt tendert írt ki a
Magyar Telekom Csoport - közölte a cégcsoport. Közleményük szerint a tenderen kiválasztott ügynökség közreműködésével hirdet a T-Com, a T-Online, a T-Mobile, a T-Systems és a T-Kábel 2007-ben. Jelenleg a Magyar Telekom Csoport médiavásárlását a Zenith Optimedia végzi.Jobban a Deutsche Telekom körmére néznének
Cikkek
Csúcsforgalom a reptereken
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 11:05
A pozsonyi Stefanik (BTS) és a kassai repülőterek a legjobb úton haladnak nyári
forgalmi rekordjaik megdöntéséhez mind az utasszám, mind a járatok
száma terén - írja a Pravda napilap. Augusztusban a BTS utasforgalma elérheti a 250 ezer főt, a kassai reptéré pedig az 50 ezer főt. Nyaranta mindkét repülőtér
csúcsforgalmat bonyolít, ami a pozsonyi esetében megközelíti a
kapacitás határát. A reptéren emiatt megnövelték a check-in pultok
számát. A Budapest Airport egyébként májusban 744.185 utast szolgált ki, 5,5 százalékkal többet
az egy évvel korábbinál, a május végéig eltelt egy év alatt 15,7
százalékkal emelkedett az utasok száma, elérte a 8,277 millió főt.Tőzsdére viszik a párizsi reptereket üzemeltető céget
Cikkek
MNB: az irány jó, a többi nem
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 10:51
Bár a bejelentett kormányzati intézkedéseket a jegybank a sebezhetőség szempontjából a jó irányba tett első lépésnek értékeli, több szempontból is kritikát fogalmazott meg
Cikkek
Összeesküvés-elmélet: a Google sötét oldala
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 10:27
A keresőoptimalizálással foglalkozó szakemberek olyan összeesküvés elméleteket képesek gyártani, hogy sokan azt gondolhatják mindannyian paranoiásak lettünk jó dolgunkban
Cikkek
A betegségek negyedét a környezeti ártalmak okozzák
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 09:51
Az Egészségügyi Világszervezet jelentése szerint a Földön bekövetkező megbetegedéseknek több mint 24 százalékát okozzák az elkerülhető környezeti ártalmak, és minden harmadik az öt év alatti gyermekeket sújtja.A legnagyobb gyermekgyilkos betegségeket, mint a maláriát vagy a hasmenéses betegségeket, el lehetne kerülni, ha javulna a tiszta vízhez való hozzájutás mértéke, jobbak lennének az egészségügyi normák, és csökkenne a szennyező üzemanyagok felhasználása -
állapította meg az Előzzük meg a betegséget egészséges környezettel
című tanulmány. Ugyancsak lehetne csökkenteni az alsó légúti fertőzések arányát
a légszennyezés visszaszorításával. A klímaváltozás adóváltozást is hoz?
Cikkek
Nem mozdult a forint
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 09:40
Nem változott a forint árfolyama a csütörtök délutáni szinthez képest a bankközi
devizapiacon, az euró pénteken reggel 272,20/45 forinton állt,
csütörtökön délután 272,10/20 forinton jegyezték. A kereskedők várakozásai vegyesek a pénteki kereskedési napot illetően. Egyes vélemények szerint az euró széles ingadozási
sávban, 271-274 forint között mozog pénteken, más vélemények szerint
a befektetők kivárnak a hétfői kamatdöntésig, így nem számítanak
jelentős változásra. A piaci vélemények megoszlanak a kamatdöntést illetően. A
Standard and Poor's hitelminősítő intézet által csütörtökön közölt
leminősítés bejelentéséig az elemzők többsége nem várt változást a
jegybanki alapkamatban, most azonban egyre erősebb az a várakozás,
hogy az MNB emeli a kamatot.Legrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
Ugrásra készen várják az áttelepülni vágyó magyar cégeket
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 09:25
A szombati választások kimenetele meghatározza, marad-e
Szlovákia olyan vonzó a magyar kis- és középvállalkozások számára,
mint eddig volt - írja a Népszabadság. A cikk szerint a határ túloldalán mindenesetre ügyvédek és könyvelők várják ugrásra készen a le- és áttelepülni vágyó magyar
cégeket. Eddig több mint 1,7 milliárd dollárt fektettek be
Szlovákiában magyar cégek - írja a lap. Ennek nagyobb részét olyan
nagyvállalatok, mint a Mol, az OTP, a Danubius és a TriGránit, de a
magyar befektetések 45-47 százaléka mintegy hétezer mikro-, kis- és
középvállalkozástól származik - olvasható az újság mai számában.
Gyurcsány: tessék, lehet menni
Cikkek
Fekete sztrádák - eltűnő vállalkozók
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 09:24
Jelentős mértéket ért el az autópályaépítéseknél a fekete foglalkoztatás aránya - az alvállalkozók számos jogszabályt megsértettek
Cikkek
5,7 százalékkal nőttek a reálkeresetek
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 09:05
A nemzetgazdaságban 2006. január-áprilisban a bruttó átlagkereset 7,5
százalékkal, a nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset - a
fogyasztóiár-index 2,5 százalékos növekedése mellett - 5,7
százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi
Statisztikai Hivatal.A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési
intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban
átlagosan 2 millió 773 ezer volt 2006 első négy hónapjában, 0,2
százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Több mint 4000 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
Cikkek
Repülőrajtot vett a tőzsde
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 09:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 612,68 pontos emelkedéssel,
19.410,58 ponton nyitott pénteken. Az előző napi záróértékhez képest ez 3,26 százalékos
erősödés.A mai napra elemzők egyébként mérsékelt emelkedést várnak a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 236,85 pontos, 1,28 százalékos emelkedéssel, 18.797,9 ponton zárt csütörtökön. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Izzókra sem telik majd az ENSZ-ben?
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 08:45
A világszervezetet fenyegető, mind súlyosabb pénzügyi válság
leküzdésére szólított fel Kofi Annan ENSZ-főtitkár. Nyilatkozatában Annan úgy értékelte, hogy a krízis elhárítása érdekében mindenekelőtt az "elmérgesedett légkört" kell
felszámolni. A főtitkár ugyanakkor annak a nézetnek adott hangot, hogy az év
elejéhez képest mostanra valamelyest javult a helyzet. Ezzel
összefüggésben reményét fejezte ki, hogy a világszervezet bizakodóan
vághat neki a második félévnek. Ebből a szempontból - mint megfigyelők rámutatnak - az elkövetkező hetek kulcsfontosságúnak számíthatnak. Az ENSZ
legtehetősebb tagországai, élükön az Egyesült Államokkal, Japánnal
és jó néhány európai uniós tagállammal, június végéig adtak időt az
általuk sürgetett reformok végrehajtására, mindenekelőtt a
bürokrácia lefaragására. Ellenkező esetre a világszervezet
költségvetéséhez nyújtott hozzájárulásuk befagyasztását helyezték
kilátásba, s különösen az amerikai hozzájárulás beszüntetése lenne
rendkívül érzékeny csapás. Olyannyira, hogy - mint egyes
ENSZ-diplomaták fogalmaztak - az amerikai fenyegetés beváltása
esetén egyszerűen izzókra sem maradna pénz.
Cikkek
Harmadik napja drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 08:34
Péntek reggel harmadik napja drágult a kőolaj a szabadpiacon: ismét az
áprilisi-májusi, 70 dollár fölötti csúcsok vonzereje ösztönzi a
spekulációt, miután a Fed elnöke, Ben Bernanke csütörtök este -
kijelentvén, hogy az energia drágulásának hatása csak korlátozott a
többi árra - enyhítette a kamatemelési és vele a gazdasági
növekedést érintő aggodalmakat. A nyersanyagpiacokra és az
értéktőzsdékre általában is visszatért a bizalom, felváltva a hét
eleji katasztrófahangulatot. Kissé fékezi a kőolaj drágulását, hogy
az iráni vezetés, bár konkrét választ még nem adott, általánosságban
üdvözölte az atomenergia-programja körüli feszültség megoldására
irányuló, legújabb nyugati javaslatokat.A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate hordójáért jelenleg 70,04 dollárt, az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordójáért pedig 68,9 dollárt adnak.
Nincs gáz - van olaj
Cikkek
Sokan csodaszernek tekintik a lakáslízinget
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 08:26
A Central European Credit Ingatlanhitel Rt. piaci tapasztalata szerint sok ügyfél a lakáslízinget valamiféle csodaszernek tekinti, valójában ennél - ha lehet -
szigorúbbak a feltételek, mint a hitelnél - mondta Varga Eszter vezérigazgató.
Az önerő nélküli konstrukciónál a finanszírozók a havi törlesztés (lízingdíj) legalább háromszorosát követelik meg igazolt jövedelemként.
A lízing alapvetően abban különbözik a hiteltől, hogy az előbbinél a futamidő végéig a lízingbe adó a tulajdonos, míg a hitelnél a vásárló válik tulajdonossá, viszont jelzálog kerül a lakásra.
A nyílt végű lízingnél - ahol a lízingbe vevő a futamidő végén dönti el, hogy maga vagy más szerezzen tulajdonjogot - az áfát el lehet osztani a teljes futamidőre, így azt a lízingdíjjal együtt fizeti az ügyfél - mondta Bánfai Gergely, a társaság másik vezérigazgatója.
A zártvégű lízingnél (amikor a futamidő végén a lízingbe vevő automatikusan tulajdonos lesz) induláskor kell megfizetni az áfát, továbbá a második illetéket is. (Egyszer
illetéket fizet a lízingcég, majd a lakás lízingbe adásakor a lízingbe vevő is.)Lakáslízing: ez nem hitel!
Cikkek
Kamatkérdés: nem egyértelmű a helyzet
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 08:15
Az infláció átmeneti emelkedése és a forint mélyrepülése
ellenére az elemzők túlnyomó többsége nem számít kamatemelésre a
Monetáris Tanács hétfői ülésén, igaz, már nem annyira egyöntetű az
elemzők véleménye - írja a Napi Gazdaság. Lányi Bence, a Raiffeisen Bank szakértője a lapnak azt mondta, a korábbinál már nagyobb esélyt lát az
emelésre, de még mindig inkább tartást vár. A CA-IB Alapkezelő is
fenntartja a tartásra vonatkozó várakozásait, bár a kamatszintet
eddig is alacsonynak tartotta - olvasható az újság mai számában.Mikor emeli a jegybank az alapkamatot?
Cikkek
Pályázatok: ilyenre még nem volt példa
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 08:05
Értékelés nélkül utasítottak el 560 pályázatot, ilyesmire még
nem volt példa a magyar pályázati rendszerben - írja a Világgazdaság. A hoppon maradtak
körében nagy felzúdulást váltott ki a humánerőforrás operatív
program irányító hatóságainak döntése - értesült a napilap.
A cikk szerint Joint Venture Szövetség minden pályázat elbírálását kéri Kiss
Péter illetékes minisztertől, még akkor is, ha a források kevésnek
bizonyulnak.GKM pályázat a találmányok védelmére
Cikkek
Jobban a Deutsche Telekom körmére néznének
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 08:03
Az Európai Bizottság szerint szigorúbban kell ellenőrizni a legnagyobb
európai távközlési vállalat hazai árszabását, nehogy a cég visszaéljen uralkodó piaci helyzetével
Cikkek
Nem tudni, hány állami ingatlan van veszélyben
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 07:52
A napokban járt le az a 15 éves határidő, ami után már a sorsára hagyott, nem őrzött állami ingatlan is elbirtokolható - írja a Népszabadság. A cikk szerint aki gondolatban már fogalmazza is a bírósághoz címzendő keresetét, annak jól kell értelmeznie a törvényt. Nem elég ugyanis, ha bizonyítani tudja, hogy több mint másfél évtizede használja az ingatlant, azt is igazolnia kell, hogy szakadatlanul, megszakítás nélkül teszi ezt. A harmadik feltétel úgy szól, hogy háborítatlanul használja a vagyontárgyat, ami annyit tesz, hogy soha nem kereste meg, nem szólította fel őt a tulajdonos állam képviselője. Csak ha mindez igaz, akkor ítélhet a bíróság a használó felperes javára - írja a lap.
Azt senki nem tudja megmondani, mennyi és milyen értékű ingatlant lehet majd a bíróság előtt elbirtokolni, de az állami tulajdon túlnyomó többségének őrzője, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság minden erejével azon van, hogy minél kevesebbet lehessen - olvasható az újság mai számában.Több ezer állami ingatlan veszhet el
Cikkek
Gyurcsány: tessék, lehet menni
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 07:35
Lehet Szlovákiával példálózni, s el lehet dönteni, hogy szlovák
viszonyokat szeretnénk-e, szlovák nyugdíjakkal - mondta Gyurcsány
Ferenc miniszterelnök Széles Gábornak, a Munkaadók és Gyáriparosok
Országos Szövetsége elnökének válaszolva az Országos Érdekegyeztető
Tanács plenáris ülésén. Az érdekképviseleti vezető a tervezett egyensúlyjavító
intézkedésekről tartott vitában szóba hozta, hogy Szlovákiában csak
19 százalék a társasági adó, s erre már nem jön rá semmi, nem úgy
mint Magyarországon, ahol még ezen felül a 25 százalékot is meg kell
fizetni. Az érdekképviseleti vezető szerint tehát nem kell
csodálkozni azon, hogy az adótanácsadók a székhely Szlovákiába
helyezését javasolják a magyar vállalkozásoknak. A miniszterelnök erre reagálva elmondta: ott valóban nem kell fizetni osztalék után adót, nem kell fizetni annyi tb-t, de
lényegében magyar árszínvonallal fele annyi a nyugdíj, mint nálunk. Ez a programja a munkáltatóknak? - kérdezte Gyurcsány Ferenc. De akkor hogyan lehet majd kifizetni a nyugdíjakat? - tette hozzá. Mint mondta, el lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni. Tessék, lehet menni, majd mi el leszünk a nyugdíjasokkal -
tette hozzá ironikusan.
Gyurcsány: "Amit csinálunk, annak a vége egy erős nemzeti valuta lesz"
Cikkek
Aki A-t mond, mondhat B-t is: leminősítési kronológia
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 07:23
Ha a Moody's is leminősítené a magyar adósságot, az még nem feltétlenül kerülne ki az elsőrendű sávból, mert ez egyszerre három fokozattal történő visszaminősítést jelentene
Cikkek
Bill Gates a Microsoft helyett a jótékonyságra koncentrál
Privátbankár.hu | 2006. június 16. 07:03
Két éven belül, fokozatosan felhagy a világ legnagyobb
számítástechnikai cége napi ügyleteinek irányításával Bill Gates -
jelentette be maga a Microsoft alapítója és elnöke
Friss
Pénzügyi szektor
Döntött a kormány, meghosszabbítják a kamatstopot
Marad a kamatstop a diákhiteleknél.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály: Magyarország rászorul Kína pénzére
A jegybankelnök úgy látja: szükséges a kínai támaszték.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly
09:09
-
Kitolta az egyik kamatstopot a kormány
08:08
-
Egyértelmű, milyen használt autót keresnek a magyarok
08:08
-
Szijjártó Péter évek óta bejelenti, hogy megdőlt a beruházásrekord, de hová tűnik a pénz?
06:06
-
A születésszám drámai visszesése a nyugdíjasokat is közvetlenül érinti
05:05
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
top 24
-
Fico: Ukrajna jöhet az EU-ba
2025. június 17. 12:18
-
Az EU megkerüli majd a magyar vétót orosz gázügyben
2025. június 17. 13:02
-
Kiderült, mi okozta a nagy spanyol áramszünetet
2025. június 18. 07:14
-
Vlagyimir Putyin Irán mellé állt, és üzent Izraelnek
2025. június 18. 08:05
-
Trump készül: amerikai légi utántöltő gépek érkeznek Európába
2025. június 17. 11:05
