Hírek
Cikkek Jelen, jövő, Corvin sétány? 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 14:19
A Budapesti Ingatlan-tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) adatai alapján 2006-ban 247.740 m2 iroda talált bérlőre Budapesten, ez az érték 5 %-kal haladta meg a 2005-ös nagyságrendet
Cikkek 1,2 milliárdos veszteség a Novotrade-nél 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 14:14
A Novotrade-csoport 2006-ban 1,196 milliárd mérleg szerinti veszteséget könyvelt el, az előző évi 221 millió forint veszteség után - közölte a társaság szerdán a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint készült, konszolidált tőzsdei gyorsjelentésében. Az értékesítési árbevétel az előző évinek a felére, 459 millió forintra csökkent 2006-ban. Az értékesítés közvetlen költségei nagyjából ugyanilyen mértékben csökkentek, 220 millió forintot tettek ki a 2005. évi 428 millió forinttal szemben. A forgalmazási, igazgatási és általános költségek 568 millió forintot értek el, míg az egyéb ráfordítások összege megközelítette az 1,1 milliárd forintot. A csoport üzemi eredménye 1,2 milliárd forint veszteség, szemben a 2005. évi 109 millió forintos veszteséggel. Az előző évhez képest a holding konszolidációs köre változott. Tavaly az első félévben a Novotrade értékesítette a Sunbooks Kft.-ben lévő részesedését, a második félévben pedig az összes többi érdekeltségét. A második félévben megalapította a Genesis Solar Magyarország Kft.-t és 97 százalékos részesedést szerzett a Genesis Solar Espana S.I.-ben. Az egyéb ráfordítások növekedését az üzletrész értékesítések vesztesége, továbbá a vásárolt külföldi részvények értékeléséből származó veszteség okozta a jelentés szerint. A felügyelet jóváhagyta a Novotrade részvényeire szóló ajánlatot
Cikkek Rekordszintű beruházások 2006-ban 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 14:06
Bécs és Ausztria egyre vonzóbbá válik: a szövetségi főváros irodapiacként tör előre, míg Ausztria egésze az ingatlan beruházók számára egyre vonzóbb
Cikkek Mobilozzon Skype-on keresztül! 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 14:04
A magyar piacon újdonságnak számító MobiGater olyan kommunikációs eszköz, mely összeköti az internetes telefonálást a mobilkommunikációval
Cikkek Közzé tette az APEH a márciusi üzemanyagárakat 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:55
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal közzétette a márciusi üzemanyagárakat. A hivatal szerdai közleménye szerint a 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 248 forinttal, a 98-as 259 forinttal, a gázolaj 243 forinttal, a keverék pedig 268 forinttal számolható el március 1. és 31. között. Ha a magánszemély az üzemanyagot a felsorolt árak szerint számolja el az üzemanyagot, nem szükséges róla számlát beszereznie. Márciustól jön a környzetkímélő, olcsóbb benzin
Cikkek Az ÁKK 24,34 milliárd forintért vásárolt vissza államkötvényt 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:46
Szerdán a 2007/G és a 2007/D államkötvényekből visszavásárlási aukciót rendezett az Államadósság Kezelő Központ, a benyújtott 41,84 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 24,34 milliárd forintnyit fogadott el. Az ÁKK közleménye szerint a szerdai visszavásárlási aukción elfogadott tételeket február 21-én fizetik ki, az ellenértékként kapott pénz befektethető a csütörtökön aukcióra kínált 2012/B és 21017/B államkötvény vásárlására is, amelyekből 45 és 40 milliárd forintnyit hirdettek meg értékesítésre. A 2007. október 10-én lejáró 2007/G államkötvény második visszavásárlási aukcióján a benyújtott 33,75 milliárd forint össznévértékű ajánlatból 19,25 milliárd forintnyit fogadott el az ÁKK. A visszavásárlás után 299,02 milliárd forintnyi 2007/G államkötvény marad forgalomban. Az aukción 8,29 százalékos átlaghozam alakult ki, míg kedden a másodpiacon a hat hónapos diszkont-kincstárjegy referenciahozama 8,052százalék volt. A 2007. június 12-én lejáró 2007/D államkötvény 12. visszavásárlási aukcióra összesen 8,09 milliárd forint névértékű ajánlat érkezett, ebből 5,09 milliárdnyi ajánlatot fogadtak el. Az aukció után a 2007/D államkötvényből 283,08 milliárd forintnyi marad forgalomban. A visszavásárlási átlaghozam 8,30 százalék volt, szemben a január 31-én tartott legutóbbi visszavásárlási aukció 8,34 százalékos átlaghozamával. A piacokat, úgy tűnik, semmi sem mozdítja ki tespedtségükből - mondták el kereskedők az MTI kérdésére. A vártnál gyengébb januári inflációs mutató, és a várakozásoknak megfelelő negyedik negyedéves GDP adat ellenére csaknem stagnáltak a piacok délelőtt a kereskedők szerint. Az állampapír hozamok 2-3 bázisponttal csökkentek, noha az emelkedés látszott volna valószínűbbnek a reggeli adatok hatására, a forgalom rendkívül alacsony volt. Általánosnak tűnik az a vélemény, hogy a februári és a márciusi inflációs mutatót is meg kell várni ahhoz, hogy abból következtetéseket lehessen levonni a magyar kamatpálya alakulására. Mindenesetre a monetáris tanács február 26-i kamatöntő ülésén nem számítanak a jelenleg 8 százalékos jegybanki alapkamat megváltoztatására. Az euróval 253,20-70 forint közötti szűk sávban kereskedtek délelőtt, gyakorlatilag a keddi árfolyam közelében. Úgy tűnik, hogy a fejlett piacok is az Egyesült Államokra figyelnek, ahol a délután folyamán több fontos gazdasági mutató jelenik meg, Benjamin Bernake Fed elnök kétnapos Kongresszusi beszámolója is délután kezdődik. Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek Megerősítették a rendőrségek védelmét, zöld számon várják a bejelentéseket 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:40
Országszerte elrendelték a rendőrségi objektumok szigorúbb őrizetét, ennek módszereit a főkapitányok határozzák meg - mondta az országos rendőrfőkapitány szerdán, salgótarjáni sajtótájékoztatóján. Bene László hozzátette, hogy a budapesti, Teve utcai rendőrszékházat ért keddi támadást követően utasításba adták azt is, hogy a rendőrök fokozottabb óvatossággal és körültekintéssel járjanak el az intézkedések során, a járőrpárok pedig vigyázzanak egymás biztonságára. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője szerint ilyenkor nem attól kell félni, hogy szervezett csoportok követnek el támadást, hanem a kiszámíthatatlanság, a váratlanság jelenti a legnagyobb veszélyt. Mindig vannak olyanok, akikre hat az utánzás lehetősége, a legkülönfélébb motivációkkal: akár középpontba akarnak kerülni, akár valamilyen egyéni sérelmük van, esetleg nem is a rendőrséggel szemben - mondta. Bene László a Teve utcai központot ért támadás miatt indított nyomozásról elmondta, hogy az igazgatási központ őrzését megerősítették, nagyobb az őrség létszáma, és az épület tágabb körzetben is folyamatos a rendőri jelenlét. A szemtanúk vallomásaiból nem árult el részleteket az altábornagy. Korábban Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője elmondta: találtak megfelelő, használható nyomokat, sőt szem- és fültanúja is van a rendőrszékház elleni támadásnak. Hozzátette: a rendőrség ingyenesen hívható zöld számot hozott létre az állampolgári bejelentésekre. Az ingyenesen hívható szám a 80/201-295. Ötmillió jár annak, aki segít a rendőröknek Rálőttek a rendőrség Teve utcai székházára
Cikkek Egyesüléssel jön létre a világ legnagyobb alumíniumipari cége 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:37
A szerdai orosz versenyhatósági jóváhagyás után már semmi nem áll annak útjában, hogy a világ vezető alumíniumipari cégét hozza létre az orosz RUSAL alumíniumgyártó és hazai versenytársa, a kisebb SUAL, valamint a svájci Glencore International AG nyersanyagipari cég. Az egyesülésben - amely a United Company Rusal néven működik majd - a RUSAL 66 százalékot, a SUAL 22 százalékot és a Glencore 12 százalékot birtokol. A versenyhivatal szerdai jóváhagyásában mindazonáltal figyelmeztette a RUSAL-t, hogy tartson be bizonyos meghatározott feltételeket, amellyel biztosítja az ágazati versenyt. Az ügyletet 2007 április 1-ig akarják lezárni, majd ettől számítva három éven belül a céget a londoni tőzsdére is bevezetik. A United Company Rusal együttes alumíniumtermelése közel 4 millió tonna lesz évente, a világ alumíniumtermelésének körülbelül 12,5 százaléka, a timföldtermelése 11 millió tonna, a világtermelés 16 százaléka. Trónfosztás: nem Abramovics a leggazdagabb orosz Alumínium: jövőre vége a szűk esztendőnek
Cikkek Növelte nyereségét az Erste Bank 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:35
Az Erste Bank Hungary mérleg szerinti nyeresége 19,507 milliárd forint volt 2006-ban, 12,3 százalékkal több mint 2005-ben. A bank szerdán közzétett - a magyar számviteli szabályok szerint összeállított, nem auditált, nem konszolidált - gyorsjelentése szerint tavaly a hitelintézet adózott nyeresége 21,675 milliárd forintot tett ki, szemben a 2005-ös 19,309 milliárd forintos adózott eredménnyel. Az adózás előtti nyereség 27,581 milliárd forintra rúgott, ami 13,7 százalékkal magasabb az előző évinél. A bank mérlegfőösszege tavaly 1.764,384 milliárd forint volt, 22,2 százalékkal magasabb a 2005. évinél. A bank által kapott és fizetett kamatok különbözete tavaly 60,556 milliárd forint volt, ami 24,3 százalékkal magasabb mint 2005-ben. Az üzleti eredmény az elmúlt évben 26,258 milliárd forintot tett ki, ami 8,2 százalékkal nagyobb a 2005. évinél. Az ügyfelekkel szembeni követelések állománya 1.304,070 milliárd forint volt 2006 végén, szemben az egy évvel korábbi 971,915 milliárd forinttal, ami 34,2 százalékos növekedés. Az ügyfelekkel szembeni kötelezettségek 2006-ban 9,1 százalékkal nőttek, tavaly év végén 795,106 milliárd forintra rúgtak. A céltartalékok állománya tavaly alig változott: a 2005-ös 3,441 milliárd forint csupán 3,505 milliárd forintra nőtt. Érdemes menekülni a bankfiókokból?
Cikkek Szarvas az év települése 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:33
Szarvas nyert a Magyar Televízió Főtér című műsora által meghirdetett "Az év települése" versenyen az idén, amihez a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) különdíjat ajánl fel - közölte az MT Zrt. szerdán az MTI-vel. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Babák Mihály, Szarvas város polgármestere ünnepélyes keretek között szerdán írta alá az együttműködési megállapodást Szarvason. A Magyar Turizmus Zrt. ugyanis minden évben különdíjat ajánl fel a Magyar Televízió Főtér című műsora által - az idén harmadik alkalommal - meghirdetett "Az Év települése" verseny nyertesének. A különdíjat, a kiemelt promóciós támogatást a nyertes település egy éven keresztül élvezheti. Az Év Települése 2004-ben Kőszeg, 2005-ben pedig Veszprém volt. Utazzon velünk!
Cikkek Eurókötvény kibocsátását tervezi az OTP 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:32
Az OTP Bank mandátumot adott az ABN Amro és a Dresdner Kleinwort bankoknak 2 éves futamidejű, euró alapú kötvény kibocsátásának megszervezésére és lebonyolítására - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán. A tranzakció a közeljövőben valósul meg, a piaci feltételek függvényében. A kibocsátás FSA (Financial Supervisory Agency) / ICMA (International Capital Market Association) stabilizáció szerint történik. Az OTP Bank Moody’s szerinti hitelminősítése idegen devizában A1, stabil kilátással. OTP: egyre kockázatosabb a hitelállomány
KKV A mobilozók átlagosan havi 20 eurót költenek 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:30
Világszerte folyamatosan növekszik a mobil felhasználók száma, tavaly a készülék-értékesítés először lépte át az 1 milliárdos határt - hangzott el a barcelonai 3GSM nemzetközi mobil szakkiállításon. Az egy előfizetőre jutó havi átlagos forgalom (ARPU) 20 euró körül alakul: a legnagyobb, 75 euró Liechtensteinben, illetve 65 euró Türkmenisztánban. A legnagyobb mértékű a mobil-penetráció Litvániában, 170 százalék, a második Luxemburg, majd Katar, Olaszország és Görögország következik. A leggyorsabban bővülő piac Kína és India, a két országban az idén várhatóan 68, illetve 66 millióval növekszik a mobil ügyfelek száma. A harmadik leggyorsabban bővülő piac Pakisztán, itt 25 milliós növekedés várható, az Egyesült államokban 21 millióval, Indonéziában 19 millióval, Oroszországban 17 millióval, Brazíliában 12 millióan bővülhet az idén a mobilozók köre. Tavaly a készülékek értékesítése először haladta meg az 1 milliárdot, ennek 40 százaléka az ázsiai-csendes-óceáni térségre jutott. Az eladások 2011-re elérik az 1,3 milliárdot. A kereslet elsősorban a kamerával, illetve különböző multimédiás lehetőségekkel ellátott készülékek iránt növekszik: az előrejelzések szerint 2011-ben a forgalomban lévő készülékek 80 százalékában lesz kamera, és 55 százaléka lesz alkalmas zenei lejátszásra. Pénzátutalás sms-sel? Már 2,6 milliárd mobilozó világszerte
Cikkek Márciustól jön a környzetkímélő, olcsóbb benzin 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:19
Az E85-ös "zöld üzemanyag" forgalmazása legkésőbb március elején kezdődik meg, egyelőre egy budapesti benzinkútnál, várhatóan literenként 175-180 forintért
Cikkek NFT: 30 milliárd a kkv-knak 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:14
A második Nemzeti Fejlesztési Tervben eddig kiírt pályázatokon 30 milliárd forint forrás áll a kis- és közepes vállalkozások termelői beruházásának támogatására - közölte a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója Nyíregyházán, egy tájékoztató fórumon. A termelést növelő fejlesztésekhez a vállalkozások a beruházási összeg 30 százalékos arányát kaphatják meg támogatásként - mondta Essősy Zsombor. Kiemelte: kivételt képeznek a hátrányos helyzetű térségekben beruházók, ott 40 százalék arányú a uniós támogatás mértéke, s az összeg felhasználhatóságának feltételei is könnyebben teljesíthetők. Az ötven alkalmazott alatti létszámot foglalkoztató kis- és közepes vállalkozások képzési támogatásra is pályázhatnak, s az oktatásra fordított összeg 80 százalékát kaphatják meg. A pályázatkészítő iroda vezetője a fórumon elmondta még: a gépeket, termelő berendezéseket vásárlók, a gyártási technológiát fejlesztő vállalkozások három kategóriában nyerhetnek támogatást, 1-től, 5, 5-től, 50, illetve 50-től, 500 millió forintos összeghatárig. A pályázatokat március 1-jétől lehet benyújtani, s az idén - a várakozások szerint - rövidül az elbírálási idő, valamint lesz fellebbezési lehetőség is elutasítás esetén. Essősy Zsombor megerősítette: a Magyar Pályázatkészítő Iroda partneri együttműködést ajánl a támogatással beruházni szándékozó vállalkozásoknak. Az iroda az első Nemzeti Fejlesztési Terv időszaka alatt 312 pályázat elkészítésében működött közre, s azok 95,5 százaléka, 298 projekt nyertes volt, az úgynevezett sikerráta pedig még ennél is jobb, 96,4 százalékos lett, a kért közel 7,5 milliárd forint összegű támogatásból, több, mint 7,2 milliárd forintot nyertek el a szervezettel együttműködő vállalkozások. Megjött Brüsszel véleménye - az elsők között kapjuk a pénzt
Cikkek Felfüggesztették a Humet részvények kereskedését 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:11
A Budapesti Értéktőzsde szerdán 10 óra 43 perctől a tőzsdenap hátralevő részére felfüggesztette a Humet részvények kereskedését. A tőzsde honlapján olvasható tájékoztatás szerint a felfüggesztést a kibocsátó kérte azzal az indokkal, hogy olyan fontos információ jutott a tudomására, amely jelentősen befolyásolhatja a részvényeinek árfolyamát. A Humet részvények a tőzsde B kategóriájában forognak. A felfüggesztés előtti utolsó árfolyamuk 68 forint volt, 1 forinttal több a keddi záróárnál. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek Rekord profit a Commerzbanknál 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:08
Rekord nyereségre tett szert tavaly a német Commerzbank, többek között a kis-és középvállalat-finanszírozó üzletág jó szereplésének, a kamatbevételek növekedésének köszönhetően. Németország második számú kereskedelmi bankja jelentősen növeli a részvényeseknek fizetendő osztalékot, és megemelte idei eredmény-előrejelzését is. Az adózott eredmény 35 százalékkal 1,60 milliárd euróra nőtt tavaly az egy évvel korábbi 1,2 milliárdról. Ekkora profitra eddig még nem volt példa a bankcsoportnál. Az osztalék 50 százalékkal 75 centre emelkedik a 2005. évi 50 centről. Az idén a pénzintézet 12 százalékos nettó tőkemegtérülést remél a korábban jósolt 11, és a tavalyi 11,2 százalékot követően, az adózott eredményt 1,5 milliárd euró körül várják. A Commerzbank kiszáll a Ferrariból
Cikkek Többen érdeklődnek a megmaradt Yukos-javak iránt 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 13:07
A Gazprom orosz gázmonopólium és a Norilsk Nickel bányavállalat is pályázik a feldarabolt Yukos maradék javaira, emellett egy független orosz gáztermelő, az Itera szintén érdeklődik. A Yukos maradékainak kiárusítására készülő felszámolóbiztos moszkvai hivatala pénteken már jelezte: az amerikai Chevron is érdeklődik Yukos-vagyonrészek vásárlása iránt, más nemzetközi olajcégekkel egyetemben. Most azt közölték, hogy orosz vállalatok mellett "nagy számú" nyugati cég jelentkezett. A felszámolóbiztos most az összesen mintegy 470 ezer hordó olajat kitermelő, még megmaradt termelési egységeket értékesíti, és két olajfinomítót ad el az árverésen, amelyet elemzők szerint a Rosneft és a Gazprom vételi túlsúlya jellemez majd. Banki hitelekből venné meg a Yukos eszközeit a Rosneft 20 milliárd dollára becsülték a Yukos vagyonát
Cikkek London az inflációban látja a kockázatot 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:55
Az inflációs várakozás az egyik legfőbb kockázat pénzügypolitikai szempontból, mondták a januári fogyasztói inflációs adatok szerdai közzététele után londoni elemzők
Cikkek Rekord bevétel az Euronext-nél 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:52
Az öt nyugat-európai értékpapír-piacot összefogó Euronext tőzsdetársaság szerdán rekord bevételt jelentett tavalyról: az 1,103 milliárd euró 14,6 százalékkal több volt a 2005-ös 961,87 milliónál. Igaz, az év végén lassult az ütem, ahogyan a piacok a világgazdasági növekedés idei lassulására "készültek": az utolsó negyedévi 282,2 millió eurós bevétel csak 5,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 266,4 milliót. Különösen jól teljesítettek az azonnali piacok: a részvénykereskedelmi jutalékokból tavaly 286,9 millió eurós bevétel volt, 33 százalékkal több a 2005-ösnél; az utolsó negyedévben 24,6 százalékra lassult a növekedés üteme. Az üzletkötések számában a Euronext a legnagyobb Európában. A napi ügyletszám átlagosan 860 692 volt tavaly, újabb rekord, 36,2 százalékkal több a 2005-ösnél. A határidős és származékos termékekből 18 százalékkal 391,6 millió euróra emelkedett e bevétel; az utolsó negyedévben csak 0,8 százalékos volt az éves többlet. Igen gyengék voltak tavaly az új bejegyzések-bevezetések: ebből a bevétel 11,9 százalékkal 55,6 millió euróra fogyatkozott - az utolsó negyedévben 21,2 százalékos volt a visszaesés -, annak ellenére, hogy tavaly volt a legtöbb és legnagyobb össz-összegű elsődleges kibocsátás a Euronext fennállása óta. Szabad jelzést kapott a megatőzsde
Cikkek Ezer budapesti tanárnak nem lesz állása 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:49
Ezer álláshely szűnik meg a Fővárosi Önkormányzat közoktatási intézményeiben ebben az évben - jelentette be az önkormányzat oktatási bizottságának elnöke szerdán, Budapesten egy sajtóbeszélgetésen. Germánné Vastag Györgyi tájékoztatása szerint az álláshelyek fele az "intézményi racionalizálás", másik fele a szeptembertől kötelező óraszámemelés miatt szűnik meg. Mint mondta a felmentettek között sok lesz a nyugdíjas és a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott. Ifi István, az oktatási ügyosztály vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy intézményenként két-három, de akár négy betöltetlen álláshely is van, amelyekkel, mint mondta, az intézmények igazgatói esetenként "játszanak". Ezzel arra utalt, hogy több intézmény vezetője az álláshelyeket lefedő óraszámokat (illetve az ahhoz tartozó bért) az ott dolgozó pedagógusok között osztja ki. A sajtóbeszélgetésen a fővárosi szakpolitikusok az újságíróktól azt kérték, hogy ne használják az "iskolabezárások" kifejezést, helyette az "összevonás jogutóddal", illetve a "beolvadás" kifejezéseket használják. Ezt a többi között azzal indokolták, hogy a szakmák nem szűnnek meg, a diákok egy másik épületben folytathatják tanulmányaikat. Mi lesz veled, Magyarország? Jön a Fehér könyv
KKV Hétmilliós veszteség az econet.hu-nál 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:32
Az econet.hu Informatikai Nyrt. 2006-ban 7 millió forint veszteséget könyvelt el adózás után, a negatív eredmény 2005-ben 145,5 millió forint volt. A társaság konszolidált, nem auditált az IFRS alapján készült gyorsjelentése szerint az adózás előtti veszteség 22 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 194 millió forintról. Az üzleti tevékenység vesztesége 2 százalékkal 209,5 millió forintra nőtt, miközben a pénzügyi műveletek eredménye 207 millió forintot tett ki. Utóbbiban 180 millió forintot tett ki az EBPP.HU Zrt. értékesítéséből származó bevétel elszámolása. Az értékesítés nettó árbevétele 1,7 milliárd forint volt, 84 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Az anyagi jellegű ráfordítások 80 százalékkal 1,6 milliárd forintra, a személyi jellegűek 33 százalékkal 114 millió forintra, míg az értékcsökkenési leírás 35 százalékkal 207 millió forintra nőtt. A rövid lejáratú kötelezettségek állománya 15 százalékkal 451 millió forintra csökkent, míg a hosszú lejáratúaké 40 százalékkal 97,4 millió forintra nőtt. A 2,85 milliárd forint jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 1 százalékkal 2,92 milliárd forintra csökkent. Halló! Itt az újabb Magyar Telekom-konkurens
Cikkek Növelte nyereségét az UniCredit 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:30
Az UniCredit (korábban: HVB) Jelzálogbank Zrt. 2006-ben 1,82 milliárd forint, az előző évinél 4,7 százalékkal magasabb adózott nyereséget ért el. A jelzálogbank tavalyi adózás előtti eredménye a szerdán közzétett, nem auditált, nem konszolidált, magyar számviteli szabályok (MSZSZ) szerint készült gyorsjelentés szerint 2,186 milliárd forint, 6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az eredmény összetevői közül a kamatkülönbözet 2,6 százalékkal, 3,067 milliárd forintra mérséklődött. Az általános igazgatási költségek 0,6 százalékkal, 730 millió forintra emelkedtek. A mérlegfőösszeg 2006 végén 102,723 milliárd forintot tett ki, 3,8 százalékkal csökkent 2005 végéhez képest. A hitelintézetekkel szembeni követelések 17 százalékkal, 59,481 milliárd forintra csökkentek, az ügyfelekkel szembeni követelések állománya 11,2 százalékkal, 29,831 milliárd forintra emelkedett. A hitelezés finanszírozására kibocsátott jelzáloglevelek állománya 2006 végén 70,851 milliárd forint volt, 677 millió forinttal kisebb az egy évvel korábbinál. A kamatokkal együtt 93,437 milliárd forintos, jelzáloglevelekkel kapcsolatos kötelezettséggel szemben 2006 végén 104,532 milliárd forint értékű fedezet állt. A fedezetek 91 százaléka rendes fedezet, a többi pótfedezet volt, a bank az utóbbit állampapírban tartja. HVB-ből UniCredit: zöld út a piros előtt
Cikkek Az előző évinél kisebb lett az MKB profitja 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:28
A BayernLB csoporthoz tartozó MKB Bank Nyrt. 2006-ban 11,344 milliárd forint adózott profitot ért el, 31,9 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben - derül ki a bank gyorsjelentéséből. Az adózás előtti nyereség a szerdán publikált, nem auditált, nem konszolidált, magyar számviteli szabályok (MSZSZ) szerint összeállított kimutatások szerint 32 százalékkal mérséklődött. A bank mérlegfőösszege 2006 végén megközelítette az 1.848 milliárd forintot, 12,4 százalékkal bővült egy év alatt. Az MKB igazgatósága a jelentés szerint részvényenként 122,1 százalékos osztalék kifizetését javasolja. A hitelintézet 2005-re 128,4 százalékos osztalékot fizetett az 1.000 forint névértékű részvényekre az akkori 16,65 milliárd forintos adózott profitból. Új Pagoda alapot indít az MKB
Cikkek Több százmilliós veszteséggel zárt a Gardénia 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:22
A Gardénia Csipkefüggönygyár Nyrt. 2006-ban 317 millió forint veszteséget könyvelt el, ami 200 millió forinttal haladja meg a 2005. évi 107 millió forintos veszteséget. A szerdán közölt konszolidált, nem auditált IFRS alapján összeállított gyorsjelentés szerint a Gardénia árbevétele 21 százalékkal 1,5 milliárd forintra csökkent. Az üzemi eredmény 276 millió forint veszteséget mutatott, amit az egyéb műveletek 41 millió forintos vesztesége is tovább rontott. A társaság rövid lejáratú kötelezettségei 15,6 százalékkal 855 millió forintra nőttek, a hosszú lejáratúak 76 százalékkal 34 millióra csökkentek. Az 1,2 milliárd forintos jegyzett tőkéjű társaság saját tőkéje 70 százalékkal 273 millió forintra csökkent. Feltételezhetőnek nevezik, hogy a társaság saját vagyona is a jegyzett tőke kétharmada alá esett, ezért a Gardénia igazgatósága február 20-i ülésén értékeli a helyzetet és várhatóan összehívja a közgyűlést. A mérlegfőösszeg 35 százalékkal 1,17 milliárd forintra mérséklődött. Megmondjuk, ki mennyit fizet(ne)!
Cikkek Egymillióra csökkentette veszteségét a Diákhitel Központ 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 12:19
A Diákhitel Központ Zrt. (DK) mérleg szerinti vesztesége az előző évi 30 millió forintról 2006-ban 1 millió forintra csökkent - derül ki a társaság szerdán közzétett gyorsjelentéséből. A nem auditált, magyar számviteli szabályok (MSZSZ) szerint összeállított pénzügyi kimutatás szerint a DK mérlegfőösszege 2006 végén 139,648 milliárd forint volt, 13,6 százalékkal bővült 2005 végéhez képest. A társaság saját tőkéje 2006 végén 2,296 milliárd forintot tett ki, ebből 300 millió forint a jegyzett tőke. A veszteség a jelentéshez fűzött magyarázat szerint nem az alaptevékenységből származik, hanem az egyéb ráfordítások és egyéb bevételek különbözeteként negatív. A hallgatói hitelrendszert működtető, állami tulajdonú DK non-profit elven működik, kötelezettségeiért az állam készfizető kezességet vállal. A kamatláb megállapításának módját jogszabály rögzíti, mértéke döntően a forrásköltségektől függ. A kamaton felül kockázati prémiumot és működési költséget számolhat fel a társaság. Átalakul a hallgatói juttatások rendszere
Cikkek Visszakozik az OTP - lejjebb adott profitigények 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 11:58
Az OTP bankcsoport vezetése az idén 212 milliárd forint adózott eredményt tervez a tavalyi 187,5 milliárd forint után - mondta Urbán László, az OTP vezérigazgató-helyettese
Cikkek Kijózanító magyar inflációs és GDP-adatok 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 09:18
A fogyasztói árak az idén januárban 1,2 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 7,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet
Cikkek Eladó a Fradi-pálya és a Béla király úti volt kormányrezidencia 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 08:57
Mintegy 73-75 ingatlan szerepel a Kincstári Vagyoni Igazgatóság idei értékesítési listáján, egyebek között eladó kulturális tárca Wesselényi utcai épülete is
Cikkek A gyenge forint röpítette a Danubius Hotels profitját 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 08:37
A Danubius Hotels Nyrt. az elmúlt évben 10,6 százalékkal 47,319 milliárd forintra növelte árbevételét, az adózás előtti nyeresége 59,9 százalékkal 1,805 milliárd forintra nőtt - jelentette a szállodatársaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IRFS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben a BÉT honlapján. A gyorsjelentés kiemeli, hogy a belföldi turizmusban  az első háromnegyedévi kedvező tendencia a szeptember-októberi utcai zavargások miatt megfordult. Ugyanakkor a megszorító intézkedések jelentős terheket róttak a társaságra. Az év egészében a működési költségek a bevételhez hasonló arányban nőttek és az előző évi 1,165 milliárd forintról 903 forintra mérséklődött a pénzügyi veszteség. A forint gyengülése kedvezően hatott a bevételekre és a profitra, még a magyarországi szállodák esetében is, az  árak euróban történő kiajánlása miatt - emeli ki a gyorsjelentés. Az árbevételen belül a szobaárbevétel 11,8 százalékkal 22,885 milliárd forintra emelkedett, a gyógyászati bevételek 12,4 százalékos éves növekedéssel elérték az 5,89 milliárd forintot. A vendéglátás bevétele jóval az átlag alatt emelkedett, mindössze 1,4 százalékkal 14,571 milliárd forintra nőtt. A Danubius hazai szállodáinak kihasználtsága 4 százalékponttal 65,1 százalékra mérséklődött, az átlagárak 19 százalékkal 13.471 forintra emelkedtek, euróban 12 százalékkal voltak magasabbak a bázisnál. A magyarországi szállodák bevétele 6 százalékkal nőtt és meghaladta a 29,1 milliárd forintot, és a bruttó üzemelési profit 8,2 százalékkal 8,2 milliárd forintra emelkedett. A belföldi forgalom az árbevétel 68,8 százalékát adta, a működési nyereségben pedig 78,6 százalék a hazai szállodák részesedése. A csehországi szállodák foglaltsága tavaly 76 százalék volt, ami 4,8 százalékponttal marad el a 2005. évitől. Ezek a szállodák 6,1 milliárd forint bevétellel és 2,2 milliárd forint bruttó üzemeltetési nyereséggel járultak hozzá a csoport eredményeihez. A szlovákiai szállodák foglaltsága 4,1 százalékponttal 76,8 százalékra növekedett. A bevételek 7,1 milliárd forintot értek el, a bruttó üzemeltetési profit pedig 1,6 milliárd forint volt. A romániai szállodák 54,4 százalékos foglaltsága 5,6 százalékpontos javulást jelentett 2006-ban az előző évhez képest. A bevételek 1,3 milliárd forintot, a bruttó üzemeltetési profit pedig 504 millió forintot tett ki. A romániai és szlovákiai szállodák esetében a gyógyászati bevételek emelkedtek, de a csehországiban csökkentek.  A Danubius csoport tavaly összességében 8,07 milliárd forintot fordított szállodarekonstrukciókra. Ebből a hazai szállodákra 2,31 milliárd forintot, a csehországiakra 1,9 milliárd forintot, a szlovákiai hotelekre pedig 3,86 milliárd forintot költöttek. A szállodatársaság konszolidált mérlegének főösszege 2006 végén 85,271 milliárd forint volt, 7,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A kötelezettségek 10,1 százalékkal 33,326 milliárd forintra emelkedtek, ebből a hosszúlejáratú kötelezettségek 20,901 milliárd forintot tettek ki. Danubius: nem adták olcsón magukat a részvényesek Vegyen szállodát Budapesten, megéri!  
Cikkek A kommunizmus és a rút anyagiasság 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 08:09
"Megdöbbentő élmény tárul elénk, ahogy az igazi kommunisták a lehető legrútabb anyagiasság jegyében az eszme védelmét adják el egy tál lencséért"...Márványi Péter jegyzete
Cikkek Magyar kutatók adják meg a választ a globális felmelegedésre? 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 07:50
Magyar geológusok bányákban, vagy meddő szénhidrogén-kutakban helyeznék el az üvegházhatást okozó gázt.
Cikkek Fotex: sokkoló eredmény, de van magyarázat 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 07:38
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. tavaly 808 millió forint veszteséget könyvelt el adózás után, szemben az egy évvel korábbi 7,5 milliárd forintos pozitív eredménnyel - közölte a társaság. A csoport konszolidált, nem auditált, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján összeállított gyorsjelentése szerint az eredmény alakulására nagy mértékben hatott a cégcsoport folyamatban lévő átalakítása, ami a tevékenységi körök változásán túl a konszolidációba vont társaságok körében bekövetkezett jelentős változást is magában foglalja. A csoport adózás előtti vesztesége 583 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 8 milliárd forintot meghaladó nyereséggel. Az értékesítés nettó árbevétele megközelítően 50 százalékkal, 18 milliárd forintra csökkent. A csoport exportbevétele 98,4 százaléka, míg a belföldi konszolidált forgalma 52,8 százaléka lett a megelőző évinek. Az árbevétel alakulását nagymértékben meghatározta az optikai üzletág értékesítése, valamint a műszaki kiskereskedelem megszüntetése. A bázisidőszakban megszűnt két üzletág adataival korrigáltan a csoport forgalma 84,3 százaléka a bázisidőszakinak. A bruttó fedezet 9,2 milliárd forint volt, míg 2005-ben 17,6 milliárd forintot tett ki. Az üzemi tevékenység vesztesége 453,3 millió forint volt, egy évvel korábban az eredmény meghaladta a 173 millió forintot. Az üzemi szintű eredmény csökkenésből 412 millió forintot tesz ki a műszaki és optikai üzletág konszolidációs körből történt kikerülése miatti eredménykiesés. Hozzáfűzik, hogy jelentős többletveszteséget jelentett a kiskereskedelmi hálózat felszámolásából eredően a fotó és telekom üzletág, valamint a bútor kiskereskedelem visszafejlesztése. A pénzügyi műveleteken realizált 2005-ös 8 milliárd forintos eredménnyel szemben tavaly a csoport 130 millió forintos veszteséget könyvelt el ezen a mérlegsoron. Az eredménycsökkenés okai közé sorolja a társaság, hogy a bázisidőszakban a pénzügyi műveletek egyéb során szerepelt az F-O Optika Fotó Kft. üzletrészének, valamint két külföldi leányvállalatának értékesítéséből származó nyereség, illetve a Keravill Rt. konszolidációból történő kivezetésének hatása. A működési költségek a megelőző évinek mintegy felére, 9,7 milliárd forintra csökkentek. A csoport jelentős ingatlanvagyonnal rendelkezik: a portfólió 860 ezer négyzetméter belterületi föld és 377 ezer négyzetméter felépítményből, 252 önálló ingatlanból áll. Alulértékeltnek tűnik a Fotex (hanganyag)
Cikkek Az István utcába költöznek a szocialisták 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 07:20
A szocialista párt új székháza a VII. kerületi István utcában lesz - mondta Hiller István, az MSZP elnöke az MTI-nek. "Szerény, praktikus és egy országos párt tevékenységére teljes mértékben alkalmas épületről van szó, amelyik esztétikusabb és olcsóbb fenntartású, mint a jelenlegi székház" - fogalmazott a politikus, hozzátéve: mindvégig új épületben gondolkodott, olyanban, amelynek nincs előtörténete. Elmondta: az építési tervek és a belső berendezés tervei már készen vannak. Az új elnök olyan dokumentációt és olyan telket vehet át, amelyre már csak fel kell húzni az épületet - fűzte hozzá. Hiller István azt mondta: a dokumentáció "nem tegnap készült el", hanem 2005 tavaszának végén. Mint mondta, akkor nem látta alkalmasnak az időt arra, hogy a választási kampány előtt a pártot székházépítésbe vigye bele, mert úgy vélte, az építkezés kampánytémává válna. Hozzáfűzte: ezért döntöttek úgy, az ő javaslatára, hogy a terveket a választások után valósítják meg. Hiller István elmondta: a Köztársaság téri épület sorsáról végleges döntés még nincs. Hozzátette: amikor átköltöznek az új székházba, akár a Köztársaság téri székházból, akár egy bérelt épületből, addigra döntenek majd a Köztársaság téren álló épületről is. INGATLAN aloldal
Cikkek OTP: papírforma eredmény, a hitelállomány jelentősen romlott 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 06:55
A bankcsoport tavaly 18 százalékkal növelte nyereségét, az utolsó negyedévben viszont elmaradt a bővülés.
Cikkek Harc a kamatadó ellen: bebiztosított megoldás 
Privátbankár.hu | 2007. február 14. 06:33
Tavaly történt meg először, hogy az életbiztosítási piac leelőzte a nem életbiztosítási ágazatokat, ezzel Magyarország csatlakozott a fejlett nyugat-európai országokhoz
Cikkek Egyre jobban eladósodnak a hitelek 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 18:47
Az orosz jegybank keddi figyelmeztetése szerint a lakosság egyre több hitelt vesz fel, de sokan nem fizetik vissza kölcsöneiket, vagyis gyors ütemben nő a rossz lakossági hitelek aránya a bankoknál. Tavaly a harminc vezető orosz banknál 33 milliárd rubelre (960 millió euró) háromszorozódott a lakossági hitelek értéke. Független piaci elemzők szerint a visszafizetés szempontjából a kölcsönök 20-30 százaléka veszélyeztetett. A jegybank a növekvő arányú rossz hitelkihelyezésben veszélyt lát a még mindig gyenge orosz bankrendszerre nézve. A bank adatai szerint az oroszok 35 százaléka már életében legalább egyszer vett fel személyi hitelt, és átlag 40 ezer rubelnyi adóssága van. Trónfosztás: nem Abramovics a leggazdagabb orosz
Cikkek Megduplázta eredményét a Gazprom 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 18:43
A Gazprom orosz gázipari monopolcég tavalyi első kilenchavi adózott eredménye a duplája volt az egy évvel korábbinak, és felülmúlta a szakértők várakozását, miután több gázt értékesített magasabb árért Európában és Oroszországban. A világ legnagyobb gáztermelője, amely Európa gázszükségletének mintegy a negyedét biztosítja, kedden azt közölte, hogy a tavaly január-szeptember közötti időszakban az adózott eredménye 442,3 milliárd rubelre (16,78 milliárd dollár) nőtt az egy évvel korábbi 232,13 milliárd rubelről. A szakértők várakozásának az átlagában kisebb, 438 milliárd rubel profit szerepelt. A cég bevétele 75 százalékkal 1,581 ezer milliárd rubelre (60 milliárd dollár) bővült az egy évvel korábbi 902 milliárd rubelről. A Gazprom nettó adósága, amely a legnagyobb az orosz cégek közül, 2006. szeptember 30-án 767,2 milliárd rubel volt, ami 4 százalékos csökkenés a 2005 végihez képest. Terjeszkedik a Gazprom
Cikkek Nonprofit zrt-vé alakul az ITDH 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 18:40
Az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. július 1-jével átalakul nonprofit zártkörű részvénytársasággá - mondta Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) külgazdasági szakállamtitkára Budapesten. Elmondta: a kisebbségi tulajdonosként bekerül a társaságba a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), többségi tulajdonos a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium marad. Az átalakítás célja a cégszerű működés erősítése. A szakállamtitkár hangsúlyozta: a fejlesztési bank tulajdonosi jelenléte azt jelzi, hogy az ITDH részesévé válik a bank egyablakos rendszerének. Új együttműködés a magyar vállalatok segítésére
Cikkek Átlag alatti forgalom mellett emelkedett a BUX 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 182,51 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 23.901,56 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 19,43 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Átlag alatti forgalmat bonyolított a tőzsde kedden - mondta Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Rt. üzletág igazgatója. Véleménye szerint ez azt jelzi, hogy a piac még mindig kivár a gyorsjelentési szezon utolsó napja előtt. Szerdán ugyanis még számos társaság hozza nyilvánosságra a tavalyi éves illetve negyedik negyedéves gazdálkodási adatait, köztük a tőzsde egyik zászlóshajójának számító OTP. A szakértő értékelése szerint a keddi index-emelkedés húzóereje mind az árfolyamerősödés, mind a forgalom tekintetében egyértelműen a Mol volt, amely a vártnál gyengébb gyorsjelentés után lábra tudott állni. A Magyar Telekom és a Rába árfolyama viszont lejjebb csúszott a jelentések hatására, a korábbi jelentős drágulás után azonban itt volt mit realizálniuk a befektetőknek. A Mol 2,78 százalékkal drágult. A Magyar Telekom árfolyama 2,25 százalékkal esett. Az OTP részvények ára 0,88 százalékkal emelkedett. A Richter 0,26 százalékkal erősödött. Az Egis papírok ára 1,08 százalékkal nőtt. A Rába részvények 2,37 százalékkal értek kevesebbet, mint hétfőn záráskor. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Egy dollárral drágult az olaj 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 18:07
Egy dollár körüli nyereségen állt a kőolaj ára kedden késő délután Londonban és New Yorkban a hétfői 2 dollárt meghaladó csökkenést követően. Az áremelkedést az váltotta ki, hogy a Nemzetközi Energiaügynökségnek (IEA) feljavította az idei globális olajfelhasználásra vonatkozó várakozását. Röviddel 17:30 után a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta márciusi jegyzése 92 cent emelkedéssel 58,73 dolláron állt. Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent áprilisi lejárata 58,40 dolláron volt 1,02 dollár drágulással. Felfelé módosította a világ kőolajfelhasználását az IEA
Cikkek Csökkent a K and H nyeresége 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 18:05
A K and H Bank adózás utáni eredménye 13,4 milliárd forint volt az elmúlt évben, ami 24,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi adatnál, 2005. végén 17,7 milliárd forint volt az adózás utáni nyereség - tájékoztatta a bank az MTI-t kedden. A K and H Bank működési eredménye tavaly - a nemzetközi számviteli szabályok szerinti konszolidált, nem auditált adatok alapján - 2006-ban meghaladta a 47 milliárd forintot, ami 23,8 százalékkal több a 2005. évi értéknél. A K and H Bank mérlegfőösszege 2006. végén 2.153 milliárd forint volt, ami 10,9 százalékkal nagyobb, mint a 2005. végi 1.942 milliárd forintos mérlegfőösszeg. A bank saját tőkéje az előző évhez képest közel 8,7 százalékkal 169 milliárd forintra bővült 2006-ban. Az adózás előtti nyereség 18,3 milliárd forint volt, ami az előző évhez viszonyítva 23 százalékos csökkenés, ennek fő oka a hitelportfolió átvizsgálásának eredményeként megnövelt céltartalék volt.  Csökkent a nyereség a Budapest Banknál
Cikkek Önfoglalkoztatásért akár hárommillió forint 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 17:17
Azok a munkanélküliek, akik vállalják önmaguk foglalkoztatását, akár három millió forint tőkejuttatást is kaphatnak - az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg
Cikkek Nem tőkegarantált strukturált kötvény a BNP Paribas-tól 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 17:15
A BNP Paribas Private Banking nem tőkegarantált strukturált kötvényt hoz forgalomba a magyar piacon - tájékoztatta a bank az MTI-t kedden. A Commo Athena névre hallgató kötvény három tőzsdecikkből (arany, ezüst és mezőgazdasági termékek árutőzsdei indexe) álló kosárhoz csatolt hároméves tőzsdei instrumentum, amely rövid- és középtávon nyújt befektetési lehetőséget akár a kevésbé pozitív vagy enyhén negatív teljesítményű piacokon is. A kötvény 2007. február 13-tól február 19-ig jegyezhető a BNP Paribas Private Banking-nél. Mibe fektessem a pénzem?
Cikkek Kínos laptop-ügy - ezúttal az FBI-nál 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 16:56
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) állományából 160 laptop tűnt el az utóbbi években, köztük olyanok, amelyek szigorúan titkos anyagokat is tartalmaztak
Cikkek Szerelmi bájital néhányszáz forintért 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 16:43
A manilai Quiapo templom melletti bolhapiacon a vallási tárgyak mellett talizmánokat rákellenes csodaiszereket és bájitalokat is árulnak
Cikkek Nem magyar az angliai madárinfluenza 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 16:32
A magyar állategészségügyi hatóságok vizsgálata alapján - a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint - nem Magyarországról került a madárinfluenza kórokozója Angliába - tájékoztatta az újságírókat kedden, Budapesten Süth Miklós magyar országos főállatorvos. A szakember közölte: a magyar állategészségügyi hatóságok megvizsgálták az Angliába, Bernard Matthews baromfi cégének baromfi terméket szállító cégek áruforgalmát, a múlt év novembere és ez év februárja között. Az okmányok átvizsgálását követően kiderült, hogy Magyarországról élő állatot nem szállítottak a szigetországba, csupán hőkezelt nyers panírozott baromfiterméket, illetve pulykamell filét. A magyar főállatorvos cáfolta azt az angol sajtóban megjelent állítást is, miszerint közös vágóhídon vágták volna Magyarországon a madárinfluenza által megfertőzött libákat és az Angliába került pulykákat. A szakember szerint erre a műveletre a vágóhídi technológia nem alkalmas. Az EU elégedett a magyar madárinfluenza-vizsgálatokkal
Cikkek Rekord külföldi tőkebefektetés Lengyelországban 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 16:22
Lengyelország 2006-ban annyi külföldi közvetlen tőkebefektetést fogadott, mint korábban még soha. A jegybank előzetes adatai szerint 11,3 milliárd euró folyt be az országba, 1,4 milliárddal több, mint az eddigi rekordévben, 2004-ben. A legnagyobb növekedés az elektronikai berendezés gyártók beruházásaiban volt regisztrálható. A Dell és a Sharp például egyenként háromezer munkahelyet teremtő üzemberuházást jelentettek be. Változatlanul kedvelt beruházási célpont Lengyelország az autógyárak és az autóipari beszállítók körében is. Legutóbb a Toyota és a japán abroncsgyártó a Bridgestone jelentettek be üzemberuházásokat. A külföldi beruházások kumulált összege a szocialista gazdasági rendszer összeomlása óta eléri a 83 milliárd eurót. Ez egy lakosra vetítve 1700 euró, alig a fele a csehországi vagy a magyarországi értéknek. Lengyelország három pozitívummal rendelkezik a külföldi befektetők szemében - mutat rá Leszek Kasek, a Világbank közgazdásza. Ezek: "az ipari termelékenység dinamikus növekedése, a felvevőpiac mérete, valamint a kelet-európai mércével még mindig olcsó munkaerő". Kasek szerint a tavalyi rekord befektetési összeg nagy része Lengyelországban termelt és visszaforgatott nyereségből származik. Üzleti szolgáltató központot tervez az Ericcson
Cikkek Emelkedéssel nyitott a New York-i tőzsde 
Privátbankár.hu | 2007. február 13. 16:21
Kedden emelkedéssel nyitott a Wall Street, elsősorban vállalati hírek mozgatták az indexeket. A tőzsde DJIA mutatója 50 pontot, a Nasdaq composite 8 pontot meghaladó mértékben emelkedett nyitáskor. Később a DJIA nyeresége már 63, a Nasdaqé 10 pont volt. Hétfőn a technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,4 százalék (9,44 pont) gyengüléssel 2450,38 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 552,55 ponton fejezte be a napot 0,2 százalék (28,28 pont) csökkenéssel. A vezető nyugat-európai indexek is emelkedtek a keddi New York-i nyitás idején: a londoni Footsie 15 ponttal, a frankfurti DAX 14 ponttal volt hétfői záró értéke fölött. Az euró 1,3022 dollárnál járt. Az amerikai WTI könnyűolaj 58,10 dollárnál tartott, 29 centes emelkedéssel, a Brent 43 centtel 57,81 dollárra emelkedett. Friss tőzsdei árfolyamok
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG