Hírek
Cikkek
Az egészségügy üzlet is, nemcsak társadalmi kincs
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 13:36
Az egészségügy közös társadalmi kincsünk és üzlet is - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtökön, Budapesten. A miniszterelnök a Bajcsy-Zsilinszky Kórház új
épülettömbjének avatása előtt beszédében úgy fogalmazott: "kár ez utóbbit elhazudni, mert akkor zsákutcába jutunk". Üzlet, mert verseny van a gyógyszergyártók, a patikusok, a háziorvosok és a technológiát gyártók között, és aki ennek az ellenkezőjét állítja,
az nem veszi észre, mi zajlik az egészségügyben.
Gyurcsány Ferenc hozzátette: "ha száz forintból nem tudunk többet fordítani 6-7 forintnál az egészségügyre, az egészségünk helyreállítására", akkor az orvosok és szakdolgozók nem fognak tudni többet keresni, ezért kell nyitottá tenni a rendszert, mert a jelenlegi vásárlóerő nem tud eltartani annyit kapacitást, amennyi a magyar egészségügyi rendszerben van.
"Két hazugság van. Aki azt állítja, hogy az egészségügy üzlet, az hazudik. Aki azt állítja, hogy az egészségügy nem üzlet, az is hazudik" - folytatta a kormányfő, majd hozzátette: "az egészségügy társadalmi ügy, és az egészségügy üzlet, és a kettő között kell találni egy világos, intenzív kapcsolatot", ami a biztosításalapú egészségügyet jelenti.
Gyurcsány nem szeretne Magyarország Rt-t
Cikkek
A Fidesz elhalasztja a nagygyűlést
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 13:33
A Fidesz az önkormányzati választások utánra halasztja szeptember 23-ára tervezett nagygyűlését - jelentette be az ellenzéki párt elnökségének döntését Kövér László választmányi elnök csütörtökön, sajtótájékoztatón.
A Fidesz és a HÖOK is megtartja előre tervezett rendezvényét
Gyurcsány és Demszky: "Kérjük Orbán Viktort..."
Cikkek
Egyelőre nyugalom van a Kossuth téren, de mi lesz este?
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 13:17
Csend és nyugalom uralkodott csütörtök délelőtt a budapesti Kossuth téren, ahol sok turista társaságában mintegy száz-százötven ember várta a fejleményeket - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Tucatnyi turistacsoport fényképezi folyamatosan a Kossuth téri csendéletet. A legnagyobb érdeklődést a Gyurcsány-kormánynak állított ravatal váltja ki. A koporsón kész kortárs installációt alakítottak ki a koalíciót becsmérlő, lemondásukat szorgalmazó rajzokkal, fotómontázsokkal, leveles üzenetekkel.
Nevük és szervezetük elhallgatását kérő idősebb tüntetők - akik közül az egyiket professzor úrnak szólították társai - azt közölték a távirati iroda tudósítójával, hogy késő este "nagy érdeklődésre számot tartó bejelentés" várható. Addig - szavaik szerint -
show-műsor lesz a Kossuth téren.
Közben megkezdődött a gyorsított bírósági eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtök reggel, ahol több, az elmúlt napok budapesti összecsapásai után őrizetbe vett fiatal vár ítéletre. Az első két fiatal szabadon távozhatott, miután a 3 napos őrizettel
letöltöttnek számít a büntetésük.
Jövő pénteken már a Kossuth téren is oszlathatnak
Cikkek
Emberek millióit érinti, ha a gazdaságot nem teszik rendbe
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 13:13
Ha elmulasztják a magyarországi gazdaság rendbetételét, annak súlyos következményei lehetnek az egyszerű emberekre is - figyelmeztet csütörtöki, első oldalas cikkében a tekintélyes amerikai konzervatív napilap, a The Wall Street Journal európai kiadása, a WSJE. Ugyanebben a lapszámban Kopits György, a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja arról ír, hogy ha nem sikerülne a költségvetést korlátok közé szorítani, akkor az ország elveszítheti az EU kohéziós alapjaiból érkező támogatást, a végtelenbe tűnik az euró bevezetése, s pénzügyi válság törhet ki.
Az amerikai lap újságírója, Joellen Perry által írt elemzés szerint a magyarországi tétek magasak: ha a pénzügyi befektetők kezdenének elmenekülni az országból, akkor az így kialakuló fiskális válság emberek millióinak szenvedéséhez vezethet, mert megélhetésüket veszélyeztetné a krízisből eredő kamatláb- és árnövekedés, a kormányzati kiadások visszaesése és az, hogy cégek mennének tönkre.
Orbán szerint adó- és járulékcsökkentés a megoldás
Cikkek
Leszállt az Atlantis
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 13:08
Biztonságosan landolt az Atlantis űrrepülőgép helyi idő szerint csütörtök
hajnalban a floridai Kennedy űrközpont leszállópályáján. Az űrrepülőgép hatfőnyi legénységével 12 napos küldetése végezetével tért vissza a Földre.
Az Atlantisnak eredetileg szerdán kellett volna leszállnia, de két ismeretlen tárgyat vettek észre az űrrepülőgép közelében, ezért csütörtökre halasztották a landolást, hogy megnyugtatóan át tudják vizsgálni az űrrepülőgép hővédő burkolatát. Szerdára három újabb lebegő törmeléket találtak az Atlantis közelében. A vizsgálatok nem találtak sérülést.
A NASA a korábbinál szigorúbb biztonsági szabályokat vezetett be azután, hogy 2003. február 1-jén a Columbia űrrepülőgép egy addig rejtve marad sérülés miatt a leszállási manőver közben darabokra hullott szét. A katasztrófában a Columbia hétfős legénysége életét vesztette.
Az Atlantisnál nem csak a fellövés volt problémás
Cikkek
Kétszeres jegyzés a kincstárjegy aukción, gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 13:01
A 12 hónapos diszkont-kincstárjegy csütörtöki aukciója sikeres volt ugyan, de magas hozamszinten kelt el a meghirdetett 40 milliárd forintos mennyiség. Az állampapírok másodpiacán a kivárás volt jellemző, a bankközi devizapiacon pedig tovább gyengült a forint délelőtt.
A 12 hónapos diszkont-kincstárjegy aukcióra 110,3 milliárd forintos jegyzés érkezett az Államadósság Kezelő Központ tájékoztatása szerint. Az elfogadott 40 milliárd forintnyi ajánlaton felül 12 milliárd forintnyit bocsátott ki saját számlás értékesítésre az ÁKK. Az aukción 8,36 százalékos átlaghozam alakult ki, ez a szerdai másodpiaci referenciahozamnál 28 bázisponttal, a két héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál pedig 21 bázisponttal magasabb. A legalacsonyabb elfogadott hozam 8,23 százalék, a legmagasabb 8,39 százalék volt.
A piacon elmondták, hogy az aukción kívül alig történt valami az állampapírok másodpiacán, a hozamszintek a szerda késő délután kialakult, a referencia hozamoknál mintegy 7-8 bázisponttal magasabb, magas szinteken maradtak.
A bankközi devizapiac továbbra is ideges, bár pánikra utaló jeleket ezúttal sem tapasztalnak kereskedők. A Fitch hitelminősítő intézet szerda délután negatívra rontotta az ország forint-, és devizaadósságának kilátását, ami hidegzuhanyként érte a piacokat. Az
euróval délelőtt 275-276,70 forint között kereskedtek, délben 275,55/75 forinton állt a kurzus, szemben a reggeli 275,35/55 forintos árfolyammal.
Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Új engedélyezési eljárás az M0-ás perében
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 12:55
A Fővárosi Bíróság csütörtöki döntésével hatályon kívül helyezte a Környezetvédelmi Főfelügyelőség M0-ás körgyűrű 31-es számú főút és M3-as autópálya közötti szakaszára vonatkozó környezetvédelmi engedélyezési határozatát, s új eljárásra kötelezte a hatóságot.
A bíróság szóbeli indoklása szerint jogszabálysértő, hogy az I. fokú környezetvédelmi határozatban az érintett nyomvonalon még 4 csomópont megépítése szerepelt, míg az építési engedélyben már csak 3. Ez ráadásul felveti azt a kérdést is, hogy a kevesebb lehajtónál mennyivel fog megnőni a környezetvédelmi terhelés.
Jövő hétfőn döntenek az M0-ás perben
Cikkek
Elmaradnak az Európai Mobilitási Hét zárónapjára tervezett utcai rendezvények
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 12:51
Budapesten pénteken, az Európai Mobilitási Hét zárónapján nem lesznek forgalomkorlátozással járó utcai rendezvények, viszont ingyen lehet utazni a BKV járművein - közölték a BKV, illetve a rendezvény szervezői az MTI-vel.
László János és Kovács László csütörtökön elmondta, hogy a rendőrség kérésére döntöttek úgy, hogy lemondják az Andrássy útra tervezett egész napos programsorozatot és az esti fővárosi biciklis felvonulást is. Mivel az autómentes hét pénteken zárul, így ennek keretében idén már nem szerveznek utcai programokat - jegyezték meg. Elvitték az utcai események a mobilitási hét programjait - tette hozzá László János.
Gyalogosok álma, autósok rémálma: Mobilitási Hét
Cikkek
Elemzők szerint hétfőn kamatot emel a jegybank
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 12:46
A Reuters által készített szeptemberi felmérés szerint az elemzők többsége úgy véli, hogy a jegybank hétfőn ismét kamatot emel. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a 14 megkérdezett elemző többsége 25 bázispontos emelésre számít hétfőn, ami 7,5 százalékra növelné az alapkamatot. Négy elemző várt fél százalékpontos lépésre és csak ketten voltak, akik szerint a Monetáris Tanács ebben a hónapban nem nyúl a kamatokhoz. A negyed százalékos emelés az eddigi szigorítási ütem lassulását jelentené - olvasható a közleményben.
Az elemzői konszenzus szerint a monetáris szorítás 8-8,25 százalékos alapkamatnál éri majd el a csúcspontját, az év vége és a következő év közepe között.
Az elemzők úgy látják, hogy a jegybank 2007 második félévében kezdheti el újra "visszanyesni" a kamatokat az infláció év eleji mérséklődését követően.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Orbán szerint adó- és járulékcsökkentés a megoldás
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 12:39
Gyurcsány antidemokrata és reformdiktátor címmel közölt interjút a Die Presse című osztrák napilap Orbán Viktorral
Cikkek
Gyurcsány minden hidat felégetett maga mögött
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 12:25
A Standard & Poor's nem számít elhúzódó összecsapásokra Magyarországon, és nem tartja valószínűnek a kormány bukását
Cikkek
Megbüntették az autógyártókat
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 11:45
Kalifornia állam főállamügyésze a vezető helyi autógyártók
megbüntetéséről döntött, mivel ezek úgymond kárt okoznak - az állam
polgárainak és természeti környezetének - az általuk gyártott
termékek széndioxid-kibocsátásával. Amerikai és japán autógyártók
kerültek a bűnpadra. Az ügyész állásfoglalás szerint az autógyártók dollármilliókban kifejezhető terheket rónak Kalifornia állam nyakába, az adófizetők
pénzét használva fel, hogy az a járművek okozta károkat mérsékelje.Csak minden negyedik autóra kötnek cascót
Cikkek
Módosul és nyit az orosz banktörvény
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 11:35
Az orosz kormány elfogadta a banktörvény módosítását. Ennek értelmében a külföldi befektetők a bankszektorban a hazaiakkal azonos feltételek mellett szerezhetnek érdekeltségeket. A jelenlegi törvény értelmében a külföldi befektetőknek a
orosz központi bank engedélyét meg kell szerezniük, amikor orosz
bankokban akarnak érdekeltségekhez jutni. A jövőben ez megváltozna:
a külföldi befektetőnek, akárcsak az oroszoknak, 1 százalékos
érdekeltség megszerzésekor csak tájékoztatást kell adni a központi
banknak, 10 százaléknál nagyobb részesedés
vásárlásakor pedig engedélyért kell folyamodni. A Duma alsóházának még meg kell szavaznia a törvénymódosítást.
Cikkek
Jobban lehetne a cégeket támogatni
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 11:24
Az Európai Bizottság javaslata értelmében a vállalatok állami támogatásának limitje 150 ezer euróról 200 ezer euróra nő. Eddig az összeghatárig az Európai Bizottság engedélye nélkül segíthetik a vállalkozásokat az EU-tagállamok.A szabályok könnyítését jelenti az is, hogy a jövőben nem lesz szükség hitelgaranciára 1,7 millió eurónál kisebb összegű hitel esetében. Ezzel a Bizottság a kis- és közepes vállalkozások helyzetét kívánja javítani.Neelie Kroes versenyügyi biztos a döntés ismertetésekor elmondta: elfogadták a tagállamok kérelmét, s annak megfelelően alakították át a szabályozást. A tagországok most véleményezik a módosítási javaslatot, amely ezután végső döntésre visszakerül az Európai Bizottsághoz.euractiv.hu
Cikkek
Londoni Fitch-isz: széles skálán a vélemények
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 11:18
Ellentétesen vélekednek a külföldi pénzintézetek elemzői a vezető európai hitelminősítő szerdai döntéséről, azaz a magyar kockázati kilátások besorolásának rontásáról
Cikkek
Bénán nem lehet - Orbán ötlete jogilag sem áll meg
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 11:13
Bénán nem lehet kormányozni egy országot - állítja Kolláth György arra az ellenzéki felvetésre, hogy korlátozott jogokkal egy szakértői kormánynak kellene átvenni az irányítást
Cikkek
Önkéntes kasszák: egyenlő elbánás a munkáltatói befizetéseknél
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 10:55
A pénztárválasztás joga a magánszemélyt illeti meg, a munkáltató által adott hozzájárulás minden pénztártag munkavállalóra nézve azonos összegű, vagy munkabérének azonos százaléka kell hogy legyen
Cikkek
Magyarország szervező szerepet szeretne a regionális energiapiacon
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 10:34
Magyarország szervező szerepet szeretne vállalni a regionális
energiapiac harmonizálásában, amelyhez megfelelő feltételt nyújt az
ország tranzit lehetősége - mondta Kóka János gazdasági és
közlekedési miniszter.
Magyarország egyre inkább elosztó központtá válik - mondta,
példaként hozva fel a Mol regionális szerepét és az ország kedvező
infrastruktúráját. Úgy vélte, a délkelet-európai országok fontos szerepet játszanak
majd az Európai Unió villamosenergia ellátásában, és ebben
Magyarországnak fontos tranzitszerepe lehet. Az energiáról tárgyal Gyurcsány és Putyin
Cikkek
Lassan ismét a hétfői kamatdöntésre figyel a piac
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 09:55
A forint reggel nem gyengült tovább a szerda késő délutáni
szinthez képest, az eurót 275,35/55 forinton jegyezték a bankközi
devizapiacon. A forint kilenc óra tájban 2,45 százalékon állt a
plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Szerdán késő délután a Fitch nemzetközi hitelminősítő intézet
negatívra rontotta Magyarország forint és deviza adósi minősítésének
kilátásait, mivel veszélyben látja a konvergenciaprogram
megvalósulását a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondatására
indított kampány miatt. A hírre már szerdán délután 275,50 forintra
ment fel az euró jegyzése a korábbi 273,70/80 forintról.
A piacon erős figyelmeztetésként értelmezik a Fitch lépést,
"amelyet egy még be nem következett esemény miatt kapott az ország"
- mondta el egy szakértő . Nem kizárt azonban, hogy
a forint nem gyengül tovább, s a Fitch-figyelmeztetés hatásán
túljutva ismét a hétfőre várt jegybanki alapkamat emelés kerül az
érdeklődés homlokterébe. A piacon egyelőre kivárás érezhető, amit a
deviza vételi és az eladási ajánlatok közötti széles távolság is
jelez - mondták szakemberek.Legfrissebb devizaárfolyamok
Cikkek
35 Airbus-t rendelt a Lufthansa
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 09:29
A német Lufthansa légitársaság összesen 35 Airbus repülőgépre adott
rendelést, flottafrissítés címén, mely ügylet becsülhetően
legkevesebb 4 milliárd eurós bevételt biztosít a repülőgépgyártó
EADS konzorciumnak. Elemzők szerint a légi fuvarozó ezzel komoly hátrányba hozta az Airbus amerikai vetélytársát, a Boeing céget. Mindazonáltal
utóbbi nagy távolságot repülő óriásgépeire még szerezhet megbízást,
annál is inkább, mert az Airbus A380 szuperjumbójának, az A380-nak a
szállítása a friss hírek szerint újabb halasztásokat szenved. A Lufthansa 30 gépet rövid- és középtávú utazásokhoz rendelt, amit elsősorban az A320 modell elégít ki.Önkéntesek tesztelik az óriás Airbus kényelmét
Cikkek
Róluk szóltak a hírek, velük volt tele a sajtó?
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 09:21
Megkezdődött a gyorsított bírósági eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtök reggel, ahol több, az elmúlt napok budapesti összecsapásai után őrizetbe vett fiatal vár ítéletre. Az előállított fiatalokkal szemben garázdaság a gyanú. A bíróságon mintegy 30 érdeklődő is megjelent. A bíróság elé állított négy fiatal közül kettő 17, másik kettő
25 év körüli. Egyikük ügyvédje folyosói beszélgetés során elmondta,
szabálysértési eljárásra számítanak.
Jövő pénteken már a Kossuth téren is oszlathatnak
Cikkek
Polgári engedetlenség: a világ legnagyobb bulija?
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 09:15
A trükk dupla, ők nem fizetnek, és a gyűlölt kormány feje fölött még nagyobb lesz az államadósság, közben az ő kieső részüket is annak kell fedeznie, aki fizet - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Kissé élénkült a belföldi turizmus
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 09:11
A belföldi turisztikai aktivitás az első félévben mérsékelten nőtt -
közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Egynapos kirándulásokon a háztartások 66 százaléka, hétvégi típusú 2-4 napos utazásokon 29 százaléka, ennél hosszabb utazásokon pedig 16 százaléka vett részt. A KSH korábbi közlése szerint a lakosság turisztikai utazási aktivitása 2006 első negyedében lényegében nem változott a 2005 első negyedévihez képest; egynapos kirándulásokon a háztartások 60
százaléka, 2-4 napos utazásokon egyötöde, ennél hosszabb utazásokon
6,5 százaléka vett részt, ami szerény aktivitást jelent.
Utazzon velünk!
Cikkek
Ma kisebb lehet a zakó
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 09:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 171,13 pontos
csökkenéssel, 21.982,16 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,77 százalékos gyengülés. Elemzők szerint a belpolitikai bizonytalanság miatt pesszimista hangulat uralkodhat ma is a Budapesti Értéktőzsdén, a szerdai nagy esés után ugyanakkor kissé konszolidálódik a piac, és a további csökkenés már mérsékeltebb ütemű lesz. Friss tőzsdei árfolyamok
Cikkek
A Keletinél sem találtak bombát
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 08:48
Megindult a forgalom a Keleti pályaudvaron, amelynek teljes
területét bombariadó miatt csütörtökön háromnegyed 8-kor lezárták; a
rendőrök nem találtak bombát - közölte a Mávinform sajtóügyeletese. A szerelvények a lezárás után más pályaudvarokra érkeztek, a Keleti pályaudvar területét tűzszerészek vizsgálták át - mondta Both Ferenc, hozzátéve: a rendőrség 8 óra 20 perckor adta át újra a forgalomnak a pályaudvart. A sajtóügyeletes kiemelte: ha késve is, de a veszteglő szerelvények elindulnak, tíz percen belül pedig befuthat az első
vonat is, amely eddig Kőbánya-Kispest állomáson várakozott. Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese
közölte: ismeretlen férfihang hívta fel telefonon a VIII. kerületi
kapitányság Keleti pályaudvari rendőrőrsét azzal, hogy bombát
helyezett el a pályaudvar területén.A Hír TV-ből az MTV-hez mentek a tűzszerészek
Cikkek
Utcai harcok: nő a köztéri hirdetések szerepe
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 08:39
Évről évre nő a köztéri reklámok szerepe és elismertsége a médiapiacon, de
számos szabályozás nehezíti a szakma helyzetét - közölte a Magyar Közterületi Reklám Szövetség (MKRSZ) a hamarosan megrendezendő országos reklámkonferencia kapcsán.Új trendek és hirdetési lehetőségek jelennek meg, amelyek
számos további kérdést vetnek fel a köztéri hirdetések
kihelyezésével, kreativitásával és az utcaképpel kapcsolatban -
többek között ezzel is foglalkoznak majd a szakértők a
Reklámkonferencia köztéri szekciójában.Az Utcai harcok elnevezésű szekció keretein
belül az MKRSZ a köztéri média jövőjéről és az aktuális piaci
irányzatokról beszélgethetnek a résztvevők - olvasható a
közleményben.
Cikkek
Olajpiac: szünet a csökkenésben
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 08:05
Szünet következett be csütörtök reggelre a piaci nyersolaj
olcsóbbodásában, miután szerdán féléves mélységi rekordokat döntött
ár. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West
Texas Intermediate hordónként 61,02 dollár volt a New
York-i árutőzsde Szingapúrban folytatódó elektronikus jegyzésében, 28 centtel drágább a szerdai New York-i zárónál. A Brent északi-tengeri olajjal csütörtökön kora reggel 60,75
dolláron kereskedtek, ez az ár 28 centtel haladta meg a szerdai késő
esti árat.Két dolláros olajárcsökkenés
Cikkek
A Mobilitási Hét szinte minden programja elmarad
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 08:02
A budapesti zavargások miatt elmarad a Mobilitási Hét gyakorlatilag összes
programja, kivéve a csütörtöki osztályfőnöki órát. Az osztályfőnöki órát László János, a Magyar Kerékpáros Klub
elnöke tartja csütörtök délelőtt 10 órától a Hild utcai általános
iskolában Steiner Pál, az ötödik kerületi szocialista polgármester
társaságában - olvasható a közleményben.Gyalogosok álma, autósok rémálma: Mobilitási Hét
Cikkek
Devizás adósság: sokan kitolnák a buktát
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 07:57
A forint árfolyamgyengülése és a főbb devizák kamatainak emelkedése miatt nőtt a fix havidíjas konstrukciók iránti érdeklődés
Cikkek
Közvélemény zavargások után: érdemben nem változott az álláspont
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 07:29
A kormányfő lemondását követelő tüntetők egy részének erőszakossá
fajuló fellépése, és a Magyar Televízió székházának ideiglenes
"elfoglalása" nem változtatott érdemben az ország lakosainak hét
elejére kialakult álláspontján, vagyis a többség szerint a
kormányfőnek le kellene mondania - derült ki a Magyar Gallup Intézet legfrissebb
felméréséből. Eszerint továbbra is a megkérdezettek 57 százaléka tart
szükségesnek valamilyen politikai következményt a kiszivárgott
Gyurcsány-beszéd nyomán, és a kérdezettek 43 százaléka szerint a
kormányfőnek le kellene mondani. A miniszterelnök lemondását a
válaszadók 38 százaléka nem tartja szükségesnek. A Gallup szerint Gyurcsány lemondását szeretnék
Cikkek
Nem nyúlt a kamathoz a Fed
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 07:14
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer szerdai
ülésén 5,25 százalékon tartotta az irányadó célkamatot, a szakértők
várakozásának megfelelően. A Fed augusztus 8-án szakította meg a 2004 júniusa óta tartó kamatemelési sorozatát és tartotta először szinten a célkamatot. Szerdán a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága 10:1 arányban szavazott úgy, hogy a kamatszint ezúttal se változzon. A Fed úgy értékelte, hogy a lassuló amerikai gazdaságnövekedés
csökkenti az inflációs ütemet, ami azonban még mindig nagyobb, mint
amit a jegybank elfogadhatónak tart. A Fed rámutatott arra, hogy a korábbi kamatemelések hatásaként lassul a gazdaságbővülés, amit jól tükröz a lakáspiacon
bekövetkezett jelentős visszaesés. A Wall Street vezető bankjainak a többsége azzal számol, hogy
idén már nem változik a Fed célkamata, és a megkérdezettek mintegy a
fele szerint az amerikai jegybank a jövő év közepéig kamatot
csökkent.Amerikában nem várnak kamatemelést
Cikkek
Veres szerint a megmozdulások miatt lépett a Fitch
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 07:11
A jelenlegi események megnövelték
annak esélyét, hogy a miniszterelnök által fémjelzett és a piacok
által nagyon várt reformok felhígulhatnak - mondta a pénzügyminiszter
Cikkek
Enyhülő zavargásokról írt a világsajtó
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 06:57
Az elmúlt napokhoz képest csökkenő terjedelemben számoltak be csütörtökre virradóra a
világhírügynökségek a budapesti tüntetésekről
Cikkek
A Hír TV-ből az MTV-hez mentek a tűzszerészek
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 06:50
Bombariadó miatt szerda este megszakította adását a Hír TV és bombariadó volt a Magyar Televízió Szabadság téri székházában is
Cikkek
Jövő pénteken már a Kossuth téren is oszlathatnak
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 21. 06:36
Szerda este héttől csütörtök hajnali negyed négyig tartottak az utcai rendzavarások, amelyek azonban lényegesen kisebb mértékűek voltak, mint az elmúlt két éjszaka
Cikkek
Változik az európai banánszabályozás
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 21:00
Az Európai Unió banántermelői évi 280 millió eurós termelési támogatáshoz juthatnak a nemzeti keretekben kezelendő költségvetésből a jövőben
Cikkek
A magyar közjegyzők voltak a leggyorsabbak
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 20:30
Az új EU-tagállamok közjegyzői szakmai szervezetei közül elsőként a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) létesített hivatalos képviseleti irodát Brüsszelben
Cikkek
Kimaradtunk az uniós védelmi megállapodásból
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 20:01
Megállapodtak az EU védelmi miniszterei: fegyveres konfliktusok esetén minden lehetségeset megtesznek, hogy ellássák a tagállamokat a megfelelő védelmi felszereléssel
Cikkek
Bombariadó a Hír TV-nél Orbán érkezése előtt
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 19:22
Bombariadó miatt megszakította adását szerdán este negyed nyolckor a Hír TV. Az adás néhány percen belül újraindult. Kommentár nélküli képsorok láthatók. Korábban jelezték, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke este fél nyolckor nyilatkozik a televíziónak.
Kitessékelték a Hír TV munkatárait a MTV-ből
Gyurcsány és Demszky: "Kérjük Orbán Viktort..."
Cikkek
Borús kilátások a Fitch-nél a zavargások miatt
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 18:27
A vezető európai hitelminősítő, a Fitch Ratings stabilról negatívra rontotta a magyar deviza és forintadósság kilátását. A minősítő azzal indokolta a módosítást, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásának követelése miatt aggályos az ország reformprogramjának végrehajtása.
Cikkek
A székházfogalalás ára: biztosítós bizonytalanságok
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 18:10
A biztosító szakértői befejezték a kárszemlét, de még nincs információ a kár összegéről, és arról sem, hogy a biztosító vállalja-e azt.
Cikkek
Aggódnak a szállodások: nem a tüntetőktől félnek
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 16:36
A budapesti szállodások attól tartanak, hogy az erőszakos utcai cselekmények folytatódása súlyos, csak hosszú idő múlva kigyógyítható veszteséget okoz a főváros idegenforgalmának - közölte a Magyar Szállodaszövetség.
A Magyar Szállodaszövetség aggodalommal kíséri figyelemmel az elmúlt napok erőszakos cselekményeit. Az események külföldi visszhangját alaposan felerősíti azoknak a vendégeknek a tapasztalata, akik idegenforgalmunk csúcsszezonjának számító
szeptember-októberben Magyarországra jöttek.
A szállodaszövetség szerint a turisták úti cél választásában elsődleges szerepe van a biztonságnak, ám ez most, a külföldi sajtó által felnagyított veszélyállapot-beszámolók miatt veszélybe került.
Az eddig tapasztalt rendbontások nemzetközi visszhangja
négyszázezer, az idegenforgalomhoz kötődő munkavállaló kenyerét
fenyegeti. Fentiek miatt akár további szálloda-beruházások is
csúszhatnak, ami ugyancsak jövendőbeli munkahelyeket veszélyeztet.
Nevet váltott több Danubius szálloda
A TriGránit 5 milliárd euró értékben fejleszt Kelet-Európában (hanganyag)
Cikkek
Maradnak a régi diákigazolványok
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 16:18
Egyelőre maradnak a régi diákigazolványok, az Educatio Kht. ugyanis érvénytelennek nyilvánította az új okmányokra kiírt tendert - közölte a szaktárca sajtóirodája. A sajtóiroda tájékoztatása szerint nem érkeztek olyan ajánlatok a tenderre, amelyek megfeleltek volna a szaktárcának. Az oktatási kormányzat nem mond le arról, hogy az intelligens igazolványoknak köszönhetően tovább bővüljenek a diákokat megillető
kedvezmények, de rövid távon nincs lehetőség új diákigazolványok gyártására. Az új diákigazolványok gyártására hat pályázat érkezett az Educatio Kht.-hoz.
Az egyetemisták nem mennek az utcára
Cikkek
Amerikát nem sikerült feltüzelni: nullás hírek a zavargásról
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 16:11
Az európai újságokkal szemben az amerikai nyomtatott sajtóban ma sem tartoztak a vezető hírek közé a budapesti zavargások, kommentár nélküli ténytudósításokat lehet olvasni az eseményekről.
A vezető országos napilapok a külföldi hírek között sokadikként, többnyire hírügynökségi jelentéseket átvéve tudósítottak az erőszakossá fajult tiltakozásokról.
A szöveges beszámolókat viszont jókora fotók kísérik a miniszterelnökről, illetve az elégedetlen tömegről. A szerdai amerikai lapokban tallózó olvasó a cikkek címeiből azt tudhatja meg, hogy Gyurcsány Ferenc a lázongók követelése ellenére nem hajlandó
lemondani posztjáról.
A randalírozások riasztó képsorait több televízió sugározta, de csak röviden és egyszer-egyszer. Némelyik tévé a BBC és a Skynews beszámolóit vette át, az egyedüli kivétel a CNN hírtelevízió, amelyik szerdán az öt vezető külföldi híre között negyedikként
tudósított kiküldött riporterének tudósítása alapján arról, hogy Magyarországon további tiltakozások várhatók. A CNN honlapján részletet közöl abból az interjúból, amelyet a kormányfő adott a hírtévének.
Az egyetemisták nem mennek az utcára
A rendőrök nem lőhettek éjszaka (hanganyag)
Cikkek
Szlovákia: már csak 35 forintos receptdíj
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 15:50
A receptdíj csökkentéséről döntött a szlovák kormány: október elsejétől egy-egy recept kiváltásáért az eddigi húsz korona helyett csak öt koronát kell fizetni. (1 korona kb. 7,30 forint)
A döntés nyomán a receptdíjból származó bevétel évi 570 millió koronával lesz kevesebb. Az új, ötkoronás receptdíjat a gyógyszertárak maradéktalanul megtarthatják. Az indoklás szerint az egészségügyi tárcát a betegek anyagi tehermentesítésének szándéka vezérelte.
A Fico-kormány hivatalba lépése óta Szlovákiában szeptember elsejétől már eltörölték a húszkoronás vizitdíjat, nemkülönben az egy kórházban töltött nap után fizetendő ötvenkoronás ágydíjat, így a korábbi, Dzurinda-kormány egészségügyi reformjának keretében törvényesített terhek közül már csak a készültségi szolgálat igénybe
vételekor fizetendő hatvankoronás vizitdíj marad kötelező.
300 forint a vizitdíj
Cikkek
BorsodChem: itt a 3000 forintos ajánlat
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 15:10
A Kikkolux csoport és a Vienna Capital Partners (VCP) csoport nevében a First Chemical Holding Vagyonkezelő Kft. tette meg a korábban már jelzett nyilvános vételi ajánlatot a BorsodChem részvényeire, részvényenként 3000 forintos áron.
A BÉT honlapján olvasható tájékoztató szerint a társaságban tulajdonos marad a bécsi Vienna Capital Partners csoport, amelynek jelenlegi tulajdoni hányada 21,5 százalék.
A 3000 forint részvényenkénti vételár mintegy 860 millió euróra értékeli a kazincbarcikai vegyipari céget.
A nyilvános vételi ajánlatot még jóvá kell hagynia a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSzÁF), s versenyfelügyeleti jóváhagyás is szükséges.
Meghosszabbították a BorsodChem vételi opcióját
Csak a gyenge forint rontja a jó összképet a BorsodChemnél (hanganyag)
Cikkek
Gyurcsány és Demszky: "Kérjük Orbán Viktort..."
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 15:08
A miniszterelnök, a főpolgármester és az MSZP vezetése is arra kérte a Fidesz elnökét, hogy ne tartsák meg a legnagyobb ellenzéki párt szombatra tervezett nagygyűlését. Az SZDSZ elnöke szerint Orbán Viktor hazudik.
Cikkek
Új kikötők a Dunán
Privátbankár.hu | 2006. szeptember 20. 14:12
A következő években hozzávetően 600 milliárd forint fejlesztési forrás érkezhet az uniótól Pest megyébe - egyebek mellett erről beszélt Szabó Imre szerdán, a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács 10 éves fennállása alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson.
A tanács elnöke elmondta: a főváros és Pest megye alkotta Közép-Magyarországi Régióba az elmúlt években 3200 pályázat alapján 1735 beruházás valósult meg, amelyek nagy része az úthálózat fejlesztését, új óvodák, iskolák építését szolgálta. Erre azért volt
szükség, mert a megye lakossága az ideköltözők nagy száma miatt folyamatosan nő, jelenleg a lélekszám meghaladja az 1,2 milliót.
A tervek között szólva az elnök kiemelte, hogy a megye továbbra is Budapesttel közösen kíván közös régiót alkotni, s fő törekvése, hogy Közép-Kelet-Európa vezető régiójává váljon. Ennek érdekében többi között a tudásipar megerősítése a feladat.
Emellett a közlekedés továbbfejlesztése keretében a Duna szerepét kívánják növelni, új kikötők épülnek majd, hogy a víziközlekedés adottságait jobban ki lehessen használni az
áruszállításban és az idegenforgalomban egyaránt - húzta alá Szabó Imre.
A tanácskozás végén díjazták a Pest megye területfejlesztéséért huzamos idő keresztül, magas színvonalon végzett munkát. A kitüntetettek között a Gazdasági Rádió is szerepelt, korrekt, pontos tájékoztató tevékenységéért jutalmazták.
Régiófigyelő - területfejlesztési magazin
Vonzáskör - a közép-magyarországi régió magazinja
Friss
Vállalat
Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben.
4 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15 -
Rekordszámú dollármilliárdos a világon, Mészáros Lőrinc a 823. a Forbes listáján2026. március 18. 05:50 -
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
30 kilométer dönt: ide költöznek tömegesen a magyarok
16:56
-
Szlovákia Csehország felől szerezne kőolajat
16:11
-
Nem a virágok száma dönt: fenntarthatóságra váltott a települések versenye
15:49
-
Mészáros Lőrinc cége tarolt egy nemzetközi versenyen
15:02
-
Az őszi választások előtt nagyon rossz hír Trumpnak
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Zöld csavar az idei pályázati kiírásban – már lehet nevezni a Virágos Magyarország versenyre
15:23
-
Üsd, vágd, nem apád! Budapesten méri össze erejét a sportfavágók elitje
14:42
-
Tokaji Aszú újragondolva: csajos koktél budapesti panorámával fűszerezve
10:15
-
Az Accor új programot vezet be Kelet-Európában
09:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Felismeri valaki? A rendőrség keresi!
16:16
-
Újabb szakaszába lépett a 25-ös főút felújítása Egerben - hosszú sorok várkoznak
15:45
-
Bódis Péter: választási csalás, hogy Pajtók Gábor az egri sportegyesületek sportolóit használja ki politikai rendezvényeken való részvétellel
13:32
-
Megújult a Tittel Pál utcai KRESZ-park – biztonságosabb és korszerűbb lett a közlekedési játszótér
11:39
-
Orbán Viktor Egerben próbálta lelkesíteni a szavazóit
08:33
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij szerint Európának fel kell készülnie a terroristák és bűnözők dróntámadásaira
2026. március 18. 07:24
-
Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
2026. március 18. 10:21
-
Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
2026. március 18. 14:51


