Gerendai: nem értem, miért engem cseszegetnek (interjú)

Bonyolult volt tető alá hozni az OTP-vel a megállapodást? És a Sziget kft. 49 százalékáért kért 677 millió forintnak hány százalékát teszi ki a hitel?

Szerencsére nem volt nagyon bonyolult a hitelt megszerezni, ebben valószínűleg az is közrejátszott, hogy a rendezvényeink kapcsán is stratégiai partnerek vagyunk az OTP-vel. Máskülönben a mai hitelezési hajlandóság mellett, valószínűleg igen csak nehéz lett volna banki partnert találnunk egy ekkora összegre. Ráadásul a rendezvényeink kapcsán kötött együttműködési megállapodásnak része az is, hogy az OTP az exkluzív számlavezetőnk és ők biztosítják a folyószámlahiteleinket is, így eleve nem nagyon jöhetett más szóba, hiszen a hitelezésnél az a kialakult gyakorlat mindenütt a pénzintézeteknél, hogy ragaszkodnak a számlavezetéshez és a folyószámlák fedezetbe vonásához.

Az OTP korrekt volt, nem támasztott lehetetlen feltételeket és szerencsére az egyeztetések is elég gyorsan mentek, alig másfél hónap alatt végigpörgött az egész folyamat. Az ügyletben a határidők betartása is fontos szempont volt, hiszen az Est Média hitelezői már így is maximális rugalmasságot tanúsítottak az elmúlt időszakban, nem lehetett a türelmükkel tovább visszaélni. Több lépcsőben bonyolódott a visszavásárlás, a szerződéskötéstől a fizetés végbemeneteléig, de az egész ügylet lebonyolításának a véghatárideje augusztus 31-e volt. Az utolsó pillanatban ugyan, de pénteken délután megérkezett az érintettek számlájára a pénz és teljesült a megállapodás. Ennek azonban voltak előfeltételei.

Először szükségünk volt egy előzetes döntésre az OTP-től, hogy egyáltalán hajlandóak lesznek majd folyósítani a hitelt és ezáltal megnyílik a lehetőség számunkra az üzletrész visszavásárlására. Erre a nyilatkozatra augusztus elejéig volt szükség, azaz még az idei Sziget előtt meg kellett mondanunk az Est Média fő hitelezőinek - az Unicredit Banknak és a Wallisnak -, hogy meg akarjuk-e vásárolni a Sziget kft. fennmaradó tulajdonrészét. Ugyanis ebből a vételárból tudta az Est Média a fennálló tartozásait nekik törleszteni. Máskülönben a két hitelező elkezdhette volna végrehajtani az elzálogosított tulajdonrészt és árulni a piacon. Persze ebben az esetben is könnyen lehet, hogy a végén nálunk kötött volna ki a Sziget maradéka, hiszen nélkülünk nem hiszem, hogy bárkinek is nagyon sokat érne egy kisebbségi részesedés. Sőt még az is előfordulhatott volna, hogy jóval olcsóbban jutunk hozzá a 49 százalékhoz, de ez egy mindenkinek kellemetlen, hosszú és nehezen kiszámítható folyamat lett volna, ezt nem akartuk felvállalni.

A megnyugtató megoldáshoz viszont a következő lépésként meg kellett egyeznünk az OTP-vel a folyósításhoz szükséges részletekben. Közben szerencsére lezárult a rendezvényszezon, így mi is jobban látjuk a mozgásterünket. Végül a 677 millió forintos vételár 25 százalékát mi fizettük ki, a 75 százalékát pedig az 5 éves futamidejű hitel fedezi. Ez azt is jelenti, hogy mostantól kényszerpályán vagyunk, nagyon jól kell teljesítenie a rendezvényeinknek, minimalizálnunk kell a kockázatokat, hiszen a Sziget fesztivál és a többi rendezvény nyereségéből szeretnénk majd visszafizetni a hitelt. Persze garanciát arra is kellett adnunk, ha esetleg nem lesz fizetendő osztalék.

Annak idején - 2007-2008 tájékán - miért kellett megválni ettől a tulajdonrésztől? És az utóbbi időben pedig mi történt az Est Média környékén, hogy ez a jelenlegi helyzet előállt?

fotó: archív/Ránki Dániel

Anno nem kellett megválni, hanem a mi döntésünk volt, hogy megválunk ettől az üzletrésztől. Egyszerűen kaptunk egy jó ajánlatot. Nem mi árultuk a céget illetve annak bármekkora tulajdonrészét, hanem megkeresett bennünket az Econet és remek ajánlatot tett. Ez először 26 százalék, majd 51, végül 75 százalékos tulajdonrészt biztosított volna nekik, de a  kivásárlási folyamat megakadt, mert időközben nem tudtak eleget tenni a fizetési kötelezettségeiknek. Ráadásul az üzlet ellenértékének egy jelentős részét részvényekkel fizették ki, amelyek az akkori értéküknek ma már csak 1-2 százalékát érik. Nem láthattuk előre, hogy a megállapodás aláírása után fél évvel, jön a válság és az majd ennyire megtépázza a hirdetési piacot.  Márpedig ez a cégcsoport - rajtunk kívül - alapvetően a hirdetési bevételekre építette a működését.

Miután a szakmai függetlenségünket nem fenyegette veszély, hiszen az Econet egy pénzügyi befektető volt, aki nem tudna nélkülünk rendezvény üzletágat működtetni, nem voltak félelmeink, sőt kifejezetten szívesen tartoztunk közös portfólióba a Pesti Esttel, a Rádió Caféval, a Time Out-al, vagy az Exittel, hiszen ezek a médiumok mind stratégiai partnereink voltak.

Az igazság az, hogy korábban is kaptunk már több vételi ajánlatot amit visszautasítottunk, mert a szakmai befektetők részéről nem láttunk megfelelő garanciákat, hogy nem csak a piacot akarják megszerezni, nem az lesz az első lépésük, hogy a profitmaximalizálás jegyében átformálják a rendezvényeinket. Ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy ha a hazai fesztivál piacra benyomulnak a nagy tőkeerejű, multinacionális cégek, akkor mi egyedül nehezen fogunk tudni boldogulni. Nos, ebből a szempontból is örültünk - a komoly nyilvánossághoz való hozzáféréssel rendelkező - hazai médiavállalat ajánlatának. Az üzlet a válság előtt köttetett, tehát mindenki sokkal bizakodóbb volt és az Econet egy olyan portfóliót épített, amellyel nagyon sok fiatalt tudtak elérni, ráadásul pont a mi célcsoportunkat, ez fontos szempont volt a döntésünknél és akkor még üzletileg is sikeres modellnek ígérkezett az összeolvadás egy közös cégcsoportba.

De a válság megjelenésével együtt látványosan esni kezdtek a hirdetési bevételek, a kiadásaik viszont nem eléggé csökkentek, sőt egyéb kötelezettségeik miatt belesodródtak egy adósságspirálba, ami oda vezetett, hogy elzálogosították a Szigetes tulajdonrészüket, mi pedig kezességet vállaltunk ezekre a hitelekre. Miután idén nyárra egyértelművé vált, hogy nem tudják visszafizetni a hiteleket, nekünk kellett eldönteni, hogy inkább visszavásároljuk a céget, vagy kezesként futjuk a végrehajtás és az esetleges felszámolás kockázatát.

Mennyien voltak idén a Szigeten? Egyáltalán mennyire volt sikeres?

379 ezren, ami picivel alatta van a tavalyi számnak. Viszont azt is látni kell, hogy az utóbbi 7-8 évben mindig 370-390 ezer látogató között mozogtak a számok. Idén eleve nem is számítottunk növekedésre, hiszen ezt semmilyen külső körülmény nem indokolta. A 20. jubileum és a januárban elnyert komoly nemzetközi elismerés kapcsán arra számítottunk, hogy talán sikerül elkerülni a visszaesést, de növekedést nem is reméltünk.

Tavaly sajnos sok év üzleti siker után egy jelentős veszteséget könyvelhettünk el, részben a menet közben felmerült többletköltségek, mint például a Fővárosi Önkormányzat részéről kirótt jelentős bérleti díj, vagy akár a saját rossz üzleti döntéseink miatt, mint például Prince meghívása. A veszteségek miatt 2012-re mindenképpen szükségesnek éreztük a költségek kb. 10%-os visszafogását. Végül idén egy kicsit csökkent az eladott hetijegyek száma, ellenben nőtt a napijegy eladás, ami abból a szempontból örvendetes, hogy arányaiban a napijegy drágább a hetijegynél. Emellett volt egy átlag 7 százalékos áremelés és egy jelentős költségcsökkentés.

Ez összességében azt eredményezi, hogy a bevételeink nőttek tavalyhoz képest, a kiadásaink viszont csökkentek, mintegy 300 millió forinttal, tehát a tavalyi jelentős veszteséggel szemben idén újra nyereségesek tudtunk lenni. Annak ellenére is, hogy a szponzori bevételek alacsonyabbak voltak idén, mert a főszponzorunk kiszállt. Csak hogy érzékeltessem, a tavalyi össz-szponzori bevétel a teljes költségvetés 21-22 százalékát fedezte, míg idén ez lement 17 százalékra, vagyis arányában mintegy öt százalékos bevételcsökkenés volt a reklámbevételek visszaesése miatt. Ezt szerencsére két dolog ellensúlyozni tudta, egyfelől a növekvő jegybevétel, másfelől pedig a vendéglátásból származó bevételek, amik szintén növekedtek az idén. Ez utóbbinál ugyanis tavaly bevezettük egy zártláncú kártyás fizetési rendszert és felszámoltuk a készpénz fizetést, amely révén már pontos képet kaptunk arról, hogy egy-egy kereskedő milyen forgalmat bonyolít. Azt eddig is láttuk, hogy a rendezvény központi nagykeréből kiszolgált kereskedők hogyan működtek, velük eddig is százalékos alapon tudtunk elszámolni, de most végre azt is átláttuk, hogy a póló-, a hotdog, vagy a csecsebecse árus mekkora forgalmat produkál. Sok esetben újratárgyaltuk a bérleti díjakat, mert érzékelhető volt, hogy van aki még bőven elbír növelést, volt akiktől pedig alacsonyabb összeget kértünk, mert láttuk, hogy nagyon ki vannak már feszítve. Sok kereskedővel hajlandóak voltunk a forgalmához képest megállapított százalékos bérleti díjban megegyezni. Így az üzletmenet döntötte el, hogy végül ki mennyit fizet. Szerintem ez a legtisztább helyzet, ilyenkor együtt sírunk és együtt nevetünk. A végén tehát nőttek a kereskedelmi bevételek idén, ami fontos előrelépés.

Gondolom, az évközbeni áfa-változások sem jöttek rosszul.

A Parlament tavasz végén úgy döntött, hogy július közepi hatállyal a szabadtéri fesztiválok jegybevételei átkerültek a 27-ből, a 18 százalékos áfa-körbe. Így a mi jegybevételeink a két áfa különbözetével nőttek, minden július 19 után eladott jegy után, hiszen ennyivel kevesebbet kellett befizetni a költségvetésbe. Ez a könnyítés idén sajnos még nem vonatkozott a Balaton Soundra, vagy a VOLT Fesztiválra, hanem csak a Szigetre és annak is csak a július 19-ig még el nem adott jegyeire, viszont jövőre már az egész fesztiválszezonunkat érinti. Ha összegezni kellene, akkor azt mondanám, hogy míg tavaly még egy igen jelentős, nagyjából 200 milliós veszteséggel zárt a Sziget és csak az egyéb rendezvényeink sikerének volt köszönhető, hogy nem kerültünk nagyobb bajba, addig az előrelátó intézkedéseinknek és a szerencsénknek köszönhetően idénre sikerült megfordítani a helyzetet és az már egyértelműen kijelenthető, hogy most újra nyereséget könyvelhetünk el.

Sikeresek voltak idén a mínusz egyedik vagy a nulladik napi rendezvények? A Csík Zenekar egyáltalán hogyan keveredett ebbe bele?

Az igazság az, hogy eredetileg nem a Csík Zenekarban gondolkodtunk, de nem volt olyan nemzetközi sztár, akit erre a napra le tudtunk volna szerződtetni. Aztán egyszer csak Marton László Távolodó barátom előállt az ötlettel, hogy érdemes lenne a Csík Zenekart felkérni, hogy csináljanak egy speciális nagy koncertet. Eddig is nagy sikereket értek már el a popzenét és a népzenét ötvöző feldolgozásaikkal. Szerencsére meg lehetett velük beszélni, hogy erre a fellépésre készítsenek további csemegéket Kovács Katival, Bródyval, vagy éppen Szörényi Leventével. A koncertet mintegy 10-15 ezer ember nézte és mondhatom, tombolta végig. Szerencsére ezzel a koncerttel még a Szigeten tartózkodó külföldiek is tudtak mit kezdeni, kifejezetten tetszett nekik, sikeres volt a buli, tehát végülis jó döntésnek bizonyult a Csík Zenekar szerepeltetése.

Miután eldöntöttük, hogy a Csík zenekar kapja a mínusz 1-dik napot, rá nemsokkal keresett meg minket a Presser Pici bácsi, hogy mi lenne, ha a Magyar Dal napját is újra megcsinálnánk a Szigeten. Nos, mivel már az Ákossal és a Csík Zenekarral megállapodtunk, így hát úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy mínusz kettedik napot és oda tesszük a hazai slágereknek szentelt bulit. Ez sajnos kevésbé jött be, bár a hangulat egészen kiváló volt, a látogatottság elmaradt az első Magyar Dal Napjához képest. Bukásnak semmiképp nem nevezném, hiszen megtermelte a költségeit és aki eljött az garantáltan jól érezte magát, de én arra számítottam, hogy legalább annyi embert sikerül megmozgatnunk mint 4 éve, és ez végül nem jött össze.

Ákos szerencsére hozta a tőle elvárható nézőszámot így összességében a felvezető napok mérlege nagyjából a tervek szerint alakult, és össze sem hasonlítható a tavalyi kudarccal, amikor is Prince napján könyvelhettük el az eddigi legveszteségesebb napját a Sziget immár 20 éves történetének.

Korábban szó volt arról, hogy a Sziget terjeszkedne Horvátországban, manapság ez nincs nagyon terítéken. Hogyan látod a nemzetközi fesztiválbiznisz jövőjét?

Az elmúlt 10 évben a lemezpiac összeomlásával párhuzamosan, a fesztiválbiznisz, mint az élő zene zászlóshajója látványosan felfutóban volt Európában, bár az utolsó néhány évben már itt is érezhetővé váltak a válság hatásai.  A mostani szezonban pedig egyre nyilvánvalóbban érezhetőek voltak a válság jelei, egyre több a kudarc ebben a piaci szegmensben is, egyre több a meghirdetett, de elmaradt vagy látványosan sikertelen fesztivál.

Érdekes módon Közép-Kelet Európában két ország van, ahol igazán jelentős a fesztivál élet, Magyarországon, illetve Ausztriában. Ezen a két piacon mind mennyiségében, mind méreteiben sokkal jelentősebb a kínálat, mint a régió egyéb országaiban. A környező országokban is sok a próbálkozás, némelyik sikeres is (lásd. Szerbiában az Exit Fesztivál vagy Szlovákiában a Pohoda), de összességében sokkal kisebb a fesztivál kínálat. Érdekes, hogy olyan kis piacokon, mint a magyar, vagy az osztrák évente 4-5, nemzetközileg is jegyzett, komoly fesztivál és további 15-20 kisebb rendezvény életben tudott maradni. Míg az olyan nagy lélekszámú országokban, mint Lengyelország, vagy Románia, nos, ott csak elvétve vannak a mieinkhez hasonló kaliberű rendezvények. A kétszer ekkora román piacon például az általunk felfuttatott Félsziget Fesztivál, ami itthon nem férne bele az első 5-be, számít jelenleg a legjelentősebb eseménynek.

Gerendai és más fesztiválok főszervezői egy 2010-es konferencián Pécsett. Elérte a fesztiválbizniszt is a válság. Fotó: archív/Ránki Dániel

Ugyanakkor mára már egyértelműen túltelítődött a hazai piac is, szerintem jelentős letisztulás várható, hiszen a kínálat jelentősen meghaladja az ország lehetőségeit. Ezért hangoztatom, hogy nekünk nem a hazai kínálatot kell bővíteni, hanem a nálunk felhalmozódott tudást és kapcsolati tőkét kéne a környező országokban kamatoztatni. A horvát fesztivál megrendezésének terve évek óta napirenden van, de mindig valami közbejött. Hol a partner nem bizonyult megfelelőnek, hol a helyszínt nem találtuk ideálisnak. Tavaly ugyan végre összeálltak már a dolgok, lett jó partner és helyszín is, viszont veszteséggel zártunk, nem maradtak tartalékaink, így nem tudtunk miből belevágni a horvát fesztivál megszervezésébe. Már régen meg kellett volna csinálnunk az elsőt, mert minél tovább húzzuk, annál nehezebb lesz betörni arra a piacra. Az elmúlt két évben látványos a fejlődés, egyre több és jobb rendezvény található Horvátországban, de most még lenne ott keresnivalónk. Bár nem tettem le erről a tervről, de az igazság az, hogy a Sziget kft. tulajdonrészének visszavásárlása után most elsősorban a hitel visszafizetésre kell koncentrálnunk és nem szabad túlzott kockázatokat magunkra vállalnunk.

Ez nem azt jelenti, hogy stagnálni kell és nem szabad semmibe belefogni, de változtatni kell az eddigi stratégiánkon, hogy önállóan, saját rizikóra fejlesztünk rendezvényeket. Meg kell találnunk azokat a partnereket, akik látnak fantáziát abban, hogy a mi szakmai hátterünkkel, de az ő kockázatvállalásukkal közös projekteket hozzunk létre. Szerencsére több ilyen megkeresés is érkezett az utóbbi időkben, ezért most ezeket a lehetőségeket mérlegeljük, aztán meglátjuk mire lesz elegendő kapacitásunk.

A Privátbankáron sokszor megkérdezzük interjúalanyainktól, mi volt életük eddigi legjobb befektetése. Te melyiket említenéd?

Hát, mindenképpen a Sziget mondható a legjobb befektetésemnek, hiszen ez alapozta meg az egzisztenciámat. Még azzal együtt is, hogy 1994-ben az akkori veszteséggel a nyakunkon még sokaknak inkább öngyilkosságnak tűnhetett előre menekülni. Volt az alapító tagok közül is, aki jobbnak látta kiszállni, sokan otthagytak, sokan temették a Szigetet, mint vállalkozást. Végül azonban velem az élen, páran kitartottunk. Biztos a szerencse is kellett hozzá, de mint a jelek mutatják - eddig bevált és jó döntésnek bizonyult. Életem leggyorsabban megtérülő befektetése egy pozsonyi ifjúsági szórakozóhelybe való befektetésem, ahol a 40 százalék tulajdonrészem egy év alatt visszahozta az árát.

És mi volt a legrosszabb befektetésed?

Ez most hülyén fog hangzani, hiszen sok szempontból az is egy sikertörténet, de talán a Costes étterem. Eleve nem igazán nevezném üzleti befektetésnek, de eddig nagyon sok pénzt vitt el és egyelőre nem látom, hogy valaha is visszajönne ez az összeg. De igazság szerint nem is azért csináltam, hogy ebből majd meggazdagszom, hiszen a befektető társaknak is a kezdettől azt mondtam, amikor győzködtem őket, hogy ebből garantáltan nem fogunk sok pénzt keresni, de remélem büszkék leszünk majd rá. Öt év alatt a társaimmal több mint 500 milliót költöttünk rá.

Azt elértük, hogy szakmailag egyértelműen sikeres a Costes, ma a régióban is kiemelkedő minőségű étteremnek számít, de üzletileg maximum addig sikerült eljutnunk, hogy nagyjából önfenntartóan működik.  Szerintem a jelenlegi helyén ennél jobban nem is fog tudni működni. Ahhoz, hogy valamit visszahozzon a befektetett pénzből, el kell költöztetni a Ráday utcából a luxus szállodák környékére. A mostani helyen meg kell csinálni egy olyan bisztrót, ami sokkal közelebb áll a Ráday utca közönségének az igényeihez. A Costessel az elképzelésem mindig is az volt, hogy egy nemzetközileg is kiemelkedő minőségű helyet szeretnék létrehozni, ez azonban egy szűk rétegnek szól és nagyon sokba kerül.

Ezt ugyan már az elején is sejtettem, de nem gondoltam, hogy ennyire kicsi a réteg és ennyire sok pénz és kitartás kell hozzá. A valódi minőség megteremtésének itthon még az a kulcsa, hogy nem szabad akarni ebből megélni, ugyanis, ha a szükség ráviszi, kénytelen lesz az ember kompromisszumokat kötni. A valódi minőség azonban nem ismer kompromisszumokat, ez a két dolog kizárja egymást.

Kap újabb Michelin-csillagot a Costes?

Ahhoz meg kell lépni a költözést, mert az éttermünk a jelenlegi helyén nem igazán számíthat újabb csillagra és ennek elsősorban technikai okai vannak. Például a konyha a pincében van ahonnan a fogások egy ételliften jönnek fel a vendégtérbe. A mostani liftünkkel nem tudjuk elérni azt, hogy minden olyan ideális hőmérsékleten kerüljön a vendég elé, ami mondjuk egy két Michelin-csillagos helyen fontos, mondhatni alapkövetelmény. Laikusok persze ezt észre sem veszik, hiszen arról van szó, hogy míg a konyhából felér az ételliften az étel, addig mondjuk egy-két fokot csökken a hőmérséklete az ideálishoz képest. Egy Michelin-ellenőr viszont nem laikus, ők az ilyesmire is odafigyelnek.

Szerintem az egy csillag és a két csillag között néha nagyobb a különbség, mint a nulla és az egy csillag között. Természetesen szeretnénk még tovább fejlődni, ezért is tartom elengedhetetlennek a mielőbbi költözést, hiszen az új helyen már eleve úgy terveztük meg a konyhát, hogy ne lehessenek technikai akadályai a minél tökéletesebb ételek megvalósításának.

A Sziget kapcsán egyesekben időről-időre felmerül, hogy nem a valós profit kerül nyilvánosságra, hanem valójában sokkal több pénzt teszel zsebre, mint amennyit a nyilvánosság előtt emlegetsz.

Sok küzdelmen vagyunk túl és alapvetően jól érzem magam a bőrömben. Persze vannak olyan dolgok amik zavarnak. Nem mondom, hogy nem tudok tőlük aludni, hiszen megtanultam együtt élni az irigy és rosszindulatú támadásokkal, de a mai napig rosszul tud esni, amikor indulatos, fröcsögő támadásokat kapok olyan emberektől, akiket nem is ismerek. Furcsának tartom azokat a szemtől-szemben soha meg nem fogalmazott, de itt-ott megszellőztetett vádakat, hogy az offshore cégeimen keresztül hogyan lopom ki a Szigetből vagy annak vendéglátásából a pénzt, mert állítólag a nagyker például valójában az én vállalkozásom és azon keresztül veszem ki a nagy pénzt. A másik visszatérő vád pedig, hogy mindig letagadom a nyereséget és elcsalom az adókat. Akkor hadd cáfoljam most a Privátbankáron keresztül, hogy egyrészt soha nem voltak és most sincsenek offshore cégeim. Tudom ezt valaki vagy elhiszi, vagy nem. De miután elég jól látható, hogy melyek az én vállalkozásaim, elég közismert, hogy mivel foglalkozom, és ezekben a cégekben mindegyikben benne vagyok a saját nevemmel, akkor hol vannak az offshore cégek, pláne mi szükségem lenne rájuk, ha az összes cégemben saját névvel szerepelek?

A nagyker pletykával kapcsolatban egyszer valaki föltett a netre egy olyan összeállítást, mintha ő bennfentesként jutott volna az értesülésekhez, amelyek azt a képet próbálták meg felrajzolni, hogy mi hogyan lopjuk ki a pénzt a szigetes vendéglátásból. A nagykereskedést működtető cég tulajdonosi szerkezete egyébként szintén átlátható és teljesen nyilvános. A két tulajdonos, akik 17 éve közismerten a rendezvényeink kereskedelmi vezetői is egyben, az elmúlt években komoly vállalatbirodalmat épített fel, a Rézangyal pálinkától a különböző vendéglátó egységekig, amit szerintem nehezen tudtak volna, akkor is összehozni, ha nem ők lennének a valódi tulajok. A jól értesült vádló csak azt az egy adatot felejtette el megosztani az olvasókkal, hogy a Sziget bevételei között - bárki által ellenőrizhetően - minden évben szerepelt 5-8, idén már 10 százalék közötti, vendéglátásból származó bevétel.

Ezért ez az ember úgy állította be, hogy a vendéglátásért felelős cégben a milliárdos forgalom ellenére nincs kimutatva nyereség. Igen ám, csak ott van a csúsztatás, hogy a megállapodás szerint a cég a nyereségének a 60 százalékát - számla ellenében - a Sziget Kft.-nek adja, a maradék 40 százalékból pedig fedezi a nagyker összes költségét, vagyis kifizeti az embereket, az áruk kiszállítását a kereskedőkhöz, a sátorbérletet, a targoncákat és még sorolhatnám. Ami ezután megmarad, az az ő nyereségük, de hogy ebből ők mit mutatnak ki, arról fogalmam sincs, de ez nem is az én dolgom. Viszont ami a Szigetnél a költségvetésben megjelenik a vendéglátás bevételeként (évente 2-300 millió forint), nos, annak a jelentős része az a 60 százalék, amit a megállapodás szerint a nagyker nekünk fizet.

A nyereség letagadásával és az adócsalással kapcsolatban azért nehéz megérteni még a vádakat is, mert az eddigi 20 Sziget esetében az első két évet is beleszámolva, a tavalyival együtt 4 évben mondtuk, hogy veszteséges volt, 3 évben, hogy kb. nullszaldós, és 13-szor mondtuk el, hogy nyereséggel zártunk. Mind a cég eredményei nyilvánosak, mind a kifizetett osztalékok. Az elmúlt években több százmillió adót fizettem magánemberként és ennél is jóval többet cégszerűen, ezek után egy olyan országban ahol össznépi sport a csalás, nem értem, hogy miért engem cseszegetnek ezzel, amikor szerintem elég világos az is, hogy miből kerestem a pénzem és az is, hogy mennyit.

Természetesen nem akarom szentnek beállítani magam, lehet engem is számos dologért elítélni, a gyorshajtásaimtól a dagadtságomig, a sznobizmusomtól a cikis hajamig, de rosszul tud esni, amikor alaptalan vádaskodásokat vesznek sokan készpénznek és még az engem védeni próbálók is azzal érvelnek, hogy „ne bántsátok már azért, mert ügyeskedik, hiszen ebben az országban mindenki ezt csinálja”.

Eddig igyekeztem nem belemenni az ilyen magyarázkodásokba, mert tisztában vagyok vele, hogy egyrészt az alapproblémán nem segít, másrészt pedig a kabátlopási ügy szindróma itt is működik. Ha adócsalásról és egyéb zűrös kérdésekről magyarázkodom, akkor egy idő után már nem fognak emlékezni rá, hogy anno az én kabátomat lopták el, csak arra, hogy valami lopási ügyben benne voltam. Ennek ellenére ez most kikívánkozott belőlem, de fogjuk rá arra, hogy elfáradtam a szezon végére.

Siklós András interjúja