A budapesti születésű Obendorfer Dávid a MOME Ipari formatervezői szakán végzett 2001-ben. Egy római ösztöndíj alatt fogalmazódott meg benne először, hogy jó lenne Olaszországban dolgoznia. Az egyetem alatt az autók érdekelték, a MOME-s diploma-projektje is egy Fiat modellcsalád stílustanulmánya volt. “Az akkor épp megjelenő Fiat Stilo műszaki alapjaira dolgoztam ki egy koncepciót. A tanulmány azt vizsgálta, hogy egy alapvetően azonos karosszériaelemekből építkező autócsalád különböző tagjaiba, lehet-e retro-designelemeket csempészni, módosítva ezzel az autó karakterét” - mondja.
A diplomatervét kiküldte a Fiat egyik vezető designerének, Roberto Giolito-nak, akinek köszönhetően meghívták egy három hónapos szakmai gyakorlatra az Alfa Romeo-hoz. Mivel meggyőző teljesítményt nyújtott, végül fél évet töltött az autógyártónál, Milánóban. Ez elegendő referencia volt számára, hogy felvegyék első olasz munkahelyére, egy autóipari beszállító cég design központjába, Bergamóba. Itt három évet töltött, közben folyamatosan építette szakmai kapcsolatait. Konferenciákra járt, fontos embereknek küldözgette a munkáit, s igyekezett jó szakmai kapcsolatokra szert tenni.
Mostani munkahelyén, ahol már luxushajókat tervez, miközben hobbijának élve autóterveit is fejleszti, ötödik éve dolgozik. Az Officiana Italiana Design nevű, viszonylag kicsi, 8 fős céghez barátokon keresztül jutott el. "Amikor a cég két munkatársa kilépett, hogy saját stúdiót alapítsanak, a tulajdonosok felhívtak, hogy nem lenne-e kedvem a helyükön dolgozni. Nem kellett kétszer kérdezniük” – mondja. Dávid feladata az, hogy a vezető tervező Mauro Micheli méretarányos oldalnézeti rajzait interpretálja három dimenzióban. Kézi látványrajzokat ma már nem készítenek, rögtön 3D programmal modellezik a hajót. “Ezzel párhuzamosan fut a belső terek kialakítása, majd fokról fokra épül meg a teljes belső berendezés” - mondja.
Az Officiana Italiana Design majdnem húsz éve foglalkozik Riva luxushajók tervezésével. Idén már ők tervezik a Sanlorenzo hajóit is. A cég viszonylag kis méretű, legalábbis a hajótervező szakma többi résztvevőjéhez képest. Fontos tudni, hogy az OID csak tervezi a hajókat, a gyártást a Riva végzi. A cég alapmodellje az Iseo, amely 300 ezer euróba, mintegy 88 millió forintba kerül. Ebből évente 5-6-ot gyártanak Bergamóban. A Riva hajók formája egyébként jellegzetes, messziről is felismerhetően szép. A 90-es évekig a hajótestet is mahagóniból készítették, majd áttértek az üvegszálas műanyagra. Jelenleg az orr-rész felső borítása kap mahagónit. |
A fiatal designer tizenkét éve él Olaszországban, és nagyon jól érzi magát. Gyorsan beilleszkedett az olasz közegbe és sok barátot szerzett. Szabadidejében utazgatni és főzni szeret (kedvenc étele a rakott sajtos padlizsán!). Egy 30 ezres kisvárosban, Treviglióban lakik, Milánó és Bergamo között félúton. Innen egy Fiat 500-assal jár munkába.
Európában az alkalmazott designerek átlagkeresete rendkívül eltérő. Piaci információk szerint, egy öt éves gyakorlattal rendelkező designer Németországban 4000 eurót keres havonta, Olaszországban 2000 eurót, Magyarországon 700 eurót. Dávid az anyagi természetű kérdésekről csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy “nyilván meg lehet élni a designer szakmában külföldön, bár Olaszország mostanság nem kifejezetten aranybánya”.
Visszatekintve az elmúlt évekre, Dávid azt mondja, hogy szinte semmit sem látott előre abból, ami most jellemzi az életét. “Nem kergettek el Magyarországról, csak a szakmai fejlődésem szempontjából itthon nem volt nekem megfelelő hely” - mondja. Szakmailag a következő két évben nem tervez jelentős változtatást. Maradni szeretne jelenlegi munkahelyén, és folytatni a retró autós tanulmánysorozatát. Saját vállalkozás alapítását sem tartja időszerűnek még.
Dávid szerint nincsenek abszolút nyerő lépések egy designer-karrierben, mint ahogy nincs abszolút értelemben vett jó design sem. "Ebből az következik, hogy mindenkinek a saját formanyelvét kell megtalálnia, és akkor előbb-utóbb beindul a karrierje is. Ha valamire, akkor erre biztatnám a most végzett MOME-seket" - mondja Dávid, aki egyelőre nem tudja, hogy haza akar-e jönni. A magyar belpolitikát nem követi napi rendszerességgel, de a makro-dolgokra, gazdaságra azért odafigyel. Inkább úgy mondja: egyáltalán nem zárja ki, hogy visszajöjjön. “Az otthoni körülmények végül is változhatnak. Fognak változni… A kérdés csak az, hogy mennyi idő kell hozzá” - mondja.
(Fotó: Obendorfer Dávid / Riva)