2p
Ma van a Közlekedési kultúra napja.
Összetört BKK-busz (MTI Fotó: Mihádák Zoltán)

Tíz közúti balesetből kilenc emberi mulasztás vagy hiba miatt következik be, ezért a biztonságos közlekedésnek fontos alapfeltétele a szemléletformálás. Ehhez kapcsolódik a Közlekedési kultúra napjának programsorozata is, a figyelemfelhívó rendezvények célja, hogy a közlekedésben az együttműködés, a partnerség kultúrájának térnyerését támogassák.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára szerint a közlekedés biztonságának javításához a kormányzati intézkedések mellett közlekedési kultúraváltásra is szükség van.

Jobb utak

2022-ig mintegy 2500 milliárd forintból, több mint felerészben hazai forrásból 1000 kilométer új gyorsforgalmi út vagy kiemelt főút épül meg Magyarországon.

A biztonságosabb közlekedést szolgálja a komplex útfelújítási program is, amelynek 2017-2018-as ütemében több mint 100 milliárd forintból újulnak meg útszakaszok az ország minden részében.

Mosóczi László kiemelte: 70 milliárd forint a célzott közlekedésbiztonsági infrastruktúra-fejlesztési program keretösszege, baleseti gócpontokon a közútkezelők, vasúti pályaüzemeltetők által javasolt beavatkozásokat hajtanak végre a kockázatok csökkentése érdekében.

A felére csökkentenék a balesetek számát

A WHO magyarországi irodájának vezetője egyebek mellett emlékeztetett, az ENSZ tagállamai célul tűzték ki, hogy 2020-ig felére csökkentik a közúti haláleseteket és sérüléseket a világ országaiban.

Az adatok szerint Európa egészében 100 ezer lakosra 9,3 közlekedési baleset miatti haláleset jut, Magyarországon ez a szám 7,7. Az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a magyar közúti halálozások száma, példaként említette, hogy 2004-ben 100 ezer magyar lakosra még 13 haláleset.

Az előzetes becslések szerint Európában a GDP 4 százalékát teszi ki a közlekedési balesetekből eredő kár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter: történelmet írt Magyarország, választást fogunk nyerni
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 19:47
Magyar Péter a 19 órai urnazárást követően tartott sajtótájékoztatót. Előtte egy bő fél órával még közösségi oldalán szavazásra buzdított és azt írta, hogy a „hatalom a végóráit éli, itt állunk a rendszerváltás kapujában. Lépjünk be rajta!”
Közérdekű Mutatjuk, hogyan ismerje fel a választási csalást, és mit tehet ellene
Herman Bernadett | 2026. április 12. 05:41
Sokan tartanak a választási csalásoktól. Az Amnesty International tájékoztató levelet küldött a választóknak, amelyben leírja, melyek a gyanús jelek, és mit lehet tenni, ha valaki csalásra gyanakszik.
Közérdekű Senki ne dőljön be ennek a választási álhírnek
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:45
Szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében, melyben a lakcímkártyájuk „bizonytalan státuszával” riogatják a címzetteket. 
Közérdekű Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:31
A Reuters összegezte Orbán Viktor 16 éves kormányzását, mint írják, ez idő alatt Magyarország politikai rendszere centralizáltabbá, társadalompolitikája konzervatívabbá, külpolitikája pedig a keleti és nyugati érdekek közötti egyensúlykeresés irányába mozdult el. A mostani választás tétje így nemcsak a kormányváltás lehetősége, hanem az elmúlt másfél évtized politikai irányának megítélése is. Sajtószemle.
Közérdekű Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 18:00
Felkerült a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjára az NB I-es csapat mögött álló kft. és az alapítvány 2025-ről szóló éves beszámolója.
Közérdekű Magyar Péter is reagált a Medián legújabb mandátumbecslésére
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 15:01
A közvélemény-kutató a Tisza kétharmados győzelmét jelzi előre.
Közérdekű Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:12
A teljes népesség körében 7, a pártot választani tudók és a biztos szavazók között 9 százalék Magyar Péterék előnye a Fidesszel szemben.
Közérdekű Választás 2026: 151 ezren már voksoltak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:59
Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adataiból.
Közérdekű Durvul a helyzet Iránban, 800 forinthoz közelít a gázolaj átlagára a kutakon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:02
18 forinttal emelkedik a héten a gázolaj, és 3 forinttal a benzin ára. A védett árakat ez nem érinti. 
Közérdekű Ki lenne jobb vezető az ország élén? Válaszoltak a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 11:25
Magyar Péter 41-38-ra vezet Orbán Viktorral szemben a Republikon friss felmérése szerint. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG