3p
Nem csak az Egyesült Államokat, az egész világot érinti a családtervező szervezetek támogatásainak megvonása.

Egy keresztény értékrendű országban talán annyira nem meglepő, hogy a családtervezés és az abortusz kérdése nagyobb súllyal esik latba az ország törvényeinek megalkotásakor. Donald Trump maga is korán zászlajára tűzte a kérdést, és azóta folyamatosan vonja el a támogatást olyan szervezetektől, amelyek fogamzásgátlást vagy az abortusz lehetőségét kínálják. A legfrissebb ilyen intézkedés a Washington Post cikke szerint mindössze 260 millió állami támogatást kínál az ilyen klinikáknak. Trump elmondása szerint ugyanis „egy amerikai állampolgár adójából sem kell abortuszt finanszírozni”.

Ez az intézkedés azonban nem csak az Egyesült Államokban élő nőktől veszi el a lehetőséget, hogy felelősséggel tervezzenek családot. Az olyan intézmények, mint a Planned Parenthood más, elsősorban harmadik világbeli országokban is működik, köztük Afrika számos térségében. Ezek az intézmények nem csak és kizárólag „angyalgyárak”, a családsegítő szervezetek a felelősségteljes családalapítást, a fogamzásgátlást, a szexuális felvilágosítást és az egyedül élő anyák segítését is végzik. A támogatások megvonásával azonban épp ezek a lemaradott országok járnak a legrosszabbul: Burkinában óriási a termékenység, egy nőre átlagosan 5,5 gyerek jut, írja a Reuters, így őket érintheti a legsúlyosabban a mostani megszorítás. Itt 2011-ben még úgy tervezték, hogy 15 százalékkal növelik 2020-ig az ingyenesen hozzáférhető fogamzásgátlók mennyiségét, ám források híján ez a terv elbukni látszik.

A Privátbankár.hu kommentárja

Trump kardélen táncol a kérdéssel, hiszen ugyan  a republikánusok támogatásával keresztülviheti a megszorítást, ennek rengeteg ellenzője akad. Az abortusz egy súlyos etikai kérdéseket felvető orvosi beavatkozás, ám a források megvonásával nem csak ennek (sokszor életmentő) lehetőségét veszi el az anyáktól, hanem annak lehetőségét is, hogy tudatosan tervezzék meg a családjukat, adott esetben fogamzásgátlók segítségével, vagy épp terhesgondozással, amit ezek a szervezetek szintén kínálnak - sokszor ingyen, a legszegényebbeknek is.

Ráadásul a rendelet nem csak a szabatos életet élő fiatalokra vonatkozik (akikkel szívesen dobálódznak), hanem azokra is, akik tudatos döntésként vállalnak gyereket, ám nem engedhetik meg maguknak a - különösen az Egyesült Államokban - költséges terhesgondozást, vagy épp azoktól veszi el a lehetőséget, akik bár tudatosan vállaltak gyereket, ám váratlanul jött egészségügyi okokból nem hordható ki a terhesség. Az abortuszt végző orvosok ellen ráadásul Trump megválasztása óta burkolt inkvizíció zajlik, így egyre nehezebb a bajba jutott nőknek hozzáértő, legálisan működő orvost találni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG