5p
A görög parlament szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében. A görög miniszterelnök azt reméli, ezzel mihamarabb le lehet zárni a tárgyalásokat. Közben a hitelezők is elmondták véleményüket a javaslatról.
Alekszisz Ciprasz a parlamenti szavazásnál. Forrás: EPA


A 300 tagú törvényhozás 251 igen szavazattal, 32 nem ellenében fogadta el a javaslatcsomagot, nyolc képviselő pedig tartózkodott a voksolásnál.

Kormányon belüli nemek

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a kormányon lévő baloldali Sziriza párt tíz tagja, köztük Panajótisz Lafazanisz környezetvédelmi és energiaügyi miniszter, valamint a parlament elnöke is a javasolt reformintézkedések ellen szavazott vagy tartózkodott, heten pedig távol maradtak a voksolástól, például Jánisz Varufakisz volt pénzügyminiszter.

Mivel a Független Görögök nevű jobboldali párttal közösen kormányzó Sziriza 149 parlamenti hellyel rendelkezik, a koalíció kisebbik tagja pedig 13-mal, az ellenzéki csoportosulások támogatása elengedhetetlen volt a csomag elfogadásához.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a szavazást után kijelentette, hogy a kormány erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez, amelyek egy, gazdaságilag életképes és társadalmilag igazságos megállapodás megkötésére irányulnak.

Ami ezután jön, csak az számít

Ciprasz felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni. „Most az a legfontosabb, hogy pozitív kimenetele legyen a tárgyalásoknak. Minden mást majd a maga idejében" – fogalmazott.

A kormányfő a szavazás előtt elismerte, hogy az egyebek mellett nyugdíjcsökkentést és adóemelést tartalmazó javaslatcsomag távol áll pártja korábbi ígéreteitől, azonban – mint mondta – ez az egyetlen esély Görögország számára ahhoz, hogy újabb mentőhitelhez juthasson.

A görög kormány az európai partnereknek ígért, hároméves időtartamra szóló intézkedésekért cserébe egy újabb, 53,5 milliárd eurós kölcsönt remél.

A hitelezőknek is tetszik

A görög parlament döntése után a nemzetközi hitelezők közölték, hogy a Ciprasz-kormány által vállalt, az újabb mentőprogramért cserébe meghozandó reformintézkedések tervét megfelelő tárgyalási alapnak tekintik.

A három hitelező - a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság - a reformintézkedéseket előzetesen értékelve zöld jelzést adott a pénzügyminiszterek tanácskozásához. Mindezt az Eurócsoport egyik szóvivője is megerősítette, utalva arra, hogy a hitelezők szerint a "Ciprasz-javaslatok" elfogadható tárgyalási alapot jelentenek.

A hétvégén vége lehet a huzavonának?

Ha az euróövezeti pénzügyminiszterek szombat délután áldásukat adják a reformjavaslatokra és a görögök által kért újabb mentőprogramra, várható, hogy megbízzák a hitelező intézményeket a részletek Görögországgal történő megtárgyalásával. Az előzetes forgatókönyv szerint mindezt az eurózna, valamint az egész Európai Unió állam - és kormányfői is szentesítik vasárnap délután.

Olivier Blanchard

Közben Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza friss blogbejegyzésében hosszasan elemezte a görög válság kezelését. Blanchard azt írta: bár az IMF legutóbbi helyzetértékelését "európai partnereink túl pesszimistának tartották", a jelenlegi folyamatok alapján még az abban foglaltaknál is jelentősebb külső finanszírozásra - különösen a bankrendszer támogatása érdekében - és nagyobb adósság-elengedésre lenne szükség.

Mindazonáltal a közgazdász azt is kiemelte, hogy a finanszírozási igények növekedése ellenére az esetleges megállapodásnak azokhoz hasonló gazdaságpolitikai intézkedéseket kell tartalmaznia, amelyekről a megszorításokat elutasító görög népszavazás előtt tárgyaltak a felek.

Növekedésről még csak nem is beszéljünk?

Az IMF múlt héten közzétett helyzetértékelésében azt írta: a jelenlegi tendenciák alapján Görögországnak 2018 végéig 50 milliárd eurós külső finanszírozásra lesz szüksége. Ezen túlmenően a hitelek futamidejét 20-ról 40 évre kellene növelni, és - ha a görög növekedés továbbra sem indul be - a teljes adósság mintegy 30 százalékát le kellene írni ahhoz, hogy az adósságterhek fenntarthatóvá váljanak.

Mit javasoltak most?

Görögország legutóbbi javaslatában - amelyet csütörtökön este, nem sokkal a megállapodásra szabott vasárnapi határidő előtt küldött el európai hitelezőinek - 53,3 milliárd eurós, tehát nagyjából az IMF értékelésének megfelelő finanszírozást kért a következő három évre.

Azóta még rosszabb lett a helyzet

Mindazonáltal az IMF jelentése még azelőtt készült, hogy Görögország tőkekorlátozásokat kényszerült bevezetni, tehát - amint arra a valutaalap felhívta figyelmet - azóta tovább romlott az ország pénzügyi-gazdasági helyzete.

A görög válságról írt valamennyi cikkünket itt találja >>>

Blanchard a blogbejegyzésében az IMF-et és Görögország európai hitelezőit ért bírálatok kapcsán kitért arra is, hogy a görög államháztartás helyzetének fényében nem döntés kérdése volt a megszorítási politika, annak nem volt alternatívája. A görög államháztartás mérlege még akkor is súlyos, 10 százalék feletti deficitben lett volna, ha a teljes államadósságot leírják - hangsúlyozta.

Azt elismerte, hogy a görög gazdaság teljesítménye minden várakozásnál nagyobbat zuhant, ám úgy vélte, ez csak részben írható a fiskális kiigazítás számlájára. A görög GDP a kiigazítási program kezdetén eleve magasabb volt a gazdaság valós teljesítőképességénél, és az utóbbi évek inkonzisztens gazdaságpolitikai lépései, a reformok elégtelen végrehajtása, az eurózónából való kilépéssel kapcsolatos félelmek, az alacsony üzleti bizalom és a gyenge bankrendszer is nagyban hozzájárult a súlyos recesszióhoz - írta az IMF vezető közgazdásza.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
Makro / Külgazdaság J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Terrorcselekmény történt Isztambulban
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:08
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.
Makro / Külgazdaság Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:59
Kiszivárgott: hatalmas üzletre készül Budapesten Orbán Viktor és J. D. Vance.
Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG