4p
Míg 2007-ben, az összeomlás előestéjén az ír háztartások adósságállománya 100 százalékon állt a GDP arányában, ez a mutató jelenleg 120 százalék Ausztráliában. A kanadai háztartások adósságállománya mára meghaladta a GDP 100 százalékát, ezzel a legmagasabb arányt érve el a G7 országok között. Káncz Csaba jegyzete.
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök. EPA/RICHARD WAINWRIGHT AUSTRALIA AND NEW ZEALAND OUT

Ezeken a hasábokon 2017 júniusában mutattunk rá először Ausztrália és Kanada pénzügyi kártyavárára.  Kiemeltük, hogy az ingatlanpiaci buborék előrejelzett kipukkanása alapjaiban rázhatja meg az ausztrál és kanadai pénzügyi- és bankrendszert. Nos, 21 hónap után térjünk vissza a két színhelyre.

Ausztrália, mint első dominó

A kenguruk földjén négy negyedév óta folyamatosan esnek az ingatlanárak. Ez az ausztrál háztartásoknál az elmúlt hét év legnagyobb vagyonvesztéséhez vezetett.  Melbourne-ben a 2017-es csúcs óta 9,6 százalékkal csökkentek a lakásárak, Sydney-ben pedig 13,2 százalékkal, miközben az új építésekre kiadott engedélyek száma közel 40 százalékkal zuhant. Csupán emlékeztetőül tesszük hozzá, hogy a 2016-os év során a teljes ausztrál gazdasági növekedés 67 százaléka Sydney és Melbourne városainak ingatlanpiacáról jött, ahol a szövetségi kormányzatok mindent meg is tettek, hogy tovább fűtsék a robbanás szélén álló kazánt.

Káncz Csaba

John Adams korábbi kormányzati tanácsadó 10 napja jelentette ki, hogy Ausztrália lehet az első dominó, amely eldől a globális gazdasági válságban.  Adams párhuzamot vont a mai ausztrál és a 2007-es ír ingatlanválsággal, amely akkor egy teljes körű pénzügyi válságba torkollott. De míg 2007-ben az ír háztartások adósságállománya a GDP arányában 100 százalékon állt, ez az arány jelenleg 120 százalék Ausztráliában. 2007-ben az ír háztartások adóssága a rendelkezésre álló jövedelem arányában durván 200 százalékon állt, ez a mutató jelenleg Ausztráliában 188 százalék. Az ausztrál háztartások nettó vagyonának jelenleg mintegy kétharmada fekszik ingatlanban, ez az összeomlás előtt az írországi háztartásoknál 83 százalékon állt.

Valójában már jelenleg 400 ezer olyan ausztrál ingatlan-tulajdonos van, akik több jelzáloggal tartoznak, mint amennyi a házuk értéke. Más szóval, hiába is adnák el a házukat, akkor se tudnának a teljes adósságuktól megszabadulni.

Az LF Economics ingatlanár elemzői szerint idén további 15-25 százalékos zuhanásra van kilátás az ausztrál ingatlan piacon. Nem véletlen tehát, hogy az OECD tavaly decemberben felszólította a kormányt, hogy készítsen vészforgatókönyveket az ingatlanpiac „súlyos összeomlására” felkészülve.

Későn kapkod a kanadai jegybank

A kanadai háztartások adósságállománya mára elérte a GDP 100,2 százalékát, ezzel a legmagasabb arányt mutatva a G7 országok között.   Míg egy évtizede a háztartások adóssága a rendelkezésre álló jövedelmek arányában 148 százalékon állt, ez a tavalyi negyedik negyedévben már 174 százalékra ugrott.   A kanadai jegybank 2017 óta már ötször emelt kamatot – a jelenlegi 1,75 százalékos szintre –, így az ingatanárak esésnek is indultak. Ilyen jelenséget három évtizede nem tapasztaltak Kanadában.

Van honnan esni az áraknak, hiszen az elmúlt 15 évben az ország ingatlanárai átlagosan 337 százalékkal ugrottak meg, azon belül különösen Vancouver árai törtek az egekbe a kínai oligarchák és a felső középosztály pénzkimenekítése miatt. Tavaly azonban már Vancouverben is egyharmaddal estek a tranzakciók, az árak pedig közel 10 százalékkal kerültek lejjebb. A kanadai jegybank friss jelentése szerint a jelzáloghitelek növekedése 22 éves mélypontra esett az országban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG