Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
3p
Elhitte valaki a nagy békeoffenzívát azok után, hogy a fél világot fenyegette Észak-Korea korlátlan ura? Nos, ha igen, most itt a koppanás, hisz máris elővette korábbi énjét a diktátor, és szidalmazza Dél-Koreát, és persze fenyegetőzik az amerikai elnökkel való találkozó lemondásával.

Nézzük, mire is rágott be az észak-koreai főnök: elvileg arra, hogy hadgyakorlatot tartottak Dél-Koreában, ami kétségkívül nem elegáns békeoffenzíva idején, de talán pont jól is jön Kimnek, hisz az igazság pillanata lassan el kell, hogy jöjjön, márpedig kizárt, hogy beleegyezne csak úgy atomfegyvereinek leszerelésébe. Így jobb időben okot találni, hogy miért nem tetszik ez vagy az: pont így csinálta apja és nagyapja is. Húzd meg, ereszd meg, pávatánc.

Szög a zsákból

Eddig az eredmény egész jó: két találkozás a kínai elnökkel, az amerikai külügyminiszter fogadása, látványos jókedv saját népe déli felének vezetőjével, mintha semmi sem történt volna 70 évig. Tegnap azonban kibújt a szög a zsákból: a dél-koreai kormány az ignoráns és inkompetens jelzőket kapta, egyúttal egy jó kis fenyegetés is elhangzott, miszerint minden tárgyalás megszakad köztük, és nem áll helyre a déli „rezsimmel”, amíg nem kapják össze magukat.

Süketek párbeszéde

A dél-koreai külügyminiszter azt nyilatkozta a Reuters szerint, hogy Észak-Koreának és Amerikának eltér az álláspontja a nukleáris leszerelést illetően. Ezt eddig is sejtettük, hisz teljesen nyilvánvaló volt, hogy Észak nem szerelhet le egyoldalúan (nem is tenné senki a helyében), hanem csak egy olyan esetben kerülhet ez szóba, ha legalább Kína és Amerika együtt, de legjobb, ha még Oroszország is garantálja Észak-Korea sérthetetlenségét. Ugyanúgy, ahogy az 1962-es kubai rakétaválság is úgy zárult le, hogy Amerika garantálta Kuba meg nem támadását a Szovjetunióval kötött megállapodásban, a rakétákat pedig elvitték.

Nos, ha eddig a színfalak mögött nem erről egyeztettek a nagyhatalmak, valamint a két Korea, akkor amúgy is csak süketek párbeszéde folyt, miközben Kim Dzsongun a béke bajnokaként tetszeleghetett, de az amerikai elnökkel már nehéz úgy találkozni, hogy teljesen mást akar a két fél, és a két heves vérmérsékletű ember esetleg személyesen keveredik vitába.

Zseniális

Most mindenesetre Kim talált egy jó okot, hogy ő sértődjön meg, és arra hivatkozhasson, hogy a másik fél miatt szakadtak meg a tárgyalások, ezért a dolgok lelassulnak, elakadnak, de ő hangoztathassa, hogy továbbra is a béke bajnoka. Így sokáig lehet húzni az időt, Trumpnak viszont nehéz lenne otthon újra eladni, ha ismét háborús retorikát alkalmazna Észak-Koreával szemben, miután kezdtek rá úgy tekinteni, mint a béke bajnokára.

Ha mégis csapdát eszelt ki Kim Dzsongun, zseniálisan csinálta, és ehhez meg is van a háttere, mivel Észak-Korea igen komolyan tanulmányozza az amerikai politikát, elemzi az egyes lépések várható hatásait. Ezek után minden eddiginél kíváncsibban várjuk, hogy összejöhet-e mégis a csúcstalálkozó, és ha igen, melyik fél hogy jön ki belőle.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Államtitkokat adott ki Budapesten az ismert biztonságpolitikai szakértő
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 06:58
A moldáv kémelhárítás korábbi vezetője a magyar fővárost látta ideálisnak arra, hogy belarusz hírszerző tisztekkel találkozzon. Hétfő délután fogták el.
Makro / Külgazdaság Beütöttek a vámok, Magyarország is aggódva figyel
Imre Lőrinc | 2025. szeptember 8. 19:47
Máris látszik, hogy alaposan átrajzolhatják a világkereskedelmet Donald Trump amerikai elnök vámjai. Az Egyesült Államokba irányuló kínai export augusztusi bezuhanása nagyon látványos, de a németek is elkezdték újra gombolni a kabátot, ami ráadásul érzékenyen érintheti Magyarországot.  
Makro / Külgazdaság A látszat csal: még mindig a nyugdíjasoknak fáj jobban a drágulás
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 19:26
A Trend FM reggeli műsorában a legfrissebb Árkosár-felmérések mellett a Közgazdász-vándorgyűlés helyszíni tapasztalatai is szóba kerültek.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG