2p
Egyre kevesebb elutasított menedékkérőt sikerül hazajuttatni Németországból, a kitoloncolások száma tavaly is csökkent.
Angela Merkel (Kép forrása: EPA)

A kitoloncolások száma 2016 óta folyamatosan csökken, ami éles ellentétben áll az elutasított menedékkérők hazajuttatásáról szóló kormányzati ígéretekkel - írta a Welt am Sonntag című német lap, felidézve Angela Merkel egy 2016-os beszédét, amelyben a kancellár hangsúlyozta: egyértelművé kell tenni, hogy

akinek elutasítják a menedékjogi kérelmét, annak el is kell hagynia Németországot.

Az előzetes adatok szerint 2019-ben januártól november végéig 20 587 embert toloncoltak ki, míg 2018-ban egész évben 23 617-et, 2017-ben 23 966-ot, 2016-ban pedig 25 375-öt.

Több ezer sikertelen akció

Tavaly május óta egyetlen hónapban sem sikerült kétezernél több kitoloncolást végrehajtani, miközben műveletek ezrei fulladtak kudarcba.

A január-szeptemberi időszakban 20 210 esetben azért hiúsult meg kitoloncolás, mert az illetőt nem találták meg a bejelentett lakcímére kiszálló rendőrök. További 2839 esetben megtalálták, mégsem sikerült hazajuttatni, mert ellenállt az intézkedésnek, vagy az utaztatására kijelölt repülőgép kapitánya megtagadta, hogy elszállítsa.

Az elutasított és jogerősen távozásra kötelezett menedékkérők száma viszont tovább emelkedett: tavaly november végén 248 861 ilyen személyt tartottak nyilván, ami 5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Befogadott státuszt kapnak

Legnagyobb részük azonban, 200 598 személy úgynevezett befogadott státuszt kapott, ami azt jelenti, hogy távozási kötelezettségüket ideiglenesen felfüggesztették, így legálisan tartózkodhatnak az országban. Ennek leggyakoribb oka az úti okmányok hiánya, ami arra vezethető vissza, hogy a menedékkérők többsége iratok nélkül érkezik Németországba - írta a Welt am Sonntag.

A nemzetközi migrációs válság eddigi legsúlyosabb szakaszában, 2015-ben mintegy 890 ezer menedékkérő érkezett Németországba. Számuk 2016-ban 280 ezerre süllyedt, és azóta is folyamatosan csökken. Így 2017-ben mintegy 222 ezer, 2018-ban 185 ezer, tavaly pedig 111 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG