1p
Az autonóm tartományok számára elkülönített mentőalapot a spanyol kormány 18 milliárd euróra emelte, ami jól jelzi, hogy a tartományok egyre nehezebb helyzetben vannak. Tegnap Katalóniai is bejelentkezett segítségért, így már 3 tartománynak kell mentőövet nyújtani Madridnak, ami összesen 8,8 milliárd eurónyi kiadást jelent a büdzsének.

A kormány még júliusban hozta létre az Autonóm Likviditási Alapot a nagy önállósággal rendelkező tartományi kormányok számára, mivel többüknek gondot jelenthet, hogy év végéig refinanszírozzák lejáró adósságukat. Hárman - a csőd közelébe jutott Valencia, a korábban a pénzügyi segítséget valósággal követelő Katalónia valamint Murcia - már éltek a lehetőséggel, legutóbb a barcelonai Generalitat jelentette be igényét a mentőcsomagra. Figyelembe véve azonban a tartományok lejáró adósságát, valószínű, hogy a mentőalap év végére teljesen kiürül.

Madrid bajban? János Károly spanyol király és Mariano Rajoy kormányfő



Mivel a piacokról nem tudná magát finanszírozni, Valencia 3,5 milliárd euróra, Katalónia tegnap 5 milliárd euróra, Murcia pedig 300 millió euróra nyújtotta be igényét. A következő "áldozat" pedig a megszorításokkal folyamatosan hasztalan próbálkozó Andalúzia lehet.



A kormány a tartományi mentőalapba 18 milliárd eurót pakolt, egyrészt mert a lejáró adósságok tükrében úgy ítélték meg, hogy ennyi differenciáltan elég lehet a tartományoknak, másrészt azért, mert úgy gondolták, egy ekkora puffer megnyugtathatja a piacokat, hogy Spanyolország teljesíteni tudja az év végére vállalt hiánycélt (tavaly többek között a tartományok túlköltekezése miatt szállt el a deficit).

Az összes tartomány második félévben lejáró adóssága azonban eléri 15,6 milliárd eurót, egyre több jel mutat arra, hogy a mentőalap kiszáradhat év végére és csak tűzoltásra lehet elegendő ez az összeg.
A mentőcsomagot több forrásból szedte össze az elmúlt hónapokban több megszorító intézkedést is bejelentő Rajoy-kabinet, egy részét a nemzeti lottótársaság nyereségéből állták (6 milliárd euró), fizettek bele a pénzügyi cégek (8 milliárd) valamint maga az államkincstár (4 milliárd) is beszállt.

Csak két jó tanuló akad

A spanyol kormányzat kommunikációs gépezete nem győzi hangsúlyozni, nem mentőcsomagról van szó, hanem a nehéz helyzetbe került tartományok "likviditási helyzetének javításáról". Hiába azonban a kommunikációs trükközés, a tartományok egy része valószínűleg nem tudja majd tartani a kormány által megszabott, a tartományi össztermékekhez mért 1,5%-os deficitet év végén. Prognózisok szerint a tizenhétből csak 2 autonóm közösség tudja majd tartani ezt a szintet: Navarra és Galicia (mindkettő megszorításokat vezetett be, 1,2%-os hiányt érhetnek el év végére). Ezzel szemben Katalónia a kitűzött cél kétszeresét, 2,5%-os deficitet, míg Castilla-La Mancha ennél is többet, 3,1%-os hiányt hozhat össze 2012 végére.

A mostani keretből már csak 9 ,2 milliárd euró hívható le, jóformán a három tartomány elvitte a teljes alap felét. Bár sok tartománynak a nominális adóssága nem tűnik soknak - főleg a mediterrán tartományok lejáró adóssága mellett -, a kisebb tartományok gazdasági teljesítőképességükhöz mérten szintén nyakig ülnek a hitelekben. A két "jó tanuló" mellett tulajdonképpen 12 tartomány "pályázhat" még a mentőalapban lévő összegre. Valószínű, hogy ilyen igénnyel nem fog mindegyikük előállni, de a tartományi kormányok csak nagyon lassan és nehezen tudják átverni a megszorító intézkedéseket. Ebben amúgy nagy mozgásterük van, hiszen a tartományi státusz nagy önállóságot biztosít az egyes autonóm közösségeknek.

Megszorításokra van szükség, nem segélyre

A kormány kész arra, hogy 2013-ban is javítsa a tartományok likviditási helyzetét, de valószínűleg csak szigorúbb feltételek mellett lesz erre hajlandó. A jelenleg kiutalásra váró eurómilliárdok azonban így sem jelentenek tartós megoldást, hiszen abból a kérvényező tartományi kormányok csak az idei kötelezettségeiket tudják állni.

Tartományi szinten is komoly megszorítások várhatnak a spanyolokra, hiszen a helyi kormányok vethetnek ki például adót, de valószínűleg hozzányúlnak a szociális segélyekhez, átszabhatják az oktatási és az egészségügyi rendszert, a közösségi közlekedést. A tartományi közigazgatási rendszerek a következő években rengeteg közszolgától szabadulhatnak meg, ha nem, akkor egy durvább fizetéscsökkentést is a nyakukba kaphatnak a hivatalnokok (Valencia már bejelentett egy leépítései tervet, Andalúziában hatalmas emiatt a felháborodás). Madridban már a metróhálózat privatizációján is elgondolkoztak. Vége a jó világnak?




A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG