|
| Paul Krugman egy korábbi előadáson. Fotó: Ed Ritger |
Az, hogy az amerikai jegybank csökkentette az alapkamatot, más szóval azt jelenti, hogy a Trumponomics kudarcot vallott. Trump elnök lázas erőfeszítései pedig, hogy még nagyobb csökkentésre kényszerítse a FED-et, ugyanennek a közvetett beismerése, írja a The New York Times-ban a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman.
A véleménycikket a piacesprofit.hu szemlézte. Eszerint az elnök két fő gazdaságpolitikai célt követ. Az adózásnál a konzervatív republikánus vonalat követi, nagy adócsökkentéseket nyújt a vállalatoknak és a gazdagoknak. Kormánya azt ígérte, hogy ez nagyban növeli majd a beruházásokat a gazdaságban. A kereskedelemben szakított pártja többé-kevésbé szabad kereskedelempolitikájával és nagy vámokat vetett ki, azt ígérve, hogy azok az amerikai ipar újjászületéséhez vezetnek.
A kamatcsökkentést Jay Powell, a Fed elnöke szerint azért hajtották végre, mert a gazdaság lelassulására utaló aggasztó jelek észlelhetőek, és kellett valamiféle biztosíték ezekkel szemben. Az ipari termelés az év eleje óta hanyatlik, a beruházások a legutóbbi negyedévben csökkentek. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy a gazdaság változatlanul erős - ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy a republikánusok mindig készek nagy költségvetési hiányt felhalmozni, ha nem a demokraták vannak a Fehér Házban. A 2016-os választás után 2018-ban volt némi fellendülés, de mára lényegében visszatértünk a Trump előtti növekedési ütemhez.
Miért nem hozott érdemi eredményeket a Trumponomics a dollárbilliós költségvetési hiányon kívül? Azért, mert mind az adócsökkentés, mind a kereskedelmi háború téves elképzelésen alapul – véli Krugman. A republikánusok hite az adócsökkentésben és abban, hogy az adóemelés viszont tönkreteszi a gazdaságot olyan, „zombiként“ tovább élő nézet, amelyet már régen meg kellett volna semmisítenie az elmúlt évtizedek tapasztalatainak – írja a közgazdász. Bill Clinton adóemelései nem okoztak visszaesést, George W. Bush adócsökkentései nem hoztak fellendülést. A republikánusok mégis kitartanak mellette. Ezúttal a vállalatoknak adott óriási adócsökkentésektől azt várták, hogy a cégek ennek hatására visszahozzák a külföldön befektetett tőkéjüket és működtessék azt itthon. A cégek a pénzt ehelyett arra használták, hogy visszavásárolják a saját részvényeiket.
A beruházások sok tényezőtől függenek, azok sorában az adók mértéke a lista vége felé van – írja Krugman azzal kapcsolatban, hogy vajon miért sülhetett el balul az elképzelés. A statisztikákat felületesen szemlélve azt látjuk ugyan, hogy a konszernek sokat ruháznak be országokban, ahol alacsony az adókulcs, mint például Írország, de ez többnyire illúzió. A cégek könyvelési trükkökkel óriási nyereségeket, ebből eredően nagy beruházásokat mutatnak ki az adóparadicsomokban, de ezeknek semmi közük a valósághoz. Soha nem volt ok azt hinni, hogy a vállalati adók csökkentése a beruházások, a munkahelyek növekedéséhez vezet és ez nem is történt meg.
Ami a kereskedelmi háborút illeti: meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy a vámoknak összességében nincs sok hatása a kereskedelmi egyenlegre. Legfeljebb áthelyeződik a deficit: kevesebbet importálunk Kínából, többet máshonnan, például Vietnamból – írja Paul Krugman. És joggal érvelhetünk amellett, hogy Trump vámjai ártanak az amerikai iparnak. Sok közülük olyan javakat érint, amelyek amerikai cégek termékeibe kerülnek, így tehát nőnek a költségek. Emellett a Trump politikája keltette bizonytalanság - sosem lehet tudni, kire sújt le legközelebb - bizonyosan elriasztja a beruházókat. Miért építenénk egy gyárat, ha jövő héten egy Twitter-bejegyzés tönkreteheti a piacodat, az ellátási láncot vagy épp mindkettőt?
Csaknem bizonyos: tévednek akik úgy hiszik hogy Trump az erős gazdaságra hivatkozva nyerhet majd újraválasztást. Nagyon valószínű, hogy nem kerül majd szembe recesszióval (bár, ki tudja?), de az bizonyos, hogy nem tette újra naggyá a gazdaságot. Így valószínűleg azt fogja tenni, amit eddig is tett és nyilvánvalóan tenni is akar: a rasszizmusra építve kampányol – zárja véleménycikkét a Nobel-díjas közgazdász.
De az a 10 százalék nem egyszerű. 
