3p
A Merkel alatt baloldali párttá lett CDU-ban súlyos belharcok indultak a jövőbeni irányvonalról. A CDU jobbszárnya szorgalmazza, hogy a kancellár-jelöltség kérdésével ne várjanak a a decemberi pártkongresszusig. Káncz Csaba jegyzete.
Angela Merkel

Annegret Kramp-Karrenbauer CDU elnök hétfői lemondása egy újabb stációt jelent a hagyományos német politikai centrum újkori válságtörténetében. A népszerűtlen Merkel-pontetát lelépése és a CDU indentitásválsága szerencsétlen időpontban éri Németországot. A Brexit utáni EU-ban Berlin veszi át az Európai Tanács soros elnöki pozícióját júniustól. Márpedig Brüsszelben most úgy gondolják a színfalak mögött, hogy „már csak ez hiányzott, lett egy törékeny Németország egy már amúgy is törékeny Európában”.

Kezdődik az állóháború

De Berlin nemcsak kontinensünk politikai vezetését képtelen biztosítani. Európa legnagyobb gazdasága a recesszió szélén billeg, miközben a kínai járvány úgy jött a nagy német autógyártóknak, mint ablakos tótnak a hanyatt esés. Elég legyen itt csak arra utalni, hogy a Volkswagen csoport – a világ legnagyobb autógyártója – tavaly a globális eladásainak csaknem felét Kínában bonyolította.

A megosztott CDU-ban most komoly harcok kezdődnek az utódlásért. Három komolynak vehető jelölt sorakozott fel: Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália liberális miniszterelnöke, Jens Spahn egészségügyi miniszter (aki már 2017-ben meghívást kapott a Bilderberg konferenciára) és a szintén atlantista Friedrich Merz egykori frakcióvezető. A friss felmérések szerint a jelöltek közül a pártban Laschet a legnépszerűbb. De amíg Merkel irányítja a háttérből a pártot, addig senki sem fogja tudna újrapozicionálni az egykori néppártot, amely napjainkban folyamatosan 30 százalék alatti támogatottságot mutat fel országosan.

A CDU jobbra kacsint

Merz a német- és az amerikai nagytőke aktív támogatásával kimondottan jó eséllyel indul ebben a versenyben, de esetleges győzelme akár a nagykoalíció végét is jelentené. Ahogyan Katja Kipping, a Balpárt vezetője fogalmaz: „Ha Merz lenne a CDU feje, akkor a párt hamarosan koalícióra lépne az euroszkeptikus AfD-vel. Kramp-Karrenbauer még fenntartotta a tűzfalat a konzervatívoktól jobbra”.

Káncz Csaba
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG