3p
Jövő tavasszal kezdődik a közlekedési káosz. A déli szakasszal párhuzamosan megkezdik a hármas metró középső szakaszának felújítását is.

Eredményes közbeszerzési eljárás után szerdán aláírták a középső vonalszakasz állomásainak felújításáról szóló szerződést. A főváros nettó 90,9 milliárd forintot fizet a kivitelező a Swietelsky Építő Korlátolt Felelősségű Társaságnak a kivitelezésért.  A munka befejezésének határideje 2022 vége.

A középső vonalszakasz rekonstrukciója már a déli szakasz átadása előtt elkezdődik. A tervek szerint 2020 márciusától az Arany János utca és Ferenciek tere, 2020 júliusától pedig a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomásokon is elindul a korszerűsítés. Az említett megállóhelyeken - az utastérben zajló munkálatok idején - a metrószerelvények megállás nélkül áthaladnak.

Munkások az M3-as metróvonal felújítás alatt lévő Újpest-városkapu és Gyöngyösi utca megállói között (MTI Fotó: Máthé Zoltán)

A Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomások közötti szakasz teljes lezárása a déli szakasz forgalomba helyezése után, 2020 végén várható. A Nagyvárad tér és a Lehel tér állomások felújítására az utolsó ütemben, 2022-ben kerül sor.

A fentiek tehát igazolják azt, amit az Mfor november közepén megjósolt: a déli szakasz felújításának vége előtt nekilátnak a középső szakasznak is. Jövő tavaszra, illetve nyárra gyakorlatilag megtelik a Belváros a sűrűn forduló pótlóbuszokkal. Legkevesebb egy évig két szakaszon is dolgoznak. Ezen tovább ronthat, ha közben a Lánchíd rekonstrukciójához is hozzákezdenek.

A BKV közleményében 2020 végére teszi a déli szakasz átadását, de az  Mfor felújításra rálátó forrásai korábban egy évesre tették a csúszást, így az alagút és az állomások felújításával várhatóan 2021 őszére végeznek. A késés oka a vártnál is kiterjedtebb azbesztmentesítési munka (a szakasz mind az öt állomása érintett), illetve a kritikusra nőtt építőipari munkaerőhiány.

A  középső szakasz felújítása még nagyobb munka lesz, hiszen ez a legrégebben épült és éppen ezért legrosszabb állapotban lévő része. A kivitelezői tenderben ugyanis eleve 38 hónapban határozták meg a munka várható idejét. A Tarlós által 2022 közepére beharangozott átadási határidő már nyár végén se tűnt tarthatónak, a BKV most 2022 végére teszi a befejezés idejét. De ez aligha lesz tartható.

Ha az időigényes előkészítés után jövő tavasszal nekilátnak a munkának, akkor se végeznek 2023 ősze előtt. Márpedig a hármas metró korszerűsítéséhez a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban elnyert összesen 172 milliárd forint támogatás terhére nem nyújtható be számla 2023 után.

Metrópótló buszok a Lehel térnél. (Forrás: MTI Fotó, Máthé Zoltán)

A vonal felújítási költsége a kezdeti 120, majd 180 milliárdról időközben 217 milliárd forintra ugrott. Az önkormányzati választások közeledtével egyre engedékenyebbé váló Orbán Viktor tavaly novemberben 80 milliárd forint kormányzati támogatást ígért a fővárosi önkormányzatnak, kérdés persze, hogy ezt az egyre feszültebb viszony közepette nem vonja-e vissza.

Mint emlékezhetünk, a Strabag Építőipari Zrt. az északi szakasz hat, a déli szakasz öt állomásának felújítását csaknem 50 milliárdért vállalta, míg a vágányépítési és alagúti munkákat, a biztosítóberendezés, valamint vasúti távközlési és központi diszpécser rendszerek korszerűsítését a teljes vonalon a Swietelsky Vasúttechnika Kft.  47,8 milliárdért végzi el. Erre jön rá most a középső szakasz 9 állomásáért fizetett 91 milliárd. Ez már önmagában cirka 190 milliárd, de a tervezési és egyéb költségek még jócskán dobnak rajta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG