1p
2011. decemberében kétmilliárd euróval, 37,775 milliárd euróra nőttek Magyarország devizatartalékai - ez 4 milliárd euróval több, mint egy évvel korábban, és csak 1 milliárddal kevesebb, mint a szeptemberben elért csúcs.

A tartalékok annak ellenére nőttek, hogy az MNB a devizahitelek végtörlesztéséhez szükséges devizamennyiséget a jegybank devizatartalékainak terhére bocsájtja a hazai bankrendszer rendelkezésére. Az MNB 2011. október 3. óta hetente tartja a végtörlesztési programhoz kapcsolódó euróeladási tenderét. A program keretében elfogadott ajánlatok december közepéig 360 milliárd forintra rúgtak, a végtörlesztések megvalósulásával párhuzamos tényleges kifizetések összege ekkor 155 milliárd forintot tett ki.

A PSZÁF legfrissebb közlése szerint tavaly szeptember 29. és december 31. között 94 337 darab devizaalapú ingatlancélú kölcsön fix árfolyamú végtörlesztése történt meg, A már teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 642,1 milliárd forint volt, azonban az ügyfeleknek fix árfolyamon ebből csak 468,0 milliárd forintot kellett kifizetni.

Nemrég egyes sajtóértesülésekben az szerepelt, hogy a kormány a jegybanki devizatartalék egy részét a megyei önkormányzatoktól átvett adósság törlesztésére, gazdaságélénkítő injekció biztosítására használná fel; ezt azonban a minisztérium határozottan cáfolta. Legutóbb ma reggel közölte Giró-Szász András kormányszóvivő: a jegybanki devizatartalékhoz "abban a formában semmilyen módon nem kíván hozzányúlni - nem is nyúlhat hozzá - a magyar kormány", amelyről az ellenzék riogat.

A jegybank devizatartalékainak nagy része abból származik, hogy a külföldről bevont forrásokat, kötvénykibocsátásokból befolyt pénzt az ÁKK az MNB-nél forintra váltotta. Az MNB és az ÁKK megállapodásának része, hogy a jegybank nem jelenik meg a nemzetközi tőkepiacokon, az ÁKK pedig a hazai bankközi piacon, így a hazai deviza-államadósságok törlesztése automatikusan vagy új kibocsátásokból, vagy az erre szolgáló tartalékokból történik. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG