Hirdetés

Ingatlanvásárlás és alpolgármester-választás is terítékre kerül az önkormányzati üléseken

Kollár Dóri, Szarvas György, 2020. január 23., 15:45

Egyelőre úgy tűnik, hogy elég lassan indul a 2020-as év, már ami a vidéki nagyvárosok önkormányzatainak munkáját illeti. A legtöbb városban még nem tudni, hogy mikorra tervezik összehívni a közgyűlést, viszont néhány testület már a héten megkezdi a munkát. Megnéztük, miről lesz szó az év első ülésein.

A tervezetek megnézve úgy tűnik, hogy míg a kormánypárti városok zömében még csak apró-cseprő, adminisztratív jellegű ügyekkel akarnak foglalkozni, az ellenzéki irányítás alá került városok vezetése gőzerővel belevetette magát a munkába. Az előterjesztések alapján több fajsúlyos ügy is napirendre kerül. Ezt persze magyarázhatja az is, hogy az előbbiek esetében nem szakadt meg a folytonosság az októberi választásokon, így nem kellett új lapot nyitni a városüzemeltetésben. De nézzük az ülések napirendi pontjait.

Debrecen

Hirdetés

Kisebb ügyekkel indítják az évet a területi képviselők mai ülésükön. Terítékre kerül két helyi színház állammal kötendő együttműködésének bebiztosítása. Tavaly év elején kötöttek közszolgáltatási szerződést, mely 2021-ig érvényes, de az önkormányzatok március 1-ig kérhetik a kormánytól a vegyes működtetésű színházak közös működtetését. Csak ez után történik a megállapodások megkötése és a 2020-as állami támogatások összegének megállapítása, így a jelek szerint Debrecenben nem ülnek a babérokon.

Emellett közterület-átnevezésekkel, területek minősítésével, testvér-települési együttműködések, nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatával foglalkoznak majd.

 Füstköd Debrecenben 2019. február 21-én. A szálló por légköri koncentrációja ezen napon meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket a városban. MTI/Czeglédi Zsolt
MTI/Czeglédi Zsolt

Kaposvár

Az egyik legrégebben hatalomban lévő kormánypárti polgármester, Szita Károly városában is hamarosan esedékes az év első közgyűlési ülése, annak dátuma január 30. Ezen már fontosabb kérdések is napirendre kerülnek: a város költségvetési mérlegének megtárgyalása mellett út-, járda-, és hídfelújításokról is szó lesz. Napirendre kerül a különböző önkormányzati telkek és ingatlanok értékesítése, a víziközmű-rendszer felújítása, az állami támogatások felhasználása, valamint a szociálpolitikai kiadások tervezete is. Ez utóbbiban az előző évhez képest a Bursa (felsőoktatási szociális ösztöndíj), valamint a cigány tanulóknak szánt ösztöndíjban látni növekedést.

A képviselők beszélnek majd a város kiadásairól, a Kapos Holding tervezett kötvénykibocsátásáról és a közfoglalkoztatottak létszámának alakulásáról is.

Székesfehérvár

A szintén kormánypárti kézben lévő Székesfehérváron péntek reggel, január 24-én látnak majd munkához a képviselők. Az első ülésen tárgyalni fogják a parkolási zónák módosítását, a nemzetiségi önkormányzatokkal kötött megállapodások felülvizsgálatát, valamint az Óbudai Egyetemmel tervezett együttműködést is. Emellett az előterjesztésből kiderül, hogy a város a Gárdonyi Géza után elnevezett művelődési ház és könyvtár felújítására készül pályáztni, és a kórházban is fejlesztési beruházások jönnek, valamint a Velencei Gyermek- és Ifjúsági Tábor kivitelezésével kapcsolatban megindítaná az önkormányzat a közbeszerzési eljárást.

Több kisebb jelentőségű ügyről is szó lesz, ilyen például közterületek átnevezése, egyes önkormányzati eszközök leselejtezése, valamint Cser-Palkovics András polgármester szabadságának engedélyezése.

Szekszárd

A Tolna megyei nagyvárosban már január 16-án lezajlott az első közgyűlési ülés, igaz, nem volt túlságosan eseménydús. A határozati dokumentumból kiderül, hogy a képviselők egyebek mellett döntöttek a Szekszárdi Vagyonkezelő ügyvezetője által igényelt szabadság engedélyezéséről, valamint folyamatban van az önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetőinek szabadságolási rendjének kialakítása is. Döntés született emellett a Szekszárd városi nap dátumáról, új kitüntetések alapításáról, valamint a Mészöly Miklós emlékplakett adományozásáról dr. Szolláth Dávid irodalomtörténész részére.

Szolnok

Jász-Nagykun-Szolnok megyeszékhelyének első közgyűlési ülése rögtön sok eseménnyel kecsegtet, hiszen ahogy az az előterjesztési dokumentumból kiderül, egyebek mellett alpolgármestert is kell majd választania a testületnek. A tervezetben szerepel a klímavédelmi hozzájárulás megtárgyalása mellett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar költségvetése, a kárpátaljai magyarok támogatása, új emléktábla felállítása, és a szabadstrand fejlesztése is. Az önkormányzat emellett ingatfejlesztési ügyekkel és a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. üzleti tervének jóváhagyásával is foglalkozik majd.

Mi a helyzet az ellenzéki vezetésű városokkal?

Miskolc

A 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban Miskolc a Településfejlesztési Operatív Program (TOP) vonatkozásában 35 milliárd forinttal számol. A forrásfelhasználás hatékonyabbá tétele érdekében ugyanakkor egy helyi stratégiai dokumentum elkészítésére van szükség. Ez az úgynevezett Integrált Területi Program (ITP) kifejezetten az uniós támogatásokból megvalósuló önkormányzati fejlesztésekre koncentrál. Ennek sokadik módosítása kerül most a miskolci képviselőtestület elé január 30-án. A változtatás érinti a forrásátcsoportosításokat, energetikai fejlesztések esetén a megújuló energia és az épületenergetikai beavatkozások közötti átcsoportosítást, a gazdaságfejlesztésen belül pedig az egyes konstrukciók közötti átcsoportosítást.

A Magyar Cserkésszövetséggel megkötött adásvételi szerződés módosítása is a miskolci képviselőtestület elé kerül. Itt, egy az önkormányzattól megvásárolt romos ingatlanról, a volt honvéd „tiszti kaszinóról” van szó, a Szövetség vállalta ennek felújítását három éven belül. Ez ugyan 2017-ben lejárt, ám az önkormányzat akkor a határidőt meghosszabbította. Ez a határidő 2020. február 17-én ismét lejár, ekkor az eredeti szerződés értelmében a Szövetségnek a vételár felét, azaz 35 millió forintot kellene az önkormányzatnak megfizetnie 30 napon belül kötbér gyanánt. 2019. májusában azonban a Cserkésszövetség az ingatlanok felújítására a kormányzattól 4 milliárd forintot kapott, így a projekt váratlan segítséghez jutott. A mostani módosítással az önkormányzat 2022. december 31.-re tolná ki a felújítás határidejét, persze, ha a testület megszavazza az előterjesztést.

Hódmezővásárhely

A hódmezővásárhelyi önkormányzat korábban felülvizsgálta a helyi adórendeletet, és ekkor az átlagos 30 százalékos építményadó emelést jelentősen csökkentette, így csak 15 százalékkal emelkedik a magánszemélyek építményadója. Az így kieső mintegy 50 millió forintos bevételt a folyamatosan emelkedő iparűzési adóbevételből kívánja a város pótolni. Ezzel kapcsolatban a Csongrád megyei kormányhivatal törvényességi felhívást fogalmazott meg, melynek megtárgyalása lesz a január 23-án összeülő hódmezővásárhelyi képviselőtestület egyik feladata.

Dunaújváros

Nem tétlenkedik a dunaújvárosi képviselőtestület, a városi honatyák hosszú ülésre készülhetnek január 23-án, ugyanis összesen 42 napirendi pont megtárgyalása vár rájuk. Sok közöttük az olyan ügy, melyet a megyei kormányhivatal törvényességi szempontból kifogásol. Érdekesnek ígérkezik a polgármesteri hivatalnak a közgyűlés két ülése közötti időszakban végzett munkájáról szóló beszámolója, hiszen itt olyan témákat említenek, mint a labdarúgó sportlétesítmény, valamint a Kézilabda Akadémia fejlesztése, illetve a Modern Városok Programja. Tárgyalni fogja a testület a helyi önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, juttatásairól, költségtérítéséről szóló önkormányzati rendelet módosítását, az átláthatósági rendeletet; ezeket korábban a megyei kormányhivatal törvényességi szempontból kifogásolta. A kormányhivatal az is kifogásolta, hogy a közgyűlés alakuló ülésének összehívására nem szabályszerűen került sor, ezért a kormányhivatal álláspontja, hogy szabálytalan összehívása miatt az alakuló ülésen hozott valamennyi döntés közjogi szempontból érvénytelen. A testület erről is kialakítja az álláspontját.

Tatabánya

Tatabánya mai ülésén előkerült az az előterjesztés, mely a város településrendezési eszközeinek módosításáról szól az M1-es autópálya 2x3-os sávra bővítésével kapcsolatban a tatabányai csomópont ügyében. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt (NIF Zrt.) közbeszerzési eljárással már kiválasztotta az U2em1 Konzorciumot (UTIBER Kft., Unitef-83. Zrt.) a fejlesztés megtervezésére.

Salgótarján

A salgótarjáni képviselőtestület elsőként a polgármester beszámolóját hallgatja majd meg, melyben szerepelnek az önkormányzat pénzügyi rendszerében szereplő követelések is. Ebben több mint 19 millió forintnyi behajthatatlan követelés szerepel.

A salgótarjáni önkormányzat még 2016-ban együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetemmel, hogy a felsőoktatási intézmény részére a város létesítményhasználatot biztosít, és vállalja a képzéshez szükséges tananyagok, könyvek beszerzését is. Ennek jóváhagyását javasolja most a testületnek a polgármester. Egy javaslat kerül az önkormányzat elé arról is, hogy nem lakás célú felhasználásra a helyi roma önkormányzat használatába kerüljön egy helyiség. Sor kerül még a térségi hulladékgazdálkodási társulás fb tagjának visszahívására, valamint a helyi Városfejlesztési Kft. új igazgatójának megválasztására is.

Szombathely

A városban még szerdán, január 22-én tartottak rendkívüli közgyűlést, amelynek az volt a témája, hogy megvásárolja-e az új szombathelyi vezetés a Nagyszállót, amely több mint 470 milliójába került volna a városnak. Az önkormányzat végül nem élt az elővásárlási jogával. A városban a jövő héten már rendes közgyűlési ülést tartanak.

Raiffeisen CIB Cetelem További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Kudarc az EU-csúcson: nem tudtak megegyezni a pénzekről az tagállamok

Kudarc az EU-csúcson: nem tudtak megegyezni a pénzekről az tagállamok

Kudarcot vallott a kétnapos rendkívüli csúcson az EU első kísérlete a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetés elfogadására. A büdzsé fő nettó befizetőinek túl magas, a nettó kedvezményezetteknek még mindig túl alacsony volt az Európai Tanács elnöke által kidolgozott ajánlat. Charles Michel a következő napokban dönti el, mikor hívja össze újra a tagállamok vezetőit, hogy második nekifutásra megállapodjanak.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank
Hirdetés

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ha holnap elkészülne, beadatná magának a koronavírus elleni oltást?