6p
A szélsőjobboldali tüntetéssorozat után a baloldal most békés koncertet rendezett Chemnitzben, amire 65 ezer ember jött el. Németországban a baloldali, szélsőbalos irányzatok is eléggé erősek, a két tábor gyakran egymásnak ugrik, de most sikerült békésen befejezni. Az AfD támogatottsága azonban nőtt a közvélemény-kutatások szerint.
“A forradalmak a történelem lokomotívjai” – A német Marxista-Leninista Párt választási plakátja Nürnbergben, 2017

Becslések szerint 65 ezer ember vett részt Chemnitzben (volt Karl-Marx-Stadt), egy baloldali koncerten, amely “mi vagyunk többen” jelszóval nyíltan az antifasiszták, baloldaliak találkozója volt. A Kraftklub nevű együttes által rendezett, de több banda által feldobott koncerten a rasszizmus, a múlt héten kitört szélsőjobboldali megmozdulások ellen akartak tiltakozni.

Amint arról beszámoltunk, másfél hete egy 35 éves férfi halt meg és két másik személy megsebesült egy késelésben. Emiatt egy iraki és szíriai személyt gyanúsítanak. Az eset után a szélsőjobboldal hajtóvadászatot indított a külföldiek ellen, és tüntetés-sorozatot szervezett, ahol szintén voltak sérültek.

De Chemnitz valójában már sok éve a szélsőjobb egyik fellegvára (illetve az egész környező Szászország). A “koncert vagy demonstráció?” kérdésre a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint könnyű volt válaszolni, mindenki inkább az utóbbinak tekintette az esetet. A résztvevőket rendőrkordon kísérte, rendőrkamerák filmezték. A jobbos ellentüntetéseket nem engedélyezték.

Nem a gyilkosok mellett, hanem verőlegények ellen

A szélsőjobboldal azzal vádolta a koncert résztvevőit, hogy ünnepelnek, miután egy embert meggyilkoltak, és a gyilkosokat támogatják vele. A résztvevők szerint erről szó sincs, nem a gyilkosok mellett, hanem a városban garázdálkodó, emberekre vadászó, önbíráskodó újfasiszták ellen vannak. Egy perces néma megemlékezést tartottak a késelés áldozata és a neonáci támadások áldozatai emlékére egyaránt

Humoros politikai tévéműsor plakátja, a jobboldali populizmust gúnyolja, Popo=popsi (Nürnberg, 2017)

A nacionalista, rasszista szélsőségeseket ellenségeik “bionémeteknek” csúfolják. A Frankfurter Allgemeine helyszíni tudósítója szerint míg a jobbos tüntetéseken túlnyomó részt fiatal férfiak masíroznak (időnként katonai vagy náci egyenruhákra emlékeztető barna, fekete öltözékben), addig a tegnapi koncert sokkal színesebb volt. Nők, tinédzserek, még gyerekek is sokan voltak a koncerten, lila haj, színes ruha, színes ékszer, bulizós hangulat, lazaság, mosoly.

Egy német-kubai baloldali is lehet hős?

Hogy minden még bonyolultabb legyen, a múltkori halálos áldozat nemcsak maga is bevándorló származású (német-kubai), hanem – amint a Die Zeit kommentárja írja – Facebook-profilja szerint inkább baloldali érzelmű volt. Ilyen személyeket távolról sem szoktak a szélsőjobbon németnek tekinteni, de ha iszlám vallásúak áldozatai, akkor úgy látszik, kivételt tesznek.

A lap idézi az Amadeu Antonio Alapítványt, amely szerint tavaly négy támadás történt menekültek szállásai ellen Németországban – naponta. A német bűnügyi statisztika ennek töredékéről tud.

Minden negyedik német külföldi?

A kommentár emlékeztet arra is, hogy a német lakosság negyede már bevándorló-gyökerekkel rendelkezik (legalább az egyik szülője bevándorló, 19,3 millió fő.) Így amikor a szélsőjobb bevándorlókra rendez hajtóvadászatot, akkor a lakosság negyedére rendez hajtóvadászatot.

“Big Data – Hogyan rombolják szét a szabadságot és a munkahelyeket?” – az AfD plakátja a szinte teljes foglalkoztatottságú Münchenben, 2016

A balos demonstráció-sorozat hetedikén Marburg városában folytatódik, a német politikusok egy része meg azon töri a fejét, hogy a kelet-németek miért ennyire elégedetlenek a sorsukkal és miért termelnek ki ennyi szélsőségest.

Sok elégedetlen NDK-s

Sokan az ottani “rendszerváltás”, a Berlini Fal leomlása utáni zavaros időkkel, például a privatizációval kapcsolatos igazságtalanságokkal magyarázzák ezt. Még a koncerten szereplő együtteseknek is vannak olyan dalszövegeik, hogy “keletiek vagyunk, lúzerek vagyunk”, gyakori életérzés arrafelé.

Most felmerült például, hogy a privatizációs szervezet, a Treuhandanstalt korábbi cselekményeit kivizsgáló tényfeltáró bizottságot kellene létrehozni. (A cselekmények vélhetően már elévültek.)

Neonáci népfront?

Erősödött az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt választói támogatottsága, amióta esetenként erőszakba forduló tüntetéseket tartanak Chemnitzben egy emberölés miatt – írta ma az MTI. Egy új felmérés szerint megelőzte a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) is, és előlépett Németország második számú politikai erejévé. Más közvélemény-kutatások is a párt erősödését jelzik.

Ugyanakkor a magyar hírügynökség is idézi Hajo Funke politológust, a németországi szélsőjobboldali szerveződések kutatóját, aki szerint az AfD a volt NDK területén egy “szélsőjobboldali népfront” része lett, “összeállt uszítókkal, rasszistákkal és erőszakoskodókkal, ami új fejlemény”. A keleti tartományokban tovább erősödhet a támogatottsága, de középtávon árthat az összefogás a szélsőjobbal.

Bal, Jobb, Bal, Jobb

Németországban nemcsak szélsőjobb van, a baloldal, a szélsőbal is viszonylag erős. A szélsőjobboldali, nacionalista, idegenellenes AfD 12,6 százalékot kapott a tavaly szeptemberi választásokon. De a Linke nevű, részben az NDK volt állampártjának (SED) utódaiból, részben a szociáldemokraták egyik szárnyából létrejött párt is kapott 9,2 százalékot. Középen pedig a kereszténydemokrata CDU/CSU szövetség 32,9 százaléka mellett az SPD 20,5 százalékkal szerepelt. Kisebb, nem parlamenti szélsőbaloldali jellegű pártocskák is akadnak (a kicsi pedig sokszor hangerővel próbálja magára felhívni a figyelmet).

A német bűnözési statisztikákban a politikailag motivált, szélsőjobboldalinak besorolt cselekményekhez hasonló súllyal szerepelnek a szélsőbaloldali indíttatású esetek is. Sok ilyen eset abból származik, amikor a két tábor tüntetői összecsapnak egymással, vagy például tiltott önkényuralmi jelképeket használnak, propagandaanyagokat terjesztenek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG