5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Szakértők szerint nem volt meglepő, hogy változatlanul hagyta a jegybank az alapkamatot, azonban számítanak a további lazításra.

 

 

Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén változatlanul, 1,35 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot - erről beszámoltunk mi is, illetve

Mindenki márciusra vár

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint a döntés nem jelent meglepetést, tartásra számítottak. Több dolog indokolta a mostani kamatdöntést, például az alacsony inflációs környezet. Emellett Németh Dávid szerint az is, hogy bár a nemzetközi piacok bizonytalanok, a magyar és régiós eszközök piaca viszonylag stabil.

Szintén a tartás mellett szól, hogy az EKB és az amerikai jegybank, a Fed is márciusban hoz majd döntést a kamatról, az MNB pedig ezek tudatában, valamint a márciusban megjelenő friss inflációs jelentés alapján határozhat meg esetleg egy új kamatpályát. Az elemző szerint márciusban is inkább tartásra lehet számítani majd az MNB-től, egy esetleges kamatvágás júniusban képzelhető el, de ahhoz több dolog kell. Ha érkezik addig egy felminősítés, valamint alacsonyan maradnak az üzemanyagárak, és a nemzetközi környezet is stabil lesz, akkor elképzelhető a kamat csökkentése június környékén - írta.

Előre lehetett tudni

Az Equilor kommentárjában kiemelte: már a február 10-i jegyzőkönyv jól megvilágította, hogy kamatcsökkentés vagy változtatás a nem konvencionális monetáris eszköztárban az EKB márciusi ülése előtt nem várható.

A jelenlegi várakozások szerint március 10-én az EKB tovább növelheti értékpapírvásárlásainak havi keretösszegét a jelenlegi 60 milliárd eurós szintről. A várt változásokat a korábbiaktól eltérően nem csak az elemzők valószínűsítik, de az EKB január 27-i kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve is arról tanúskodik, hogy nagy valószínűséggel irányváltás lesz a monetáris politikában. Mivel a monetáris politika környezete ilyen jelentős mértékben módosulhat, nem meglepő az MNB kiváró álláspontja. A piac figyelme ezen a héten inkább a közlemény részleteire irányulhat: így például arra, hogyan fogalmaz az MNB az inflációval kapcsolatban vagy változik-e véleménye a GDP növekedési potenciáljáról - közölték.

Mehet a csökkentés

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfóliómenedzsere szerint a hazai folyamatok is abba az irányba mutatnak, hogy az eddigi kommunikáció ellenére feltehetően az MNB is elgondolkodik majd a további alapkamat csökkentésen. Hozzátette: a nemzetközi környezet támogatóbbá vált, a fejlett piaci jegybankok ismét aktívabb üzemmódba kapcsoltak, és egyre több jegybank esetében merül fel a negatív irányadó kamat lehetősége.

A hazai folyamatok is abba az irányba mutatnak, hogy az eddigi kommunikáció ellenére feltehetően az MNB is elgondolkodik majd a további alapkamat csökkentésen. Az elmúlt hónapok inflációs számai jelentősen elmaradnak a decemberi jelentésben vázolt pályától, és a forint is erősödésbe kezdett, hiszen a rövid magyar kamatok egyre vonzóbbak a negatív eurós kamatokhoz képest. Márciusban az EKB nagy valószínűséggel újabb enyhítéseket jelent majd be, mélyebb negatív tartományba tolva a betéti kamatát. Az MNB új Inflációs jelentése és a várható EKB-döntés a magyar jegybank számára is könnyen megteremtheti a kamatvágáshoz szükséges feltételeket - közölte.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint a döntés megfelelt a várakozásuknak. A monetáris tanács korábbi kommunikációja szerint a következő 2 évben nem kell változtatni az alapkamaton, hogy teljesüljön az MNB inflációs célja. A várakozásuk szerint 2017 végéig nem változik az alapkamat, egyik irányba sem.

Közölte: a monetáris tanács nincs lépéskényszerben kamatemeléssel, hiszen nem valószínű, hogy teljesüljön az MNB 3 százalékos inflációs célja 2018 előtt. Jelezte, hogy nem tökéletesen adottak a körülmények egy újabb kamatcsökkentési ciklus megnyitásához, hiszen hiába uralkodik nyomott inflációs környezet Magyarországon, a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon uralkodó hangulat kifejezetten rossz volt januárban és februárban.

Fontosnak nevezte a márciusi EKB-döntést, és az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntését. Jelenleg annak látják a legnagyobb esélyét, hogy az EKB kamatot csökkent márciusban, míg a Fed márciusról júniusra halasztja a következő kamatemelés időpontját. Ezeknek a következménye lehet, hogy a nemzetközi befektetői hangulat érdemben javul, támogatóvá válik. Ebben az esetben elképzelhető, hogy az MNB megfontolja újabb kamatvágások lehetőségét. Ez legkorábban a második negyedév végén, azaz májusban-júniusban várható - közölte.

Hosszútávra rendezkednek be

Az MNB kamatdöntését kommentálva a Takarékbank elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy az MNB legutóbbi közleményében kitér arra, hogy a továbbiakban "elsősorban" nem-konvencionális lépésekkel folytatná a monetáris politika esetleges további lazítását, ami burkoltan az alapkamat csökkentésére is utalhat.

Suppan Gergely utal arra a közelmúltbeli bejelentésre, hogy az MNB április végéig megszünteti a kéthetes betéti eszközt, ugyanakkor kibővíti a kamatcsere ügyletek volumenét, valamint kedvezőbbé teszi azok árazásait, amellyel a bankszektor állampapír vásárlásainak fokozását kívánja elérni.

Megjegyezte: az alapkamatot igen hosszú ideig alacsonyan kívánja tartani a jegybank, amit támogat, hogy a 3 százalékos inflációs cél elérése 2017 második fele előtt nem tűnik valószínűnek, de a gazdaság kibocsátási szintje is ezt valószínűsíti. Így Suppan Gergely 2017 közepéig nem számít a kamatok változására, azonban 2017 második felétől - bár egyre kisebb valószínűséggel - szerinte nem zárható ki fokozatos kamatemelés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
Makro / Külgazdaság Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:25
Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.
Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG