4p
Paradox helyzetet teremt a nyugati világban hódító oltásellenes mozgalom. A bolygó legfejlettebb régióiban, ahol a vakcinák könnyen hozzáférhetők, egyre többen vannak, akik nem hisznek azok biztonságosságában és hatékonyságában, miközben ugyanez a bizalom töretlen a szegényebb országokban, ahol az oltások kevéssé elérhetők.

Noha az oltóanyagok a világ leghatékonyabb és legelterjedtebb gyógyszeripari termékei, a velük szembeni bizalom általában a szegényebb országokban a legmagasabb, és a gazdagabbakban kisebb, emiatt fordulhat elő az utóbbiakban, hogy például kanyarójárvány tör ki újra meg újra - állapította meg a Gallup amerikai közvélemény-kutató cég és a Wellcome Trust brit egészségügyi civilszervezet szerdán nyilvánosságra hozott közös tanulmányában.

Meglepő módon az összes ország közül Franciaországban a legkisebb a bizalom a vakcinák biztonságossága és hatékonysága iránt: a lakosság egyharmada gondolja úgy, hogy nem biztonságosak - olvasható a jelentésben, amelynek írói szerint mindenütt az egészségügyi szakembereknek kell gondoskodniuk arról, hogy az emberekhez eljusson a megfelelő információ azoktól, akikben bíznak. A tanulmány alapjául szolgáló felmérést 140 országból 140 ezer, 15 év feletti ember megkérdezésével készítették el.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az oltóanyagok évente akár hárommillió ember életét is megmentik a világon, és több évtizednyi kutatás következetesen azt támasztja alá, hogy a vakcinák biztonságosak és hatékonyak. Ahhoz azonban, hogy egy országban a teljes lakosság védett legyen, az oltottsági aránynak legalább 90 százalékosnak kell lennie. A vakcinákkal szembeni bizalmatlanság gyorsan le tudja rontani ezt az arányt.

"Az utóbbi évszázadban az oltóanyagoknak köszönhetően sok halálos fertőző betegség lett a távoli múlté" - jelentette ki Charlie Weller, a Wellcome Trust illetékes részlegvezetője.

Az a tény, hogy a kanyaró ismét felütötte a fejét - és hogy vannak jelentős járványok például az Egyesült Államokban, a Fülöp-szigeteken és Ukrajnában - csak egy a sok olyan probléma közül, amelyek az oltóanyagokkal szembeni bizalmatlansággal hozhatók összefüggésbe. Afganisztánban és Pakisztánban elterjedtek olyan hamis híresztelések, miszerint a gyermekbénulás elleni oltókampány része egy gonosz nyugati tervnek, és részben ezek akadályozták az utóbbi években, hogy fel lehessen számolni a betegséget ezekben az országokban.

A felmérés szerint a 140 országban megkérdezett szülők hat százaléka válaszolta azt, hogy gyermekei nincsenek beoltva semmilyen betegség ellen. A legnagyobb arányban Kínában (9), Ausztriában (8) és Japánban (7 százalék) nincsenek beoltva a gyerekek.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a világ lakosságának háromnegyede jobban bízik az orvosokban és az ápolókban, mint bárki másban, ha egészségügyi tanácsot kell kérniük, valamint hogy a világ legtöbb részén az oktatás jobb színvonala és az egészségügyi rendszerbe vetett nagyobb bizalom általában együtt jár az oltóanyagokba vetett nagyobb bizalommal. Bizonyos gazdagabb régiókban azonban e bizalom gyenge. Az észak-amerikai lakosságnak csak a 72, az észak-európainak pedig csak 73 százaléka gondolja úgy, hogy az oltóanyagok biztonságosak. Kelet-Európában pedig mindössze 50 százalékos ez az arány.

A londoni egészségügyi egyetem egyik igazgatója, Heidi Larson, aki szintén dolgozott a tanulmány megírásán, azt mondta: az európai helyzet paradox. Miközben a kontinens a világ egyik legfejlettebb térsége, az egyik legbizalmatlanabb a vakcinákkal szemben. A szegényebb térségekben a bizalom sokkal nagyobb: például Dél-Ázsiában 95, Kelet-Afrikában pedig 92 százalékos.

A minden tudományos alapot nélkülöző, nyugati oltásellenesség legújabb kori forrása egy 1998-ban, a The Lancet című, tekintélyes orvosi lapban megjelentetett tanulmány, melyben Andrew Wakefield brit orvos azt állította, hogy a mumpsz, rubeola és kanyaró elleni kombinált védőoltás (MMR) autizmust okozhat. Később kiderült, hogy Wakefieldnél súlyos összeférhetetlenség állt fenn; jelentős anyagi haszna származott a kutatás eredményéből, ráadásul meg is hamisította a kutatási adatokat. Emiatt a The Lancet hivatalosan visszavonta a cikket, Wakefield orvosi engedélyeit pedig visszavonták, és nem praktizálhat az Egyesült Királyságban. Azóta számos kutatás során vizsgálták az MMR megbízhatóságát, és egyetlenegy alkalommal sem találtak arra utaló adatokat, hogy az oltás és az autizmus között bármilyen összefüggés lenne.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
Makro / Külgazdaság Átírja a Magyar-kormány a közbeszerzések rendszerét – már hatályba is lépett az új rendelet
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:46
Jóváhagyási eljárás jön, vizsgálják majd a pályázók tényleges tulajdonosait és alvállalkozóit is.
Makro / Külgazdaság Irdatlan pénzek ömölhetnek a vasútfejlesztésbe idehaza, de nem csak az számít, hány új jármű érkezik
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:16
A magyar vasút előtt az elmúlt évtizedek legnagyobb járműmegújítási programja állhat. Az elöregedett járműállomány cseréje és a jelentős uniós források egyszerre teremtenek lehetőséget a közösségi közlekedés színvonalának javítására és a hazai ipar fejlesztésére. A következő évek egyik meghatározó gazdaságpolitikai kérdése ugyanakkor nem csupán az lesz, hogy hány új vasúti jármű érkezik Magyarországra – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb elemzésében.
Makro / Külgazdaság Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:03
Két fontos ember ment, egy jött szerda éjjel.
Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG