3p
Londoni elemzők szerint még egy ideig zéró közelében marad a magyar infláció, de deflációs kockázat nem fenyegeti a gazdaságot.
A KSH ma publikálta a májusi inflációs adatokat. Eszerint múlt hónapban 0,1 százalékkal csökkent a fogyasztói árindex éves összevetésben, ugyanannyival, mint áprilisban, vagyis immár második hónapja negatív az éves inflációs ütem. Részletek >>>

A 4cast gazdasági-pénzügyi elemzőház szakértői az adatsort kommentálva mindazonáltal úgy vélekedtek, hogy a 2,5 százalékos éves szintű maginfláció egyértelműen eloszlatja a deflációs kockázattal kapcsolatos félelmeket.

A teljes kosárra számolt éves inflációt is mindenekelőtt a hatósági közműdíj-csökkentések tartják ilyen alacsonyan, az e hatás kiszűrésével számolt infláció kényelmes mértékben meghaladja a zérót - hangsúlyozták a 4cast elemzői.

Tovább csökken az alapkamat

A 4cast elemzői szerint az inflációs folyamatok azonban így is elégségesek ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytathassa az enyhítési ciklust, különös tekintettel arra is, hogy az euróövezetben szintén alacsony az infláció, és az eurójegybank (EKB) monetáris lazítást eredményező intézkedéseket jelentett be. Emellett a forint is erősödött az elmúlt időszakban.

A ház várakozása az, hogy az MNB alapkamata a 2,2-2,3 százalékos sávban éri el mélypontját. A cég elemzői ugyanakkor "nagyon agresszív" monetáris reakciót nem várnak az új inflációs adatokra, éppen azért, mert nem tartanak deflációs kockázattól.

Lesz még...

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szerdai értékelésükben viszont azt jósolták, hogy a harmadik negyedévben lesz még néhány deflációs adat Magyarországon a további közműdíj-csökkentések miatt.

A GS szakértői közölték, hogy a negatív májusi infláció és az EKB enyhítési intézkedései miatt lefelé ható kockázatokat látnak az MNB kamatpályájára érvényes előrejelzésükre. A Goldman Sachs jelenlegi prognózisa még 0,20 százalékpontnyi MNB-kamatcsökkentést - és így 2,2 százalékos kamatmélypontot - valószínűsít a jelenlegi enyhítési ciklusban.

Mások is 2,2 százalékos alapkamattal számolnak

Az Erste és az ING makroelemzői is úgy nyilatkoztak, bár az év végére 2,2 százalék körülire gyorsulhat az infláció, az éves átlagos index igen alacsony lesz.

Balatoni András, az ING Bank vezető makroelemzője korábban azt mondta, az év végére 2,2 százalék körülire gyorsulhat a fogyasztói árak növekedésének üteme, de továbbra sem lesz jelentős inflációs nyomás, inkább normalizálódás jellemző. Az év végére várt áremelkedést vetíti előre az elemző szerint a tavalyi rezsicsökkentés belépése a bázisba, a mezőgazdasági árak második félévre várt éves összevetésű növekedése, illetve a kiskereskedelmi szektorban tapasztalt nagy arányú forgalomnövekedés inflációnövelő hatása.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank makroelemzője az elkövetkező hónapokban 0 százalék körüli, illetve kisebb mértékben 0 százalék fölé emelkedő éves inflációt vár. A 12 hónapos index várhatóan csak az év utolsó hónapjaiban fogja elérni az 1 százalékot, a tavalyi alacsony bázisadatok miatt. Az éves átlagos inflációs mutató is igen alacsony lesz, lehetséges, hogy a fél százalékot sem éri el az idén - véli a szakértő.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mondtak egy számot: félelmetesen drága volt a Brexit
Privátbankár.hu | 2024. december 18. 14:21
Az előzetesen vártnál azonban így is kisebbnek tűnik a kár.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor raportra hívhatja Rogán Antalt
Csabai Károly | 2024. december 18. 05:42
Azzal a céllal, hogy átbeszélje propagandaminiszterével, hogyan tálalják, hogy az infláció immár második hónapja emelkedik. Sovány vigasz, hogy ezzel nem vagyunk egyedül. A Privátbankár Európai Inflációs Körkép több mint kétéves fennállása alatt még soha annyi ország nem tett közzé az előző havinál magasabb éves fogyasztóiár-indexet, mint a novemberiről. Ennek ellenére bőszen folyik a monetáris lazítás, mindössze az ukrán jegybank emelt kamatot. A reálkamatok összevetésében még tartjuk a pozíciónkat, de a 2,8 százalékos plusz a gyenge makrogazdasági adatok miatt aligha elég vonzó a külföldi befektetők számára.
Makro / Külgazdaság Valaki kiénekelt Matolcsy Györgyék kórusából
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 16:10
Ahogy egy hónapja, úgy Virág Barnabás alelnök tájékoztatása szerint most is elhangzott egy 25 bázispontos kamatcsökkentési javaslat. Hogy ezúttal is Patai Mihály másik alelnöktől, az később derül ki.
Makro / Külgazdaság Pesszimistábbak lettek Matolcsy Györgyék
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 15:16
A jegybank a jövő évi inflációs és növekedési előrejelzéseit is közölte.
Makro / Külgazdaság Moszkva fenyeget: megtorlással kell számolni Kirillov meggyilkolása miatt
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:32
A nukleáris védelmi erőkért felelős orosz altábornagy elleni merényletről megszólalt az SZBU és a Kreml is.
Makro / Külgazdaság Nem tettek szívességet Matolcsy Györgyék a kormánynak
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 14:00
Bár a GDP-növekedési álmok valóra válásához jól jönne egy kamatcsökkentés, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa nem látott okot az irányadó ráta megváltoztatására.
Makro / Külgazdaság Óvatosságra intik a nyugdíjasokat a csalafinta bankokkal szemben Szerbiában
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 10:47
A bankok azzal „fiatalítják meg” Szerbiában idősebb ügyfeleiket, hogy hitelt kínálnak nekik. Ennek alapján úgy érezhetik, hogy olyan hitelképeseket, mint a fiatalok.
Makro / Külgazdaság Sikerült 100 milliárd forintot elköltenie a közmédiának
Privátbankár.hu | 2024. december 17. 09:48
100 milliárd forintot, ehhez korábban még egy év kellett, de az állami média jobban teljesít.
Makro / Külgazdaság Navracsics Tibor szerint jönnek uniós pénzek, most hetedikek vagyunk a felhasználásban
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 16:46
Az európai uniós források felhasználásának hatékonyságát tekintve az első helyen végzett Magyarország – Csehországgal holtversenyben – a 2014-2020-as költségvetésben, mindez azt jelenti, hogy Magyarországra érdemes uniós forrásokat folyósítani, mert azokat jól és hatékonyan hasznosítja – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter éves meghallgatásán hétfőn az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Makro / Külgazdaság Örüljünk: nyugatabbra kevésbé hervatag a hangulat
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 12:58
A beszerzési menedzser index Németországban és az euróövezetben is javult, de még mindig csökkenést jelez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG