15p
Az eredmény: a 14 vizsgált site csak kisebbik része igazítja útba ügyfeleit, például arról, mit kell tenniük, ha nem dobogtatja meg a szívüket a kormány által lehetővé tett fizetési haladék, ők tovább akarnak fizetni. A bankok többsége arra hivatkozik, hogy még nem jelentek meg a részletszabályok, addig klienseik türelmét kérik. Akad azonban olyan banki honlap is, amely meg sem említi a törlesztési moratóriumot - legalábbis cikkünk írásakor ez volt a helyzet.
Jelentős horderejű a kormány azon döntése, amellyel a 2020. március 18-áig felvett lakossági és vállalati hitelek tőke-, kamat- és díjtörlesztését 2020. december 31-éig felfüggesztette. A részletszabályok ugyan még nem jelentek meg, de fontos információk már ismertek. Mivel nagy érdeklődésre számot tartó döntésről van szó – amely súlyát az is jelzi, hogy a számítások szerint mintegy 450 milliárd forintnyi kamatot érint – gondoltunk egyet és megnéztük, az ügyfelek milyen tájékoztatásban részesülnek, ha felkeresik a bankok honlapját. Hozzátéve ugyanakkor, hogy mi csak a banki honlapokon vasárnap estig megjelent információkat vettük górcső alá, ami azt jelenti, hogy előfordulhat, egyes hitelintézetek inkább közvetlenül, egyéb csatornákon – emailen, netbankon – tájékoztatják ügyfeleiket a teendőkről.

Ezek után lássuk felmérésünk eredményét.

K&H Bank

Internetes oldalán rögtön a „fizetési moratórium” címszóval találkozhatunk, alatta pedig három pontba szedve szerepel annak lényege:

- a fizetési moratórium automatikusan lép életbe a 2020. március 18. napján fennálló hitelszerződésekre,

- aki nem kíván részt venni, annak ezt külön kell kérnie a banktól,

- ha az átállás alatt fizetési moratóriummal érintett tételeket beszedik, azokat a bank visszautalja.

A „további részletek”-re kattintva pedig arról értesülhet az olvasó, hogy a lakáshitelekre, szabad felhasználású jelzáloghitelekre, babaváró hitelekre, személyi kölcsönökre, folyószámlahitel-keretekre, hitelkártyákra, pénzügyi lízingszerződésekre, kis- és középvállalkozóknak nyújtott piaci és államilag támogatott hitelekre vonatkozik a moratórium. Itt az is szerepel, hogy a moratóriumot a 2020. március 18. napján huszonnégy órakor fennálló szerződések alapján már folyósított kölcsönökre, hitelekre kell alkalmazni,

- a fizetési moratórium alatt tőke-, kamat-, díjfizetési kötelezettsége nincs az ügyfélnek, ezek megfizetése elhalasztódik a moratórium utáni időszakra,

- a fizetési moratórium időszaka 2020. március 19-étől 2020. december 31-éig tart,

- a fizetési moratórium lejárata után a hitel eredeti futamideje a moratórium időszakával automatikusan meghosszabbodik,

- a veszélyhelyzet fennállása alatt lejáró szerződések 2020. december 31-éig meghosszabbodnak.

Az is fontos tájékoztatás, hogy a fizetési moratórium automatikusan életbe lép 2020. március 19-én, ám aki a kormány által bejelentett hitel moratórium ellenére továbbra is fizetni szeretné hiteltörlesztését, az azt a K&H e-bankban és K&H mobilbankban jelezheti a hitelazonosító megadásával.

A vállalati ügyfelek itt külön megemlítődnek, mondván, a K&H Távbank +36 1/20/30/70 335 3355-ös telefonszámán vagy kapcsolattartójuknál kérhetnek információt a kérelemmel kapcsolatban.

Erste Bank

Az osztrák Erste AG 70, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a magyar állam 15-15 százalékos tulajdonában lévő hitelintézet honlapján az „Itt az ideje a digitális bankolásnak!” a fő topik. Az az alatt látható négy menüpont egyike a „Hiteltörlesztést könnyítő intézkedések”. Erre kattintva értesülhetünk arról, hogy a bank a lakossági fogyasztási hitelei értékesítését átmenetileg felfüggesztette az új termékek feltételeinek kidolgozásáig, a folyamatban lévő igénylésekkel kapcsolatban az ügyfeleit értesíti, az új termék feltételek, kondíciók és szabályzatok kidolgozása, valamint az informatikai rendszerek felkészítése folyamatban van, melyről hamarosan újabb részleteket tesznek közzé.

Fontos információ, hogy „a kormányrendelet értelmében az Erste Bank és az Erste Lakástakarék azonnali hatállyal leállította a hitelek törlesztő részleteinek beszedését”. Mint közlik, a felfüggesztéssel kapcsolatos részletszabályok még nem ismertek, így a későbbi törlesztő részletekre vonatkozóan – a részletszabályok megismerését követően – tudnak tájékoztatást adni.

Az Erste nyomatékosítja, hogy a fizetés felfüggesztése minden ügyfélre automatikusan vonatkozik, amennyiben másként nem rendelkezik.

Továbbá azt, hogy a kormány rendelete lehetőséget biztosít arra, az ügyfelek a szerződés szerinti törlesztéseiket változatlanul, az eredeti szerződési feltételek és kondíciók alapján teljesítsék, ezzel elkerülve az esetleges későbbi törlesztőrészlet növekedését vagy futamidő-hosszabbodást. (Aki ugyanis ugyanakkora részlettel szeretné folytatni a törlesztést 2021-től, annak az idén kiesett idővel mindenképpen tovább tart a hitele visszafizetése, aki viszont szeretne az eredeti szerződésben meghatározott időpontban búcsút intenie az adósságának, annak havi törlesztőrészlete megemelkedik, csak így lehet ugyanis ezt megoldani – a szerk.).

Szóval az az Erste-ügyfél, aki nem kíván élni a moratóriummal, és kizárólag személyi kölcsönnel és/vagy jelzáloghitellel és/vagy babaváró kölcsönnel és/vagy az Erste Lakástakarék által nyújtott jelzáloghitellel rendelkezik, annak nyilatkoznia kell az elektronikus és telefonos csatornákon, vagyis az Erste Netbankban vagy az Erste Telebankban.

Apropó, Erste Netbank. Egyes ügyfelek arról számoltak be, hogy nekik a Netbankba való belépéskor felugrik egy ablak, amely azt tudakolja, folytatja-e a törlesztést, vagy sem, azaz választani kell. A kísérőszövegben pedig felhívják a figyelmet arra, hogy amennyiben él a moratóriummal, akkor emelkedhet a törlesztőrészlet a felfüggesztés után. Addig nem is lehet továbblépni, amíg nem dönt az ügyfél, azaz nem hagynak gondolkodási időt. Másoknak viszont ilyen ablak a Netbankban nem ugrik fel, annak ellenére, hogy van köztük olyan, aki március 25-én esedékes hitelkártya-adóssággal rendelkezik.

CIB Bank

Egy rögzített, „Fontos információk” című figyelmeztető miniablakban szereplő négy menüpont közül a harmadik a „Hitelekkel kapcsolatos tájékoztatás”. Erre kattintva lehet tudomást szerezni arról, hogy a CIB 2020. december 31-éig fizetési haladékot biztosít a hiteltörlesztésre (tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettség teljesítésére) mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelei számára.

Az is kiderül, hogy akit ez érint, annak nincs teendője, a törlesztéseket a rendeletnek megfelelően automatikusan szüneteltetni fogják. Egyúttal jelezték, azokat a törlesztőrészleteket pedig, amelyeket 2020. március 19-éig a rendszerei átállásának ideje alatt esetlegesen beszedett, hamarosan vissza fogják utalni, addig köszönik a türelmet. Lehetőséget biztosítanak arra, hogy amennyiben szeretnék, ügyfeleik az érintett hiteleket továbbra is fizessék, erről azonban csak a későbbiekben tudnak tájékoztatást nyújtani.

Ugyanakkor a CIB arra már most kitér, hogy továbbra is van lehetőség ingatlanfedezetes hitelek, illetve babaváró kölcsön igénylésére. Valamint, hogy a zálogjoggal nem biztosított hiteltermékek esetében a kormányrendeletnek megfelelően a thm-mutató nem lehet magasabb, mint a mindenkori jegybanki alapkamat +5 százalék (ez jelenleg 5,90 százalék).

Továbbá a CIB is tájékoztat arról, hogy a kormányrendeletnek megfelelő hitelkártya, folyószámlahitel, illetve személyi kölcsön termékek kialakítása folyamatban van, e termékek esetében új igénylés befogadására azok elkészültéig átmenetileg nincs lehetőség.

Magyar Cetelem Bank

A fogyasztási hitelek nyújtásáról ismert, francia leánybank honlapján is az üzleti ajánlatok után olvasható a fizetési moratóriumról szóló tájékoztatás. Amelyről két kattintás (Bővebben, majd Részletek) után juthatunk el egy viszonylag testesebb információhalmazhoz. Amelyben a lényeges tudnivalók mellett olyan hasznos tájékoztató mondatok is szerepelnek, miszerint

-        ha hitelszerződés adósa/adóstársa a fizetési moratórium időszakában nem fizeti meg az aktuális törlesztő részletet, akkor a fennálló hiteltartozása sem csökken és a hitel futamideje automatikusan hosszabb lesz a fizetési moratórium időtartamával megegyezően

-        a hitel törlesztőrészletét nem engedik el, hanem azt, egy későbbi időpontban kell megfizetni. A fizetési moratórium nem jelent kamatmentes időszakot.

Furcsa ugyanakkor a Cetelem azon közlése, miszerint a hitelkártyák esetében a bank továbbra is felszámítja a havi kamatot, így – halasztás esetén – az ügyfélnek később a kamatokkal növelt összeget kell megfizetnie. Lapunk kérdésére ugyanis Varga Mihály pénzügyminiszter a múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, az eredetileg 2020 végéig tartó törlesztési moratórium alatt csak a hitelek futamideje hosszabbodik meg, a bankok nem számolhatnak fel kamatot a törlesztés felfüggesztődése alatt, vagyis ezzel nem emelkedhetnek a hietelezési költségek a határidő lejárta után.

A Cetelem ugyancsak már most lehetővé teszi, hogy aki nem szeretné igénybe venni a fizetési moratórium által biztosított lehetőséget, azt telefonon, postai úton vagy e-mailben jelezze.

Bár e bank a személyi kölcsön és az új hitelkártya terméke értékesítését átmenetileg felfüggesztette, a 0 százalékos thm-mel rendelkező áruhitel-terméke igénylésére továbbra is lehetőség van a kijelölt partnereinél.

OTP Bank

A legnagyobb hazai hitelintézet internetes nyitóoldalán egy vékony csík vonzza magához a figyelmet „Fontos információk a hiteltörlesztések fizetési haladékáról és fogyasztói hitelek értékesítésének ideiglenes felfüggesztéséről” címmel. A részletekre kattintva derül ki, hogy a bank felfüggesztette a zálogjoggal nem biztosított fogyasztási hitelek (személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, önkéntes nyugdíjpénztári személyi kölcsön) értékesítését. Valamint az, hogy bár a kormányrendelet a 2020. március 19-étől megkötött, a zálogjoggal nem biztosított fogyasztásihitel-szerződéseknél a teljeshiteldíj-mutató (thm) nem lehet magasabb, mint a mindenkori jegybanki alapkamat 5 százalék (ez jelenleg 5,90 százalék), az OTP türelmet kér, mondván, az új feltételekkel rendelkező hitelek kialakításához időre van szükség. Tájékoztatásából azt is meg lehet tudni, hogy a jelzáloggal biztosított lakáshitelek és szabad felhasználású hitelek, valamint a babaváró kölcsön továbbra is igényelhető.

Érdekesség, hogy a Netbankba való belépéshez az OTP nem követeli meg, hogy az ügyfél nyilatkozzon, kéri-e a törlesztése folytatását.

Budapest Bank

Az állam kizárólagos tulajdonában lévő hitelintézetnél a koronavírus miatti fiókbezárásokról szóló tájékoztatás élvez elsőbbséget, ez, az alaptartalmat háttérbe szorító ablak ötlik először szembe a BB honlapját felkeresőnek. Ezt leikszelve érkezünk az eredeti főoldalra, amelynek tetején az OTP-éhez hasonlatos, sárga mezős kiemelés hívja fel a figyelmet, hogy a „Magyarország kormánya által 2020. március 18-án bejelentett 47/2020. (III. 18.) kormányrendelet értelmében megkezdtük az egyeztetéseket, és dolgozunk a részleteken, tekintettel arra, hogy ez üzletpolitikai, kockázatkezelési és rendszerbeállítási szempontból számos döntést igényel a bank részéről. Bankunk mindent elkövet annak érdekében, hogy a kormány szándékaival összhangban segítsünk ügyfeleinken, addig is kérjük ügyfeleink türelmét, időben tájékoztatni fogjuk önöket a konkrétumokról”.

Legörgetve aztán ugyanez megismétlődik az ötödik blokkban, a „Hírek” menüpontban, de itt sem szerepelnek részletek, például arról, mit kell tennie annak, aki tovább szeretne törleszteni. Csupán egy utalás szól arról, hogy az egyes banki termékekre vonatkozó konkrét változásokról a lehető leghamarabb tájékoztatni fogják az ügyfeleket.

Raiffeisen Bank

A nyitóoldalán váltakozó öt téma mindegyike üzleti ajánlatra vonatkozik – az egyik például a tavaszi, akciós bankszámla-nyitásra buzdít –, a következő, „Aktualitások” című blokk jobb szélén lehet rábukkanni a „Hiteleket érintő fizetési haladék”-ra. Az azon belül szereplő „Részletek”-re kattintva azzal az ígérettel lehet találkozni, hogy a „kormány által bejelentett fizetési haladékkal kapcsolatban folyik a részletek és a gyakorlati megvalósítás kidolgozása.” Az alapinformációk itt is megtalálhatók, nevezetesen, hogy „a hiteltörlesztésre biztosított fizetési haladék automatikus minden magánszemélyre és vállalkozásra, azonban ügyfeleink dönthetnek úgy, hogy továbbra is az eredeti szerződésük szerint folytatják a törlesztést”. Az ennek jelzésére vonatkozó lehetőségeken azonban a Raiffeisen még dolgozik, arról hamarosan értesíti ügyfeleit, addig türelmet kérnek tőlük és azt, hogy az aktuális információkért látogassanak el a honlapjukra, amelynek tartalmát – mint fogalmaznak – folyamatosan frissítik.

Több bank is arra kéri az ügyfeleket, hogy a bankfiókban és telefonon keresztül, egyelőre ne érdeklődjenek a moratóriumról, mert ott ebben az ügyben nem tudnak segíteni az ügyintézők, már csak azért sem, mert a részletek kidolgozása még folyamatban van.


Sberbank

Internetes főoldalán szerepel az „Információk a hiteltörlesztési könnyítésekről” szóló tájékoztató, de nála is csak az öt üzleti ajánlat váltakozó megjelenítése után. A közleményben szerepelnek azok az alapinformációk, melyek szerint a fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, az ügyfeleknek a fizetési moratórium kapcsán nincsen teendője, a fizetési moratóriumot nem kell megigényelniük, lehetőségük van a hitelüket/kölcsönüket tovább törleszteni. Áma teendőkkel kapcsolatos részletek kidolgozása jelenleg folyamatban van. Hamarosan részletes tájékoztatást fogunk adni ezzel kapcsolatban, addig is szíves türelmüket kérjük” – írja az orosz tulajdonú hitelintézet.

Magnet Bank

Ha minimális mértékben, de az ő honlapja főoldalán is legalább szerepel információ arról, hogy a kormányrendelet „azt is lehetővé teszi, hogy az ügyfelek a moratórium ideje alatt is szerződésszerűen teljesítsék fizetési kötelezettségüket”. Hozzátéve: ügyfeleiket majd a részletek kidolgozását követően tájékoztatják minden lehetséges kommunikációs fórumon, addig a szíves türelmüket kérik.

Takarékbank

A honlapját felkereső először azzal a figyelemfelkeltő felhívással szembesül, miszerint „Ismét csalók próbálják a banki ügyfeleket megkárosítani.” Azt leikszelve az alapoldalon váltakozó három ablak egyike (CSOK, azonnali fizetések, online bankolás) sem szól a törlesztési moratóriumról. S a főoldalon legörgetve sem. A kereső ablakba kell bepötyögni a „moratórium” szót, hogy rálelhessünk az e témáról elkészített közleményt.

Ebben szerepel, hogy a Takarékbank azonnali hatállyal, 2020. március 19-étől – a törlesztésre megjelölt számlákról – leállította a hitelek törlesztéseinek beszedését. A rendelet pontos végrehajtási rendelkezései még nem ismertek, a rövidesen megjelenő részletes szabályozás értelmében a Takarékbank a lehető leggyorsabban átállítja banki folyamatait és rendszereit. A törlesztési moratórium mind lakossági, mind vállalkozói ügyfelekre vonatkozik. Azon ügyfeleknek, akik szerződés szerinti törlesztéseiket változatlanul, továbbra is fizetni kívánják, azaz nem kérnek moratóriumot, jelezniük szükséges ezt a Takarékbank felé. Ennek módját a következő napokban fogják meghatározni – írják a közleményben.

MKB Bank

A nyitóoldalon öt másodpercenként váltakozó Top 10 – kivétel nélkül lakossági – téma között a hitelezési moratórium nem szerepel, de a vállalkozói fül alatt lévő Top 6 között sem. Csak alapos kutatás után, a „Hírek/Elemzések” menüponton belül a „Sajtóközlemények” alpontban lehet rálelni egy közleményre a moratóriumról. Ebben az szerepel, hogy az MKB a „fogyasztási hitelek közül átmenetileg felfüggeszti a személyi kölcsön, a hitelkártya és lakossági folyószámlahitel-termékek értékesítését”. Azt e bank is tudatja, hogy „a törlesztési moratórium minden ügyfélre vonatkozik, azonban a kormány rendelete lehetőséget biztosít arra, hogy az ügyfelek a szerződés szerinti törlesztéseiket változatlanul, az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsék, ezzel elkerülve az esetleges későbbi törlesztőrészlet növekedését”, s amennyiben ügyfeleik nem szándékoznak igénybe venni a moratóriumot, biztosítják számukra a folyamatos törlesztés lehetőségét. De az már nem olvasható, hogy utóbbiaknak mit kell tenniük, csupán annyit jegyez meg a közlemény, hogy „az ezzel kapcsolatos tudnivalókról a későbbiekben biztosítunk tájékoztatást”.

UniCredit Bank

A nyitólapon váltakozó két ablak egyike sem aktuális információkat tartalmaz (mobilbank használata, illetve a 2019. szeptember 14-étől hatályos ügyfélazonosítás), s a honlapon keresve sem találtunk a törlesztési moratóriumról információkat. Még úgy sem, hogy a keresőbe bepötyögtük, hogy „moratórium” szót, erre ugyanis az jön fel, hogy „A keresett kifejezésre nincs találat”.

Gránit Bank

Bár az elsők között üdvözölte a kormány hiteltörlesztési moratóriumról hozott döntését, honlapján ezzel kapcsolatban semmilyen információra nem leltünk, s itt még keresőbe sem tudtunk bepötyögni semmit sem, mivel ilyen szolgáltatás nem létezik. Ellenben a koronavírussal kapcsolatos tájékoztatással, amely azonban alapvetően arra buzdít, hogy a Gránit ügyfele a „mindennapi pénzügyei intézéséhez is elsősorban ingyenes digitális csatornáinkat használja”.

Frissítés:

Cikkünk megjelenését követően a Gránit Bank a Lakossági szolgáltatások ismertetésére szolgáló aloldalára feltette a törlesztési moratóriumról szóló tájékoztatást. Ebben az is szerepel, hogy legkésőbb 2020. március 27-éig valamennyi, kölcsönnel rendelkező ügyfelét Netbanki levélben - akinek nincs NetBanki hozzáférése, azt postai levélben - értesíteni fogja arról, hogy milyen módon tud nyilatkozatot tenni, amennyiben nem kíván élni a kölcsöntörlesztése 2020. év végéig történő felfüggesztésével.

KDB Bank

A koreai leánybank internetes oldalán sem szerepel információ a hiteltörlesztési moratóriumról, s arról a netbankkal rendelkező ügyfelei sem kaptak tájékoztatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG