4p
Kétségbeesett lépésre szánta el magát az angol jegybank: 2009 márciusa óta először kamatot csökkentett, emellett az EKB-hoz hasonlóan eszközvásárlási programot folytat. A népszavazási döntés gazdasági hatása sokkal kedvezetlenebb, mint az eleinte gondolták, így a jegybank oltaná a tüzet.

A jegybankot leginkább az a júliusi adat rémiszthette meg, miszerint a fogyasztói bizalom 25 éve a legnagyobb mértékben esett vissza, miközben a szolgáltatási szektor 7 éve, azaz a válság óta a legnagyobb mértékben zsugorodott. A népszavazás óta nagy a bizonytalanság, hisz az EU kilépés meg lett szavazva, de a gyakorlatban nem történik semmi, és ez a legrosszabb, a gazdasági szereplők nagyon nem szeretik a bizonytalanságot.

Bizonytalanság

Mint ismeretes, a népszavazás után az EU-tagságot pártoló, de a népszavazást könnyelműen kiíró miniszterelnök, David Cameron azonnal lemondott, és ugyan a miniszterelnök váltást sikerült lerövidíteni, tényleges lépések még nem történtek sem a kiválás megindítása, sem a komolyabb tárgyalások irányába. Theresa May miniszterelnök azt mondja, idén semmiképpen nem akarja már megindítani a hivatalos kiválási folyamatot, ugyanakkor az európai oldal azt mondja, enélkül nem kezd komolyabb tárgyalásokba.

Informális tárgyalások persze biztos fognak zajlani, esetleg már zajlanak is, de becsülni sem lehet egyelőre, mikor alakulhat ki valamiféle megegyezés, és hogy az végül kedvező lesz-e a brit gazdaságnak. Miután ez mind bizonytalan, a gazdasági szereplők visszahúzódnak, a tőke menekül. A jegybank erre úgy érzi, ugyanazokat a lépéseket kell megtennie, amit az EKB szokott: kamatcsökkentés és fedezetlen kötvényvásárlás.

Nem várt lépések

Az alapkamatot a 7 éve életben lévő 0,5-ről 0,25 százalékra csökkentették, aminek abszurditását az alábbi grafikon is mutatja, melyen az angol jegybank alapkamata látható 100 évre visszamenőleg. Korábban soha, még az 1929-33-as válság alatt sem volt 2 százalék alatt a kamat, most pedig gyakorlatilag elérte a nullát.

Bank of England alapkamat, bő 100 év. Forrás: BBC

Az eszközvásárlási program évek óta zajlik, de ennek keretösszegét most megemelték 60 milliárd fonttal, összesen 435 milliárdra. A konkrét terv az, hogy fél év alatt 60 milliárdért állampapírt, másfél év alatt pedig 10 milliárdért vállalati kötvényeket vesznek. A kamatdöntésben egyöntetű volt a bank monetáris tanácsának véleménye, az eszközvásárlást illetően sokkal megosztottabbak voltak: az elemzőket meg is lepte ez utóbbi. Ráadásul a jegybank elnöke, Mark Carney azt nyilatkozta, hogy ha tovább romlik a helyzet, akár a nyár folyamán további monetáris könnyítésekre is sor kerülhet.

Hiteleztetés

A jegybank mindezekkel a lépésekkel azt reméli, hogy növekszik a hitelezési aktivitás, és így kevéssé esik vissza a gazdaság. A probléma persze az, hogy bizonytalan jövő mellett nem akarnak hitelezni a bankok, hisz nekik azzal is foglalkozniuk kell, hogy visszakapják-e majd a pénzüket, vagy a hitelt felvevő vállalkozások csődbe mennek. Ez mindenhol igaz, ahol hasonlóan extrém, soha nem látott eszközökkel próbálják növelni a hitelezést, de Nagy-Britannia eddig nem erőltette ennyire a dolgot, hisz gazdasága egész jól mutatott, egész a népszavazás napjáig.

Árfolyamhatás

A font a hírekre újra esett, de ennek nincs olyan nagy jelentősége, sőt még örülnek is neki az angolok, miután a fejlett világot leértékelési láz tartja hatalmában, mindenki ezt tekinti az egyik csodafegyvernek a gazdaság élénkítésre. A font esetében ez most be is jön, ugyanakkor az euróhoz képest még messze van az örökös mélyponttól, ami 8 évvel ezelőtt a paritás körül volt: most egy font 1,178 eurót ér.

A dollár esetében már a 30 éves mélypont környékét jeleneti az 1,31 dolláros fontárfolyam (pár hete 1,28 volt a mélypont). Érdekességképpen álljon itt még egy 100 éves grafikon, ezúttal a font/dollár viszonylatában. Ez bizony egy hosszú távú eső trend, hisz 100 éve még 4 dollárt adtak a fontért.

Angol font/dollár, 100 év
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG